BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

Ezen az oldalon (és a felvételek eredeti helyein) kívül még a következő oldalakon találhatók Bessenyei Ferenc audió- és videófelvételei:
A HONLAPON TALÁLHATÓ ÖSSZES FELVÉTEL LISTÁJA
BESSENYEI FERENC VIDEÓ- ÉS AUDIO-FELVÉTELEI



BESSENYEI FERENC
NÉPSZERŰ ÉS KEVÉSBÉ ISMERT
AUDIÓ- ÉS VIDEÓFELVÉTELEI


1. összeállítás: Higgins, Tevje, versek, dalok és sanzonok
2. összeállítás: Claudius, Görgey, egy Illyés vers és két sanzon


1. összeállítás 2012. szeptember 28-án
(Higgins, Tevje, versek, dalok és sanzonok)

Bessenyei Ferenccel nagyon sok versfelvétel készült, a rádióban, a tévében, a hanglemezgyárban. De e felvételek között hiába keressük azt az Ady-verset, melyet élete utolsó éveiben a legtöbbször szavalt. Ennek az az oka, hogy ezt a verset, az „Aki a helyemre áll” címűt, csak élete utolsó három évében lehetett hallani tőle. Ez váltotta fel a „Szépasszonyom, a szerelem olcsó jószág” című Ady-verset, melyet már 75 éves kora óta rendszeresen szavalt.

Ahogy már arról, az augusztus 31-i gála bemutatójával kapcsolatban szó volt, az ünnepi esten nem az egész vers hangzott el, és ami elhangzott az is csak a hangja volt, kép nélkül. Ráadásul idővel – szokásához híven – kissé átírta a verset, ami – szerintem – jót tett neki. Most ezen az oldalon olyan felvételt mutatok be, amelyen az egész verset elmondja, versszakasz kihagyása nélkül. Nagy valószínűséggel ez ennek a versnek a sok közül az első felvétele: 82 éves korában, a Kárpátia étteremben rögzített születésnapi műsorból való.

Ezután egy Farkas Ferenc daljátékból következik egy részlet, melyet 1984-ben vettek fel, aztán egy sanzon, a Gyere ülj, kedves mellém, amit a Vigadóban énekelt.

Kevesen tudják, és még kevesebb lexikonban említik meg, hogy Bessenyei Ferenc 1966-ban, a My Fair Lady első magyarországi bemutatóján – Básti Lajos mellett, aki Somló Istvánnal a Nemzeti Színház Pygmalion című előadásában alakította több százszor a professzort – játszotta Higgins-t. Azon kevés Higgins közé tartozott, akik nem csak felmondták, de valóban elénekelték ezt a szerepet. Ennek ellenére a darabból Básti Lajossal készült hanglemez.
     Bessenyei Ferenc fellépésein néha énekelt részleteket a musicalből. Most két részlet következik, az első az 1989-es Budai Parkszínpadon megrendezett Medveczky-esten készült, a másik – mely sajnos csak részletében van meg –egy sanzonesten, amit az Önök kérték-ben már ismételtek.

Ezt követi két részlet a Hegedűs a háztetőn-ből. Mint köztudott, az előadást nem lehetett sugározni, mert nem volt meg az engedély hozzá, ezért csak néhány másodpercnyi felvétel maradt meg belőle, annyit, amennyit a híradóban, vagy más műsorban le szabadott engedély nélkül adni. A most feltett részlet a prológusból való.
     Majd ezután az 1980-ban Petress Zsuzsával készült riportfilmből a Szeretsz engem című dal következik. (A Hegedűs első bemutatója 1973-ban volt, ezt tiltották be, a második 1985-ben, a harmadik pedig 1992-ben.)

Legvégül pedig végre következzen végre A vén cigány videofelvétele is, miután a hangfelvétel már évekkel előbb felkerült a honlapra. (Lásd a Szentesi előadóestről készült összeállítást.)




     Aki a helyemre áll: wmv fájltípus, 1:35 p, 1,76 MB
     Cserfalevél, tölgyfalevél: wmv fájltípus, 1:58 p, 2,19 MB
     Gyere üld kedves mellém: wmv fájltípus, 3:45 p, 4,12 MB
     Én egy finom angol úr: wmv fájltípus, 3:57 p, 4,41 MB
     És mégis megköszönöm én: wmv fájltípus, 1:24 p, 1,57 MB
     Hegedűs a háztetőn, prológ: wmv fájltípus, 0:59 p, 1,09 MB
     Szeretsz engem?: wmv fájltípus, 3:07 p, 3,47 MB
     A vén cigány: wmv fájltípus, 4:16 p, 4,73 MB




(A baloldali fotón Galambos Erzsivel a My Fair Lady-ben)

Feltéve: 2012. szeptember 28.



2. összeállítás 2014. október 12-én
(Claudius, Görgey, egy Illyés vers és két sanzon)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy korszak és volt egy ország és volt egy nép, ahol az emberek szerették és értékelték a kultúrát. Ez az idő nem évezredekkel, nem évszázadokkal, hanem mindössze pár évtizeddel ezelőtt itt volt, Magyarországon. Ez a kultúra-szeretet többek között abban is megnyilvánult, hogy értékes hanglemezek készültek, melyeket az emberek megvettek és otthonaikban meghallgattak. És nem csak zenei anyagokat rögzítettek lemezekre, hanem szöveges anyagokat is, verseket, sőt még színházi előadásokat, hosszú, több órás drámákat is, amiket az emberek szintén megvettek és örömmel hallgattak.
     Egy ilyen lemez volt az 1984-ben az MR-MHV (Magyar Rádió - Magyar Hanglemezgyártó Vállalat) közös kiadásában megjelent Hamlet album. Ezen a lemezen a Madách Színház 1964. június 15-i Hamlet előadásának felvétele hallható, amit a Magyar Rádió rögzített, és pár nappal később, 1964. július 5-én, vasárnap a Kossuth Rádióban 20:10 perces kezdettel közvetített. Az előadás tiszta játékideje 3 és 1/2 óra körül volt (pontosan 209.05 perc). Az album négy lemezből áll, tehát összesen nyolc oldalon hallható az egész színházi előadás.

Pár nappal a Hamlet rádió-közvetítése után, 1964. július 10-én a Film, Színház, Muzsika című lapban jelent meg Gách Marianne interjúja Bessenyei Ferenccel „Újnak és másnak lenni” címmel. Ebből való a következő vallomás:
     „Számomra ez a Hamlet-előadás a magyar színészet fejlődésének legmagasabb rendű megnyilvánulása. Csupa értelem, csupa világos összefüggés. Hogy kiragadjak magammal kapcsolatban egy mozzanatot: az imajelenetet néhány évvel ezelőtt könnyes hangon, sírva mondta el minden színész, magam is [nyilván a miskolci Claudius alakítására utal]. De hát itt egy kudarcba fulladt megbánást kell elmondani! Valakiét, aki »bűnét bánni képtelen«! Vámos Lászlóval való közös gondolkodás után jutottam el oda, hogy lehántsam magamról a színészi mazochizmust, a folytonos »én hogy szenvedek!« hangsúlyozását. Igaz, hogy könnyek nélkül nem lehet megoldani a színpadot, de az átélés és a kontroll nélkül való elengedettség között akad egy középút is…”

Földes Anna a 2001-ben megjelent „Bessenyei” című könyvben ezt írja a Hamlet 1964-es felújításáról. (E felújítás premierje 1964. április 23-án volt a Madách Színházban.):

CLAUDIUS: BESSENYEI FERENC

Természetesen nem a címszerepre hívták – az Gábor Miklósé volt, aki immár két éve példa nélküli sikerrel keltette életre a dán királyfit – ő volt az 56 utáni idők Hamletje.

Bessenyei váratlan módon került ebbe a játszmába. A 192. előadáson vette át Greguss Zoltántól Claudius szerepét. A szerepcserének persze megvolt a maga előzménye, története. Tudnunk kell, hogy ekkoriban vendégeskedett nálunk a stratfordi Királyi Shakespeare Társulat Peter Brook Lear királyával. Ilyenkor többnyire Shakespeare Lear királyát említjük, csakhogy ezúttal a rendezés képivilága félreérthetetlenül magán viselte Brook szignóját. Sokan festettek napraforgókat – Van Gogh napraforgói azonban összetéveszthetetlenek. Brook rendezése fel is kavarta színházi életünk állóvizét, hosszú, szenvedélyes vita indult a levonható tanulságokról, a magyar színházművészet elmaradottságáról. Vámos László is úgy gondolta, Brook Shakespeare-értelmezésének hatására módosít Hamlet-rendezésén.

Noha a kritika szinte egyöntetűen mennybe menesztette Gábor Miklós Hamlet-alakítását, az előadás egészével szemben éles bírálatok is megfogalmazódtak. Nagyon is szembetűnő volt, hogy Gábor teljesítménye mellett a többiek – hasonlóképpen a magyar színház csillagai – eltörpülnek. Visszatekintve ma azt mondanám, Gábor Miklós nagyon is korszerű Hamletje mögé Vámos a 19. századból itt ragadt hagyományos, romantikus illúziószínház szellemében építette fel a főhőst körülvevő előadást. Képzőművészeti példával élve: mintha egy Benczúr-festménybe egy Kondor-képet montíroztak volna.
     Rendezése problémáit Vámos is érzékelte, és ezért nem egyszerűen három vezető színész helyébe állított három másikat. A Claudiust alakító Greguss Zoltán helyébe Bessenyeit; Gertrudis szerepét Simor Erzsi helyett a nála fajsúlyosabb Tolnay Klárira bízta. Polonius szerepében Pécsi Sándort már korábban Márkus Lászlóval váltatta fel, de most Ajtay Andor vállára rakta a szerepet. Azt nyilatkozta, hogy Brook a Lear-tragédia minden szereplőjét – a gonoszakat is – a maguk teljes emberségében mutatta be, és még a gyilkos Regan tetteinek emberi motivációit is elénk tárta. Vámos a brooki inspiráció hatására megpróbálja felértékelni, fajsúlyosabbá tenni a három kicserélt színész szerepét; Ajtaytól például azt várta, hogy a szenilis agg helyett egy ravasz államférfit jelenítsen meg. Ez azonban nem jött össze, a szenilitás hagyományos színpadi sémájából Ajtay sem tudott kiveckelődni. Tolnay Klári viszont a nagy elődök, Tőkés Anna és Makay Margit emlékével szemben maradt alul. Nem tudta magából kicsiholni a szerep tragikus komplexitását, amire pedig a Nemzeti királynői maximálisan képesek voltak.

A megújított rendezés Bessenyei szerepeltetésével került igazán nehéz helyzetbe. A színpadon, a meggyilkolt király férfias szépségével versenyezni képtelen, vérnősző barom helyett – Hamlet szavaival élve – egy ötvenes éveiben járó, még mindig daliás férfi lépett színre, akibe nagyon is bele lehetett szeretni. Aki az elkövetett gyilkosság után, most már a trón birtokában, népének megfontolt, jó királya szeretne lenni. Ez a beállítás lényegében megfelelt a nézők tudatában átalakuló Kádár-képnek. Az ország egyre kevésbé kívánt a hatalomváltás bűneire emlékezni – megelégedett azzal, hogy a királyi öccs a béke, a megbékélés hívének mutatkozik, és csak azokkal szemben lép fel, akik uralmának jogos voltát kétségbe akarják vonni. Akkor viszont már nem válogat az eszközökben. Az előadás végső konklúziója arra intett, hogy ne nagyon ugráljunk a hazai dán Claudiusokkal szemben, mert a végén még egy norvég Fortinbras ül a nyakunkba.
     Csakhogy ehhez az új, Hamlettel egyenrangúnak elképzelt Claudiushoz Gábor Miklósnak is alakítania kellett volna szerepértelmezésén. Neki azonban, a jelek szerint, ilyesmi eszébe sem jutott. Az ő Hamletje a világértelmezésnek olyan magaslatán kóborolt, hogy innen letekintve teljesen mindegy volt, hogy kik és milyenek az éppen uralkodó apafigurák, a hitvesi ágyukat eláruló anyák, a világból mit sem értő, kis női csukák.

A lemez-kísérő füzetben a rendező, azaz Vámos László ugyanerről a felújításról és a lemez létrejöttéről így ír:

Az 1962-es bemutatón Greguss Zoltán volt Claudius, Simor Erzsi Gertrud, Pécsi Sándor Polonius. A Szellemet ekkor is, majd a sorozat legtöbb előadásán Basilides Zoltán játszotta. Gertrudot próbálta Mezei Mária is, de a premier előtt lemondta az előadást. A századik előadás körül a beteg Greguss helyett Márkus László vette át Claudiust. Ugyancsak betegség miatt néhány alkalommal Poloniust Ujlaki László játszotta. Ezeken az estéken Joó László volt a Színészkirály. Fortinbras kicsi, de nagyon fontos szerepét a bemutatón Harsányi Frigyes f. h. játszotta.

Az 1964. április 23-i felújítást a Shakespeare-évfordulón kívül több más is indokolta.

Az említett függönyjáratások eredeti szándékunk ellenére szétszabdalták az előadást. A királyi udvar élénk színű bársony jelmezei puhábbá tették e „harcos állam”-ot, mint amit a díszlet és az egész előadás sugallt. A változtatásokat már elindítottuk, amikor 1964. február utolsó napjaiban Pesten vendégszerepelt az angol Royal Shakespeare Company. Két nagyszerű előadásuk, elsősorban Brook Lear király rendezése, ha nem is sugallták, de megerősítették a formai változtatásokkal kapcsolatos elhatározásunkat. Brookék sok bőrkosztümmel dolgoztak, a „jóindulatú” szakma és kritika nekik tulajdonította Fortinbras serege és Laertes bőrruháit. Az igazság az, hogy ezeken sem változtattunk az 1962-es bemutató óta. Csak akkor nem vették még észre... viszont a bársony anyagokat erős textúrájú sötétebb tónusú szövetekre cseréltük ki, és a bútorokat beöltözött díszítők cserélték nyílt színen.

A felújítás legdöntőbb eleme három új szereplő belépése volt: Claudiust Bessenyei Ferenc, Gertrudot Tolnay Klári, Poloniust Ajtay Andor alakította a későbbiekben. Fortinbras Garics János, később Tordy Géza volt. Gertrudot játszotta néhányszor lIosvay Katalin, Horatiot Linka György is. A szereposztás egyébként a teljes széria alatt változatlan maradt, a legkisebb szerepekben is. Bizonyára – egyebek mellett – ezért nem esett az előadás színvonala. Továbbá, mert már 1962-ben főiskolai hallgatók voltak az udvaroncok, udvarhölgyek. Amikor egy-egy osztály kiröppent a főiskoláról, nagy kitüntetés volt helyükbe lépni. A mai negyvenes vezető színészgárda szinte kivétel nélkül részt vett a Hamlet 1962-től 1967-ig hat szezonon át tartó háromszáz előadásán.
     Az utolsó három előadás 1967 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon volt, egészen új szcenírozással, egyébként lényegében a Madách Színházi előadás külsőségeivel és szereposztásában.

Ugyancsak ők szólaltatják meg a művet azon az 1964-es rádiófelvételen, amelyet a Hanglemezgyártó Vállalat átvett, és amelyet – 1983-ban közreműködésemmel – a vállalat szakemberei akusztikailag felfrissítettek.

Ajánlom ezt a lemezt azoknak, akik látták az előadást és szerették. A hangfelvétel remélem felidézi az élményt, és segít ébren tartani az emlékezetet. És ajánlom azoknak – talán nekik elsősorban –, akik nem látták, az utánunk jött generációknak. Akiknek nincs semmilyen emlékük és előítéletük, akiknek ez a lemez egy a sok közül. És ha közöttük csak néhányan lesznek, akiknek ad valamit ez a felvétel, megjelentetése már nem volt hiábavaló.

Jól látható, hogy az adatokban kissé eltér egymástól a két szöveg. Én 1963-ban láttam a Hamletet, és egészen biztosan emlékszem, hogy Márkus László játszotta Claudiust és Ujlaki László Poloniust, vagyis nem Földes Anna, hanem Vámos László adatai a helyesek. Bessenyei Ferenc tehát nem Greguss Zoltántól, hanem Márkus Lászlótól vette át Claudius szerepét, amit már vidéki színész korában játszott. Feri és Gábor Miklós egyidősek voltak, Feri mindössze két hónappal idősebb a mostohafiát játszó Gábor Miklósnál.
     Bessenyei Ferenc 1944-ben Miskolcon már játszotta egyszer Claudiust, mégpedig a Táray Ferenc rendezte Hamlet-ben. Táray Ferenc (1884-1961) színész, rendező, színházigazgató és festő – aki ebben az időben a Nemzeti Színház tagja volt (korábban Győr, Szeged, Kolozsvár, a Nemzeti Színház és más fővárosi színházak között ingázott) – nem csak rendezte az előadást, de a címszerepet is maga játszotta. Ennek az előadásnak a premierje 1944. január 22-én volt, és már az nagy közönségsikernek számított, hogy még egy előadást tartottak belőle. Táray-Hamlet ekkor 60 éves volt, Bessenyei-Claudius 25 és Ophélia-Komlós Juci szintén 25 (ők ketten, mint köztudomású, egy napon születtek).
     [Ahogy már más helyen írtam, a Hamlet azért „sorsdöntő” férjem életében, mert halála után a nekrológokban, melyeknek adatait a lexikonokból vették íróik, legfontosabb szerepei között a Hamletet is felsorolják – holott soha nem játszotta, hiszen egyáltalán nem neki való szerep. Valójában ez a honlap ennek a téves adatnak köszönheti létét, hiszen azért kezdtem el, hogy a róla keringő téves adatokat korrigáljam.]

Erről a történelmi értékű lemezről kerül fel most a honlapra Bessenyei Ferenc játéka, mégpedig minden olyan jelenete, melyben egy-két mondatnál több szövege van.


     1. 1. felvonás 2. szín: wma fájltípus, 5:26 p, 1,27 MB
     2. 2. felvonás 2.szín: wma fájltípus, 1:48 p, 441 KB
     3. 2. felvonás 3. szín: wma fájltípus, 1:13 p, 299 KB
     4. 2. felvonás 4.szín: wma fájltípus, 0:50 p, 210 KB
     5. 2. felvonás 5.szín: wma fájltípus, 4:21 p, 1,02 MB
     6. 2. felvonás 6.szín: wma fájltípus, 1:31 p, 374 KB
     7. 2. felvonás 7.szín: wma fájltípus, 0:44 p, 186 KB
     8. 3. felvonás 2.szín: wma fájltípus, 1:42 p, 417 KB
     9. 3. felvonás 4.szín: wma fájltípus, 4:22 p, 1,02 MB
     10. 3. felvonás 6.szín: wma fájltípus, 1:11 p, 294 KB


A felvételeken még a következő színészek hallhatók: Tolnay Klári, Ajtay Andor, Gábor Miklós, Vass Éva, Lőte Attila, Árva János, Tallós Endre.




Az M3-as csatorna nemrég sugározta Németh László Az áruló című drámájából készült tévéjátékot, mely a színházi előadás stúdióban készült felvétele. Mint már arról a honlapon szó volt, a Madách Színház 1966. december 22-én mutatta be a darabot Ádám Ottó rendezésében, így természetesen a tévéjátékot is ő rendezte. Ahogy az M3 beharangozójában elhangzott, ezt a tévéjátékot 1973. május 27-i tévé-premierje óta most mutatták be először.

A színházi bemutatót követően jelent meg a Film, Színház, Muzsika, 1967. január 13-i számában egy interjú Bessenyei Ferenccel „A színész” címmel: „Most, Az árulóra készülvén a legnagyobb feladat az volt, hogy a »Kossuthos« lélektől megszabaduljak – hadd mondjam el, minden művészben, ha megvallja, ha nem, Kossuth lelke él, az alkotás vágya, az elhitetés ereje. Ez a küzdelem stílust teremtett, póznélküli játékot – Görgey alakját csak így lehetett megrajzolni. S úgy érzem, minél jobban közelítek a realista Görgeyhez, annál inkább emelkedik a színpad fölé Kossuth alakja. Vagyis: a két történelmi alakra kellet minduntalan figyelnem, a két ellenpólusra, annak érdekében, hogy Görgeyben az emberi drámáját bonthassam ki, ám ennek fényében Kossuthot, az embert is lássam és láttassam. E két óriásalak bennem is perel egymással, de hogy az iménti hasonlatnál maradjak: szerelemmel perel. Így kerül egymás mellé a színész képzeletében a két szobor, s úgy vélem, akkor sikerült az alakítás, ha ott áll mindkettő a színpadon is.”

„Egyik este Kossuth, másik este Görgey” címmel az Esti Hírlap 1967. június 14-én közölt interjút Bessenyei Ferenccel abból az alkalomból, hogy 1967 őszén, tehát alig pár hónappal Az áruló óriási sikerű bemutatója után visszaszerződött a Nemzeti Színházba, ahol újra bemutatták a Fáklyalángot. Így fordulhatott elő, hogy – ahogy az interjúban áll: „Lesz olyan is, hogy egyik este Kossuthot játszik a Nemzetiben, másik este Görgeyt a Madáchban.” Ez a kettősség egész életében foglalkoztatta az újságírókat, szinte nem volt olyan riport, ahol fel ne tették volna neki a kérdést, milyen érzés volt e két történelmi alakot egyidőben játszani.
     Bessenyei Ferenc önálló estjein mind a Fáklyalángból, mind Az árulóból idézett. Először a Fáklyalángból, mégpedig a dráma csúcspontjából, a Kossuth-Görgey szócsatából, úgy, hogy mind Kossuth, mind Görgey szövegét elmondta, majd szünet nélkül rátért Az áruló legfontosabb Görgey monológjára. Ez az érdekes drámarészlet szerepel a honlapon is, mégpedig a Szentesen 1979. május 8-án tartott és a rádió által felvett, majd sugárzott előadóestjének anyagában: „Kossuth-Görgey párbeszéd” címen.

Földes Anna a „Bessenyei” című könyvben természetesen a szerep súlyának megfelelően egy egész fejezetet szánt a Görgey-alakításnak.

AZ ÁRULÓ SZEREPÉBEN

Bessenyei Ferencet meglepte, zavarba ejtette, hogy miután a Nemzeti Színházban, Illyés Gyula Fáklyalángjában Kossuthként kemény párviadalt vívott Görgeyvel a reménytelenné vált szabadságharc folytatásáról, majd vereségének tudatában árulóként bélyegzi meg ellenfelét – a Madách Színházban Görgeyként kell visszautasítania Kossuth vádjait.
     Ez persze a színészi pályából következő helyzet, és a vérbeli komédiás számára csak jó és rossz szerepek vannak: Illyés Kossuthja után Németh László Görgeyjét életre kelteni, ugyancsak nagyszerű feladat. Bessenyei, a gondolkodó ember azért lelkében megélte ezt az ellentmondást. El kellett tűnődnie azon, hogy a két óriás magyar történelmi összecsapásában kinek is volt igaza. Meg is vallotta egy korabeli nyilatkozatában: „Mindaddig Kossuth volt az eszményképem, csakúgy, mint a közönségnek is. Az áruló-ban pedig egy olyan embert kellett a színpadon megteremtenem, aki olyannak láttatja-mondja Kossuthot, hogy az régebben valósággal a nemzeti érzéseket sértette volna. Görgey egyik látogatójának így beszél: ».. kedves hazámfia, én is vagyok olyan gyönge, hogy a meséket, amelyekkel a nemzetet megrontották, szívesen hallgassam.« – Nekem a legnehezebb küzdelmet önmagam Kossuth voltával kellett megvívnom. Elgondolkodtam azon, hogy voltaképpen minden művészben Kossuth lelke is él. Az a romantikus lelkesedés, lobogás, amellyel Kossuth a maga hitével, eszményével azonosítja magát, Kossuth is, Görgey is, mind a ketten ugyanannak a kornak a gyermekei, de az egyik a megtestesítése a romantikának, a másik áldozata annak.” (Film Színház Muzsika, 1970. IV. 4.)

Németh László ugyan elmondta, hogy „aki a darab híre után azt várja, hogy [a színházban] a Kossuth-Görgey pör felújításának, Görgey fölmentésének, Kossuth elmarasztalásának lesz tanúja, az csalódik, a darabnak nem ez a tárgya”, (Németh László: Utolsó széttekintés. 1980.)
     Valóban, Németh László számára 1952-ben, a színmű keletkezésének idején ez a pör már elintézett ügy volt. Az írónak legcsekélyebb kétsége sem volt, hogy Kossuth, Vörösmarty és mások jogtalanul vádolták árulással a szabadságharc tábornokát. A valóságos erőviszonyok ismeretében, a temesvári csata elvesztése után nem volt más választás, mint a feltétel nélküli fegyverletétel. Görgeynek igaza volt, világlik ki a drámából, a további harc csak magyar életek oktalan feláldozásával járt volna. Csakhogy 1966-ban a hivatalos marxista álláspont még mindig azt hirdette, hogy Görgey, a forradalmi harcra képtelen, hivatásos katona elárulta a szabadságharc ügyét. Ez olvasható a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában 1960-ban megjelent Új Magyar Lexikon Görgey címszavában is.
     Németh László darabja, a Madách Színház bemutatója viszont eldöntötte a pert – Görgey jav4ra. Anélkül persze, hogy a magyar forradalom történelmi jelentőségét, és Kossuth nagyságát megkérdőjelezte volna. Az árulóban Görgey mérnökien pontos realitásérzéke ütközik a színre se lépő, lánglelkű Kossuth romantikus fellegjárásával. A dráma végén Görgey belátja, hogy a történelem rá az áruló hálátlan szerepét osztotta. Az ország Kossuth fejével gondolkodik, a nép hinni akarja, hogy nagyszerű szabadságharcát csak az árulás buktathatta el.

A Madách nézőterén óhatatlanul arra kellett gondolni, hogy Németh László már 1952-ben megértette – egy kis ország népének, s benne a magyar értelmiségnek tudomásul kell vennie, a kommunista rendszer megszilárdulása után hosszú távra kell berendezkedni. Nem árulás az, ha az ember a realitásokkal számolva, a magánéletbe visszahúzódva, megpróbál Görgey módjára kialakítani önmagának valamiféle tisztességes életvitelt. Mint tudjuk, az író maga is ezt tette. Tíz évvel az 56-os forradalom leverése után a realitás okkal számoló életvitel problematikája mit sem vesztett időszerűségéből. Viszont Az árulónak ez a békülékeny üzenete nagyon is megfelelt a meghirdetett kádári politikának – „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Az Aczél György irányította kultúrpolitika ugyan időnként finoman érzékeltette fenntartásait, de alapjában nem fukarkodott Németh László hivatalos elismerésével sem. Az író mindent elismerést, kitüntetést megkapott – Kossuth-díjat 1957-ben, a Munka Érdemrend arany fokozatát 1961-ben –, de ezen kívül még Herder-díjat és szovjet kitüntetést is.

Bessenyei, aki az októberi napokban – mint elmondtuk – tevékeny közéleti szerepet vállalt a forradalom oldalán, majd, hogy színészi pályáját folytathassa, a bukás után megtette a szükséges önkritikus gesztusokat, nagyon is megérthette, belülről is átélhette a Görgey szájába adott szavakat. Mint idézett kijelentéseiből kitetszik, le is vonta a megfelelő következtetést, lelkében továbbra is Kossuth szíve dobogott, de eszével megfogadta Görgey intelmeit, számolt a realitásokkal. Más kérdés, hogy sem Németh László, sem árulónak bélyegzett hőse nem volt kapható a legcsekélyebb önkritikára sem, nem szórt hamut a fejére, mint azt Bessenyei megtette. Persze mások voltak a körülmények, az erőviszonyok. Mi érjük be azzal, hogy a színész önkritikájának köszönhetően a pálya ívelése tovább folytatódott, és mi Bessenyei jó néhány újabb nagy alakításával lettünk gazdagabbak.

Bessenyei újfent tanúsította, hogy minden, alkatával egyező szerepet el tud játszani – méghozzá a mesterségbeli tudás legmagasabb fokán. Görgeyt alakítva el tudta hitetni a legnehezebbet, és erre csak szavai voltak. El tudta velünk fogadtatni, hogy Görgey igazat mond, amikor kijelenti, a magyarságnak Hunyadi János óta nem volt hozzá hasonló katonai lángelméje. A színpadi akció viszont csak arra ad lehetőséget, hogy megismerjük a családja körében tépelődő, quietált nagy embert, akinek egyrészt önmaga előtt el kell számolnia tetteivel, másrészt vissza kell találnia a civil hétköznapokba, úgy, hogy új értelmet találjon életének. Görgeyt alakítva Bessenyei hitelesen kelti életre a szerető férjet, aki olyan gondos figyelemmel veszi körül asszonyát, hogy az először érzi, végre boldogan élhet ura oldalán. Megidézi a szerető testvért, a jó barátot, az értelmes tevékenységet kereső, cselekvő vegyészmérnököt, aki a manuális munkát sem veti meg, a pedagógust, aki elvállalja két elhaszontalanodott gimnazista unokaöccse nevelését.
     Nincsenek dörgő szónoklatok, hatalmas gesztusok, a hétköznapi léthez illő hangnem dominál a színész játékában, érzékeltetve persze az elfojtott indulatokat, az öngyilkosságra is késztető, rettenetes belső fájdalmakat. Az erőt, amivel úrrá lesz belső megingásain.
     Bessenyei színészi teljesítményének végeredménye, hogy nemcsak tiszteletet ébreszt bennünk a hadvezér, politikus, gondolkodó Görgey iránt, de meg is kedvelteti velünk az önfegyelem kemény szigora mögött megismert, felesége, családja oltalmára, a szeretett barátok megértésére szoruló, csupa szív embert.

A kritika megint egybehangzó dicshimnuszokat zeng, Bessenyei megújulásáról beszél. Holott csak a szerep változott, és ezúttal is telik Bessenyei gazdag eszköztárából, hogy az éppen megjelenített figura minden lelki rezdülését a kellő reflektorfénybe állítsa. Bessenyei mindig remekel, ha olyan kiváló rendező áll mögötte, mint Ádám Ottó, akinek az irányító szavaiban, instrukcióiban meg tud bízni.

Most Az áruló tévéváltozatából következik két részlet (melyben hallható az előadóesten elmondott híres monológ) abból a színből, melyben Görgey és öccse, István – akit Huszti Péter alakított – vitatkozik.




     1. részlet: wmv fájltípus, 3:19 p, 3,69 MB
     2. részlet: wmv fájltípus, 4:08 p, 4,59 MB



Végül a most feltett új felvételek sorát három nagylemezről vett egy-egy részlettel zárom.

1985-ben jelent meg a Magyar Rádió felvételeiből Bradányi Iván dalszövegei című nagylemez. Ezen Bessenyei Ferenc Bakos Géza-Bradányi Iván Búcsúzik a nyár című szerzeményét énekli.

1988-ban adta ki a Hungaroton A Szabó család zenés különkiadás című nagylemezt, melyen Bessenyei Ferenc – aki a sorozatban Máté Józsi – Szabó néni (Gobbi Hilda) születésnapjára énekel egy számot.

1990-ben jelent meg a Varietas Delectat című sorozatban a Hungaroton újabb nagylemeze, melyen Illyés Gyula Bartók, illetve Pilinszky János Apokrif című versét szavalja négy-négy színész (és Illyés Gyula saját versét ötödikként). Bessenyei Ferenc a Bartók című verset mondja, ez a felvétel 1989-ben készült a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat műtermében.


Feltéve: 2014. október 12.


VISSZA


             ÉLETE         PÁLYÁJA        SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA