BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

PÁLYÁJA

1939-42       1942-44       1944       1945/46       1946/47       1947       1947-49       1949/50
1950/51       1951/52       1952/53       1953/54       1954/55       1955/56       1956-60       1960-63
1963-67       1967-70       1970-73       1973-79       1979-87       1987-től

MÁSODIK ÁLLOMÁS: MISKOLC, 1942-1944
Bessenyei Ferenc tehát 1942 őszétől egy számára teljesen ismeretlen és idegen világban folytatta pályafutását. A szegedi színházból vele együtt érkezett Miskolcra, Földessy Géza társulatához Bodor Tibor (aki két szerep eljátszása után távozik majd), Komlós Juci, aki itt is hamarosan a közönség elsőszámú kedvence lesz – toronymagasan nyeri a „kedvencversenyt” – , csakúgy, mint a férfiaknál Antalffy József, aki rendezőként is bemutatkozik, valamint Homonnay István és Mátray Mária. A miskolci társulat tagjai sorába tartozik – abban a két évadban, vagy annak egy részében, amelyet Bessenyei Ferenc ekkor itt tölt – még többek között Bartók Júlia, Bázsa Éva, Deák Lőrinc, Iglói György, Kiss Ilona, Nagy Béla, Szederkényi Ada, Tihanyi Magda, Várady László. Az új tagok 1942. szeptember 26-án, egy Kivánság-hangversenyen mutatkoznak be a miskolci közönségnek, aki – a korabeli sajtó beszámolói szerint – még a szegedinél is lelkesebb színházlátogató: itt is szinte három naponta van új bemutató, de minden darabot többször játszanak. A helyi sajtó is sokkal többet foglakozik a színházzal, mint Szegeden, minden előadásról több kritika jelenik meg.
     Bessenyei Ferenc Miskolcon is operettszerepekkel kezd, de csakhamar felfedezik mint drámai színészt is. Az 1942. október 20-án bemutatott Hibások című Bibó Lajos darabról készült kritika: „Meglepően jó volt Bessenyei Ferenc Imre legénye” után alig három hónappal már ilyeneket írnak róla: „Bessenyei Ferenc egyik legjobb klasszikus színésze a társulatnak” (az 1943. január 12-én bemutatott Néró kapcsán), majd alig egy hónappal később: „Bessenyei Ferenc ismét megmutatta robosztus tehetségét. Szép beszédével, beszédélezésével és ritka jellemábrázoló képességével, ízesen szellemes játékával, amely jelentékeny francia színészekre emlékeztet, most is a társulat egyik oszlopának bizonyult” (részlet az 1943. február 16-án bemutatott Gazdátlan asszony kritikájából, amelyben egyébként Bulla Elma játszotta a főszerepet).

Bessenyei Ferenc alig volt két hónapja a Miskolci Nemzeti Színház tagja, amikor – 23 évesen – már jelentős szerepet játszik: Hermann Bahr Koncert című vígjátékában Heink Gusztávot. A kritika így számolt be erről: „A férfiak szereposztásának volt egy érdekes, kitűnően megoldott pikantériája. Deák Lőrinc játszotta a fiatal tanárt, Bessenyei az öregedő, enervált, beképzelt művészt. .. Bessenyei játéka kellemes meglepetés volt mindenki számára. Most láttuk először hosszabb szerepben ezt a szépen beszélő, jó kiállású színészt és örömmel kell megállapítani, hogy komoly jövő vár rá.”
     Élete első főszerepét (Kiss Ilona partnereként) az 1943. március 2-án bemutatott Vándor Kálmán írta Idegen asszony című színjátékban játssza: ő Dr. Koszta Gáspár ügyvéd. „Ebben a színműben talán élete első főszerepét játszotta Bessenyei Ferenc. Mint a rejtett kincs a mélyből, úgy került felszínre ez a fiatal színész, aki ezúttal is csillogtatta tudását. Ízes, magyaros beszéde, jó kiejtése, mind jó színésztehetségre vall.”

Innentől kezdve Bessenyei mindent játszik Miskolcon: fő- és mellékszerepet operettekben, drámákban, vígjátékokban, epizódszerepeket operákban. De még egy fontos feladatot is rábíznak: a versmondást. A fennmaradt plakátok tanúsága szerint versmondó karriere az 1942. október 18-án megtartott irodalmi matinén elmondott Kerékgyártó Bertalan: Kísért a Sátán című versével indul. Majd 1943. március 15-én már rábízzák a Talpra magyar elszavalását. És 1943. október 10-én a Szózat miskolci centenáriumi ünnepségén (amelyen Féja Géza mondta az ünnepi beszédet) – mint e versek azóta is legjobb tolmácsolója – ő szavalja Vörösmarty két versét: a Szózatot és A vén cigányt (itt először és 2005. január 12-én a hangszóróból a Farkasréti temetőben utoljára).

Miként Szegeden, úgy Miskolcon is lehetősége van fővárosi színészekkel találkozni. Még olyan darabban is játszik, amelyben Bajor Gizi a főszereplő: a Harsányi Zsolt írta Bolond Ásvayné 23. miskolci előadásán ugyanis Bajor Ásvayné (akit egyébként Komlós Juci alakít Miskolcon nagy sikerrel). És együtt játszik Bulla Elmával (Esküvő, Gazdátlan asszony), Orosz Júliával (Pillangókisasszony), Patkós Irmával (Víg özvegy), Jávor Pállal (Bolero), későbbi egyik legkedvesebb partnerével, Olthy Magdával (Déryné ifiasszony) és Kiss Ferenccel. Ez utóbbival való találkozása sorsdöntő a pályáján. Bár az 1943 májusában bemutatott Hauptmann drámában, a Henschel fuvarosban, amelyben Kiss Ferenc alakítja a címszerepet, ő még csak mellékszereplő (Fabig ószeres), de az ugyanezen év októberében színre kerülő Herczeg Ferenc darabban, a Bizáncban már jelentős szerepet kap mellette: ő Spriridion főkamarás (Kiss Ferenc Giovanni – amely szerepet a Kiss Ferenc távollétében megtartott előadásokon ő játssza). És az éppen egy hónappal később bemutatott Sasfiókban már komoly partnere az ország első számú drámai színészének: Kiss Ferenc Flambeau-ja és Fülöp Kató reichstadti hercege mellett ő alakítja Metternich-t. Míg a Henschel fuvaros és a Bizánc előadását tárgyaló kritika éppen hogy csak megemlíti nevét („a miskolciak közül Bessenyei és Bartók Júlia becsületesen oldották meg nem könnyű munkájukat”), addig a Sasfiók-ban nyújtott játékáról már így számol be a sajtó: „A két nagy alakítás ámulatában is észrevette a közönség, hogy akadt ebben a remek előadásban más nagy alakítás is. Például Bessenyei Ferencé, akinek felfelé ívelő pályáján nagyszerű állomás volt a péntekesti Metternich alakítás. Finom eszközökkel, néha csak egy könnyű biccentéssel, mégis fölényes meggyőzéssel játszotta végig a kancellár agyafúrtan ravasz, kegyetlenül kiszámított és kihült szívvel és lélekkel élt politikai pályáját.” Hogy nemcsak a közönségnek és a kritikusoknak, hanem magának Kiss Ferencnek is hasonlóan jó véleménye volt Bessenyei Ferenc játékáról, azt a jövő – a fővárosi Nemzeti Színház társulatába szóló meghívás – fényesen igazolta.

De egyelőre maradjunk még Miskolcon. Az itt eljátszott temérdek szerep között említést érdemel még a Karády Katalin koncert alatt bemutatott Herczeg Ferenc darab, a Két ember a bányában mérnöke, amelyről Hajdu Béla kritikus így emlékezett meg: „Vissza kellett hát térnünk erre a bizonyos koncertre azért, mert le kellett szögeznünk, hogy azt nem Karády Katalin sovány ajándéka, annak a néhány agyoncsépelt sanzonnak a műfelszínes elszenvelgése, hanem a kisérő műsor mögül felbukkanó egészséges kulturgondolatok tették érdekessé. A magam részéről semmiképpen nem volnék hajlandó egy szerény, monoton professzióval gyakorolt dizőzteljesítményt Bessenyi Ferenc klasszikus értékű bányamérnök szerepének elébe helyezni.”
     A rengeteg darab, amit színre visz a társulat, olykor különös feladatok elé állítja a fiatal színészt: az 1942. december 21-én bemutatott Boldog Margit legendája című darabban az Ördög szerepét kapja. „Az ördög, melyet Bessenyei Ferenc kiválóan személyesített meg lélekbemarkolóan szemléltette a kísértés szellemét” - írja róla a kritika. De alig telik el négy hónap és már a másik végletet, Jézust alakíthatja az Alleluja című passiojátékban. „Bessenyei Ferenc Krisztus megszemélyesítője felül áll a kritikán. Sokszor, naponta láthatjuk a színpadon mozogni, de még ilyen tökéletes alkotással soha nem szerepelt” - áradozott ezúttal játékáról a kritika.

Mindeközben csakúgy, mint Szegeden itt is sorra részt vesz a színész nevelésre, képzésre kiválóan alkalmas klasszikus és tiszavirágéletű operettekben. Lehár Cigányszerelem, Luxemburg grófja, Vígözvegy és Mosoly országa, Fényes Szabolcs Vén diófa, Budai Dénes Három huszár, Tábornokné, Huszka Mária főhadnagy, Gül Baba és Bob herceg, Eisemann Fekete Péter, Jakobi Viktor Sybill című örökzöld darabjai ugyanúgy megtalálhatók a színház - és Bessenyei Ferenc - repertorájában, mint a kevésbé sikerült daljátékok, mint például De Fries 100 piros rózsa című operettje. Bessenyei Ferenc Deák Attilának róla szóló könyvében erről a színész-iskoláról így beszélt:

„Természetesen minden szerepet, amit rám osztottak, maximális felelősséggel, valami felfokozott igénnyel igyekeztem megoldani. Ez az őrültség elkísért egészen máig. Mindig azt éreztem, hogy minden este, minden szerepben meg kell szereznem a jogot ahhoz, hogy tovább csinálhassam az életemet. Számomra minden előadás egy-egy élethalálharc, a legjobb megoldások keresése. Úgy érzem, meg kell fogalmaznom mindazt, ami soha senkinek nem jutott eszébe. A „csakazértis” belső parancsát hoztam magammal Vásárhelyről, s azt, hogy sosem szabad megelégedni a sikernél kevesebbel.
     Mindent tudni akartam, mindent meg is tudtam, amit a könyvekből meg lehet. Csak az esti figyeléseimnél, az előadások alatt éreztem, hogy amit én könyvekből tanulok, és az, amit a primadonnák, bonvivánok és a hozzájuk hasonló nagy színészek csinálnak, más. A kettő között valami ellentmondás van. Ilyenek például: ha valaki szerelmet vall, miért nem a szerelméhez énekel vagy beszél. Ha szerepbeli barátját akarja megviccelni, miért a közönségnek csinálja a viccet. Vagy a másik színész miért sír, amikor nem kell, és miért nem, amikor kellene. És hogy van az, hogy az egyik színész sír a színpadon, és sír a közönség is, és a másik nem sír, de a közönség igen. Hogy van az, hogy az egyik színész már a színpadon kívül elkezd valami feltűnőt csinálni, majd bejön, ezt a lázas tevékenységet folytatja, és a közönség még mindig nem veszi észre. Ezzel szemben bejön egy másik színész, nem csinál semmit, a színpadon mégis egy csomó dolog történik. Minden értelmet kap a puszta jelenléte által. Hiába bújtam a könyveket, nagyon sokáig nem jöttem rá a titokra. Mert amint később kiderült, ezt a titkot mindenki magában hordja. Az egyéniség ereje dönti el ezt a kérdést. Rájöttem, hogy ez az egyéniség, a tehetség titkos ereje. Gondolom, a tehetség olyan tulajdonság, amely el tudja választani a lényeget a lényegtelentől. Hogy ezt a bonyolult munkát az ösztön vagy a tudat csinálja-e, vagy mindkettő együtt, azt még ma sem tudom bizonyosan.

Módomban volt látni a vidéki színészek nagyjait erejük teljében. Nemcsak „vad zsenik” voltak köztük, hanem tudatos, „előre megfontolt szándékkal alkotó” művészek is. Tehetségek voltak. De a nagy alakításokhoz, a szerepek nagy jeleneteihez, az előadás legszebb pillanataihoz ők is vártak a tehetségük mellé még valamit. Ők úgy fejezték ki ezt a valamit: „Ma eljött, vagy ma nem jött el a Jó Isten!” Azóta is érzem, nem szabad az intuíciót, az ösztönt lebecsülni. Hiszen ma, amikor ennek a mesterségnek már hatalmas irodalma, tárháza áll rendelkezésünkre, amikor fel van térképezve az alkotás állapota, még most is, ha igazán nagyot akarunk hatásban cselekedni, az ösztönünkhöz fordulunk segítségért. Vagyis a tudatunk kényszeríti az ösztönünket munkára. A hibát, azt hiszem, azok követik el, akik azt mondják, hogy ezt a mesterséget nem lehet megtanulni. Ez kibújás a tanulás, a tudatos alkotás nyomasztó felelőssége alól. Ezzel az elmélettel a tudatos alkotás büszkeségét, boldogságát és felelősségét adják fel.

Tíz évig voltam vidéken, mindent eljátszottam, amit komédiás játszhat. Azért a hátrányért, amiért a főiskolára nem volt lehetőségem beiratkozni, bőven kárpótolt a sors, hogy az iskolapadokban eltöltött idő helyett vidéken még az utolsó nagy komédiásgenerációt láthattam. Igazi primadonnákat, igazi bonvivánokat, szubretteket, táncos-komikusokat és nagy drámai színészeket. Megismertem az ő munkájukat, hatásukat, sikereiket és bukásaikat – mert akkor még ez is volt. Kialakult bennem az értékítélet, mi miért lehet jó vagy rossz. Azóta hiszem és vallom, hogy nem szabad a színész mesterségét, a színészi játékot, a hatást és nem utolsósorban a mű mondanivalóját kitenni felesleges bonyolultságoknak a rossz értelemben vett modern stílus kedvéért.”

Bessenyei Ferenc 1944. január 11-én, nem egészen négy évvel azután, hogy egy „igazi” színház színpadára betette a lábát, a világirodalom egyik legnagyobb férfi-szerepét, minden színész álmát játszhatta el: Ibsen Peer Gynt-jében a címszerepet. A miskolci sajtó dicséretére szolgál, hogy sokat foglalkozott e verses dráma előadásával is: „A legnagyobb művészeket is izgató Peer Gynt alakját Bessenyi formálta ki húsból és vérből. Milyen élvezettel hallgattuk tőle Áprily új, gördülő, nemesveretű fordításának örökszép szavait. Mert szövegtudása tökéletes volt. Látszott, hogy nem gyorsforralón készült. És ez a szövegtudás itt nem is utolsó kérdés. De a szövegtudáson túl Ibsent nem mondani kell, nem a kimondott szavak adják itt a szerep jelentőségét, hanem azok, amik elbújnak a többi szavak mögé, a szavak, amiket nem mondanak ki, melyek nem hangzanak el a színpadon. Tele ambicióval játszotta, élte, küzdötte Peer életét. Játszotta az önmarcangoló értelmet, élt az anyag és a képzelet tátongó szakadékai fölött s ha néha ambiciója túlzásba vitte, azért nem őt, hanem a rendezést kell megróni. Szövegmondásában intellektusbeli hibát alig fedeztünk fel, a szövegkiejtésre azonban jobban kell vigyáznia. Színészi tehetségét mindig értékeltük, erre a szerepére joggal lehet büszke.” És így tovább, minden újság elismerően szól alakításáról, színészi páyájának eme egyik maradandó élményéről, hiszen - bármennyi nagy szerepet is játszik majd el élete folyamán, és bármennyire szereti is Ibsen e művét, a Peer Gynt-tel többé nem fog találkozni.

A Földessy Géza társulat tagjainak a rengeteg előadás és próba közben - csakúgy, mint a szegedieknek - még arra is futotta erejéből, hogy futballmérkőzéseken vegyenek részt. Az 1943. április 11-én megrendezett Városbíróság-Színészek csatájáról (eredmény 1:1) nemcsak a sajtó számolt be, de a játékosokról készült fotóból képeslap is készült. Bessenyei Ferenc itt is oszlopos tagja volt az együttesnek.

Bessenyei Ferenc két színházban eltöltött első négy évadának ismertetése után nem lehet kikerülni, hogy egy igen érdekes jelenségről ne essen szó. A semmiféle színiiskolát nem végző kezdő színész Szegeden két évad alatt összesen 70, a miskolci kettő alatt pedig 81 darabban játszott. Tévedés azt hinni, hogy ezek mind habkönnyű operettecskék voltak. Természetesen játszottak sok operettet, gyengécske produkciót is, de – mint ahogy az eddig elmondottak igazolják – nagyon sok komoly drámát, klasszikus színművet – például Peer Gynt, Bizánc, Jedermann, IV. Henrik, Szentivánéji álom, Tartuffe stb –, híres, nagy felkészültséget igénylő daljátékot, sőt operát is (ezeket mindig neves fővárosi énekesekkel). Három naponta volt új bemutatójuk, ami egy mai színész vagy csak egyszerű színházlátogató számára is egyszerűen elképzelhetetlen. És mégis, tudva, hogy az akkori közönség sokkal őszintébb volt, nemtetszésének érzékelhetően is hangot adott, no meg a korabeli kritikák dicsérő hangjából és a fővárosi színészek gyakori vendégszerepléséből joggal következtethetünk arra, hogy ezek az előadások jó színvonalúak, ugyanakkor a közönségnek is tetsző produkciók voltak. Mi hát a titok?
     Színészek gyakran emlékeznek vissza egy-egy sikeres beugrásukra, amikor jelentős terjedelmű szöveges szerepet nagyon kevés, olykor egyetlen próbával oldottak meg kitűnően. Ezek a tények és Bessenyei Ferenc fentebb idézett szavai mind azt bizonyítják, hogy a jó színház nem a hosszú próbaidőszaknak, a rendezők erőfeszítéseinek, hanem sokkal inkább a biztos szakmai tudásnak, a határozott elképzelésnek és célnak, az írott anyag tiszteletben tartásának, de legeslegelébb a nagy egyéniségek közreműködésének az eredménye.
     Az operettek egyébként kiválóan alkalmasak a színész-képzésre. Ebben a műfajban csak az igazi egyéniségek élhetnek meg; akire nem tapad rá a nézők figyelme, az itt menthetetlenül elvérzik (nem úgy, mint például a musicalekben, ahol a sok mozgás, effektus eltereli a színészről a figyelmet). Ez is egyik oka annak, miért emlékeznek idősebb színészek olyan nagy szeretettel kezdő, vidéki színész múltukra. És annak is, hogy régente sokkal jobb színházat és jobb színészeket láthatott a közönség.

A miskolci színháznak Füleken és Nyíregyházán volt a nyári állomáshelye. Bessenyei Ferenc 1944 nyarán ez utóbbi városban kapta kézbe a Nemzeti Színház szerződést ajánló levelét: „És akkor egyszer csak Nyíregyházára, a miskolci színház nyári állomáshelyére jött egy értesítés, hogy a Nemzetiben szerződést írhatok alá. Azt hittem elájulok a boldogságtól.”


VISSZA          TOVÁBB


     ÉLETE         SZÍNHÁZ         FILM-TV         KEZDŐLAP         EGYÉB         KÉPGALÉRIA