BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja


2004. DECEMBER 27. – 2023. DECEMBER 27.
1919. FEBRUÁR 10. – 2024. FEBRUÁR 10.

BESSENYEI FERENC

HALÁLÁNAK 19. ÉVFORDULÓJA
és
SZÜLETÉSÉNEK 105. ÉVFORDULÓJA



1. A mai évforduló alkalmából elsőnek egy olyan kétoldalas újságcikket teszek fel (második oldal), amit – akárhogy is igyekeztem – nem lehet megtalálni az interneten, még az arcanum oldalain sem. Az újságírója Kürti András, akit ebben az időben a Film Színház Muzsika, a Ludas Matyi és még több más újság is foglalkoztatott, de az az újság, amiben 1986 tavaszán ez az írása megjelent – Szabadidő Magazin –, ma már sehol nem található.
     Az interjú Feri Turista utcai házában készült; a képeket, amik sajnos nagyon halványak, a fotós – Grnák László – ott készítette. A fotókon jól látszik, hogy Feri étellel, főleg húsokkal gazdagon megrakott asztallal fogadta az újságírókat, sőt az egész beszélgetés alatt ő maga is falatozott.

Kürti András a cikknek ezt a címet adta: „Egy nyughatatlan ember”, ami nem is csoda, hiszen nyilván nemcsak a szokatlan fogadtatás, hanem Feri viselkedése, és áradó őszinte vallomása is váratlanul érte. A cikk egész szövege ITT olvasható. Ehelyütt Feri legfontosabb mondatait közlöm csak:
»… én a hálámat és a köszönetemet azzal juttattam kifejezésre, hogy tőlem telhetően a legjobban játszottam el azokat a szerepeket, amelyeket rám bíztak. Ronda mai kifejezéssel: „megfeleltem az elvárásoknak”. Hálás vagyok; persze, hogy hálás vagyok nekik. És pontosan ezt várom el tőlük is. Mert megvalósítottam az elképzeléseiket. Mert formát, hangot adtam eszméiknek, terveiknek, álmaiknak. Végső soron tehát a tehetségemnek köszönhettem a sikereimet. A rátermettségemnek, hogy össze tudtam fogni, az adott színészi feladat megoldására tudtam mozgósítani a képességeimet; és tudom ma is.
     Boldog vagyok, hogy olyan nagyszerű embereknek adhattam színpadi alakot, életet, mint Széchenyi, Kossuth, Bánk bán, Galilei, Dózsa… Félre ne értsen: nemcsak tragédiaírókra gondolok, hanem minden igazán jó szerzőre. Hús-vér szerepekre. Higginsre éppúgy, mint a Hegedűs a háztetőn tejeskocsisára… S hogy miként vagyok a közönséggel? Köszönöm, jól. Egy sikerült előadás után kölcsönösen örülhetünk annak, hogy adhattunk, kaphattunk valami értékeset… Szeretem, imádom a fogékony, az értő, az együttérző, majdnem azt mondom, az együtt játszó nézőt. „Feljön” a színpadra az ilyesmi; mi színészek ezt megérezzük. De gyűlölöm azt a nézőt, aki disznólkodást, brutalitást, perverziót, alantas cinkosságot, cinikus összekacsintást vár az előadástól. Ugyanígy érzek azok iránt is, akik készségesen kiszolgálják az efféle „vevőt”, sőt elébe mennek. Nem jól mondom. Rájuk még jobban haragszom. Nem tartom őket igazi íróknak, színészeknek, színházi embereknek. Akár külföldiek, akár magyarok. …
     Amikor az emberre szükség van, amikor igényt tartanak rá, ha hívják, ha felkérik, akkor az ember ugrik és csinálja. Hiszen neki ez a dolga a világon, ráadásul örömét is leli benne, hogy csinálhatja. Elfáradni csak rossz darabban lehet, mint ahogy egy szerep is csak akkor fárasztó, ha silány, ha úgy lőcsölték rá az emberre.
     Egy időben azt mondták rólam, hogy csak történelmi figurákat tudok eljátszani, erre vagyok jó alkatilag, erre tesz alkalmassá a hangom, a szenvedélyes, indulatos természetem. Az igazság az, hogy én ezekben a szerepekben is jó voltam. De hogy mást is tudok, az akkor derült ki, amikor megálltam a helyem az operettben is, például a Dohányon vett kapitányban, vagy a Bob úrfiban…
     Nem ismerek nagyobb, de ugyanakkor magasabb fokú, nemesebb önzést, mint a színészét. Furcsa módon éppen ezekből az egyéni önzésekből alakul ki a színpadon a harmónia, születhet meg a jó előadás. Mert az én féktelen, siker utáni vágyam találkozik a másokéval, és ez mindnyájunkat jobb teljesítményre, szigorúbb, pontosabb munkára sarkall. Nevezhetik ezt a kritikusok pompás csapatmunkának, az a lényegen nem változtat. Azon, hogy a színjátszás – egyéni foglalkozás, szakma, hívatás. Magánügy.«

Feri interjúit olvasva, nagy örömmel tölt el, hogy szívesen emlékszik vissza olyan szerepeire – és régi, vidéki színészkollégái neveire –, melyeket a lexikonok, színházi intézetek és a "megmondó emberek" nem tartanak érdemesnek felsorolni. Itt is beszél Higginsről, a „Dohányon vett kapitány” című operettről, amit nagy valószínűséggel az 1954 nyarán játszott Mégis szeretlek című darabbal kever össze, amiben Honthy Hanna partnere volt, és a Bob úrfi-ról (helyesen Bob herceg), amiben a nála jóval idősebb Sárdy-Bob úrfi mellett a meglett korú Pompóniust alakította.

Feltéve: 2023. december 27.


2. Az évforduló alkalmából 2024. január 2-án két új videó került fel Feri youtube-csatornájára.

Az első az a felvétel, amit a rádió két hónappal korábban, Ferinek a szentesi Tóth József Színházteremben „Életem a színház” címmel megtartott előadóestjén vett fel, és amit a Kossuth Rádió 1979. július 15-én közvetített. Ez az előadóest, melyről a honlapon már többször is szó volt, sőt amiből néhány részlet is már több éve meghallgatható, mostantól teljes terjedelmében meghallgatható az interneten.
     A fentebb ismertetett interjút Feri a következő szavakkal fejezte be: „Maradok nyughatatlan, örökké elégedetlenkedő, a rosszba beletörődni képtelen, néha gorombán kritizáló ember.” – Ebben az egy mondatban szinte benne van Feri egész életének tartalma. Minél jobban múlik az idő, minél nagyobbá válik a mostani kor és az ő kora közti távolság, annál erősebben domborodik ki az a minőségi különbség, ami Feri és más színészek között fennállt és fennáll: Ő volt az elmúlt mintegy 75 évben az egyetlen színész, aki töretlenül őrizte a pályája kezdetén megtanult, és soha érvényét nem vesztő leckét: nevezetesen azt, hogy a színháznak társadalomnevelő feladata van! És ha a színház ezt a feladatát rossz célra használja, akkor elveszti létjogosultságát!
     Feri soha nem magáról beszélt, se a vele készült megszámolhatatlanul sok riportban, se előadóestjein, sőt, még a színpadon sem, hanem mindig az „ügyről”, a művészet értelméről és feladatáról. Minden megszólalásával arra törekedett, hogy neveljen, hogy szebbé és tartalmasabbá tegye az emberek életét.

Háry Márta újságíró Bessenyei Ferenc művészi és emberi nagyságát a szentesi 1979-es Bessenyei-előadóestről írott cikkében így fogalmazta meg: „Bessenyeinek van saját mondanivalója. Mit mondhat számunkra korunk egyik nagy színésze? – tehetik fel a kérdést a mindig aggodalmaskodók – hiszen jobbára írók által, szerzők által megformált anyagot közvetít – ez a dolga. Bessenyei egészen más. Túlnőve a színészi alázattal vállalt feladatán, ő maga is mond valamit nekünk. Nemcsak hivatásszeretetéről vall, nemcsak a színház iránti olthatatlan szenvedélyét mondja, hanem a társadalmat-történelmet megítélő, problémáinkon gondolkodó ember véleményét is kifejti.”
     Vass Márta ugyanerről az estről írt cikkében így fogalmazott: Bessenyei minden verssel, drámarészlettel azt hirdeti, hogy „az igazi színház egy egész nép szabadegyeteme lehet”.

És hogy nemcsak az újságírók vélekedtek így Feri fellépéseiről, hanem a nézőkre is elementáris erővel hatottak szavai, azt egy hallgató leveléből tudhatjuk meg. Feri élete végéig megőrzött emlékei között egy levelet, amit a szentesi előadóest rádiós közvetítése után egy hallgatótól (Dr. Nagy István) kapott. E levélből való a következő mondat: „Ilyen tökéletesen és érthetően történelmünk nehéz utjait és szereplőit idézve a hazafiságot meghatározni még nem hallottam. 77 éves vagyok, sokszor hallottam hazáról, hazafiságról beszélni, írni, de ilyen tökéletesen még nem hallottam.”
(A jobboldali fotón Kossuth-ként a Fáklyalángban, a baloldalon Görgey-ként Az árulóban látható)


A másik felvétel, ami mostantól látható Feri csatornáján, 2002. októberében készült a Madách Színházban; azon a gálán, amit Psota Irén színházi működésének 50 éves évfordulója alkalmából az ő tiszteletére rendeztek. Az Irént köszöntő vendégek között ott volt Feri is. Az ő kettősük látható a most felkerült videón.


3. Bessenyei Ferenc 1967 és 1970 többek között a következő súlyos szerepeket játszotta el – szinte egyidőben – színpadokon: Bánk bán (1967, Gyula és 1970, Nemzeti Színház), Görgey Az árulóban (Madách Színház), Kossuth Lajos a Fáklyalángban (Katona József Színház és Miskolc), Széchenyi (Katona József Színház), Stromfeld Aurél (A vezérkari főnök, Nemzeti Színház). Filmen ekkor forgatták a Koppányi aga testamentumát és az Egri csillagokat, majd az Ítélet című filmet, melyben Dózsát alakította. – Ezen elképesztő lista ismeretében érdemes újraolvasni az ebben az időszakban vele készült interjúkat, melyeknek már a címei – „Egyik este Kossuth, másik este Görgey…”, „Danton? Széchenyi? Dózsa?” – elárulják mind a szakma, mind a közönség körében megnyilvánuló csodálatot és megdöbbenést.

És miközben Feri estéről estére a színpadon a magyar történelem legnagyobb figuráit keltette bámulatra méltóan életre, napközben két olyan filmet is leforgatott, melyekben elesett, mélységesen szánni való kisembereket játszott. Mégpedig olyan meghatóan, ahogyan csak ő tudott kisembereket játszani.
     Az első a Gertler Viktor rendezte Az utolsó kör című alkotás volt, melyben egy autóbuszsofőrt játszott. A filmről már korábban felkerült a honlapra egy részletes beszámoló. Ezen kívül a film teljes egészében is megtekinthető az interneten.

Ami a meglepő, hogy ugyanekkor a televízióban is akadt egy olyan rendező, aki hasonló szerepet, azaz egy esendő kisember figuráját osztotta rá: Alessandro de Stefani olasz író „Csónak jön a tavon” című novellájából Horváth Tibor (akiről csak annyit lehet megtudni a nyomtatott és internetes adatbázisokból, hogy rendező és forgatókönyvíró volt) rendezett tévéjátékot, amit a Világirodalmi Magazin 1967. évi karácsonyi számában – 1967. december 26-án, kedden 18:20-kor – került képernyőre. E műsor öt epizódja közül ez a darab volt a harmadik.
     A Rádió és TV újság így írt róla: „A Magazin karácsonyi száma a könyveket lapozgató olvasók szertelenségével válogat a művekben megidézett sokféle emberi kapcsolat s a hozzájuk fűződő színek és hangulatok között. A komikum torzító tükre, a megrendült humánum, az elnéző mosoly és a kegyetlen elemző szándék más és más asszonysorsot villant elénk.” – A „megrendült humánum” jelző nyilvánvalóan a Csónak a tavon című műre vonatkozik, abban is elsősorban Bessenyei Ferenc játékára.
     A darab már régóta teljes egészében megtekinthető a videó-megosztó oldalon, ide most a mintegy 20 perces tévéjáték befejező részét teszem csak fel, melyben a bíróMádi Szabó Gábor – a gyilkos apát – Bessenyei Ferencet – hallgatja ki.

Az internetre most feltett felvételek linkjei még egyszer:
     Bessenyei Ferenc szentesi előadóestje 1979-ben
     Psota Irén és Bessenyei Ferenc a 2002-es gálán
     Csónak jön a tavon

Feltéve: 2024. január 6.


4.  A következő felvétel, amit bemutatok, jól illeszkedik az előző pontban elmondottakhoz: Feri ezen a felvételen is egy egyszerű kisembert alakít – megindítóan, szívhez szólóan. Utolsó játékfilmje, az 1988-ban bemutatott „A másik ember” nagyapa szerepéről van szó. Egy öreg, bölcs parasztembert alakított – „átélten, póztalanul”, ahogy Gervai András filmkritikus írta róla, és torokszorítóan, drámaian, ismét bizonyítva, hogy nem csak nagy hősöket tud kitűnően megformálni.

A 2019-ben születésének 100 éves évfordulója alkalmából rendezett mártélyi találkozón megjelentek nagy része még élénken emlékezett azokra a jelenetekre, melyeket Kósa Ferenc, a film rendezője Mártély környékén forgatott. És természetesen Bessenyei Ferencre, aki valójában haza jött közéjük, hiszen gyerekkorában és később is, akárhányszor Hódmezővásárhelyen tartózkodott, kijárt ide a Tisza partjára. „Boldog vagyok, hogy itthon lehettem”, írta Feri a stáb egyik tagjának 1986. december 3-án megfogalmazott köszönő szavai alá.

Ahogy más helyen már írtam – szerintem – a film nézhetetlen, talán ezért is tartozik azon kevés magyar film közé, melyet a youtube-ról – legalábbis eddig – még nem tiltottak le. A film tehát teljes egészében megtekinthető az interneten, de Feri legmegindítóbb jelenetét ide is felteszem, hogy ne kelljen keresgélni, és az egész filmet végignézni, hogy ezt a gyönyörű jelenetet vele látni lehessen.


5.  2024. január 24-én, majd pár nap múlva, január 29-én újabb négy videót tettem fel Feri youtube-csatornájára.
     – 1. Szerep-összeállítás:
Az interneten megtalálható egy oldal, melyen nemcsak megtekinteni, de amiről le is lehet tölteni a régi Magyar Filmhíradókat, azokat, melyeket a mozikban egykor a nagyfilmek vetítése előtt láthatott a közönség. Ezen az oldalon találtam azokat a felvételeket, melyekből témájuk szerint két összeállítást készítettem. Az elsőn Ferinek 1956 januárja és 1967 júliusa között játszott olyan színházi szerepeiből látható néhány kis részlet, melyekből mára semmilyen más mozgókép nem maradt meg.
     A videón látható hat részlet olyan darabból való, melyek közül annak idején a televízió csak egyet: a Hajlani tűz című Darvas József darabot – mely 1956 után a Nemzeti Színház egyik "kötelező"előadása volt – vette fel és sugározta, de később ezt is letörölte. A rádió a hat előadásból négyet közvetített, sőt meg is őrzött.
     A Bánk bán 1967-es gyulai előadásáról rádiófelvétel sem készült, de a korábban, a nagy Nemzetiben bemutatott Bánk-előadásokat, mind a rádió, mind a televízió felvette, és több ízben sugározta, de aztán mindkét intézmény minden színházi Bánk-felvételt gondosan letörölt. Így a több száz Bessenyei-Bánk alakításból csupán ez az egyetlen híradó-részlet maradt fenn!

A most felkerült összeállításban tehát hat darabból látható néhány pillanat. A darabok címei színházi bemutatásuk időrendi sorrendjében: 1956: Dózsa, 1ö61: Hajnali tűz, 1962: Galilei élete, 1963. Danton halála, 1964: Claudius a Hamletben, 1967: Bánk bán a Gyulai Várszínház előadásában. A hatból tehát kettőt (Danton halála és Bánk bán) a rádió sem vett fel.


     – 2. Kósa Ferenc mesél az Ítélet című film forgatásáról
A magyar-román-szlovák koprodukcióban – Magyarországon kívül Erdélyben és a Felvidéken – készült Ítélet című Dózsa Györgyről szóló filmet 1970. április 16-án mutatták be. Gervai András filmkritikus szerint ez a film volt Bessenyei Ferenc „filmes pályája legnagyobb munkája, amelybe belesűríti világról, történelemről, s a színészetről való tudását”.

A filmnek nagyon jó volt a forgatókönyve, a forgatás is nagyon jó hangulatban zajlott, és a kész filmtől is mindenki „csodát” várt. Ez a csoda azonban nem, illetve nem a várakozásnak megfelelő mértékben, következett be, bár a film a pécsi filmfesztiválon 1970 novemberében megnyerte a közönség díját, és 1970 júliusában Karlovy Vary-ban is sikerrel szerepelt, bár tudomásom szerint díjat nem kapott. Mindazonáltal a kész film – lehet, hogy a vágás miatt – nem lett olyan jó, mint amilyet a forgatókönyv alapján vártak tőle. Feri legalábbis így érezte, főleg azért, mert az egész forgatást nagyon szerette, és a maga részéről mindent megtett az átütő siker érdekében. „Mindent tudok Dózsáról”, vallotta, és e tudás birtokában is játszott.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Feri az 1956-os nemzeti színházi Dózsa-előadás után 15 évvel később, és az Ítélet forgatása után egyy évvel, 1971 nyarán a Szegedi Szabadtéri Színpadon is eljátszotta Dózsát Illyés Gyula darabjában. (Aztán később, 1983 februárjában Székely János monodrámájában még egyszer.) És csakúgy, mint a Bánk bán esetében, ezekből a színházi előadásokból sem maradt fenn semmi, holott a rádió felvette és 1972-ben sugározta a szegedi előadást – aztán letörölte.

Kósa Ferenc, a film rendezője mintegy 40 évvel később emlékezett meg a filmnek Erdélyben, Vajdahunyad váránál felvett utolsó jeleneteiről. Az itt látható fénykép valószínűleg azt a jelenetet ábrázolja, amiről a felvételen mesél.

A honlapra és az internetre most feltett felvételek linkjei még egyszer:
     Bessenyei Ferenc színházi szerepei 1956 és 1967 között
     Kósa Ferenc az Ítélet forgatásáról
     A másik ember – részlet a film első részéből

Feltéve: 2024. január 31.


1919. FEBRUÁR 10. – 2024. FEBRUÁR 10.

BESSENYEI FERENC
SZÜLETÉSÉNEK 105. ÉVFORDULÓJA



6. Gyorsan múlik az idő: az utolsó kerek évforduló óta megint eltelt öt év, megint egy – majdnem – kerek évfordulóhoz értünk: Bessenyei Ferenc 105 évvel ezelőtt ezen a napon született.

E napot annak a két felvételnek a bemutatásával kezdem, ami a napokban került fel Feri csatornájára. Az első videó megint a korabeli filmhíradók anyagából készült összeállítás: 1953 és 1956 között rögzített három pillanatfelvétellel, melyek közül az első 1953 februárjában a Hunnia Filmgyár szinkronműtermében készült. Ő és Lukács Margit a Feledhetetlen 1919. szovjet film szereplőit szinkronizálják. Bessenyei Ferenc nem volt „szinkronszínész”, de azért 1950 és 1970 között többször is megfordult a Pannónia Szinkronstúdió műtermében.

Az összeállítás második része 1956 májusában készült, és a Szegedi Nemzeti Színház fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségről tudósít. A videó elején látható képen Feri B. Shaw „Blanco Posnet színvallása” című 1948. november 10-én Szegeden bemutatott előadásának egyik jelenetében látható.

A harmadik rész a francia filmküldöttség 1956 júniusi magyarországi látogatását mutatja be. A videó elején < a francia színészek társaságában b>Törőcsik Mari látható, aki már ekkor sem volt ismeretlen a franciák számára, hiszen az ugyanezen év áprilisában megrendezett cannes-i filmfesztiválon a Körhintát Arany Pálmára jelölték, és Mari tagja volt a magyar filmküldöttségnek. – De nem csak a nagy nemzetközi filmkarriert befutó Törőcsik Marit, hanem Bessenyei Ferencet is ismerhették a franciák, hiszen az 1955 októberében bemutatott Különös ismertetőjel című filmet nemcsak a kelet-európai országok vették át, de még Franciaország is, ahol „Une marque particuliere” címmel vetítették a mozikban. Ebből az alkalomból a címszerepet alakító Bessenyei Ferenc pályájáról is részletesen megemlékeztek a francia újságok. – A franciák tiszteletére rendezett gálán Szörényi Éva és a francia színésznők mellett Feri és Váradi Hédi is felbukkan egy pillanatra.

(A fotón Feri a Szegedi Színházban zajló ünnepségen látható)

Feltéve: 2024. február 9.


7.  A második videó, ami 2024. január 29-én került fel Feri youtube csatornájára egy igen fontos dokumentum, mely ezt a címet viseli: Manipulált történelemírás

Ez a két híradórészletből álló videó azért érdemelte ki ezt a címet, mert tetten érhetően bemutatja, hogy milyen módszerekkel folyik a történelem-hamisítás, a manipulálás. De nemcsak a történelmet hamisítják, hanem becsületes személyeket is besároznak, illetve olyanokat dicsőítenek, akik ezt nem érdemlik meg. És teszik ezt úgy, ahogy az – nem az igazságnak, hanem – az ő érdekeiknek a legjobban megfelel.

A televízióban valamikor a 2000-es évek végén vetítettek egy 1956-ról szóló dokumentumfilm-sorozatot (több ilyen volt), amelynek VI. része a következő címet viselte: „Túlélés vagy kollaborálás” – „Sokan el is tántorodnak hitüktől és elárulják egymást…. Máté 24,10”
     A sorozatnak e részében egy május 1-i felvonulást mutattak be: A felvonulók között Bessenyei Ferencet, Major Tamást és Kállai Ferencet látni, ahogy zászlókat lengetve üdvözlik a tribünön állókat. Ez arra enged következtetni, hogy e rész címe a bibliai idézettel együtt e három művészre, illetve Bessenyei Ferencre vonatkozik, hiszen hármójuk közül csak ő vett részt az 1956-os megmozdulásban.
     A képek alatt ez a szöveg hallható: „1957 első hónapjaiban Kádár János kormánya teljes mértékben restaurálta az 1956-os forradalom előtti politikai rendszert. Az országot továbbra is a kommunista állampárt vezette, immár MSZMP néven, a szovjet hadsereg jelenléte és Moszkva irányítása mellett.” – Vagyis a képeken látható felvonulást a sorozat készítői úgy prezentálták, mintha az 1957. május elsején zajlott volna le.

A felvételt annak idején felvettem a tévéből és feltettem erre a honlapra. Bár nem örültem neki, de feltettem, hiszen pontosan tudtam, hogy Feri milyen komolyan vette 1956-t, és hogy mennyi bántás érte őt egészen élete végéig az akkori szerepléséért.
     Elképzelhető, mekkora volt egyfelől az örömem, másfelől a felháborodásom, amikor pár hete az interneten rábukkantam egy filmhíradóra, amiben ugyanez a május elsejei felvonulás az 1959. május 7-i filmhíradóban látható – természetesen egészen más szöveggel!
     Az eredeti szöveg ugyanis így hangzott: „A tizenötödik szabad május elsejét köszöntötte Budapest népe. A hatalmas tér megtelik az áradó tömeg dalával, muzsikával, vidám és harcos kiáltásokkal.”
     (A csatornára felkerült videón elsőnek a valódi, azaz az 1959-ben készült felvétel látható, ezt követi a meghamisított verzió – a transzparenseken egyértelműen látható, hogy ugyanarról a filmről van szó!)

Ebből a hamisításból világosan látszik, hogy az 56-os felkelésről készült dokumentumfilm alkotói nagyon gyakran tudatosan hamis képeket vágtak bele filmjeikbe, hogy azokat saját szándékuk szerint használják fel, és úgy tálalják a nézőknek! (És nyilván nem csak 1956-tal kapcsolatban éltek és élnek ezzel a fogással!)
     Akik ezt a filmet készítették, pontosan tudták, hogy ez a felvétel 1959-ben és nem 1957-ben készült! Hogy mi volt ezzel a hamisítással a szándékuk? Nos, ez a felvétel, amennyiben valóban 1957-ben készült volna, kizárólag Bessenyei Ferencre nézve lett volna kompromittáló. – És a film készítői még a 2000-es évek végén is ártani akartak ezzel Ferinek! – Ez újabb példa arról a hozzáállásról, amit a média, elsősorban a televízió képviselt/képvisel Bessenyei Ferenccel szemben, és amit ezen a honlapon – szomorúan – már többször szóvá tettem, és illusztráltam.

A dokumentumfilm készítőinek nem csak Feri kompromittálása lehetett a céljuk, hanem a tények meghamisítása is: Ugyanis a felmondott szöveggel ellentétben, 1957. elején a régi rendszer még egyáltalán nem érezte elég erősnek magát, még egyáltalán nem lehetett biztos és nyugodt a jövőt illetően. Erről rengeteg bizonyíték található többek között a Történelmi Hivatalban őrzött dokumentumokban, másrészt az egész megtorlás levezérlésében is.
     Erről a bizonytalanságról árulkodik az az 1958. június 4-én (!), készült „A politikai helyzet alakulása a színházi területen az ellenforradalomtól napjainkig” nevet viselő beszámoló is, melyekben ezek a mondatok szerepelnek:
     „Az ellenforradalom utáni szétzilált helyzetben a munka beindítása volt a főfeladat, s csak ezzel egyidőben, de még inkább későbbi időszakban térhettünk rá a nem megfelelő elemek felelősségvonására, eltávolítására. Először a nyílt ellenforradalmárokkal kellett leszámolni. … A Szövetség [Színházi Szövetség Forradalmi Bizottsága] befolyásának csökkentésével párhuzamosan az állami irányítás tovább erősödött. Új vezetőket neveztünk ki a színházak egy részének élére, eltávolítottunk az irányításból néhány nem megfelelő elemet. … Ebben a helyzetben rátérhettünk arra, hogy az ellenforradalom alatt kompromittált művészeket felelősségre vonjuk. 1957. június-július havában 38 színészt részesítettünk szilenciumban. A szilenciumok hatását csökkentette, hogy későn került rá sor, hogy szűk rétegre korlátozódott. .. Egynéhány vezető színész súlyosabb büntetést érdemelt volna és még ennek az érvényesítése is nehezen kezdett megvalósulni. Pozitív szándékú hatását még az is fékezte, hogy más művészi területen nem került sor ilyen intézkedésre. Pl. zene, képzőművészeti terület. … Ebben az időszakban állítottuk össze a színházak műsortervét, mely a konszolidáció idejének a helyzetét tükrözte vissza. … A nyílt reakciós réteg visszavonult, a nagy többséget a tartózkodás jellemezte, a kis létszámú párttagság még nem bírt megfelelő befolyással. … A kommunisták közül sokan nem mertek lépni a szélesebb tömegek fel, mert nem éreztek elég erőt maguk mögött.
     Az állami irányítás perspektívái ma már [1958. júniusában!] világosak, s annak ellenére, hogy a végrehajtásban vannak bizonytalanságok, helyes irányba befolyásoljál a színházak művészi és politikai munkáját. … Megállapítható, hogy néhány szilenciumot kapott vezető színésznél nem tapasztalható nevelő hatás. … Néhány köztudomásúan polgári gondolkodású vezető színész körül különböző csoportok alakultak ki és léteznek, amely csoportok művészi és egyéb felfogásukkal erőteljesen hatnak a színésztársadalom egy részére. Ilyen csoport alakult ki Bessenyei Ferenc, Ajtay Andor, Latabár Kálmán stb. körül – találkozó helyeik a lakások, vagy éppen a színészklub. Ezekre a csoportokra sem kívülről, sem belülről nem tudunk még befolyásra szert tenni. Sok vonatkozásban – politikai és művészerkölcs vonalon – ugyanilyen nehézségeket okoz a tehetségtelenebb színész-réteg magatartása is, amely nem ismerve maga értékeit állandó követelésekkel és hangulatszítással lép fel. … Egynéhány színháznál még nem sikerült eddig megteremteni a művészi vezetés és a pártszervezet közötti egységet.”

(Az elsőképen Feri az 1956-ban bemutatott Dózsa címszerepében, a másodikon a Fészekklubban 1956. októberében megrendezett összejövetelen Sinkovits Imrével és Ferrari Violettával látható)


Feltéve: 2024. február 17.

folytatás következik...



     PÁLYÁJA         ÉLETE         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA