BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja


2004. DECEMBER 27. – 2021. DECEMBER 27.
1919. FEBRUÁR 10. – 2022. FEBRUÁR 10.

BESSENYEI FERENC
HALÁLÁNAK 17.
és
SZÜLETÉSÉNEK 103. ÉVFORDULÓJA



A mostani évfordulónak az adja meg különös drámaiságát, hogy ebben az évben december 27., halálának napja ugyanúgy hétfői napra esik, mint 17 évvel ezelőtt, 2004-ben. … December 19-től kezdődően napról napra különösen élénken elevenednek fel az akkori események. Azért 19-től kezdődően, mert 2004-ben ez a nap volt az első, amikor már biztosan kiderült, hogy most valami megváltozott, valami „új” kezdődik. Ezen a napon premier volt a Turay Ida Színházban, és ez volt az első bemutató, amire nem mentünk el, mert Feri határozottan nemet mondott. …. Aztán december 27-én délután háromnegyed 4-kor megállt a szíve…

A DUNA televízió 2022. januárjában új sorozatot indít, melyben naponta pár perces összeállításban a magyarság nagyjait mutatják be – e sorozat egyik bemutató adása Bessenyei Ferencről szól majd. A honlap Feri halálának 17. (majd születésének közelgő 103.) évfordulója alkalmából az erre a felvételre való előkészület közben újra előkerült újságcikkekből, fotókból, levelekből, személyes tárgyakból mutat be összeállítást.

1.  Elsőnek egy nekrológot mutatok be, ami azért nagyon kedves emlék, mert még akkor készült, amikor Ferinek megvolt az a fekete keretes olvasószemüvege, amit akkor már legalább 35 éve használt, nem csak otthon, de előadóestjein is. Aztán 2004. késő nyarán elvesztette Nagykőrös határában egy lovas tanyán, és hiába ment vissza érte – mert bár volt újabb szemüvege is, de ő is ezt a fekete egyszerűt szerette és szinte csak ezt használta –, már nem találta meg. Ma is sajnálom, hogy ez a jellegzetes Bessenyei-tárgy nincs meg – de ez a kép megőrizte emlékét.

A nekrológot Tihanyi Péter írta, a HETEK lapban jelent meg 10 nappal halála után. A nagyon szép, Ferit oly jellemzően bemutató felvételt Somorjai L. készítette.
     A cikk két részből áll: az újságíró bevezetőjéből, és rövid búcsújából, és Feri saját szavaiból – az egész cikk ITT olvasható, de Feri vallomását – elképesztő aktualitása miatt – külön ide is érdemes feljegyezni:
»Gyönyörűséges élettel ajándékozott, meg a Teremtő. Remekművek társaságában, nagyszerű emberek és klassz pajtások között élhettem. Vacak emberekkel soha nem paroláztam. Minden, amit csináltam, az valahogy egy fejjel nagyobb volt nálam. Én valahogy egy kicsit mindig is gigantomániás voltam. Mindent kipróbáltam a színpadon, ami szép, ami nagyszerű, ami emberfeletti volt. Ötven éven keresztül napi húsz órai készenléti állapottal dolgoztam azon, hogyan tudnám az írók által rám bízott gondolatokat úgy elmondani, úgy „beleégetni” a nézők szívébe, hogy azt soha ne felejtsék el.
     Mikor a Nemzetiben először eljátszottam az Othellót, Szörényi Éva volt a Desdemona, Major volt a Jágó. Gyönyörűségesen szép előadás volt. Boldogságosan szerettek az emberek, mert a szépségről, a győzelemről szólt, amit játszottam. Aztán húsz év múlva eljátszottam még egyszer az Othellót a Madáchban, akkor Huszti Peti volt a Jágó. És egyszer csak az emberek elkezdtek a Jágónak, a rossznak drukkolni, mert már Jágók ültek a nézőtéren. A gyűlöletet, a jellemtelen besúgást államvallássá tették, az egykor volt barátok árulókká lettek, és a Káinok Ábel jelmezében tetszelegtek. Így lehetett pár évtized alatt egy színház nézőterét lassan, de biztosan Jágókkal megtölteni.
     Az emberbabából kiszedték a kócot, az olajat, és nem tud már égni, műanyagot, ócskaságokat tettek a helyére. Most minél vacakabb egy ember, minél több a szemét benne, annál nagyobb nyilvánosságot kap.
     Azt mondják most, hogy egy új világban élünk: Lehet, de a franc se akar élni ebben az új világban. Nekem már mindegy, de mi lesz veletek, veletek mi lesz?
     Mostanában valahogy nincs programja az agyamnak. Néha úgy érzem, hogy útjában vagyok saját magamnak. Mintha kilógnék ebből a világból. Fölöslegesnek érzem magam, fölöslegesnek. Megöregedtünk mi vének, csak a híre maradt karunk erejének… Most hova, kinek nyújtsak be kegyelmi kérvényt? Napóleon is meghalt, szegénykém. Akkor majd pont én fogom megúszni? Szeretnék úgy belealudni a semmibe. Vagy éppen hogy a valamibe?«


2.  December 27-én délután kaptam egy kedves levelet az újpesti kerületi televízió szerkesztő-műsorvezetőjétől, Reichenberger Dánieltől, aki felhívta a figyelmemet egy 1992-ben készült interjúra, amit Feri a régi Nemzeti Színház öltözőjében adott az Óceán TV riporternőjének, Sánta Margitnak.

Ebben az évben (1992-ben) Ferinek öt bemutatója volt: Tavasszal mutatta be a Fővárosi Operettszínház harmadszor a Hegedűs a háztető-t, aztán nyáron a Várban bemutatták a János vitéz-t, és Gyulán A Noszty fiú esete-t, majd összel Kecskeméten a Naplemente előtt című darabot, az Operettszínházban a Marica grófnőt, és a Nemzeti Színházban a Don Carlos-t. Az interjúban ezekről az előadásokról is szó esik.

Ezt az interjút az újpesti televízió „Retro Újpest” című műsorában 2021. júliusában újra leadta. Most ennek a felvételnek a linkjét küldte el nekem a szerkesztő. Második megemlékezésként ezt az interjút teszem fel, ami jól alátámasztja a fent írásban közölt gondolatokat is.
     Feri tudta azt, amit nála jóval fiatalabb, de mára szintén javakorba jutott színészkollégái csak most fedeznek fel: akárhányszor kérdezik az embert, mindig a legfontosabb dolgokat kell jól megfogalmazva elmondani. Hogy ezek maradjanak meg a nézők emlékezetében – és a vágások ellenére is.
A felvétel ITT tekinthető meg.

(az első képen az Egy vadász halála című darabban Hemingway szerepében látható, a harmadikon a Túrista úti házában a szövegben említett szemüvegben)

Feltéve: 2021. december 26.

3.  A következő riportot Baróti Szabolcs író, újságíró, a Magyar Rádió munkatársa készítette Lajosmizsén 1998. decemberében Ferivel közelgő 80. születésnapja apropójából. A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg 1999. január 9-én. A fotókat – melyeknek az a különlegességük, hogy a tanyán, de nem a kertben és nem a nyári konyhában, ahol az újságírókat fogadtuk, hanem a lakóházban készültek, ahol különben nem igen járt fotóriporter – Havran Zoltán készítette. Az igen tartalmas – és komoly – cikk szövege teljes egészében ITT olvasható. Csakúgy, mint a megemlékezés első írása, ebben is „elképesztő aktualitások” találhatók, melyeknek egy részét ehelyütt is közlöm:
     » – Egy nemzet az élethez való jogát a kultúrájából meríti, amely minél erősebb, annál gyengédebb. Ám sosem támadó, de mindig táplál, sosem sorvaszt. Szavak rémlenek fel most előttem, melyeket Dózsa által mondottam ki sokszor: ez az ország a miénk! Az elmúlt évtizedekben élhetetlen életet kényszerítettek ránk! Minden, ami lelki tápot, tartást jelentett, lehazudtak, bemocskoltak, oly nemzedékeket szabadítván rá az országra, amelyeknek senki nem adott semmi olyat, amiből emberré építhették volna magukat. Arisztophanésznek volt egy jó kifejezése erre a „harminc zsarnok korában”, amely Periklész halála után sújtott le Athénra: democsokrácia.
     – Ismétlem: az életem ötven éve napi húszórás készenlétben telt, azon szellemi energiák összegyűjtésében, sűrítésében, majd kisugárzásában, amelyekre égető szükség és igény volt. Mint tudjuk, a pálma teher alatt nő igazán. És az akkori szellemi vezetők nagyszerűek voltak!
     – Az sem új gondolat, hogy a nézőtéren Jágók ülnek. Csak a jelenség elviselhetetlen változatlanul. Merthogy aktuális. Ez a „művészet” kiszakította az emberbabából a kócot. És csak azt mutatja fel, ami formátlan, szennyes és gyanús. … Mert a művészet – ma és minden korban … kis győzelem a halálon, oly élmény, ami örömet és erőt csepegtet belénk, emberméltóságot nyújt!
     Erre utal a mai „muszáj Herkulesség”, amiről Ady beszél. Az emberábrázolás akkor jó, ha pontos. Pontos! Egy színésznek nincs joga elidegenedést szuggerálni, homályt hinteni a színpadról. Ma, sajnos, lassan már csak a sátán prófétájaként lehet sikert elérni!«

Baróti Szabolcs, a cikk írója pedig e gondolatokkal fejezte be Ferivel való találkozását: »Élhető életet akarunk! Pontosan azt, amit 1945 februárjában, a romok alól előkászálódva akkori legjobbjaink akartak. Szétbontani a hazugságok szövedékét. Tisztázni alapvető fogalmakat, mint egykor az enciklopédisták. Ledönteni a képmutatás és szolgalelkűség bálványait. Eloszlatni az agyvelőkből a butítás aljas mérges gázait, a hamis erkölcsi értékrend kancsalságát. Egy önnön nagyjaitól elmaradt, alávaló módon elmarasztalt népet felemelni. És bár – Adyval szólva: „dőltünkre Tökmag Jankók lesnek... meg kell maradnunk Herkulesnek!”«


4.  A következő cikk érdekessége, hogy Feri a szokásosnál is jobban összefirkálta, jelezve ezzel, hogy mennyire fontosnak tartja a kiemelt részeket – nem a maga, hanem az olvasók számára. A cikk 2001. március közepén jelent meg a Demokrata hetilap „Arckép” című rovatában, de valószínűleg már hetekkel korábban elkészült a József Attila Színházban, Feri öltözőjében, a Légy jó mindhalálig egyik előadása előtt. A riporter személyét sajnos nem sikerült kideríteni, de a szövegből úgy tűnik, hogy színházzal is foglalkozó újságíró volt. A cikkben szereplő Imrus Sinkovits Imre, aki 2001. januárjában, tehát a cikk készülte előtt alig pár héttel hunyt el, és aki nem csak régi kedves kollégája volt Ferinek, de a Turista úton évekig a szomszédja is.

Feri ebben a riportban a szokásosnál is pesszimistábban nyilatkozott, ezért érdemes belehallgatni abba a tévéfelvételbe, amit nem egészen egy évvel korábban a Budapest TV részére Bóta Gábor készített vele – élő adásban –, szintén a Légy jó mindhalálig kapcsán, és ahol láthatóan nagyon jó állapotban, sőt jó kedvvel beszélgetett, szavalt. Bár lényegét tekintve akkor is ugyanazokat mondta, mint amit ebben a riportban, de a kedélye lényegesen jobb volt, talán nem csak az egy év, hanem a környezet miatt is. – A riport egészében ITT olvasható, alább a legfontosabb részek következnek. A cikkben látható három kép közül kettő az öltözőben készült a riport készültekor, a középső pedig a darab egyik próbáján.

»Egy népnek a legalapvetőbb joga a történelméhez, a kultúrájához és a nyelvéhez való joga. A Nemzeti Színház ezt szolgálta már az 1800-as években is. … És ha a színházi világot ma megnézem, semmi mást nem látok, csak prostitúciót, aminek ti, a sajtó, gyönyörű szépen tapsoltok. Ezért vannak az újságok – meg hogy ki lehessen őket adni. Ilyen alacsonyrendűen élni, ahogy ma élünk, olyan megalázó! … A falusi reterátokat helyezték a tévébe – még jó, hogy nem szaglik. Kész, nem dühöngök tovább, nincsen semmi értelme, vár az előadás... Gyalázat, hogy ide jutottunk, ezért dolgoztunk hatvan évet. Azért, hogy azt a szót, hogy magyar, még ki lehessen mondani, És ezek mondják ki. Hát fogalmuk sincs, hogy mi mit csináltunk. Nem értik, hogy itt él egy nép. Sajnos, nép maradt, nemzetté kellene hódítani: öntudatossá, emberméltóságúvá, nemzeti méltóságúvá kéne tenni. Mert így semmit nem ér. Mit fogunk kezdeni a globalizációval, ha már most olyanná tesznek bennünket, mint amilyenek ők? Ebbe a globalizálódó világba úgy kellene belépni, hogy mi önmagunk vagyunk, hogy saját magunkat adjuk hozzá a világhoz. … Prostitúció van, akárhova nézek, el van minden rohadva körülöttünk. És nincs gazdája a lelkünknek, nincs gazdája az agyunknak, semminek nincs gazdája. .. Itt valami meghalt, vége van, ennyi. Fölöslegesen áldoztunk egész életeket, borzasztó küzdelemben. … Mindenkinek csak a sztori kell, mert már nincs más a világon, csak a sztori. … Magyarnak lenni erkölcsi magatartás kérdése. Egy nép sorsához illő magatartást jelent. Egy színész számára ez azt kell jelentse, hogy mindenekelőtt gondolkodnia és gondolkodtatnia kell. … Nagyon sajnálom, hogy nem vagyok vidámabb, meg kedvesebb, de nem tudom ezt az életet elfogadni, ahogyan ma van. … El vagyunk árulva, nincs a lelkünknek gazdája, nem tudni már, hogy mi a célja a színháznak, annak sincs gazdája. De Gaulle kultuszminisztere egyszer azt mondta: úgy vigyázzatok a színházra, hogy ebben az ateista világban ez az a hely, ahol a legalacsonyabb szellemű ember is szóba állhat a legmagasabb szellemű emberrel. A színház az emberi szellem legmagasabb rendű igényei közé tartozik. A színházat csak tisztességgel és méltósággal lehet szolgálni. De ami most van: csak az alpári meztelenkedés, trágárság, ez köpedelem. … ez egy teljesen más világ, más gondolkodásmód.«


5.  Feri 2004. december 27-én délután háromnegyed négykor hunyt el, a hírt alig pár perccel később már az ország összes hírközlő szerve bemondta, és 28-án már az összes újság lehozta. A Magyar Nemzet a címoldalán a „Meghalt Bessenyei Ferenc – Minden erejével, tehetségével nemzetéért játszott a színpadon” című írásban a pályáját mutatta be, a 15. oldalon pedig, a kulturális rovatban a „Teljes, szép életet élt” című írásban Metz Katalin színikritikus (1938-2010) megemlékezését közölte.
     A szövegben ugyan semmi különösen érdekes nem szerepel, de van két ok, ami miatt mégis bemutatom: Az egyik az, ami miatt Feri halála szinte sokk-ként érte az embereket. Karácsony felé közeledve a televízió olyan műsorokat is előre felvett, amiket egyébként élőben szokott közvetíteni. Ilyen volt a Lakat T. Károly által vezetett Napkelte is. E műsornak azt a karácsonyi adását, amiben Törőcsík Mari, Kállai Ferenc és Feri együtt szerepelt, már december 7-én felvették, de csak december 24-én – első ízben reggel, a Napkeltében, majd délután a Napnyugtában megismételve – sugároztak, amit lévén Karácsony, a szokásosnál is többen láttak. És akkor alig három nap múlva bemondta a televízió, a rádió, hogy Bessenyei Ferenc elhunyt… Ez valóban a szokásosnál is jobban megrázott mindenkit, hiszen a felvételen látszódó Bessenyei egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki haldokolna… .. A hatás elementáris volt. Metz Katalin is ezzel a történettel kezdi nekrológját.

A másik ok ugyan nem ennyire drámai, de nagyon elkeserítő: Elsősorban a cikkben szereplő rengeteg hiba, Feri szerepeinek téves felsorolása – a címoldali cikkben még a Hamletet is felsorolják híres szerepei között. Metz Katalin pedig olyanokat ír, amiket még gúnynak is fel lehetne fogni, amikor szerepei közül pont ezeket – a Vendégségben Dávid Ferencet, a Kassai polgárokban János mestert és a Tragédiában Ádámot – sorolja fel „mérceként” (aki csak egy kicsit is ismeri Feri korszakalkotó pályáját, annak ezek a szerepek utolsóként, ha egyáltalán, jutnának az eszébe). Arról az óriási hibáról már nem is beszélve, hogy szerinte Feri Tevjét „már öregkorában” játszotta. Metz Katalint nem menti fel, hogy csak 1987-ben települt át Erdélyből Magyarországra, hiszen az egyik vezető lap színikritikusaként neki tudnia kellett volna, vagy ha nem tudta, utána kellett volna néznie, hogy az Operett Színház 1973-ban mutatta be a Hegedűs a háztetőt, amit aztán 1974-ben betiltottak, és 1985-ben és 1992-ben valójában csak az eredeti előadást újították fel. Feri 1973-ban 54 éves volt, pont annyi, amennyit a szerep – apa öt gyerekkel – megkívánt, és egyáltalán nem nézett ki öregnek....

E történethez az is hozzátartozik, hogy ezek a hamis adatok – melyeket, ami a Hamlet és Cyrano szerepeket illeti, szinte minden lap leközölt, és minden tv-csatorna bemondott a haláláról szóló megemlékezésekben (mert az MTI így adta tovább szerepei listáját) –, voltak azok az okok, amik arra késztettek, hogy ezt a honlapot elindítsam, hogy itt e téves adatokat korrigálni tudjam.

Néhány szép mondat azért a Magyar Nemzet december 28-i számában közölt nekrológjában is található: „Bessenyei Ferenc, aki húsz évadot játszott a Nemzeti Színházban, nemegyszer szót emelt az intézményért. Halálával a nemzet egyik legnagyobb színészét veszítette el. Nincs ember, aki Magyarországon ne ismerné fel menten mélyen zengő, gyönyörű orgánumát, ami robusztus alkata, hatalmas tehetsége, hősök mintázására teremtett karizmája mellett színpadra predesztinálta; Nem is kerülték el a világ és a magyar drámairodalom klasszikusainak heroikus szerepei. Súlya volt minden léptének, mozdulatának, taglejtésének. Nagyon tudta, miként lehet megformálni a legkülönfélébb karaktereket, a legkisebb figurától a monumentális alakig. Korszakos színésztől veszünk búcsút most, aki minden ízében nemzetéért játszott, élt-halt, emelt történelmi értékűvé egy-egy eszményi hőst, akinek aurájában hosszan sütkérezett – és tanult becsületet – közönsége.”

E cikkhez „engesztelésül” pár képet közlök az 1973-as Hegedűsből (az egyiken Petress Zsuzsa a partnere).
A Hegedűs a háztetőről ezen a két oldalon olvasható hosszabb beszámoló és látható több felvétel:
     HEGEDÚS A HÁZTETŐN BEMUTATÓJÁNAK 40. ÉVFORDULÓJA
     A HEGEDŰS A HÁZTETŐN 1974-ES BETILTÁSA

Feltéve: 2022. január 12.

Mielőtt tovább mennék a megemlékező cikkek bemutatásában két anyagra hívom fel a figyelmet, amik közül az első mindazt megerősíti, ami ezekben a cikkekben áll: 1) Azokra az "interjúkra", amik 2004. nyár végén készültek Ferivel a Férjem, a Komédiás című könyv készültekor, és amelyekben Feri szóban vall pályájáról. 2) A másik a temetése, ami 2005. január 12-én, szerdán volt a Farkasréti temetőben. Erről a honlapon részletek ITT, az egész másfél órás szertartás, amit a televízió élőben közvetített, pedig ITT láthatók.


6.  Egy a Népszavában 2005. január 4-én megjelent kis írásban Bársony Éva szintén az előző pontban említett Napkelte műsorból kiindulva építette fel megemlékezését. – A cikk teljes szövege így szól:
     »Ne menjünk el szó nélkül egy pillanat mellett, csak azért mert tavalyi. Páratlan volt. És soha többé nem ismétlődhet meg. Akkor persze ezt nem tudtuk. Bessenyei Ferenc utolsó szereplése a tévében. Karácsony másnapján a Nap-keltében Lakat T. Károly kivételes találkozást hozott össze. Három olyan művészt hívott meg, akiknek az élete hosszú éveken át összefonódott a közös színház, a közös munka, a közös élmények révén, de akik jó ideje most találkoztak össze és beszélgettek egy jót. Két napra rá jött a hír, Bessenyei meghalt. Aznap esett az eső. Volt abban valami kísérteties. Felidézte Bessenyei fekete humorát, tréfás meghívását: „Gyertek ki a temetésemre, de csak ha nem esik az eső”, mondta Törőcsiknek és Kállainak jellegzetes, torokhangú, bessenyeis nevetéssel. Fantasztikus volt, ahogy egy szempillantás alatt beindult benne Az Igazi Bessenyei. Harmadiknak érkezett a már pergő műsorba. Nyűgösen, kedvetlenül kezdte, persze barátok között, akiknek nem kell megjátszania, hogy épp az élet császárának érzi magát. Aztán rájött, hogy már „képben van”, s mintha varázsütésre, élet költözött belé, olyan lett, amilyennek a közönsége mindig is ismerte. Öblös, nagy nevetéseivel kommentálta az emlékeket, aztán azt mondta: „Szép volt az életünk. Mindent a szépségért, az emberi méltóságért tettünk.” Ezt hagyta nézőire.«

Bársony Éva kitűnően leírta az egész műsor hangulatát, benne elsősorban Feri viselkedését. Amit nem tudott, mert nem tudhatott, azt Lakat T. Károly sem tudta. – A riporterekkel túl gyakran történik meg, hogy „meglepetéseket szereznek riportalanyaiknak”, és ilyenkor azt gondolják, hogy nagyon ügyesek voltak.
     A riportokkal egyébként is több probléma van: Ha nem élőben közvetítik, akkor azt és úgy vágnak ki belőle, amit és ahogy akarnak, mondatokat hagynak ki, vagy cserélnek össze, teszik más összefüggésbe stb. Egy másik probléma, hogy míg a riporter tudja, hogy mit fog kérdezni, mit akar „kihozni a beszélgetésből”, addig a riportalanynak, aki sokszor nem is „profi” nyilatkozó, erről fogalma sincs, mert ezt még kérdésre sem árulják el neki.
     Ez az oka annak, hogy idővel néhány közszereplő kijelentette, hogy csak élőben hajlandó nyilatkozni. Közülük a leghíresebb Balczó András volt, aminek az lett a következménye, hogy e bejelentése után jóformán alig készült vele riport. – Bessenyei Ferenc másképp oldotta meg ezt a problémát: Ő akármit is kérdeztek tőle, mindig ugyanazokat a gondolatait mondta el: azokat, melyeket a legfontosabbak tartott. Kollégái közül páran meg is rótták ezért, gúnyos megjegyzéseket téve rá. A róla szóló könyv készítésekor arra a kérdésemre, hogy miért nem mond olykor mást is, vagy ha mindig ugyanazt mondja, akkor miért nem fogalmazza át ezeket, azt válaszolta, hogy ezek a fontos igazságok a tőle már többször elhangzott módon vannak a legjobban, a legtömörebben megfogalmazva, ezért nem érdemes, sőt nem szabad rajtuk változtatni. És az sem baj, ha sokszor hangzik el ugyanaz, mert így talán megragadnak ezek a roppant fontos és komoly gondolatok a hallgatók agyában. – Akkoriban még én sem nagyon hittem el neki, hogy mennyire igaza van; Ma már nem csak én, hanem számos színész is belátta, hogy ebben is Ferinek volt igaza: hiszen milliószor élik át azt, hogy szavaikból csak azok maradnak meg az adásban, amit ők a legkevésbé tartottak fontosnak.

(Mikor Bársony Éva riportját, most a közlés előtt újra elolvastam, felmerült bennem, hogy én emlékszem rosszul, és ezt az emlékezetes műsort nem december 24-én, hanem csak karácsony másnapján, tehát nem három, hanem csak két nappal halála előtt (ahogy ő írta) sugározta a tévé. Aztán utána néztem, és a 2004-es noteszainkból kiderült, hogy a műsort 24-én adták le.)

Visszatérve a december 24-én sugárzott Napkeltére: Való igaz, hogy a színészek közül legalább kettőnek, Kállainak és Bessenyeinek fogalma sem volt arról, hogy miben fognak részt venni. A szervezők olyan ügyesen szétválasztották az érkező művészeket (ott voltam, tehát átéltem), hogy gyanítani sem gyanítottak semmit, csak ott bent a stúdióban, a következő vendéggel készített bejátszásból tudták meg, hogy ki fog megjelenni a függöny mögött. Nos, amikor Bessenyei Ferenc megjelent, akkor ő és Kállai, a korábbi két jóbarát már hosszú idő óta nem voltak beszélő viszonyban, mégpedig nem Bessenyei akaratából. Kész csoda, hogy Kállai botrányba nem fullasztotta a találkozót: A „léc ugyan többször megremegett alatta”, de mivel ő sem tudta, hogy nem akkor élőben, hanem csak három hét múlva fogják sugározni összejövetelüket, összeszedte magát, és nem „kérte ki magának” a helyzetet, csak tette a kínos megjegyzéseket, amiket – szerencsére – nem sokan értettek. Törőcsik Mari sem tudott a két férfi-kollegája közötti megromlott viszonyról, de elég hamar rájött, hogy valami nem stimmel közöttük, és így ő is iparkodott menteni a menthetőt. Feri, közöttük a legidősebb – miután rájött, hogy a felvétel már folyik – maradt a legnyugodtabb, és csakúgy, mint csaknem egy évvel korábban a „170 évesek” gálán, amikor a becsúszott hibákat szintén ő oldotta meg, most is higgadtan, profi módon kezelte a helyzetet, vigyázva, hogy „ne feszítse a húrt” a szakadásig.
     Közismert anekdota, hogy a születésnaposokat nem szabad meglepni, mert ezek a meglepetések többnyire visszafelé sülnek el – nem ártana, ha a riporterek is felhagynának az ilyesfajta praktikákkal, nem a résztvevők, hanem a hallgatóság kedvéért.


7.  Kada Erika kecskeméti újságíró 2004. február végén járt a tanyán és készített egy riportot a nemrég 85. születésnapját ünneplő Ferivel. Cikke „A SZÍNÉSZKIRÁLY” címmel a kecskeméti regionális közéleti lap, a Köztér nevű újságban jelent meg. A teljes szöveg ITT olvasható.
     Kada Erika azon kevés újságíró közé tartozott, akik alaposan felkészültek, és megpróbáltak új kérdéseket feltenni: Feri ezekre is az ő megszokott módján, higgadtan, szolgálatkészen válaszolt, annak ellenére, hogy ebben az időben hetente igencsak sok riportot készítettek vele ismert és ismeretlen újságírók.

A riport legszebb gondolatai: »Nagyon sok örömet tudtam szerezni a pajtásaimnak, az embereknek, a közönségnek, egy egész országnak. Boldogan öregedtem meg, mert nem értelmetlenül éltem, hanem értelmesen, tisztán, okosan. Az emberi méltóságra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy az egymáshoz való viszonyukat az emberek ne rontsák, hanem javítsák: szeressék egymást. … Mindig a végletes állapotokat szerettem. Azokat a dolgokat, amiket ember alig-alig tud végrehajtani. Ezeket kerestem, próbáltam – nekem nagyon sokszor sikerült is, hála Istennek... Tudod, hiába magyarázom most ezt azoknak, akik akkor nem éltek. Ebbe a világba meg, ami most van, nem nagyon illenek bele ezek a gondolatok Ma a lélek nagyon meztelenre van vetkőztetve. Az emberi méltóság nagyon ki van játszva. Ki van csúfolva szinte, és senki nem tudja ezt megállítani. … Történelmünk nagy alakjait megformáló drámaíróink tudták, hogy mit csinálnak: egy népet akartak megmenteni. Megmenteni önmagának erkölcsileg, szellemileg. A színház az ember legmagasabb rendű igényei közé tartozik. Az emberi szellem tisztességének szolgálatában áll. Magyarországon magyarnak lenni nem faji kérdés – Bánk bánnál, Hunyadi Jánosnál, Petrovics Petőfi Sándornál sem volt az –, hanem erkölcsi magatartás kérdése: egy nép sorsához illő magatartás. Nagy elődeink azt mutatták meg nekünk, hogy: így lehet élni, így kell élni, s ők így is éltek. Ezt a példát, ezt az örökséget hagyták ránk. Ezt kell továbbvinnünk, ezt kell megteremtenünk, annak érzetét, hogy nem önmagunkért, hanem egymásért kell élnünk. Ezeket a gondolatokat ébresztették bennünk, színészekben, ezeket igyekeztünk továbbadni, s generációk nőttek fel mellettünk úgy, hogy ezt komolyan is gondolták. … Sajnos, ma nagyon sok rossz befolyás alá került a gondolkodás. Rossz hatások érnek bennünket. Olyanok, amik a könnyebb élet felé csábítanak. Sokan azt hiszik, hogy úgy lehet élni. Aztán később mindig kiderül, hogy nem. El lehet indulni arra, csak közben nagyon sok mindent veszít el az ember... a fél életét, az egymásközti viszonyok tisztaságát... nagyon nagy baj ez. … Ma az a legnagyobb baj, hogy nincsenek szellemi vezetőink. … Régen mindig hajtott az újabb feladat Most pedig, amikor már elvégeztem mindent, a tehetetlenségtől szenvedek. Nekem már csak az van hátra, hogy: „Kezit csókolom, viszontlátásra! A temetésemre majd gyertek ki, ha nem esik az eső”.«


8.  Bánfalvi Laura az RTL Klub-tól nagyon büszke volt rá, hogy nem a december 24-i Napkelte, hanem az ő csatornájának „Találkozások” című műsora volt az, amiben az utolsó felvételek készültek Bessenyei Ferencről. Valóban, a stáb december 10-én, tehát három nappal a Napkelte felvétele után jött le a tanyára, és készített el egy "Story magazinos" riportot, amit aztán december 15-én (és/vagy 20-án) közvetítettek. Ők nem a "komoly" Bessenyeire voltak kíváncsiak, hanem a tanyán élő idős emberre, a felvett anyagból ezek a bejátszások maradtak meg az utókornak.

A felvétel ITT nézhető meg.


Feltéve: 2022. január 20.



1919. FEBRUÁR 10. – 2022. FEBRUÁR 10.

BESSENYEI FERENC
SZÜLETÉSÉNEK 103. ÉVFORDULÓJA



1.  A születésnapi megemlékezés elsőnek néhány új felvétellel indul. Elsőnek utolsóelőtti játékfilmjével, az 1987-ben bemutatott, Vitézy László rendezte Érzékeny búcsú a fejedelemtől című alkotással.

Ezzel a felvétellel le is zárom játékfilmjeinek közlését, hiszen ezzel a most felkerülő filmmel 55 filmjéből 48 elérhető lesz. A megmaradó hét filmet nem érdemes feltenni, egyfelől azért, mert Feri csak jelentéktelen szerepet játszik bennük, másfelől azért, mert ez a hét film szinte nézhetetlen.
     A film Bethlen Gábor fejedelem életének végnapjaiban játszódik, és nagyon emlékeztet Bródy Sándor A fejedelem című színdarabjára, melynek főszerepét mind színpadon, mind a darabból 1969-ben készült tévéjátékban szintén ő alakította.

A mai napon feltett további felvételek:
     Boldog új évet, Rüdiger úr 1965-ből
     Csónak jön a tavon 1967-ből
     Öregember napáldozatja 1967-ből

és az utolsóelőtti játékfilm:
     Érzékeny búcsú a fejedelemtől


Feltéve: 2022. február 10.


A megemlékezés három rövid felvétellel folytatódik, melyeket nem a videó-megosztó oldalakra, hanem ide, Feri saját oldalára teszek fel.

2.  Az első, ami időben is először készült, egy rövid híradás az 1963-ban a Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékokon színre kerülő (az akkor 31 éves) Szinetár Miklós rendezte Szentivánéji álom című előadás előkészületeiről szól. Az előadás bemutatója 1963. július 21-én volt.
     Feri életének bemutatásakor így számoltam be erről a furcsa előadásról: »1963 nyarán Szinetár Miklós rendező jóvoltából mégis összejött és kiválóan játszott, dolgozott együtt az elmúlt 12 év minden szereplője: Szegeden ugyanis bemutatták a Szentivánéji álmot, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván és Váradi Hédi főszereplésével, és – a tradíciónak megfelelően – mindezen művészek új élettársainak [Lugossy Zsuzsa és Házy Erzsébet] jelenlétében. Ez a pikáns részlet jól illusztrálja, milyen „furcsa” emberek is a színészek, mennyire a hivatásuk, a játék foglalja el az első helyet életükben, és bármilyen ellentétek is feszülnek közöttük civilben, a színpadon, a filmvásznon, a játékuk alatt mindebből semmi nem derül ki.«

Az előadásban Feri játszotta Theseust, Athén urát, Darvas Iván Oberont, a tündérkirályt, Váradi Hédi (akitől Feri másfél évvel korábban vált el, és akinek 9 évvel azelőtt Darvas Ivánnal volt viharos kapcsolata) pedig Titániát, a tündérkirálynőt. A két szerelmespárt Cs. Németh Lajos és Margittay Ági, illetve Fülöp Zsigmond és Tóth Judit alakították. Vackor, az ács Gózon Gyula, Puck pedig Harkányi Endre volt.
     Az ITT látható felvételen Ferin kívül Gózon Gyula és Darvas Iván tűnik fel néhány pillanatra.

Az előadásról sajnos nem maradt fenn fotó, ezért egy 10 évvel korábbi Szentivánéji álom előadásból mutatok itt (lásd jobbra fent) egy képet: 1953-ban a Nemzeti Színház a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszotta Shakespeare darabját, amiben Feri Zubolyt, a takácsot alakította. Erről a különös szereposztásról a Színház és Mozi újság is beszámolt, miként ez a bal oldali képen látható.
     A szinhaz.hu oldalra 2012. február 10-én feltett „Bessenyei kedvencei – 93 éves lenne a színész” című cikkben ezt írtam Feri vígjátéki szerepeiről: „Amikor 1970 őszén megismerkedtünk, és még ezután is jó pár évig, arra a kérdésemre, hogy mik voltak a legkedvesebb színpadi szerepei, A Windsori víg nők Falstaffját és a Szentivánéji álom Zubolyát nevezte meg. Különösen Zuboly, a takács figuráját szerette, akinek szövegéből sokat idézett. Pedig mindössze párszor játszotta, 1953 nyarán, a Margitszigeten, ahol abban az időben a Nemzeti Színház nyári vendégszerepléseit tartotta.”

3.  A második felvétel Rátonyi Róbert „Emlékszel még?” című többrészes operett-műsorának abból az adásából való, melyben Petress Zsuzsa volt a vendég. Ezt a részt a televízió 1981. április 28-án sugározta, abban az időben, amikor a Hegedűs a háztető betiltását hivatalosan még nem oldották fel. (Az új színházi bemutatóra majd csak 1985-ben kerül sor.) A darab számait azonban már mindenütt énekelték, a rádióban és a televízióban is gyakran elhangzottak a legnépszerűbb dalok. Mint például a Rohan az idő című többrészes zenés műsorban – lásd
        ITT . és . ITT

Petress Zsuzsa a beszélgetés során két kedvenc pályatársát említette meg, elsőnek Sárdy Jánost, majd Bessenyei Ferencet. Feri ekkor jelent meg a színen, hogy elénekeljék a Szeretsz engem? című kettősüket a Hegedűs a háztető című musicalből. A felvétel sajnos nem a legjobb minőségű, de rendkívül kedves.

4.  A harmadik jelenet a Televíziós rendezőportrék címen készült sorozat 1984-ben sugárzott Zsurzs Éváról szóló részéből való. A felvételen az 1963-ban Örsi Ferenc forgatókönyvéből Zsurzs Éva rendezte „Epeiosz akció” című film forog, amit Zsurzs Éva a stúdióban néz, miközben a filmben szerepelt két kedves színésze, Bessenyei Ferenc és Márkus László felvételről mesél a filmmel kapcsolatos emlékeiről, illetve a rendezőről. A film – ami teljes terjedelmében ITT látható – 1964-ben elnyerte a monte-carlói tévéfesztivál legjobb eredeti forgatókönyvéért adott Arany Nimfa-díjat.

Ferinek ez a tévéjáték (Epeiosz akció) volt az ötödik munkája a televízióban, amit Zsurzs Éva rendezett. Sőt, 1960. és 1963. között Feri – a Fáklyaláng előadás tévéváltozatán kívül – csak olyan tévéjátékban szerepelt, amit Zsurzs Éva rendezett: Először 1960-ban a „Zsuzsi” című tévéjátékban, majd 1962-ben Csehov „A medve” című drámájában. Ezt a darabot a Csepeli Munkásotthon színpadán játszották, és a tévé ott vette fel. Feri partnere Bánki Zsuzsa volt.

1963-ban három Zsurzs-rendezésben szerepelt Feri: Szophoklész Elektra című tragédiájában és Tolsztoj „Kreutzer szonáta” című kisregényének tévéváltozatában, amiben Ruttkai Éva és Kálmán György volt a partnere. E négy darab közül csak az Elektra maradt meg, egy muzeális, egyedi kópiában. – A többit mind letörölték csakúgy, mint a Zsuzsi és a Kreutzer szonáta rádiós felvételeit is, melyeket szintén Zsurzs Éva rendezett, és melyekben szintén Feri játszotta a főszerepet. A szintén 1963-ban készült „Epeiosz akció” tehát már az ötödik közös – és ma is megtekinthető – munkájuk volt.

Ezt aztán számtalan nagysikerű közös produkció követte, mint például
A helység kalapácsa,    A koppányi aga testamentuma,    A fekete város,    Beszterce ostroma stb. stb. …

Mielőtt rátérnék az internetre ma felkerült többi felvétel ismertetésére, megismétlem a honlapra ma feltett három felvétel elérhetőségét:
     Szentivánéji álom 1963. Szegedi Szabadtéri Játékok
     Szeretsz engem Petress Zsuzsával 1981. – Rátonyi Róbert operett-műsorából
     Feri Zsurzs Éváról 1984. - Rendezőportré – Zsurzs Éva


5.  Az imént utolsónak említett tévésorozatot, a Beszterce ostroma című tévéfilmet Zsurzs Éva 1976-ban rendezte meg Mikszáth Kálmán regényéből. A televízió három részben sugározta a filmet, de kereskedelmi forgalomban négy dvd-n jelent meg. Ez a 4 részes változat a következő linkeken érhető el:
     1. rész      2. rész      3. rész      4. rész

A mai napon még két másik tévéfilmet – egy négyrészes sorozatot, és egy tévéjátékot – is feltettem egy videó-megosztó oldalra:

6.  A fentebb már említett Elektra című tévéjátékot Zsurzs Éva rendezésében. A Szophoklész tragédiájából készült tévéjáték főbb szereplői: Psota Irén, Sulyok Mária, Gobbi Hilda, Bessenyei Ferenc, Berek Kati, Gellei Kornél.

7.  A második ma felkerült film egy négyrészes tévéfilm, amit Mihályfi Imre rendezett 1966-67-ben. Ennek címe: „Oly korban éltünk”, írói Őrsi István és Mészöly Tibor. Operatőr: Hildebrand István.
     A film a második világháború éveiben játszódik. Feri Bajcsy-Zsilinszky Endrét alakítja. A 4 részes sorozat első részét 1967. március 4-én, szombaton vetítette a televízió. Mai szemmel nézve a film legfőbb érdekessége a benne játszó nívós színészek, többnyire férfiszínészek sora: alig akad olyan neves színész, aki ne játszott volna benne kisebb vagy nagyobb szerepet. Bár az akkori korra jellemző volt, hogy a legnagyobb színészek apró szerepekben is felbukkantak a filmekben, de ekkora "kivonulásra", mint ebben a filmben ritkán akadt példa.
     E filmsorozatnak másik jellegzetessége, hogy egyetlen felsorolásban, egyetlen filmes katalógusban sem szerepel, mintha nem is létezne/létezett volna Az interneten csak egy angol nyelvű oldalon említik meg, és közlik a stáblistát. Mostantól e helyeken megtekinthető:
     1. rész      2. rész      3. rész      4. rész

Feltéve: 2022. március 1.


8. és 9.  A születésnapi megemlékezést újabb videó- és audió-felvételekkel zárom. Elsőnek az 1973 őszén Nagy László költő összeállításában Kósa Ferenc rendezésében készült „Tűz vagyok – Petőfi-műsor a Kiskunságon” című verses összeállítás azon részeit tettem fel, melyek a műsorban Feri tolmácsolásában hangzottak el. A Petőfi idézeteket a színészek valóban a Kiskunságon, a pusztában, egy szénakazal tövében mondták el a környékről összesereglett egyszerű parasztok előtt (figyelmesen megnézve a felvételt – különösen a kisebb hibákat –, úgy tűnik, hogy nem készült utószinkron, a hangot is sikerült a helyszínen rögzíteni).
     A televízió 1974. január 1-én sugározta a műsort, amit – eléggé meglepő módon – az elmúlt években párszor megismételtek.

A műsor csúcspontja a „Szeptember végén” című vers, amit Feri már évekkel korábban, mint egyik kedvencét szavalta el a rádióban, a „Legkedvesebb verseim” című sorozat vele készült adásában 1964. december 27-én, vasárnap (milyen a sors: pont 40 évvel később ezen a napon hunyt el). E műsorban az általa kiválasztott négy vers közül a „Szeptember végén” volt az első. A másik három: Ady: Köszönöm, köszönöm, köszönöm, József Attila: Betlehemi királyok és Illyés Gyula Menedék, melyek szintén említésre méltó választások: Adynak ezt a versét, ami csakúgy, mint az Illyés-vers az elmúlásról szól, ezután évtizedekig nem szavalta, hogy aztán élete utolsó éveiben egyik legtöbbet elmondott verse legyen – temetésekor ez a vers hangzott el tőle utoljára a nyitott sír előtt, mielőtt koporsóját leeresztették.
     (Lásd az egész temetést, illetve a temetés végét, amikor Feri tolmácsolásában ez a vers elhangzott.)

A József Attila verset nemigen lehetett tőle többet hallani, de a „Menedék” egész életét elkísérte, és amit – ahogy közeledett 80. életévéhez, illetve, ahogy el is hagyta e kort – egyre jobban átélve, az öregkor egész súlyát átérezve szavalta el. A honlapon már eddig is található két felvétel, melyen ezt a verset mondja – ITT és ITT – de most, összehasonlítás- és érdekességképpen, harmadszor is felteszem: Hogyan mondja ezt az Illyés-verset Bessenyei Ferenc alig két hónappal 46. születésnapja előtt (a műsor felvétele 1964. november 30-án volt).

És ha már megemlítettem ezt a rádióadást, akkor felteszem belőle mind a négy verset és Feri bevezető vallomását is:
     Bevezető szavak
     Petőfi Sándor: Szeptember végén
     Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm
     József Attila: Betlehemi királyok
     Illyés Gyula: Menedék

A „Tűz vagyok – Petőfi-műsor a Kiskunságon” irodalmi műsor, illetve ennek az a része, melyben Feri szerepel, egy nappal a feltevése után törölve lett – de azóta ITT újra látható.
     Érdekességképpen ebből az összeállításból a Szeptember végén című verset ide a honlapra is felteszem, mintegy összehasonlításul: Hogyan szavalta Feri ezt a Petőfi-verset 1964. decemberében és majdnem 9 évvel később 1973. őszén.

(A ma feltett első képen Feri a „Szeptember végén” című verset szavalja a „Tűz vagyok” című műsorban, a másodikon pedig Tömörkény István „Öregember napáldozatja” című novelláját olvassa - a felvételt lásd ITT)


Feltéve: 2022. március 15.


10.  Ha már a rádiófelvételeknél tartok, akkor a megemlékezést azzal a zenés összeállítás anyagával folytatom, amit a rádió 1977. január 19-én készített „Zenés portré Bessenyei Ferencről” címmel, és ami 1977. március 18-án a Petőfi Rádió esti adásában hangzott el először. A műsort Benczés Magda szerkesztette, a riporter Cservenka Judit volt.
     A 40 perces műsorban elsőnek a Hegedűs a háztetőn musicalből hangzott el három részlet, majd Vincze Ottó, Ambrózy Ágoston Kedves rokonok című zenés rádiójátékából egy dal. Ezt három sanzon követte, egyik nehezebb, mint a másik: Elsőnek egy Ady-vers (Hazamegyek a falumba), amit Vujicsics Tihamér zenésített meg, aztán egy Kosztolányi vers (zene: Madarász Iván) – megint a halálról –, majd utolsónak Zelk Zoltán Sárga ernyő című verse Fényes Szabolcs zenéjével.
     Az összekötő szöveg, melyben Feri már ekkor, 1977-ben (!) azokról a súlyos aggályairól is beszélt, amelyeket aztán haláláig nem szűnt meg újra és újra elismételni – abban a reményben, hogy ezzel fel tudja rázni a felelősöket, ITT hallható.

11.  A videómegosztó oldalakra az elmúlt napokban a következő felvételeket tettem fel:
     1. 1989-ben Vámos László ünnepi gálát rendezett a 70 éves Bessenyei Ferenc tiszteletére az Erkel Színházban. A születésnapi gála - amin a színészek színe-java fellépett - ITT látható.
     Az igen jó hangulatú és – a mikrofon-problémák ellenére – nagyon jól sikerült műsorról Gyurkó László írt egy pompás jegyzetet „Boldog Bessenyei” címmel. A honlapon ITT olvasható bővebb beszámoló az estről.

2. A „királyi” tévé 1994-ben riportot készített a Híradó számára a 75. születésnapját ünneplő Bessenyei Ferenccel pasaréti lakásában:
     A felvétel ITT látható.

3. Hódmezővásárhelyen 1998-ban fejeződött be a nagyhírű Fekete Sas vendéglő felújítása. Ez alkalommal bállal egybekötött ünnepséget rendeztek, melyen többek között Bessenyei Ferenc is fellépett (a szintén hódmezővásárhelyi születésű két művész, Ilosfalvy Róbert és Gombos Kati mellett).
     Feri pár mondatos – könnyedebb – bevezetője után egy „vers egyveleget” mondott el, de szokásához híven úgy, hogy nem mondta be a versek címét, szerzőjét, hanem saját mondataiba illesztette őket (ami, különösen itt, azt eredményezte, hogy a hallgatóság későn jött rá, hogy verseket hall, és nem Feri saját szövegét). Ráadásul ezen az estén egyszerre négy verset fűzött egybe (és írt át helyenként): Reményik Sándor Ahogy lehet című verséből az első versszakot, majd a másodiknak és harmadiknak a felét. Aztán jön Adytól először A magyar Messiások, aztán a Ha van Istenből az első versszak, majd A hőkölés népe egész végig, majd az utolsó két verssor: „Ezért a népért úgyis mindegy, Ebsorsot akar, hát - akarja”, után visszatérve a jelenbe, saját mondatával zárt: „de nem tovább, nem tovább,…” (E felvételt és a jelenlevők arcát látva nem csoda, hogy Rapcsák András polgármester nem kedvelte Ferit: ugyanis az egész ünnepi est őt ünnepelte, mindenki csak „boldog” és elégedett volt, és őt dicsérte – és akkor Feri ilyen súlyos versekkel „terhelte” meg őket: ezt senki sem vette jó néven tőle.)
     Feri „vers-egyvelege” ITT látható.

4. 1999. februárjában a DUNA televízió az „Esti kérdés vendége Bessenyei Ferenc” című műsort Lajosmizsén a 80. születésnapját ünneplő Bessenyei Ferenccel vette fel.
     A felvétel ITT látható.

5. Öt évvel később a 170 évesek gála másnapján Lakat T. Károly készített riportot a két, 85. évét ugyanazon a napon betöltött művésszel, Ferivel és Komlós Jucival, a Napkelte című műsorban.
     A Ferivel készített felvétel ITT látható.

folytatás a napokban következik …

Feltéve: 2022. április 12.



     PÁLYÁJA         ÉLETE         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA