BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

EGYÉB - 4



Ezen az oldalon Bessenyei Ferencről és Bessenyei Ferenccel készült kiadványok, újságcikkek, hanganyagok, fontosabb rádiófelvételeinek gyüjteménye, és sok minden egyéb, más kategóriába nem sorolható anyag kapott helyet



KÖNYVEK     AUDIOFELV.     VIDEOFELV.     RÁDIÓFELV.     ELŐADÓESTEK     SAJTÓ     SAJÁT ÍRÁSAI    SZEREP-TANULÁS


BESSENYEI FERENC
RÁDIÓFELVÉTELEI

Külön oldal sorolja fel Bessenyei Ferencnek a
RÁDIÓ ARCHÍVUMÁBAN
megmaradt felvételeit.


Ezen kívül az
AUDIÓ- és VIDEÓFELVÉTELEKET bemutató oldalon
néhány rádiós színházi közvetítésből is elhangzanak részletek.

2009 októberi állapot: Ljubov Jarovaja (1951); Othello (1954); Az ember tragédiája (1955); Galilei (1957); Ványa bácsi (1960); Hosszú út az éjszakába (1963).


BESSENYEI FERENC RÁDIÓS PÁLYAFUTÁSA


A KEZDETEKTŐL 1951 ŐSZÉIG

Bessenyei Ferenc hangját már 1940. december 28-án hallhatja az egész ország. A Budapest II. rádió ekkor közvetíti ugyanis a Szegedi Színházból a Selmeci bál című magyar operettet, amelyben Feri Galindsan ezredes szerepét játssza. És 1941. húsvétján Budapest közönsége már láthatja is az ifjú színészt, amikor a Városi Színház Magyar Művelődés Háza-ban (a mai Erkel Színázban) vendégszerepelnek a Selmeci bállal és Babay József, Buday Dénes új daljátékával a Haranghalló Jánossal - amit a rádió (Budapest I.) élőben közvetít (1941. április 13-án). Mindez az adat a korabeli rádióújság, a RÁDIÓÉLET című lap XII. évfolyamának 51., illetve XIII. évfolyamának 15. számából derül ki.

A háború utáni rádiós pályafutásáról elsőnek álljon itt egy idézet a pályájának 1945-46-os éveit tárgyaló oldalról: „Mindazonáltal a régi újságok között kutatva, az is kiderül, hogy Bessenyei Ferenc a Budapesten töltött pár hónapban egy új műfajjal is megismerkedett, nevezetesen a rádiózással. 1941-ben ugyan már felhangzott a hangja a rádióban, de csak színházi közvetítésben, most viszont már igazi rádiójátékok felvételére hívják! Bessenyei Ferenc élete első valóban rádiós szerepét az 1946. március 20-án a Magyar Rádió Budapesti műsorában 16 óra 30 perckor sugárzott C. F. Ramuz: A három látomás című művében kapja (partnerei: Móra Edit, Zala Karola, Takács Miklós és Joó László). Ezt négy másik szerep követi a következő színművekben: Alexius; Cocteau: Orpheus; Gehri: Agytröszt-iroda és Sik Sándor: István király, amelyeket természetesen élőben közvetítenek (az újság így írja: „előadás a stúdióban”). A négy színműből hármat G. Kovács Tibor rendez. Így indul Bessenyei Ferenc rádiós pályafutása, mely ugyan ezután pár évre megszakad (amíg vidéken játszik), de aztán 1950-től a rádió kulturális széthullásáig (1990-es évek eleje) töretlenül tartani fog, és számtalan nagyszerű produkciót eredményez majd.”

1948-49-ben a rádió két olyan előadást közvetít a szegedi színházból, amelyben Bessenyei Ferenc játszik, mégpedig mindkettőben főszerepet: 1948. február 9-én A három testőr-t és 1949. március 12-én délután a Petőfi adón az előtte négy nappal felvett A csendháborító-t. Pécsről csak egy összeállításban szerepel, mégpedig az 1950. május 29-én sugárzott „Halljuk Pécsett – Pécs és Baranya sztahanovistái és művészei szólnak a magyar rádió hallgatóihoz” című adásban. (A rádióújság neve ebben az időben: Magyar Rádió, és az adóé: Budapesti műsor.)

Alig költözik 1950 nyarán újra Budapestre, a rádióba azonnal hívják szerepelni: augusztus 18-án sugározza a rádió Borisz Polevoj „Egy igaz ember” című rádiójátékát, amelyet Várkonyi Zoltán rendez (aki nem sokkal ezután a Nemzeti Színházban is rendezi – október 13-án lesz az első közös premierjük), és amelyben olyan nagyszerű színészek mellett szerepel, mint Bihari József, Somlay Artur, Tolnay Klári és régi mestere, Zách János. E darab érdekessége, hogy még ugyanebben az évben, november 14-én újra bemutatják szintén Várkonyi rendezésében, de más szereposztásban, miközben mindkét változatot több ízben is megismétlik. Az új verzióban Lehotay Árpád alakítja Bihari szerepét, Feri pedig Zách János-ét.
     Szeptember 19-én újabb rádiójátékban (Aurel Baranga, román író, a Métely című drámájában) hallható a Kossuth rádióban, amelyet szintén Várkonyi Zoltán rendez, és amelyben már főszerepet kap. Egyébként erről az alakításáról már a rádióújság is megemlékezik, igaz még csak több szereplő felsorolásával e szavakkal: „... és Bessenyei Ferenc játékáról kell még megemlékeznünk.” Demeter Imre cikke másért is érdekes, hiszen kiderül belőle, hogy az adás „technikailag nem volt zökkenésmentes”, mert például „egy jelenetet kétszer forgattak”. (A rádióújság neve még mindig Magyar Rádió, de már megvan a két adó, a Kossuth és a Petőfi.)
     Nem sokkal ezután egy politikai kabaréban is fellép e műfaj olyan ismert alakjaival és kiválóságaival, mint például Benedek Tibor, Kazal László, Kiss Manyi, Komlós Vilmos, Rátonyi Róbert. Egyébként ez az első alkalom, hogy egy olyan műsorban közreműködik, amelyet a rádió legendás hírű munkatársa, Cserés Miklós dr. rendezett, akivel az elkövetkezendő években számtalanszor dolgozik majd együtt. Ez a kabaré-szereplése azért is figyelemre méltó, mert különben talán éppen a kabaré műfaj az, amiben élete során a legritkábban foglalkoztatták, holott az 50-es, 60-as években (mint ez a tévés szerepléseiből is kiderül) ezen a területen is kapott szerepet, lehetőséget, melyeket a korabeli sajtó tanúsága szerint, jól ki is használt. Ez a tény, mármint, hogy ebben az időben igen, később viszont egyáltalán nem kapott ilyen irányú felkérést, már csak azért is furcsa, mert hiszen éppen ebben az időben játszotta el anyaszínházában a legnagyobb hős-szerepeket!

A rádió munkatársai iránti tiszteletből álljon itt Cserés Miklós dr.-ról legalább annyi, amennyi a Magyar Színházművészeti Lexikon 1994-es kiadásában róla megtalálható: „Cserés Miklós dr. (1911-1981): rádiórendező, dramaturg, színházesztéta. Bölcsésztanulmányait Szegeden, Münchenben és Berlinben végezte, színháztudományból doktorált. 1940-ben a bécsi Burgtheater segédrendezője, a Színháztudományi Intézet kutatója, 1940-től a munkácsi Állami Tanítóképző tanára volt. 1942-től haláláig a Magyar Rádió rendező-dramaturgja, közben két évig a Magyar Televízió fődramaturgja volt. Hangjáték-dramaturgiai munkássága, a rádiószínházzal foglalkozó esztétikai művei kiemelkedő jelentőségűek.”

A színházi szezon kezdetével a rádióban megindulnak a színházi közvetítések. Csak ebben az évadban öt olyan darabot közvetít a rádió (Tartuffe, Amerika hangja, Ljubov Jarovaja, Hatszáz új lakás, Harcban nőtt fel), amelyben Bessenyei Ferenc játszik, így az ország egész lakossága hallhatja, felfedezheti őt, részese lehet egy nagy színész „megszületésének” A rádió archívuma ma is őriz ezekből hármat: a Tartuffe-t, az Amerika hangja-t, a Ljubov Jarovaja-t.
     A Tartuffe előadását 1950. szeptember 18-án (3 nappal a bemutató után) vették fel a Magyar Színházban, és október 10-én a Kossuth Rádió 20:15-kor közvetítette első ízben. Ez az első olyan hangdokumentum, amely a rádió archívumában Bessenyei Ferenc hangját a mai napig őrzi. Az Amerika hangja előadását október 19-én vették fel, és már egy héttel később, tehát az október 13-i premiert mindössze 11 nappal követve sugározták. Ilyen is csak ezekben az években fordult elő: a rádiós (majd később a tévés közvetítés) nem csökkentette, hanem ellenkezőleg, csak növelte a nézők érdeklődését egy-egy színházi előadás iránt. Ráadásul a nem-budapesti rádióhallgatók ily módon részesei lehettek a főváros kulturális életének.
     A Ljubov Jarovaja előadását, melyben Bessenyei Ferenc óriási sikert aratott, és egy csapásra az érdeklődés és elismerés középpontjába került, a december 21-i bemutató után 20 nappal, 1951. január 11-én vették fel, és Feri 32. születésnapja előtt egy nappal, február 9-én közvetítették. Ebből a rádiós közvetítésből a honlapon több részlet is meghallgatható. A közvetítés hetében, a rádióújság címlapját is az ő fotója diszíti Svángya matrózként. A rádióújságnak ez az első száma, melyen Bessenyei Ferenc a címoldalon szerepel. (Az adást még ebben az évben három alkalommal megismétlik.)
     A Hatszáz új lakás előadását 1951. március 3-án a Petőfin közvetítették, de ezt a felvételt, bár többször ismételték, végül is letörölték. Csakúgy, ahogy a Harcban nőtt fel előadását is, melyet szintén a Petőfin sugároztak 1951. május 12-én.

Ugyan a színházban és a filmen is egyre többet foglalkoztatják, de a rádióban szinte még gyakrabban, hiszen majd minden héten új produkcióban hallható (miközben az ismétlések száma is magas), egyre igényesebb és egyre nagyobb szerepekben. Ugyanakkor a repertoár igencsak megváltozott nemhogy a háború előttihez, de még az 1946-oséhoz képest is: az akkori francia és a katolikus Sik Sándor művei helyett most szinte kizárólag csak a „kommunista tábor” írói, a bolgárok, a lengyelek, a románok és az oroszok jutnak szóhoz.
     Bessenyei Ferenc 1950 augusztusától 1951 augusztusáig tizennyolc rádiós műsorban vesz részt (nem számítva a színházi közvetítéseket): ebből tizennégy rádiójáték (színművek rádióváltozata vagy már eleve rádiójátéknak készült alkotás) és négy valamilyen irodalmi összeállítás, köztük a Horváth Tibor rendezte Napsugaras mezők, amelyben többek között végre értékesebb alkotások, Petőfi és Móricz művei is szerepelnek. Nyugati vagy klasszikus szerzők darabjaiban ebben az időszakban egyáltalán nem játszik, hiszen – a műsorújságot lapozgatva úgy tűnik – ekkor ilyen nemigen szerepelt a rádió műsorán. Még azok a magyar szerzők, akiknek műveit bemutatják (Dienes András, Gál György, Hegedűs Dániel), sem tartoznak irodalmunk neves alkotói közé. Viszont megindul a Rádió Gyermekszínháza, ahol első alkalommal egy székely népmese rádióváltozatában szerepel. A mű címe A legszebb fiú. Ekkor dolgozik együtt először Török Tamással, aki Bessenyei Ferenc rádiós pályafutásának egyik meghatározó alakja lesz, rengeteget dolgoznak majd együtt, jobbnál jobb darabokban (Úri muri, Az új földesúr, A vihar, hogy csak párat említsek azokból, amelyeket az archívum még ma is őriz).
     Török Tamás-ról ez áll a lexikonban: „Török Tamás (1925-1993) író, rendező, dramaturg. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-filozófia-esztétika szakot végzett 1948-ban, majd a Magyar Rádió rendezője, 1956-57 között a dramaturgia vezetője volt. 1958-tól 1960-ig a győri Kisfaludy Színház dramaturg-rendezője, utána 1962-ig a Hunnia Filmgyár dramaturgja. 1970-1985 között ismét a Magyar Rádió irodalmi igényességű, jó ízlésű, sokoldalú, árnyalatokra érzékeny rendezője. Jászai Mari díjas, érdemes művész.”
     Ugyancsak Török Tamás rendezi azt a darabot, amely egyetlen – eredetileg is annak készült, tehát nem színházi közvetítés – rádióműsorként ma is megtalálható a rádió archívumában a Bessenyei Ferenccel ebben az időben készült művek közül, Halász Péter, Kókai Rezső, Romhányi József „Lészen ágyú…” című Gábor Áronról készült daljátékát. A darab bemutatója kapcsán a Magyar Rádió című műsorújságban nemcsak több kép (Bessenyei Ferenc Mészáros Ágival és Berky Lilivel, valamint a rendező, Török Tamás), de kritika is megjelent, mégpedig Ábel Péter honvéd aláírással: „Bessenyei Ferenc (Gábor Áron) különösen a székely ezermester bölcs önmérsékletét, csendes derűjét emelte ki. A rajongó fanatizmusra már kevesebb hangja maradt.”

Ebben az időben még nem bízták a drámai színészekre az éneklést, így a zenés darabokban más mondta a szöveget és más énekelte a dalbetéteket. Bár Bessenyei Ferenc pályája első tíz évében megszámlálhatatlan operett, sőt sok opera előadásban is szerepelt, a rádióban ezt vagy nem tudták, vagy ennek ellenére sem akarták az akkori rendet, elképzelést felborítani. Így a Lészen az ágyu... című daljátékban a dalokat nem ő énekelte, de hogy a műsorújságban felsorolt operaházi énekesek közül ki volt az ő párja, nem tudni. De a fent említett kritikából kiderül, hogy ez az akkori hallgatók számára sem volt egyértelmű, mert Ábel Péter ezt írja: „A szép énekhangok néha zavarólag hatottak, mert a kettős szereposztás miatt lehetetlen volt megállapítani: ki énekel, illetve ki helyett énekelnek.”

És e kornak még egy érdekes jelensége: 1951. augusztus 20-án a rádió bemutatja Urbán Ernő Tűzkeresztség című darabját Apáthi Imre rendezésében és Bessenyei Ferenc főszereplésével. És pontosan három hónappal később – november 21-én – a Nemzeti Színház tűzi műsorára ezt a darabot – Major Tamás rendezésében, de ismét Feri főszereplésével. Ezt az előadást a rádió 1951. december 7-én vette fel, és december 18-án közvetítette. Ez a hangfelvétel szintén a mai napig megvan az archívumban, míg a rádióváltozat felvételét letörölték. A színházi előadásban Bessenyei Ferenc mellett csak Gózon Gyula az, aki a rádióváltozatban is szerepelt, ahogy Feri, ő is ugyanazt a szerepet játszotta, mint Apáthi Imrénél.
     Mivel Apáthi Imre nemcsak a rádióban, de a színházban is jelentős szerepet játszott Bessenyei Ferenc pályájának kezdeteinél, álljon itt róla egy rövid bemutató az 1969-ben megjelent Színházi Kislexikonból: Apáthi Imre (1909-1960) színész, rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész. A Színművészeti Akadémiát 1930-ban végezte. 1935-45 között és 1957-től haláláig a Nemzeti Színház tagja volt. Első rendezését 1943-ban kapta, és az utolsó, be nem fejezett előadásig 56 művet állított színpadra. Mindig a jellem és az élet igazságát bontotta ki, határozottan, élesen fogalmazott, nem udvariaskodott senkivel. A színészek féltek tőle, de ugyanakkor bíztak benne, mert kikényszerítette tehetségük legjavát. 1950-53 között a SzA-n színészmesterséget tanított.

Végezetül egy kis statisztika Bessenyei Ferenc 1950-51-es rádiós évadjáról: a tizennyolc produkcióból, amiben játszott, Várkonyi Zoltán (aki a színházában is rendezi) hatot, Apáthi Imre (aki ekkor éppen a Fővárosi Operettszínház főrendezője, de akivel első nemzeti színházi tagsága idején, 1944-ben együtt játszott A nagyúr című darabban, és akivel két évvel később, 1946-ban a Vígszínházban találkozott újra - az ekkor ott játszott három szerepe közül kettőben Apáthi rendezte), Török Tamás és Rácz György hármat-hármat rendezett. A többi hármon Cserés Miklós dr., Horváth Tibor és Szécsi Ferenc osztozott. A tizennégy rádiójátékból hét külföldi és hat magyar szocialista szerző darabja volt.


1951 ŐSZÉTŐL 1956 ŐSZÉIG
(AZ ELSŐ „HŐSKOR”)

[Bessenyei Ferenc rádiós pályafutását Szigeti Rózsa tanárnő dolgozta fel a kezdetektől 1962 végéig. Ez időszak tárgyalásánál tehát az ő beszámolójára támaszkodom. Ugyanakkor tervezem ennek az időszaknak is az alaposabb átvizsgálását, így feltehetőleg később kisebb javításokra is sor kerül. 1963-tól már saját kutatásaim eredményeit közlöm. Az archívumban található Bessenyei felvételekről birtokomban van a Magyar Rádió hivatalos listája.]

A II világháború óta eltelt immár 68 évben az irodalomban, az előadó-, a szín- és a filmművészetben kétségen kívül az 1950-es évek jelentették az aranykort. Soha azóta nem játszott az irodalom olyan fontos szerepet a nemzet és a társadalom életében, mint akkor.

Egy színész életében a rádiós szerepek annak idején, amikor szinte minden nap színházban játszott, és szinte folyamatosan filmeket forgatott, nem tűnt fontosnak. De most, amikor az akkori színészek közül alig él már valaki, és amikor a rádió és tévé beszüntette a kultúra terjesztését, a kulturális műsoroknak nemcsak a készítését, de a már kész anyagoknak a sugárzását is, e rádiós, tévés-szereplések értéke felértékelődött, illetve felértékelődhetne, ha a rádió hajlandó lenne valamikor e felvételeket nyilvánosságra hozni (ahogy a helyzet ma kinéz, erre sokáig nem lesz hajlandó).
     Az akkori és mostani állapotok közötti ordító különbséget talán semmi sem mutatja jobban, mint a régi rádiós újságok: Azokban az „átkos” években ugyanis rengeteg irodalmi, zenei műsor készült, melyekben nem csak a felnőtt lakosságnak, hanem a külön a gyermekeknek, az ifjúságnak szóló műsorokban is az ország legnagyobb művészei szavaltak, énekeltek, olvastak fel regényeket, vittek színre rádióra írt vagy átírt színdarabokat, operákat, zeneműveket. Ráadásul a rádió és később a tévé saját műsoraikon felül szinte minden színházi és operaházi, budapesti és vidéki előadást is közvetített.
     Akármilyen sok anyagot töröltek is le időközben, még mindig elég maradt az archívumban, amivel további generációk nívós nevelését, oktatását – még akkor is, ha nem készítenek új műsorokat – meg lehetne oldani. De nem, a mai világ nem tart igényt a kultúrára, még akkor sem, ha nem kellene fizetnie érte sokat, mindössze csak a már kész anyag sugárzásáért valamicskét. Ehelyett az egyik adó vége hosszat politizál, a másik ostoba zenét sugároz, azaz minden tévé- és rádióállomás csak a népbutításban szorgoskodik.

Bessenyei Ferenc óriási színész volt, és erről a következő generációk is meggyőződhetnének, ha sugároznák megmaradt rádiós és tévés felvételeit. Az ő életében a színház töltötte be az első helyet, de az utókornak rádiós, tévés és filmes felvételei maradtak csak meg, így ezeket kellene megismertetni a ma és jövőben élő emberekkel.
     Miként kortársait, őt is rengeteget foglalkoztatta a rádió, ahogy erről már az első budapesti évének tárgyalásán szó volt. Bessenyei első nemzeti színházi évadjában leginkább Svángyaként vált ismertté. Valószínűleg ennek köszönhetően első filmjeiben és rádiós felvételeiben is többnyire ő a „kommunista hős”, és csak ritkán a kommunista hős ellenfele, és ő a jó ügyért harcoló népfia, és csak elvétve a jó ügyet elgáncsolni igyekvő népellenség.

A rádiónak a kultúra terjesztésén kívül egészen az 1990-es évek elejéig volt még egy másik igen fontos szerepe is: Előcsarnoka, a Pagoda volt az a hely, ahol a magyar kultúra, de a sportnak és politikának is, minden fontos és kevésbé fontos szereplője megfordult. Sokan sokszor bírálták a színházak társulati rendszerét, vagyis azt, hogy minden színész egy bizonyos társulathoz tartozott, és ezért színpadon nem találkozhatott más színházak tagjaival. Eltekintve attól, hogy a társulati rendszer előnyei magasan felülmúlják ennek hátrányait, 1950 és 1990 között a rádió, a tévé és a film produkcióiban és a nyári szabadtéri színházi előadásokban nem csak együtt dolgozhattak az ország összes színházából összeverbuvált színészek, de – és ez igenis nagyon fontos szempont – személyesen is megismerhették egymást. Erre mindenekelőtt a rádió legendás Pagodája adott lehetőséget, hiszen a rádióban rengeteg műsort vettek fel egyidőben (míg a tévében még a fénykorban is csak négy stúdió létezett, a filmgyárban pedig egyszerre maximum egy-két stáb dolgozott a stúdiókban, a többi külső helyszíneken forgatott), s azok szereplőinek, közreműködőinek mind legalább át kellett menniük ezen az üvegcsarnokon. Valójában azonban sokkal több időt töltöttek itt el, hiszen a Pagodában várakoztak fellépésükre. Ennek következtében ebben az időben minden színész ismerte a másikat, de a társadalom összes közszereplőjét is, találkozott, beszélgetett a többiekkel, ellentétben a mai riasztóan sivár helyzettel.
     Ez a Pagoda ma is áll még, csak a berendezését változtatták meg. A hajdan mindig élettel teli helységben ma egy-két ember lézeng, nekem azt mondták, hogy azok, akik cigarettázni akarnak, mert csak ott szabad. Valahányszor kutatni megyek az archívumba, utam ott vezet el a Pagoda mellett, az itt látható felvétel egy ilyen alkalommal készült. [Egyébként a teljesen felújított Kossuth Rádió adásterme mellett is el szoktam haladni, amit elkészítettek, aztán ott hagytak üresen, mert az egész Kossuth Rádiót kiköltöztették Óbudára. Nemsokára mennek utána a többi adók is, a Bródy Sándor régi, patinás épületében nem marad más, csak az archívum és a Márványterem. És a szellemek.]

Nem csak a korabeli újságok cikkein, színházak előadásain, de a rádió műsorain keresztül is pompásan követni lehet a politika alakulását. Ha átlapozzuk a rádiós újságokat, azonnal szembe ötlik, hogy az ötvenes évek elején szinte kizárólag szovjet, népi demokratikus vagy nagyon irányvonalas magyar szerzők darabjait lehetett csak bemutatni. Látva az 1951-es, 52-es, és az 53-as első félévi rádióműsort, egyre inkább felértékelődik a Nemzeti Színház akkori vezetőségének munkája: A mostanában folyamatosan gyilkosnak kikiáltott Major Tamás volt ugyanis szinte az egyetlen, aki ebben az időben is akart és tudott igazi művészetet nyújtani, még akkor is, ha ezt egy-két kommunista darab bemutatása árán érhette csak el. Miközben a Nemzeti Színházban Tartuffe-t, Bánk bánt, Hamletet, Ványa bácsit, Az ozorai példát, A fösvényt, Csongor és Tündét, Fáklyalángot, A nők iskoláját, Sok hűhó semmiért, Pygmaliont, Az özvegy Karnyónét, Szentivánéji álmot, Othellot, Uri murit mutatták be és játszották, addig a többi színház és a rádió szinte kizárólag kommunista műsorokat tűzhetett műsorra. Ahogy Bessenyei Ferenc 2003-ban Kolozsi Bélának mondta a vele készült tévériportban, a Nemzeti Színház akkori nívós előadásai között e remekművek mellett megfért egy-egy gyengébb kommunista darab (Major még ezek közül is próbálta a jobbakat kiválogatni).

A rádióban az 1951 szeptemberében első ízben sugárzott öt darab közül, melyekben Bessenyei Ferenc közreműködött, négy olyan kommunista darab szerepelt, melyeknek már a címei is „vonalasak” voltak: Dimka és Zsigán, Hajnal Moszkva felett, A lipcsei per (melyben Dimitrov bolgár kommunista hőst alakította), Egy sztálingrádi munkás (ahol egy hős honvédő olvasztárt játszott). Az ötödik egy magyar párthű szatíra volt „Kérem a panaszkönyvet” címmel.
     Ebben az időben a rádióújságban a rádiójátékoknál nemcsak a szereposztást, de a rövid tartalmat is közölték, amit nagy kár, hogy nemsokára elhagytak, holott a rádióhallgatók biztosan örültek ennek a tájékoztatásnak. Ma pedig e leírásoknak köszönhetően még jobban nyomon lehet, illetve lehetne követni a műsorpolitika, az akkori „művelődési mondanivaló” alakulásának történetét.

1951. november 7-én mutatta be a rádió Visnyevszkij darabját, a Felejthetetlen 1919-t, melyet a rádióújság rádiódrámának nevez, s amit Feledhetetlen 1919 címen a Nemzeti Színház öt hónappal később, a rendszer következő nagy ünnepén, 1952. április 4-én színműként mutat majd be. Mindkét verziót Major Tamás rendezte (a színházi előadást Marton Endrével közösen). A rádióváltozatban Sztálint Rajczy Lajos alakította (aki a színházban Gábor Miklóssal felváltva játssza majd ezt a szerepet: Kettőjük közül Gábor Miklós ezért a szerepért kapja meg élete első és egyetlen Kossuth-díját, míg Rajczy csak Jászai Mari-díjat kap).
     Bessenyei Ferenc a rádióváltozatban „Voronov, a forradalmi tanács tagja”, de a színházi előadásból ő szerencsére kimaradt, mert ekkor már a Ványa bácsi főpróbáin vett részt, hogy 5 nappal később Asztrovként élete egyik legnagyobb sikerét arassa, és e szerepéért, valamint a Fáklyaláng Kossuthjáért első Kossuth-díját vegye át 1953 márciusában. A színházban egyébként Feri szerepét, Voronovot, Szemethy Endrére osztotta Major. (Ennek a darabnak az érdekessége még, hogy a rádióadást megelőző napon, azaz 1951. november 6-án a Nemzeti Színházban tartott rendezői ülésen „nem hivatalos megbeszélést tartanak a szereposztásról”, és ekkor Sztálin szerepére „Bessenyei, Rajczy, Gábor, Keres, Hindy” neve kerül szóba. Leninére Pécsi és Pásztor.)
     És az is a furcsaságok közé tartozik, hogy annyi nagyszerű darab törlése mellett, ez a felvétel elkerülte ezt a sorsot: a Felejthetetlen 1919 rádióváltozatának felvételét a rádió archívuma a mai napig őrzi.

Az akkori idők légkörét illusztrálandó álljon itt egy részlet a Rádió Újságban megjelent „A Hangos Újság új sorozatairól” című G. E. aláírású cikkből: »Néhány nappal ezelőtt igen sok hallgatónk kérte, hogy a Hangos Újság [ez egy rádióműsor címe] sokkal fokozottabb mértékben, új módszerekkel és főként minél gyakrabban foglalkozzon a Szovjetunió, a szovjet emberek mindennapi életével, elsősorban a kommunizmus nagy építkezéseivel. A hallgatók arra is kíváncsiak: hogyan elevenítik meg művészeink a magyar színpadokon példaképünk, a szovjet ember alakját. … A „Felejthetetlen szerepekben”-ben kiváló művészeink mondják el, hogyan készültek fel a „felejthetetlen szerepekre”, mit tanultak a szovjet emberek megelevenítéséből, hogyan kívánják hasznosítani a tanultakat további munkájukban. Sorra szólaltak meg Hangos Újságunkban a „Feledhetetlen 1919” Sztálinja, a „Ljubov Jarovaja” Svángyája, az „Acélt megedzik” Pável Korcsaginja … Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc, Verebes Károly, Lengyel Erzsi, Bárdi György, Gordon Zsuzsa alakításában.«

Ahogy már korábban szó volt róla, még ebben az évben, alig 4 hónappal a rádióváltozat bemutatását követően, december 18-án közvetítette a Kossuth Rádió a Nemzeti Színházból Urbán Ernő Tűzkeresztség című színdarabját, melynek színházi bemutatója november 21-én volt, s melynek főszerepét Bessenyei Ferenc játszotta.

Az új évben, 1952. január 7-én sugározta a rádió Rostand drámájának, a Cyrano de Bergerac-nak rádióváltozatát Cserés Miklós dr. rendezésében. Ahogy már egy másik oldalon megírtam, minden lexikonnak és csaknem minden Bessenyei Ferencről szóló életrajznak egyik bosszantó tévedése, hogy szerepei között a Cyrano címszerepét is felsorolják, holott soha sem játszotta, se színpadon, se rádióban, tehát itt sem. Cserés Miklósnak már nem ez az első rádiós munkája Bessenyei Ferenccel, ismeri és nagyra tartja őt, éppen ezért tudja azt is, hogy Cyrano nem neki való, következésképpen a címszerepet Várkonyi Zoltánra bízza. Gábor Miklós Christian és Feri „csak” Le Bret, Cyrano barátja.

Ezután egészen őszig minden úgy megy tovább, ahogy az előző évben, szinte csak kommunista darabokat, kommunista szerzők kommunista hősöket dicsőítő írásait tűzi műsorra a rádió. De nem csak rádiójátékok, hanem „zenés, verses összeállítások” is készülnek ugyanerről a témáról. Feri a következő ilyen összeállításban közreműködik: „Igaz barátság” címmel a szovjet magyar fegyverszüneti szerződés évfordulójára, „Különb volt, mint a többi” címmel Tolnai Lajos halálának 50. évfordulójára, „Összefont erőnk legyőzhetetlen” és „Így döntöttünk mi, bolsevikok” címmel Hegedűs Géza összeállításaiban, vagy már augusztus végén „Az idegen módi ellen” címmel Simon Zsuzsa rendezésében sugárzott „zenés, irodalmi összeállításban”.
     A népi-demokratikus baráti országok köszöntése sem maradt ki a műsorból, és mivel az ország ekkor még jóban volt Kínával, Bessenyei Ferenc két Kínáról szóló műsorban is közreműködött: „Az új kínai színház” és „Miről susog a Jang-ce sodra”. De ő volt a görög kommunista hős, Nikosz Beloiannisz is (darabbéli neve: Nikosz Kárpeniszion), Baróti Géza dokumentumdrámájában, amit április 29-én este sugárzott a Kosstuh Rádió Napkelte előtt címmel, Cserés Miklós dr. rendezésében. Ámbár ebben az időben általános szokás, hogy nagyon sokat ismételnek, de azért még itt is vannak különös kedvencek, melyeket szinte negyedévente újra műsorra tűznek – ez a rádiódráma ezek közé a kedvencek közé tartozott. Nyilván nem véletlen, hogy ez a felvétel, a Napkelte előtt, ma is megvan az archívumban.
     Csakúgy, ahogy Vészi Endre 1848-as szabadságharc idején játszódó drámai költeményének, „A vashuta emberei”-nek rádiószínházi felvétele is, ami augusztus 16-án este volt hallható a Kossuth Rádióban, s amiben Kossuth Lajost Szabó Sándor játszotta, Bessenyei Ferenc pedig csak egy költői alakot, Böröczöt.
     Sajnos a Hamlet nemzeti színházi közvetítése, mely előadást Magyar Bálint a színház háború utáni első 10 éve legjelentősebb előadásának tartott, nem részesült ilyen megbecsülésben, mert ezt letörölték. A darabot 1952. január 27-én mutatta be a színház Major és Gellért közös rendezésében, a rádió pedig már két héttel később közvetítette az első szereposztásban, azaz Ungváry László Hamlet, Balázs Samu Polonius, Gobbi Hilda Hamlet anyja, Szörényi Éva Ophélia és Bessenyei Ferenc Színészkirály alakításával. A színházban hat órakor kezdődő és 22 óra után véget érő előadást a Kossuth Rádió egy keddi nap estéjén sugározta 20:45-ös kezdéssel éjfélig (egyetlen 15 perces szünettel). Ha meggondoljuk, hogy manapság az emberek figyelmét még 10 percre sem tudják lekötni, akkor már maga a színházi előadás – melyre alig lehetett jegyet kapni, annyian akarták látni – de még inkább a rádióközvetítés is fantasztikusnak tűnik.

Meg kell említeni még ebből az időszakból két zenés darabot, a még decemberben felvett, de csak januárban sugárzott, és az archívumban ma is megtalálható, milliószor megismételt, egy szovjet vígjátékból készített „Tavasz a fővárosban” című rádióoperettet, és a július 17-én közvetített, a „Vasból való vár” című Bárány Tamás írta zenés mesejátékot, melyben Feri énekes hangja Melis György volt. Az operettben nem volt énekes száma, így nem volt idegen „énekhangja” sem. Ez utóbbi műben nyújtott alakításáról a kritikus így emlékezett meg: „Bessenyei Ferencről elejétől a végéig elhittük, hogy ő az ősz hajú Krjilov.”
     Egy ugyancsak ebben az időszakban – július 7-én – sugárzott másik szovjet darab, a „Széles mezők” című rádiójátékbeli alakításáról pedig így áradozott a kritika: „A hangjáték előadása méltó volt a nagyszerű, felemelő témához, az igazi szovjet emberek ábrázolásához. A két főszereplő, Juhász József (párttitkár) és Bessenyei Ferenc (újságíró) olyan remek kommunista jellemeket állított elénk, amelyek mindenkor példaképeink lehetnek, gondolkodásunkban, munkánkban.”

Az egyetlen nem kommunista szerep a Hamlet Színészkirályán kívül, melyben a rádióhallgatók az 1952 januárjától augusztus végéig terjedő időszakban Bessenyei Ferencet hallhatták, egy Beethoven életéből készült összeállítás volt, melyben a címszerepet Timár József alakította, míg Feri neve csak a „Közreműködők” között szerepel.

Végezetül megint egy statisztika: az 1951-52-es színházi évad alatt Bessenyei Ferencet a rádióban Horváth Tibor, Lányi Andor négyszer-négyszer, Apáthi Imre, Várkonyi, Török Tamás, Cserés Miklós dr. kétszer-kétszer, Basa György, Major, Marton Endre, Rácz György, Szécsi Ferenc és Simon Zsuzsa egyszer-egyszer rendezte. Az ebben az évadban bemutatott hat nemzeti színházi előadásból a rádió ugyanebben az évadban kettőt (Tűzkeresztség, Hamlet), később pedig további kettőt (Az ozorai példa, Ványa bácsi) közvetített. A két kimaradt előadás a két legkevésbé jelentős volt: a Viharos alkonyat (ami a színházban csak felújítás volt) és Háy Gyula színműve, az Erő. A négy közvetített előadásból a rádió hangarchívuma ma is őriz kettőt: Tűzkeresztség és Az ozorai példa.


A következő színházi évad elején, azaz 1952 őszén, a rádióban kezdetben minden úgy ment tovább, ahogy a korábbi években. Bessenyei Ferenc ősszel két kommunista darab – Gimnazisták és Bányászok – között kedvenc színházi előadásában, Az ozorai példában volt hallható a rádióban. A felvétel az évad végén, május 22-én bemutatott Illyés darabról a szeptember 16-i előadáson készült, ezt sugározta a Kossuth Rádió szeptember 23-án este. A felvételt megőrizte az archívum, a honlapon részletek találhatók belőle.

Ezután következett ezen időszak legjelentősebb Bessenyei-felvétele, „A két BÁNK BÁN”, mely azonban nem maradt fenn.

Bessenyei Ferenc rengeteg nagyformátumú szerepet alakított több mint 60 éves színházi pályája során. Eközben sok szerep elválaszthatatlanul összefonódott a nevével, Kossuth, Othello, Dózsa, Galilei, Görgey, Tevje, hogy csak néhányat említsünk (időrendben) belőlük, örök életre Bessenyei alakításában él az emberek emlékezetében. Van viszont egy szerep, mely még ezeknél is jobban Bessenyei szerep volt és maradt: Ez az a drámai hős, akinek alakjában a Nemzeti Színház előtti szoborparkban megformálva áll: a Bánk bán.

Bessenyei Ferenc életében először 1947. március 13-án Miskolcon játszotta Katona József drámájának címszerepét [lásd a baloldali fotót], majd 1951. június 1-től 1978-ig szinte folyamatosan, tehát 27 éven keresztül több színhelyen (Budapest, Gyula, Kolozsvár, Szeged), több rendezésben, több százszor ő volt az ország Bánk bánja. A különböző előadásokat a rádió is, a tévé is közvetítette. Mindezek után egyszerűen nem hihető, hogy pusztán figyelmetlenség vagy a szűkös nyersanyag az oka, hogy se a rádióban, se a tévében egyetlen Bessenyei-féle Bánk bán színházi előadás nem maradt fenn!

A rádió archívuma őriz ugyan egy, a drámából 1955-ben készült rádióváltozatot, de ez még sem az igazi, az élő színházi közvetítés. Igaz, hogy amikor a Nemzeti Színházban először játszotta Bánkot – 1951. június 1-én –, nem ő volt az első szereposztásban, hanem Rajczy Lajos, de ez a „második” szereposztás csak a május 31-i hivatalos bemutatót egy nappal követő előadásig számított „másodiknak”, mert ahogy június 1-én Feri öltötte magára a Nemzeti Színházban Bánk bán jelmezét, ő lett az „első szereposztás”. Hogy ez valóban így történt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint éppen ez a rádiófelvétel, ahol nem Rajczy, hanem Bessenyei Ferenc játssza a prózai Bánkot az akkori idők első számú énekes Bánkja, Palló Imre mellett.
     Ez az előadás 1958-ig volt repertoáron. E nemzeti színházi szériát követően 1966-ban a Gyulai Várszínházban, 1970-ben megint a Nemzeti Színházban, 1971-ben Kolozsvárott, 1977-ben a Thália Színházban és 1978-ban a Szegedi Szabadtéri Színpadon játszotta a Bánk bán címszerepét. És mindezekből egyetlen egy felvétel nem maradt meg az utókor számára! Ez hihetetlen!

Mint ahogy az a felvétel sem, melyet 1952. október 28-án kedden este 20:50-től 22 óráig sugárzott a rádió Apáthi Imre rendezésében, Bessenyei Ferenc, illetve Palló Imre főszereplésével „A két BÁNK BÁN” címmel. A Nemzeti Színház és az Operaház előadásának címszereplői, Bessenyei és Palló Imre alakításáról Bálint Lajos tartott előadást, ezt tarkították a drámából, illetve az operából vett részletekkel. Melinda: Szörényi Éva, illetve Osváth Júlia, Gertrudis: Tőkés Anna, illetve Palánkay Klára volt. Hogy a drámarészletek nem a színházi előadásból származtak, azt a szereplőgárdában Tiborc megszemélyesítője, Pécsi Sándor (illetve Bencze Miklós) neve tanúsítja. E bizonyára rendkívül érdekes műsort többször megismételte a rádió, többek között 1953. április 10-én és 1954. március 12-én.

Az elmúlt 70 évben sok felvételt szándékosan letöröltek, sok felvétel egyszerűen csak elkallódott, és ez minden esetben kultúrtörténeti veszteségnek számít, de ennek a felvételnek a letörlése még a legfájóbb veszteségek között is az egyik legfájóbb.

Feltéve: 2013. augusztus 22.

folytatása hamarosan következik


AZ OLDAL ELEJÉRE        TOVÁBB         


     ÉLETE           PÁLYÁJA          SZÍNHÁZ           KEZDŐLAP         FILM-TV           KÉPGALÉRIA