BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

ÉLETE

Gyerekkor     1940-1944     1944-1950     1950-1963     1963-1970     1970-1987     1987-től     Megemlékezések

BESSENYEI FERENC EMLÉKTÁRGYAI
BÚCSÚ A LAJOSMIZSEI TANYÁTÓL


Három hónap híján 25 éve lesz, hogy Bessenyei Ferenc leköltözött a lajosmizsei tanyára, oda, ahol 11 és fél évvel ezelőtt békésen elaludt. Feri halála utáni első sokkos állapotot kivéve, soha nem számoltam vele, hogy valaha is elköltözöm innen, most azonban eljött ennek az ideje. A költözés rendezgetéssel is jár: s miközben Feri emlékeit csomagolom, mintegy a tanyától való búcsúként, közre teszek néhány dokumentumot, melyeket számtalan költözése dacára ő maga őrzött meg az utolsó pillanatig, szépen befűzve, dossziéba vagy csak kartonokba csomagolva.

A baloldali fotó 2003 nyarán készült, az ölemben levő és még most is élő puli, az utolsó kutya a tanyán, aki még ismerte Ferit: mindig a lába alatt ült, és Feri ennivalót dugdosott neki.

A jobboldali fotón Feri 70. születésnapi gálájára nagy szerepeiről készült, évekig a színbe felakasztott képei közül éppen az Egy vadász halálában játszott Hemingway poszterét tisztítgatja.

Emlékfoszlányok – újságcikkek, fotók, magán- és hivatalos levelek – következnek hát ezen az oldalon Bessenyei Ferenc életéből, melyeket ő maga tartott fontosnak megőrizni.


1. A kép valamikor az ötvenes évek elején készülhetett: Ferit és a Zenthe házaspárt ábrázolja egy nyári kirándulás alatt, a régi boldog 1950-es időkből. Valószínűleg korábban készült, mint a többi Zenthe-család-kép: lásd a honlap ezen oldalát, mert még nem szerepel rajta Zenthéék kisfia, és Zenthe Kati póza sem kifejezetten kismamához illő.
     Mellette Feri későbbi kommentárja a fotó hátoldaláról.


A jellegzetes Bessenyei-szöveg így szól:
„Na! Itt még „Éltünk” – Feri – Zenthe Feri (és olvashatatlan két betű, talán: is).


2. Egy nem akármilyen olvasói levél 1969. február 19. keltezéssel, „A vezérkari főnök” nemzeti színházi előadása (valójában egyik főpróbája) után. Ezt a darabot Feri nagyra becsülte, és emlékeiben megőrizte, annak ellenére, hogy a szakma nemigen vett se a darabról, se az előadásról tudomást (a Férjem, a Komédiás című könyvön kívül az összes többi Bessenyei-könyvből is hiányzik). A bemutatóra 1969. február 21-én került sor, így a levél írója, Stromfeld Aurél unokahúga az egyik főpróbán láthatta a darabot – annál értékesebb a dicsérete.
     Életének 1963-70 közötti éveit bemutató oldalon ez olvasható erről a Bessenyei-szerepről: »A Széchenyi bemutatója után megint valami furcsaság következik: Major Tamás a „Galilei élete” után most újra (utoljára) rendezi Bessenyei Ferencet, valószínűleg külön felkérésre: Száraz György „A vezérkari főnök” című darabjában rá osztja a címszerepet, Stromfeld Aurélt (bemutató 1969. február 21. a nagyszínházban). Bár ez is „ünnepi” darab, Bessenyei Ferenc mégis szereti, és egész életén át számon tartja, „hős-szerepei” között emlegeti.«

„A vezérkari főnök”előadását mind a rádió, mind a tévé (mind a kettő egy 1969-es előadást rögzített) felvette és sugározta (a rádió 1969. június 22-én, a tévé 1972. március 21-én). A rádió archívumának adatai szerint, ők ezután törölték a felvételt (Az elte-oldal szerint megvan), a televízióban azonban a mai napig megtalálható az előadásról készült felvétel.

Dersi Tamás Eseménydramaturgia címmel írt kritikát Száraz György dokumentumjátékából, amelyből érdemes idézni, mert visszacseng bennük Feri vallomása hősszerepeiről: „Cinikus bennfentesek gúnymosolyát magamra vonva is azzal merem indítani gondolataimat, hogy Száraz nem az ötvenedik [m. m. a „Tanácsköztársaság” ötvenedik] évforduló premier-esélyeinek bűvöletében választotta tárgyát. Feltevésnél erősebb meggyőződésem alapja a dokumentumdráma tisztasága. Hamis pátosz és önámító egyszerűsítés nélkül, olcsó hatások pillanatsikerét kerülve próbálta színpadra állítani 1919 fontos epizódjait. Torokszorító történelmi szituáció főszereplőit idézi meg. … Bessenyei Stromfeldje nagyobb utat tesz meg, mint Száraz György hőse. Azt hiszem, ez annak köszönhető, hogy a kiváló művész a nagy történelmi szerepek gondolatvilágát mély személyes élményeként is magával viszi emelkedő pályáján. Kossuth, Széchenyi, Görgey [Feri ekkor egyidőben játszotta mind a négy hőst] megszemélyesítője, tragikus konfliktusok gondolkodó hőse találkozott Stromfeld Aurél alakjával. Bessenyei – magyarázkodó toldások kedvszegő erőlködése nélkül – sejteti, hogy a volt császári és királyi ezredes nemcsak megoldani, hanem érteni is szeretné a soha-nem-volt történelmi csapdát. A választás örvényeiből kiemelkedő hős morális-intellektuális győzelmét persze mégsem lehet szavak nélkül eljátszani.”

Végül következzen a a kétoldalas levél teljes szövege (az aláhúzások Feritől származnak): »Művész Úr! – Ma délelőtt megnéztem a „Vezérkari főnök” című darabot. Még most is a hatása alatt állok. Azért ragadtam tollat, hogy köszönetemet fejezzem ki remek alakításáért. – Stromfeld Aurél unokahúga, keresztlánya vagyok. Mikor először olvastam a lapokban, hogy róla írtak színdarabot, a legelső gondolatom azt volt, hogy csak Ön személyesítheti meg őt, mert alkatilag és arcban is hasonlít hozzá. Amikor ma megjelent a színen, valóban az az érzésem volt, hogy ő van ott, ő beszél. – A darab is nagyon hiteles, a szerzőnek, Major Tamás rendezőnek és valamennyi szereplőnek is csak gratulálni tudok. – Egyes személyeket személyesen is ismertem abban az időben és az eseményeket is tudtam, mert a háború után Bécsből hozzánk költözött Győrbe és amikor mi Pestre költöztünk és Aurél a Margit-körúti fogházból kiszabadult, egy ideig Pesten is nálunk laktak. – Igazi katona, hazafi, nagytudású, igazságos, abszolút jó ember volt. – Még egyszer köszönöm, hogy ilyen szép élményben részesített. – Kaczinszky Józsefné sz. Stromfeld Adrienne, nyug. Középiskolai tanár«


3. A harmadik emlék szintén olvasói levél. Abban az időben – 1974. július 10-én – íródott, amikor a Fővárosi Operett Színház vezetősége már tudta, hogy Aczél György szovjet parancsra ősztől betiltotta a Hegedűs a háztetőn előadását. Ezért a színház nyáron is nyitva maradt, és sorozatban játszotta a darabot. Az utolsó előadás július 15-én volt, a levélírónak tehát szerencséje volt, még elkapta az utolsó előadások egyikét. Az a kívánsága, hogy sok száz ember szeretné látni az előadást, de hiába, mert nem lehet jegyet kapni rá, és ezért sokáig tartsák műsoron a darabot, a levél megírásakor már tárgytalan volt, de erről ő persze még nem tudhatott.
     Egyébként nem csak ez a kedves ismeretlen – nyilván zsidó – asszony és levelében említett amerikai ismerőse vélte úgy, hogy Feri Tevjéve sokkal jobb volt, mint a világ összes többi Tevjéje, hanem sokan mások is, de Feri emlékei között most erre a szép levélre bukkantam. (Többnyire a gyalázkodó levelek szoktak névtelenek lenni, nem az ilyen kedvesek, elismerők; ez a levélíró valószínűleg azért nem írta alá levelét, mert nem a személye volt a fontos, hanem levelének mondanivalója.)

A levél szövege (eredeti helyesírással):
     »Tisztelt Művész Úr! – Nem tartozom már a hevülő teenegerek korosztályába, magamnak is felnőtt gyermekeim vannak, de vannak az életben olyan pillanatok, amikor szeretnénk az időt megállítani és azt mondani állj meg idő mert az olyan szép, hogy jó lenne ha örökké tartana s, ahogy ezt Ön csinálja, avval az emberben mindent felkavar, a gyermekkort; a hitet s a hitetlenséget; a gyermek és szülő viszonyát, s mindazt, amit mi életnek, érzelemnek s szépnek mondunk. Csodálatos volt, köszönöm Olyan élményt adott, amit egy életen át hordok magamban! S amikor kijöttünk a színházból azt mondta a férjem, ezért Kossuth díj jár, mondtam neki, nem mindig kapják azért az emberek, amiért éppen megérdemelnék!! Nomeg nekem eszembe jutott a Dúvad filmje, ez is Bessenyei, az is! De nagy művész! Kívánom Önnek, hogy jó egészségben győzze ezt még játszani, mert sok sok száz ember szeretné Önt ebben látni s nem lehet jegyet kapni ehhez. Továbbá még egyet elárulok Önnek beszéltem egy amerikai hölggyel, aki ezt 4 helyen látta, kint az U.S.A-ban, Londonban, Párizsban és itthon, s azt mondta tört magyarsággal „higgyétek el, ez torony magasban volt a többi fölött”, azt hiszem ez is jól eshet Önnek. Ismételten kívánom hogy sok ilyen élvezetes, élményben részesítsen még bennünket, nézőket akik tudunk élvezni, örülni, csak olyat adjanak, amit befogadunk és úgy, ahogy ezt Ön teszi! Szívélyesen üdvözli egy nézője«

Feltéve: 2016. június 23.



BESSENYEI FERENC
halálának 12. évfordulója
2004. DECEMBER 27. – 2016. DECEMBER 27.


December 27-ére, Bessenyei Ferenc halálának évfordulójára a költözés annyira előrehaladt, hogy Feri képei, fotói, relikviái végre alkalmas és méltó helyre kerülhettek, így halálára ezek bemutatásával emlékezik a honlap.


A két széles lépcső láttán, ki az, akinek ne rögtön a Ha én gazdag lennék sorai jutnának az eszébe?


    A 70. születésnapi gála hatalmas fotói is mind megtalálták a helyüket.







A többi kép, fotó, színpadi kellék közül azok, melyek Feri lakhelyein is együtt voltak kitéve, az új otthonban is összekerültek.
Így azok a montázsok, melyek korábban ágya mellett lógtak, most is egymás mellett foglalnak el egy egész falat. (Feri szokása volt, hogy a nagy képek széleit kis képekkel, számára kedves fotókkal rakta ki, melyek ugyanúgy vannak most is, mint ahogy ő elhelyezte őket.)







A Hegedűs festmény körül Keleti Éva színpadi fotói láthatók.







Az ú. n. „nagy Nemzeti-s sarok” Gobbi Hilda (a régi Nemzeti bekeretezett kis darabja) és Agárdy Gábor (az 1973-as Othello-ról készült festménye) ajándékával – az 1961-es Galilei fotójával és a Férjem, a Komédiás Nemzeti Színház-i könyvbemutatóján készült közös fotónkkal kiegészítve – teljesen ugyanúgy alkotnak egy együttest, ahogy a pasaréti lakásban.

Az Egy vadász halála fotója mellett pedig Széchenyi mellszobra, a különböző alkalmakra ajándékba kapott vázákon Széchenyi házisapkái mellett Lear koronája és Tevje sábesz-sapkája.








Az utolsó képen a honlap szokásos kezdőlapja alatt az a Kiss Júli-fotó látható, amit a temetésén ravatala elé helyeztek.



Feltéve: 2016. december 27.




BESSENYEI FERENC
születésének 98. évfordulója
1919. FEBRUÁR 10. – 2017. FEBRUÁR 10.


Az idei születésnapi megemlékezés egy nagyon becses felvétellel kezdődik, amit az idei Bessenyei Ferenc Művészeti Díj január 22-i, hódmezővásárhelyi átadásáról szóló beszámolóra tettem fel: Az egyik idei díjazott, Kovács Zsuzsa és Bessenyei Ferenc drámai kettőse a Hegedűs a háztetőn című musicalből: a Búcsú a szülői háztól. Erről a kettősről és dalról Kovács Zsuzsa a „Férjem, a Komédiás” című könyvben így vallott:
     „Egyszer lehívtak Szegedre egy gálaműsorra, és ott is azt kérték, hogy ezt a számot [a Hegedűs-beli búcsújelenetet] énekeljem. Furcsának tartottam, de végül is beleegyeztem. Egy táncos, népszerű szám után levettem az ékszereimet, beljebb gomboltam a ruhámat, és álltam ott a színpad közepén, s tiszta, jó lélekkel, nyílt szívvel és idegrendszerrel végigzokogtam ezt a „Búcsú a szülői háztól” című dalt. Mivel én odavalósi vagyok, a közönség még azt is érezte, hogy ez egy kicsit nekik is szól; ez a nő ugyan otthagyta őket, de azért szép dolog, hogy tőlük került fel a fővárosba. Vannak olyan színházi pillanatok, amelyek megismételhetetlenek. De hát ezekért érdemes színházba járni. Az egész előadás, de különösen ez a jelenet, életem egyik legcsodálatosabb élménye volt, minden este, amikor játszottunk. És még most is összeszorul a torkom, ha felidézem, ahogy megfogta a kezem, és én néztem a kezét. Érted, most nemcsak azért bőgök, mert isteni jó volt, hanem azért, mert akkor nekem is sokkalta jobb volt. Ahogy készültünk a jelenetre, Feri mindig elmondott egy titkot, például az édesapjával kapcsolatban. Ez mindig váratlanul ért, és nagyon megdöbbentett, ugyanakkor fölöttébb megtisztelt. Őszinte megnyilvánulásai ajándékot jelentettek a lelkemnek. Sétáltunk a díszlet előtt, hogy a hátunk mögött át tudják díszíteni a színpadot, és ő elvette tőlem a fonott kosaramat, amit viszek magammal Szibériába. A színész életében ezek a legértékesebb pillanatok. Számomra az volt, a dal is, és az, ahogy ő szeretett engem. Ezt a jelenetet mindig mindenki megemlítette. Még az akkori férjem, Szörényi Levente is azt mondta, hogy bepárásodott a szemüvege, ahogy nézte. Ez a dicséret azért olyan nagy értékű, mert különben igen óvatosan bánt a gratulációkkal velem kapcsolatban. … Az Operettszínházban addig is voltak nagysikerű előadások, operettek, sőt musicalek is. De ezek – hogy is fejezzem ki magam – operettszínházi sikerek maradtak, míg ez kimozdult az épületből, és nemcsak a színházban, de országosan is az egyik legjobb előadásnak számított. Minden színész eljött megnézni. Mint mondtam, voltak addig is jó előadások, de nem ez a fajta, drámai és minden más tekintetben kiváló értékű siker. Feri személye olyan mértékben tartotta az előadást, mint ahogy egy oszlop tart egy hatalmas kupolát. És mi ott voltunk biztonságban alatta. … Egy színészről látszik, hogy tudatosan játszik-e, vagy úgy alakít, hogy maga a figura áll a színpadon. Amit Feri csinált, ahhoz Bessenyei Ferencnek jóformán nem is volt köze, nem Bessenyei Ferenc, hanem Tevje volt ott. Minden porcikája, még a vére, a sejtjei is Tevjéhez tartoztak. Mindenki, aki benne volt abban az előadásban, mindegy mekkora szerepben, imádta őt is, meg az előadást is.


4. Most megint egy levél következik, azon dokumentumok sorában, amelyekkel ez oldal elején volt szó, vagyis amiket Bessenyei Ferenc tartott fontosnak megőrizni, összegyűjteni, megjegyzéseivel ellátni, és minden költözésékor néhány dobozban magával cipelni.

1997. tavaszán Feri szerepelt a Vasárnapi Újság műsorában, abban a műsorban, aminek akkor még volt mondanivalója, értelme és hallgatósága. Arra nem emlékszem, hogy a levélben említett műsorban pontosan mit mondott, de arra igen, hogy pár évvel később, nagyjából 2001 tavaszán ugyanennek a műsornak a szerkesztői által, az Erkel Színházban tartott ünnepi műsorban – szokása szerint a legkisebb tekintet nélkül a meghívók és az éppen uralmon levők hovatartozására, érzékenységére – zsúfolt nézőtér előtt miért kapta a legnagyobb tapsot: azt fejtegette, hogy a brandenburgi herceg vagy Aczél György milyen jó mecénások voltak azokhoz képest, akik most felelősek a kultúráért.

Mint már más helyeken többször kifejtettem, meggyőződésem, hogy a közéletben a személyes szimpátia vagy antipátia sokkal nagyobb szerepet játszik, mint azt feltételezni szokták. Hogy Bessenyei Ferencet 1956 és 1990 után mindegyik kormány mellőzte, azt elsősorban ezen Erkel színházbeli, illetve a korábbi és későbbi ehhez hasonló nyilvános megnyilvánulásainak köszönhette.

A levélen található firkálásokat itt is Feri „követte el”, ahogy mindig is szokta. A levél eredeti méretben ITT olvasható.


5. A következő emlék a Nemzeti Színház saját folyóiratából, a SZÍN-VILÁG 1994. évi februári számából való. Ebben a képes újságban Raksányi Gellértnek volt egy rovata, „Kutyukaparás” címmel. Raksányi Gellért szívesen emlékezett a múltra, és emlékeit szívesen vetette papírra, írásos emlékeit pedig szívesen olvasta a szórakozni vágyó közönség. (A baj csak akkor kezdődik, amikor e szubjektív visszaemlékezéseket a színháztörténet iránt érdeklődők, sőt maguk a színháztörténet krónikásai komolyan veszik.) Ha Kutyu a korabeli hangulatot, körülményeket hűen is adta vissza, emlékezéseinek tárgyi vonatkozású adatai enyhén szólva nem mindig fedték a valóságot.

„Te vagy a mór! Bessenyei Ferenc 80 éves!” című 1999-es írásának tárgya Bessenyei Ferenc felköszöntése volt. Mivel Kutyu cikkeit arra is használta, hogy önmagáról írjon, írásának csak a Ferit érintő részeit közlöm.

A cikk elején Kutyu azt meséli el, hogy egy forró nyáron a Nemzeti Színház siófoki üdülőjében nyaralt. Egy nap a mólón egy nagyon szép, de kissé együgyű nővel ismerkedett meg, akit megpróbált meghódítani. A szöveg, mely ITT olvasható, veleje ez a két összetett mondat: „Mindezt azért meséltem el, hogy érzékeltessem, milyen félelmetes hatása volt ennek az alakításnak [Feri nemzeti színházi Othello-jának], nemcsak a régi bérlők és a hozzáértő közönség soraiban, hanem az együgyű közönség rétegeiben is. – Bessenyei Feri azt mondta nekem, hogy ha a mai klasszikusokat nézi, az új olvasatok miatt úgy érzi magát, mintha lekötöznék és végig kellene néznie hozzátartozói meggyalázását.”

Feltéve: 2017. február 11.

Feri nem csak Kutyu cikkét őrizte meg, de születésnapi üdvözletét is (azt viszont nem tudni, hogy hányadik születésnapjára kapta), ami így szól: „Semmi kedves. Feri! Vigyázz magadra, mert hátralévő parányi időmben, a Te lázadó elkeseredésedből merítek majd erőt! Ölelés sincs, szerbusz sincsen, gratulálok, Kutyu” – Az eredeti levél ITT látható.

A képen Feri mellett a színház akkori igazgatójának, Ablonczy Lászlónak születésnapi ajándéka, egy hintaló látható.


6. A következő emlék Baranyi Ferencnek a Népszava „A hónap lemezei” sorozatban megjelent írása 1990. végéről. A szerző cikkében két lemezt ajánl szilveszterre, ezek egyike Bessenyei Ferenc három nótalemezéből az utolsó, a Nótás kedvű volt az apám című, ami 1990-ben lemezen, később, 1999-ben pedig magnószalagon is megjelent.
     Baranyi Ferenc cikkének e lemezt méltató része ITT olvasható.

Feri a nótaéneklésével kapcsolatos cikkek közül nyilván nem véletlenül őrizte meg pont Baranyi Ferenc eme írását, ahogy ez a honlap sem véletlenül közli. A 80-as évek közepétől elég nagy port kavartak Bessenyei nótaszereplései. Ebben az időben divat volt fintorogni e „könnyű műfajon”, a magyarnóta művelői azonban nagyon örültek, és fel is kérték Ferit, hogy álljon ki a magyarnóta mellett, amit ő meg is tett. Tette ezt annak ellenére, hogy valójában pontosan úgy viszonyult a magyarnótához, ahogy ezt Baranyi Ferenc cikkében leírta: „A nótának helyi értéke van: akadnak élethelyzetek, amelyekben nélkülözhetetlenné válik. Éppen úgy lehet a kulturált szórakoztatás eszköze társaságban, mint az ízlésrombolásé hangversenydobogón. Persze, a helyi értéket illetően nyomban ellent kell mondanom magamnak, mert a tétel fordítva is igaz. Inkább attól függ a dolog minősége, hogy ki – és hogyan! – énekli a nótát. Ilyenformán inkább személyi értéke van.” Bár számtalan nótaműsorban fellépett, második nótalemezéről tévékisfilm készült, három nótalemeze jelent meg, Feri sem értékelte a „hangversenydobogón” előadott nótázást. Szerinte is „attól függ” a nótaéneklés „minősége, hogy ki – és hogyan! – énekli a nótát”. Sőt, nagy valószínűséggel, csodálatos hangja mellett éppen azért volt akkora sikere a nótákkal, mert egészen másképp adta elő, másképp közvetítette őket, mint a hivatásos nótaénekesek.

A Nótás kedvű volt az apám című lemezből három nóta már fent van a honlapon
             Volt egyszer egy tévedésem
             De szeretnék hazatérni
             Magyarok szép hazája
ezért most nem erről, hanem az első, lemezen 1986-ban, kazettán pedig 1998-ban megjelent Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótalemezéről következik három dal:
             Régi nóta, híres nóta
             Írom a levelem
             Sirat engem az őszi szél

7. Megint egy unikum következik, mely jól kapcsolódik az előző íráshoz: Miként már máshol szó volt róla, Vas Gábor a három nótalemez után is folyton nógatta Ferit, hogy készítsenek újabb lemezeket, de a lift nélküli házban a lépcsőmászás és az egyre lehetetlenebbé váló parkolás a belvárosban annyira idegesítette Ferit, hogy e tervek nem valósultak meg. A mostani pakolgatás közben bukkant elő a következő dokumentum, mégpedig abból az Ady-kötetből, amit Feri évtizedeken keresztül forgatott, ronggyá olvasott és halála pillanatáig maga mellett tartott.
     Szokása szerint egy forgatókönyv hátoldalára (és mivel nem fért ki, az elejére is) írta fel elképzelését egy közösen elkészíthető lemezről. A forgatókönyv a Rablólovag című tévéjáték egyik oldala, tehát Feri 1986-ban (első nótalemeze megjelenésekor) vagy nem sokkal ezután vethette papírra gondolatait, amelyeket leírt ugyan, de amelyekről nem nagyon beszélt. És arról sincs semmilyen adat, hogy egyáltalán megmutatta-e Vas Gábornak vagy valaki más kompetens embernek.

A terv nagyon érdekes, és elárulja, hogy a) ismerte és számon tartotta, hogy melyik felvétele hol van; b) operai és daljátéki múltja (köztük a szegedi Csinom Palkó és Háry János) és operettszínházi kiruccanásai után alkalmasnak tartotta magát komolyzenei darabok előadására is.

A kétoldalas terv első oldala eredetiben ITT, második oldala pedig ITT olvasható.

Akiknek nehézséget okoz Feri írását kibetűzni, azoknak itt közlöm a szöveget (Feri helyesírásával):
     1. oldal: Don Carlos (dialógus), Boris Godunov: = Rádió Anyag! Varga Géza; Zsermon ária: Kaméliás hölgy (esetleg dialógus); Sarastro – Osmin szóló; Farkas Feri: Csinom Palkó Balog Ádám 2 dal!; Háry: A jó lovas katonának, Felszántom a császár; Lehár: Deres már a határ; Torreádor dal: Carmen; Mefisztó: eladó az egész világ; Falstaff = Bordal (Windsori víg nők dialógus A rádióban van!)
     2. oldal: Bajazzók – prológ! ? Esetleg duett nő! De mit és kivel. Pitty?


8. Ha már az Ady-kötetről van szó, akkor következzen az az Ady-vers, amit az „Aki a helyemre áll” mellett a legtöbbet szavalt élete utolsó éveiben: „Köszönöm, köszönöm, köszönöm”. Nem véletlen, hogy temetésén – 2005. január 12-én – a sírnál az ő előadásában hangzott el.

Az itt látható fotó Feri Ady-kötetéből való (látszik, hogy mennyire megsárgult, agyonlapozott, telefirkált lap).


9. Az emlékek sorában most egy vidám jelenet következik. Az 1983-as szilveszteri műsor egy olyan összeállítással kezdődött, melyben – főleg drámai – színészek egymást váltva rövid, mintegy másfél perces zenés, táncos produkciót mutattak be. Bessenyei Ferenc az „Ének az esőben” musical címadó dalát énekelte maskarában, bájosan, a tánckartól körbevéve.

A jelenet különlegessége az a jókedv, amivel Feri a produkcióban részt vett. A 10-15 évvel később felvett szilveszteri „mulatságokon” „jókedve” csak a saját jelenetére korlátozódott, a színészek műsorvégi bolondozásába nem tudott, nem akart igazából bekapcsolódni. Az 1983-as szilveszteri műsorban viszont nem csak jelenete alatt, de az összeállítás előtti és utáni felvonulásban is önfeledten bolondozik. Mint szemtanú állíthatom, hogy e megváltozott viselkedésének elsősorban nem az életkora, hanem a pajtások, a légkör, egyszóval az egész színházi közélet megváltozása volt az oka.


folytatás hamarosan következik

Feltéve: 2017. február 23.



VISSZA         ELEJÉRE


PÁLYÁJA         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA