BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

ÉLETE

Gyerekkor     1940-1944     1944-1950     1950-1963     1963-1970     1970-1987     1987-től     Megemlékezések     Emléktárgyai

EMLÉKTÁRGYAI

2. RÉSZ:   MÁR AZ ÚJ OTTHONBÓL ….

1. RÉSZ


10.  Garas Dezső a róla szóló Hogy volt című műsorban arra a kérdésre, hogy melyik volt legkedvesebb rendezése, azt válaszolta, hogy a margitszigeti Csárdáskirálynő. Ennek premierje 1985. július 4-én volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, kicsit rendhagyó szereposztással. Cecíliát Törőcsik Mari, Miska pincért 1985-ben Agárdi Gábor, 1986-ban Haumann Péter, a herceget Kálmán György, majd 1986-ban Garas Dezső, Kerekes Ferkót mindkét nyáron Feri játszotta. Fénykép egyáltalán nem maradt fenn az előadásról, videofelvétel is csak annyi, amit – valószínűleg – valaki a maga számára oldalról, nagyon rossz minőségben felvett, de amit azóta, valahányszor az előadás szóba kerül, a tévé lead. Viszont megvan Feri „tanuló-kazettája”, melyen Feri jókedvvel szinte egész szövegét magnóra mondta, és ami már évek óta hallható a honlapon.
     Az 1985-ös premierről a kritika „meglehetősen elmarasztalóan szólt” (idézet egy 1986-os kritikából), de a közönség élvezte az előadást, így azt a következő évre is átvitték kissé módosított szereposztással.

Feri e szerepével kapcsolatban a kazettán kívül egy levelet is megőrzött emléktárgyai között: Rácz György (1911-1994) érdemes művész, dramaturg, rendező, író, műfordító értékelését, aki 1945 és 1971 között a Magyar Rádió rendezője volt, és aki e munkakörében került Ferivel kapcsolatba. (A rádió archívumában például ma is őrzik Jókai Mór A kiskirályok című 1966-ban készített hangjátékát, amit ő alkalmazott rádióra és ő rendezett Ferivel a főszerepben).

A levél – melynek ITT látható az eredetije – szövege így szól:
     „Ferikém kedves, – sosem álltunk egymáshoz annyira közel, hogy barátok lehessünk, legfeljebb kapcsolatunk kellemes kollégiálisnak volt mondható. – Mégis, ha már felkértek, hogy hivatásos kritikát nyilvánítsak a Csárdáskirálynőről s én ezt megtagadtam /öreg vagyok már ahhoz, hogy a bőröm vélt igazságokért a vásárra vigyem újra meg újra!/, – legalább Neked írom meg, mennyi örömet szereztél most is nekem. – Az előadásban hárman mutatták meg, hogy műfajtól függetlenül is lehet művésznek maradni: egyéniséged kiemelkedett a produkcióból és megnemesítette azt, – Törőcsik nem második Honthy, hanem első Törőcsik s ezt ő a kissé elszürkített szereplehetőségen belül nagyszerű tehetségével most is igazolta, – Kálmán Gyuri pedig azt, hogy milyen finom eszközökkel lehet operettben is karikatúrát formálni. Kár, hogy az annyi kitűnő drámai arcéllel megajándékozó Agárdi viszont, amint humorosnak kell lennie rögtön öncélú és szélsőséges magánszámot csinál s nem tudja Feleki Kamillt feledtetni. Tudom, hogy Hirtling volt idén az "ügyeletes zseni" s talán joggal is. De azért egy mindenkinél két fejjel daliásabb ifjú még nem táncoskomikus; a magát kétszer is nagyszerűen igazoló Pápay Erika pedig /a József Attilában/ nem tudhatott az epizóddá jelentéktelenített Stázival mit kezdeni. Kállai Borival semmi baj nincs; beszél-táncol-megjelenik úgy, mint Domonkos, vagy Tiboldi tenné, de ehhez kár volt a vonatköltségért. Berkes prózában és énekben megnyugtatóan ízléses, szolid. – Ami a táncokat illeti, Bogár első részbeli koreográfiái szellemesek, és tetszetősek Pauer díszletei is, – kár, hogy ma már tilos egy háromfelvonásos darabot három felvonásban játszani s ezért harmadik kép lett, hogy egy előrángatott bakadallal át lehessen a színpadot díszíteni, – a nagyszerű Jánoskuti asztaláról pedig csak lecsúszhattak a női kosztümök, – másfél órán át néztem három főszereplő azonos fehér tónusa ruháját, ami Törőcsiknek nem is előnyös; Pápay rettenetes kalapja pedig nem humoros, hanem rosszul sikerült lámpaernyő. – Az indulás sok olcsó szóvicce visszhangtalanul szállt el a levegőben s a szövegek "megújítására" és némely szerep elvékonyítására nem volt sok szükség. Annak pedig kifejezetten örültem, amikor Garas azt nyilatkozta előzetesen, hogy nem akarja a darabot idézőjelbe tenni /ez mindig marhaság és a zene úgyis ledobja magáról az efféle szöveget/, de annak már nem, hogy azért még lehetne az egészet 1985 stílusában játszatni, s nem úgy, ahogy elődeink is tudták mondjuk 1920-ben. – Hát ennyit. Mindezt pedig azért, hogy Neked s Melletted Törőcsiknek és Kálmánnak megköszönjem a műfaj becsületének megmentését és mindig, mindenkor és minden közegben megnyilvánuló nemes művészeteteket. – És bocsánat, hogy mindezt nagy megbecsüléssel kötelességem volt Neked megírni. – Őszinte híved, kézszorítással Rácz György – És külön öröm, hogy legalább Te tudsz magyarul és egyedül tudod, hogy a hercegné az nem hercegnő!”

Gábor István a Magyar Nemzet újságírója az 1986. június 28-i bemutatóról írt kritikájában az est legnagyobb színészi teljesítményének Domonkos Zsuzsa beugrását tartotta, „aki a váratlanul megbetegedett Kállay Boritól az előadás délutánján vette át Szilvia szerepét, amelyet négy évvel ezelőtt játszott utoljára – német nyelven”. E beugrás apropójából teszem fel a Domonkos-est egyik számának két részletét, melyben Feri és Körmendi János asszisztál a primadonnának a Csárdáskirálynő leghíresebb dalának eléneklésénél.

Tehát a most következő három felvételből az első a fentebb említett részlet az 1986-os Csárdáskirálynő előadásból: Törőcsikkel, Ferivel és Haumann Péterrel. A második és harmadik az 1987-ben sugárzott „Egy primadonna portréja – Egy este Domonkos Zsuzsával” című műsor töredékei.

Részlet a Csárdáskirálynőből: Hajmási Péter, Hajmási Pál...
         1. 1986. Margitsziget: Törőcsik Mari, Bessenyei Ferenc, Haumann Péter
         2. 1987. Egy este Domonkos Zsuzsával: Bessenyei Ferenc
         3. 1987. Egy este Domonkos Zsuzsával: Domonkos Zsuzsa, Bessenyei Ferenc, Körmendi János

Feltéve: 2018. április 15.

11.   A következő emlék megint egy személyes levél, melynek küldője, annak ellenére, hogy teljes névvel írta alá levelét, nemigen állapítható meg. A levél – melynek eredetije ITT olvasható – így szól: »M. [Miskolc] 1995. január 4. … Drága Egyetlenem! Csak még azt szeretném Neked mondani – mivel a könyved az én Isten bocsá’ az én Bibliám – idézlek: „Huszti nagyszerű Peer Gyntöt csinált.” … Ezt a szerepet Ibsen Rád szabta! A nyomodba sem jöhetett!!! Te voltál az Igazi! (Ladányival is láttam, ill. végigszenvedtem) … Boldog újesztendőt, egészséget, erőt kívánok tiszta szívemből Neked! Sok-sok puszival hűséges Solvejged«

Feri és a Peer Gynt kapcsolatáról már több helyen szó volt: első miskolci és első nemzeti színházi tagságának bemutatásánál, valamint a rádióban a kedvenc szerepeiből összeállított Jutalomjáték címmel, 1956-ban készült műsor kapcsán. Ez utóbbi műsorból éppen a Peer Gynt-ből került fel egy részlet a honlapra.

Visszatérve a levélhez: az ebben említett idézet Deák Attila, jórészt 1987-ben készült, de csak 1989-ben Bessenyei Ferenc címmel megjelent könyvének 124. oldalán olvasható. A könyvben Feri mesél magáról, munkájáról, és megszólal néhány pályatársa is; az interjúk között pedig – mindig a szóban forgó témához kapcsolódva – kritikák, levelek, Feri értekezései olvashatók.
     A könyv nagyon jól sikerült, tökéletes rajzot ad Feriről, csak – szerintem – nagyon szomorú. Több mint másfél évtizeddel később, amikor a negyedik róla szóló könyv – a Férjem, a komédiás – íródott, már sokkal bölcsebb volt, és – ami szinte egyedülálló, hiszen más színész nincs is, aki így tesz – csak a jóra emlékezett; nem megjátszásból, hanem valódi meggyőződésből, az értékes, a jól végzett munka adta békével és önbizalommal.

Érdemes idézni Deák Attila könyvének abból a fejezetéből, melyből Feri fenti mondata származik: „Nem tanítok a főiskolán, de azért figyelemmel kísérem a fiatalokat. … De ott van Huszti Péter is. Akiről nekem nem is szabad beszélnem, hiszen az Othellót együtt vittük sikerre. Péter végtelenül szellemes. És voltak gyönyörű színészi alakításai. Nagyszerű Peer Gyntöt csinált. Remélem, sok hasonló vár még rá. Vele nagyon sokáig jó pajtások voltunk, nagyon gyakran összejártunk. Ő nem megy a szomszédba szellemességért.”

Mikor Feri 1944 őszén első ízben lett tagja a budapesti Nemzeti Színháznak, a vele készült interjúban ezt mondta: »Két éve Miskolcra szerződtem. Ott főleg drámai hősöket és klasszikus szerepeket alakítottam: a Bizánc Giovanniját, Peer Gyntöt … Kissé „álmodozó” lesz a hangja: Ha én egyszer az ország első színpadán is eljátszhatnám Peert…« – Ismerve Ferinek Ibsen hőséhez, illetve e darabjához való vonzódását, nincs ok kételkedni abban, hogy ezek a szavak pusztán az újságírói fantázia szüleményei, hanem nagyonis elhihető, hogy Feri tényleg vágyott arra, hogy a Peert Budapesten is eljátssza. Hogy ez a vágya még második Kossuth-díja és legnagyobb szerepei: Bánk, Othello, Asztrov, Kossuth eljátszása után is éber maradt, azt az 1956-os Jutalomjátéka bizonyítja.
     Mégis, mikor a színház két évvel a Jutalomjáték elhangzása után, 1958-ban végre műsorra tűzte a darabot, az előadás rendezője, „az ő” rendezője, Gellért Endre nem rá, hanem a nála csaknem 10 évvel idősebb, évek óta a Madách és a Nemzeti Színház között ingázó, kiváló versmondó Ladányi Ferencre osztotta a Peer Gynt címszerepét. A bemutató 1958. február 21-én volt (két hónappal a szintén Gellért rendezte Rembrandt ősbemutatója előtt, melyben Feri játszotta a címszerepet). Az események ismeretében úgy tűnik, nem baj, hogy nem Feri játszotta ennek a Gellért rendezte Peer Gynt előadásnak a főszerepét. A Deák Attilával írt könyvben Feri így vall [a Mestereim című fejezetben] Gellértről: Gellért „nagyon művelt, nagyon érzékeny ember volt. A különlegessége az volt, hogy minden avantgarde dologtól igyekezett távol tartani magát. Ő az új irányzatokat csak az emberi tűrőképesség határáig fogadta el, Azt hiszem, hogy a Peer Gyntben jutott el a legmesszebbre önmagától. Azt mondják, persze, hogy akkor már beteg volt. De ő olyan ember volt, akiről születése óta elmondhatták, hogy depresszióval van terhelve.”
     A kritikusok és a visszaemlékezők véleménye szerint az 1958-as nemzeti színházi Peer Gynt nem volt jó előadás, egyesek – köztük a fenti levél írója – szerint Ladányi alakítása sem sikerült, ezt egy interjújában később ő maga is bevallotta; ugyanakkor az 1994-es Színházművészeti Lexikon Ladányi Ferencről szóló fejezetében ez áll: „Pályájának kiemelkedő alakítása Ibsen Peer Gynt c. drámájának címszerepe volt”.

Feri tehát az 1944. január 11-én Miskolcon bemutatott Peer Gynt után soha többet nem találkozott színpadon Peer szerepével. A miskolci éveit bemutató oldalon évek óta fent van az előadás plakátja. Ebből kiderül, hogy a darabban játszó nők között egyetlen Valéria keresztnevű hölgy szerepel: ő Nánay Valéria (1922-1945), aki a színház leszerződtetett tagjaként Anitrát, a beduin lányt játszotta. Csakhogy az ekkor 22 éves fiatal nő egy évvel később elhunyt; sírja – melyen egyedül ez a felirat áll: „Valikám”, s mely fölött Ambrózy Sándor szobra áll – a Farkasréti temetőben található [30/3-1-42/43].
     Aase anyó az 1883-ban született, ekkora már a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Kondráth (Konrádt, Konráth, Kondrát) Ilona volt, akinek nevével a plakát a nézőket csalogatta. (A miskolci éveit bemutató oldalon a Déryné ifiasszony szereplőiről látható fotón, Kondráth Ilona áll balról Feri mellett – jobbra a Dérynét vendégként játszó Olty Magda áll.)

Az ekkor már 61 éves Kondráth Ilonán kívül még a következő nők játszottak a darabban: Mátrai (Mátray) Mária – ő volt Solvejg –, valamint Papp Ibolya, Bartók Júlia és még egy Anci (Váradi Anci) és egy Mária (Misinszky Mária) keresztnevű hölgy, akik itt is, csakúgy mint más darabokban, idős asszonyt alakítottak. Közülük egyedül Papp Ibolya neve szerepel színházi lexikonban, a többieké se a korábbi Schöpflin Aladár, se a 60 évvel későbbi, Székely György szerkesztette lexikonban nem található meg. Mint ahogy az újságban megjelent a társulat tagjait felsoroló listán sem szerepel Nánay Valin kívül más Valéria keresztnevű színésznő a Földessy Géza igazgatta színtársulatban.
     A Solvejget játszó Mátrai Máriáról, aki Ferivel körülbelül egyidős lehetett, és aki vele egyidőben jött Miskolcra a szegedi társulattól, és aki itt is, csakúgy, mint Szegeden, fontos, nagy szerepeket játszott – ma már – a nevén és szerepeinek listáján kívül – még sem lehet többet megtudni. Itt, Miskolcon játszott a Kerecsendi Kiss Márton Az első című színjátékában is, mely előadásról fennmaradt fotókon ő is látható Feri mellett.
     Papp Ibolya 1925-ben született, de már „1943-ban elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját, ezután Miskolcra szerződött”. 1946-ban Pécsre ment, ott játszott akkor is, amikor Feri 1947-ben és az 1949-50-es évadban az ottani társulat tagja volt.
     (Emlékeztetőül még ennyit: Feri négy héttel a Peer bemutatója után játszott először együtt színpadon Szederkényi Adával, akit még ugyanebben az évben, 1944. szeptember 23-án feleségül vett).

Nos, ezek azok az adatok, melyek megtalálhatók a Feri idejében Miskolci Nemzeti Színházban játszó női színésznőkről. – Valamikor az 1970-es évek közepén történt, hogy – ahogy később, mikor végre megnyugodott, elmesélte – Ferit felhívta egy idős miskolci színésznő, akivel valamikor együtt játszott, és arra kérte, hogy igazolja a nyugdíjintézet előtt ezeket a „munkában eltöltött éveit”. Feri e telefont követően búskomorságba esett arra a gondolatra, hogy valamikor neki is így kell majd összekoldulnia a nyugdíjjogosultságát. Egészen addig nem lehetett vele normális módon érintkezni, amíg egy-két héttel később Bodrogi Gyuszi nem hívta fel valami más ügyben, akinek elmesélte a történteket, és aki így nyugtatta meg: „De hiszen, te már benne vagy a lexikonban, neked már nem kell igazolni az éveidet.” Ez a történet jutott az eszembe, amikor Feri emlékei között rábukkantam a „hűséges Solvejg” levelére.

Évekkel ezelőtt feltettem néhány olyan képet a honlapra, melyeken Feri olyan személyek társaságában és/vagy olyan helyszínen látható, melyeket nem tudok beazonosítani. Az eredeti kilenc fotóból mára már csak kettő maradt, melynek adatai ismeretlenek: ezek között az első egy hölggyel mutatja Ferit (ezen kívül még három fotót őrzött meg ugyanezzel az asszonnyal). Talán ő lehetett a rejtélyes levélíró? Vagy Papp Ibolya? A levél végén megadott telefonszám sem él már, a „hűséges Solvejg” kilétéről tehát már nincs módomban felfedni a fátylat. Mindenesetre Feri ennek az ismeretlen Valériának ezt a kedves levelét eltette emlékei közé.


Feltéve: 2018. május 1.

folytatás hamarosan következik



VISSZA         ELEJÉRE


PÁLYÁJA         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA