BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

PÁLYÁJA

1939-42       1942-44       1944       1945/46       1946/47       1947       1947-49       1949/50
1950/51       1951/52       1952/53       1953/54       1954/55       1955/56       1956-60       1960-63
1963-67       1967-70       1970-73       1973-79       1979-87       1987-től

HARMADIK ÁLLOMÁS:
BUDAPESTI NEMZETI SZÍNHÁZ, 1944
„A Peer Gynt másik főszereplőjének, Bessenyei Ferencnek értékét is csupán most ismerhette meg valóban színházlátogató közönségünk. Talán nem is volt még olyan szerepe, amely ennyire a szívéhez nőtt volna, vagy a szerepek sem voltak annyira értékesek, hogy egyéniségét ilyen mértékben kiélhette volna, mint Peer szerepében. A villogó szemű, duhaj ifjútól az élet viharán át a bölcs öregségig megérkező ember életigenlése színes, egybefolyó mozaikokban elevenedett meg játékában, s ezek a színes képek egy művészlélek gazdagságát, kifejező erejét, mély drámaiságát mutatták.” E sorok – a Nyírvidék Szabolcsi Hírlap, 1944. június 28-i cikkének – hőse, alig hat héttel e kritika megjelenése után a budapesti Nemzeti Színház tagja lett.

„Tíz évig voltam vidéken, mindent eljátszottam, amit komédiás játszhat. Azért a hátrányért, amiért a főiskolára nem volt lehetőségem beiratkozni, bőven kárpótolt a sors, hogy az iskolapadokban eltöltött idő helyett vidéken még az utolsó nagy komédiásgenerációt láthattam. Igazi primadonnákat, igazi bonvivánokat, szubretteket, táncos-komikusokat és nagy drámai színészeket. Megismertem az ő munkájukat, hatásukat, sikereiket és bukásaikat – mert akkor még ez is volt. Kialakult bennem az értékítélet, mi miért lehet jó vagy rossz. Azóta hiszem és vallom, hogy nem szabad a színész mesterségét, a színészi játékot, a hatást és nem utolsósorban a mű mondanivalóját kitenni felesleges bonyolultságoknak a rossz értelemben vett modern stílus kedvéért. – Azt viszont ne várd el tőlem, hogy az eddigi állomásokat pontról pontra felmondom neked. Sok mindenre nem emlékszem, és nem is akarok emlékezni. Azért mégiscsak színész vagyok és a jelen idő művésze… A múlt csak annyiban érdekel, amennyiben a jelent szolgálja.” (két részlet Deák Attila Bessenyei Ferenc című könyvéből)

E honlap célja, hogy Bessenyei Ferenc életét, pályáját a lehető legpontosabban mutassa be. Nemcsak a Bessenyei Ferencről megjelent számos megemlékezés, de más színészek, közéleti emberek életrajzát olvasva is úgy tűnik, hogy az adatok azóta sem váltak sokkal megbízhatóbbá (sőt talán éppen ellenkezőleg?) amióta az emberi emlékezetet felváltották az archiválás más, biztosabbnak hitt formái, az írás, a fotó, a film és a mai ultramodern eszközök. A Bessenyei Ferencről eddig megjelent írásokban, de leginkább a lexikonokban, internetes adattárakban számtalan pontatlan, helytelen adat szerepel. Ennek az is egyik oka, hogy Feri soha nem foglalkozott a múlttal, s amikor például anyaszínháza orra elé tette az internetre szánt szereplistáját jóváhagyás céljából, ő belenézés nélkül írta alá. (Egyébként, aki egy kicsit is ismerte őt, eleve tudhatta, hogy ilyet vele nem lehet és nem is érdemes ellenőriztetni. Újságírók a megmondhatói, milyen pontatlan válaszokat kaptak tőle olyan egyszerűnek tűnő kérdésekre is, mint például hány gyereke van, hány felesége volt. Bessenyei Ferencnek kitűnő volt a memóriája – kevés színész volt rajta kívül, aki több szöveget, hosszabb verseket tudott volna megtanulni és elraktározni agyában –, de csak azokat az adatokat jegyezte meg, amelyek fontosak voltak a számára.) De az is, hogy a róla szóló könyvekben egyes megszólalók olyan történeteket is mesélnek róla, amelyek bizonyíthatóan nem felelnek meg a valóságnak.

A Bessenyei Ferenc pályáját bemutató különböző dokumentumok az 1944-től 1950-ig tartó időszakot mutatják be a legtöbb hibával. Első nemzeti színházbeli tagságát például vagy meg sem említik, vagy azt írják, hogy „nem maradtak fenn adatok róla”. Pedig szerencsére ez nem igaz. Szigeti Rózsa tanárnőnek köszönhetően, aki az erről az időről szóló és valóban kissé nehezen hozzáférhető sajtóanyagot feldolgozta, ez a korszak is jól nyomon követhető, csakúgy, mint a háborút követő „átmeneti” pár év.

A magyar nyelvű színjátszás első két századában, de lehet, hogy még ma is, egy fiatal magyar színész életében a fővárosi Nemzeti Színház tagjának lenni valószínűleg az álmok csúcsát jelentette. Bessenyei Ferenc 25 évesen, vidéki színpadokon eltöltött négy évad után 1944. augusztus 16-án lett – első ízben – a Nemzeti Színház rendes, szerződtetett tagja. Ezt a tényt két okból érdemes nagyon kihangsúlyozni: az első, mint már említettem az, hogy eddigi életrajzai pályájának ezt a nagyszerű sikerét és elismerését többnyire meg sem említik. A második ennél fontosabb: Bessenyei Ferenc valószínűleg itt és ekkor szívta magába az igazi „nemzeti színházi szellemet”. Talán minden későbbi küzdelme, „őrjöngése” ekkor vette kezdetét, a Nemzeti Színházhoz, a magyar nemzethez, a magyar kultúrához való kötődése az ekkor itt eltöltött pár hétre, az itt hallott ars poeticára alapozódott.

25 éves, rajongó, a szépre, jóra nyitott fiatal művész volt, akinek egész életét meghatározta az a vallomás, amit igazgatója, Kovách Aladár augusztus 16-án, a színház évadnyitó társulati ülésén a Nemzeti Színház hivatásáról mondott: „A Nemzeti Színház hivatása a magyar dráma ébresztése. A színház őrzője és istápolója a tiszta magyar nyelvnek, a magyar beszéd dallamának. Feladata a legmagasabb rendű nemzetnevelés: az egész magyarsághoz szól, mélyíti a magyarság történelmi tudatát és önismeretét, nemesíti ízlését. A nemzeti színházi hagyomány nem jelent stílusmerevséget, nem jelent elzárkózást, hanem jelenti a klasszikus és élő világirodalom nagy örökségét, tehát a két vágányon párhuzamosan futó nagyvonalú műsorpolitikát, a színes és gazdag játékrendet, a stílustisztaságot s az örök magyar szellem, az író, a mű, a közösség hűséges, odaadó szolgálatát. A Nemzeti Színház azonnal megbénul, amint kikapcsolódik a nemzeti lélek nagy áramköréből. Ennek az intézménynek a nagy belső apadások idején is erős, saját légköre van. A teremtő művészi atmoszféra az idegzete a színháznak. Ezt megóvni, feszültségben megtartani a legnagyobb színházvezetői feladat. Azt akarjuk, hogy a Nemzeti Színház tagjának lenni ismét rang legyen. Mindenkitől fegyelmet kérek, mert ez a közösségi munka alapfeltétele. A szellem szigete ez. Író, színész egymástól gyúl ki itt; aki ezt nem érti, és másutt keresi a színházat, nem lehet Prosperója e szigetnek. A Nemzeti Színház nem kísérleti színház. Hozhatja a kor legforradalmibb drámai mondanivalóját, de mindig az időtállóság igényével.”

Ismerősen csengenek ezek a mondatok: az ekkor 25 éves Bessenyei Ferenc soha nem fogja elfelejteni őket, kitörölhetetlenül beléivódnak, magáévá teszi mondanivalójukat, és egész életén át ezek szerint dolgozik, és ezeket hangoztatja majd.

Ferivel egy időben (többek között) a következők lettek a Nemzeti új tagjai: Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán rendezők, Varga Mátyás díszlettervező, Ajtay Andor, Dayka Margit, Szeleczky Zita, Turay Ida, Vaszary Piroska, Bánhidy László, Szakács Miklós színészek. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában a Nemzeti Színházi iratok között szerepel egy levél, amelyet Kovách Aladár küldött az akkori közoktatásügyi miniszternek, dr. Rakovszky Ivánnak, amelyben beszámol az új tagok szerződtetéséről és fizetéséről. Ebből kiderül, hogy Bessenyei Ferenc évi 6600 pengő fizetéssel került a színházhoz (a legnagyobb fizetés 24 ezer pengő volt).

Magyar Bálint 1977-ben megjelent A Nemzeti Színház története a két világháború között című könyvében így számol be a színház ezen időszakáról: „Augusztus végén a front még csak Aradnál van. A színházak a konjunktúra éveit élték át, egy nemzeti színházi és főként egy operabérlet értéket jelentett. … A közönség tehát két hétre ostrom alá veszi a két színház előcsarnokát. De ezalatt minden délellőtt és minden délután légiriadó szakítja meg a munkát. A több száz tolongó bérletigénylő ilyenkor a tisztviselőkkel együtt levonul az óvóhelyre, csendben ül a kényelmetlen lócákon, hallgatja az ágyúdörgést, a bombák robbanását, találgatja, mi, hol történhetett, majd lefúvás után feltolakszik az előcsarnokba, és folytatja, ahol abbahagyta. … Kovách Aladár augusztus 16-án tartja meg évadnyitó programbeszédjét. A színház helyzetét elemzi, tanulmányszámba menő előadása csak a legszükségesebb mértékben utal a jelen helyzetre. ‘Lehet, hogy egy óra múlva épületünk sincs, és itt állunk az öreg rommal Európa zokogó dómjai között’ – mondja, és kijelenti: ‘nem tűrhető, hogy a színház művészetellenes módon, politikai szószékké váljék’. Elemzése túlnyomó részében viszont a békés, háborúmentes világot idézi. Alapot kíván szervezni a magyar irodalom fejlesztésére, a magyar írók támogatására. … Érintkezésbe lép Kemény Jánossal, vendégrendezésre kéri Tompa Miklóst, illetve Gustav Gründgenst, aki a Faust-ot rendezné. Sok magyar író darabját köti le, … kommünikéje egy 92 darabból álló műsortervet sorol fel, mely persze nem lehet több egy nyugodt körülményeket feltételező, sokéves igazgatás álmánál. … Az előadások egyre korábban kezdődnek. Október 2-től kezdődően például 5 órakor. … A nyilas hatalomátvétel óráiban, október 15-én Kovách Aladár a színházban tartózkodott, és a befejezett tények után egy letépett újságszélre írta lemondási üzenetét. Két és fél nappal később Kiss Ferencet bízták meg a Nemzeti Színház vezetésével. (Tekintve, hogy Kiss Ferenc volt a Színészkamara elnöke, a színházi ügyek kormánybiztosa, őt bízták meg átmeneti jelleggel az igazgatói teendők ellátásával. Kinevezett igazgató nem volt soha. Nem is akart az lenni! – e közbeszúrás Bakó Márta Rosszkor születtünk! Című életrajzi művéből való.) … A Nemzeti Színház közben egy időre kénytelen hajlékot változtatni. Október 26-án az esti légitámadás megrongálta az épületet. A kormányzat a Nemzeti Színház rangját a többi színház elé helyezi, ezért igénybe veszi számára a Fővárosi Operettszínház épületét. Itt játszik november 27-ig. … Decemberben – egyéb intézményekével együtt – előrehaladott állapotban van a Nemzeti Színház kiüresítése is. … De nem lesz belőle semmi. A nyugatra küldött csomagok is lehetőleg értéktelen és nélkülözhető holmit tartalmaznak. A szervezett művész-különvonatok utasai között az állami színházaknak csupán igen kevés és főként jelentéktelen tagja található. … A dramaturgia december 18-án még közzéteszi a következő hónapok műsortervét. … A titkár még bemegy a színházba. Beiktatja az utolsó tételt, a december 28-i két előadás költségelszámolását. Ezután Budapest népe hetekre a föld alá, a pincékbe szorul.”

De most térjünk vissza az évad elejére, Kovách Aladár nagy reményekkel kecsegtető programjához. A sajtó sokat foglalkozott a színházzal, amellett, hogy minden újság beszámolt az új igazgató terveiről, az új tagokat is bemutatta. Így történt, hogy az egyik lapban 1944. augusztus 27-én megjelent Bessenyei Ferenc első, majd egy másikban szeptember 15-én – már fotóval – második interjúja.
     A színház első bemutatója a szélsőjobboldal által támadott Bánffy Miklós A nagyúr című darabja. Bessenyei Ferenc a szeptember 16-án bemutatott színműben debütált. A rendező Tompa Miklós, a főbb szerepeket Kiss Ferenc, Szörényi Éva, Ungváry László, Apáthi Imre játszották. Feri az udvarispánt alakította, olyan epizódszereplők mellett, mint Csákányi László, Pásztor János és Balázs Samu.

A „Függetlenség” színházi kritikusa így számol be a főpróbáról: „A Nemzeti Színház parádés külsőségek között viszi a közönség elé a drámát, amelynek hőse a hatalma teljében levő hun nagyúr: Attila. Kiss Ferenc alakítja a félelmetes hun világhódítót, Mikolt gót hercegnőt pedig Szörényi Éva eleveníti meg. Nagy személyzetet foglalkoztat a darab, amelyben a színház régi értékei mellett egy sereg új tag is fellép (és ezek felsorolásakor megemlíti Bessenyei Ferencet is). … Az előadás nagy hatást keltett a nyilvános főpróbán.”
     A darabot 17-szer játsszák, az utolsó előadás október 19-én van. Eközben a színházban szinte úgy, mint vidéken, egymást érik a bemutatók. A nagyúr után egy nappal van A falu rossza premierje, októberben pedig újabb három darab kerül színre. Ezek közül az október 21-én bemutatottban, Sardou A szókimondó asszonyságában – melyet Abonyi Tivadar rendez – Bessenyei Ferenc eredetileg Lauriston tiszt szerepét kapja.
     Bár nincs róla adat, de a színház vezetői nyilván meg vannak alakításával elégedve, mert alig egy hónappal később, december 3-án, amikor Rajczi Lajos elhagyja Budapestet, ő kapja meg szerepét, Lefebvre őrmestert (később marsallt), ami már főszerep, Dayka Margit szerepbeli férje! Lauristont 21-szer, Lefebvre-t 10-szer játssza, utoljára december 28-án. (Mint később kiderül, nem ez lesz az utolsó eset, hogy Rajczi Lajostól vesz át szerepet; de ez már egy másik történet.)

Aztán jött Budapest ostroma – és egy új világ kezdete.

Feltéve: 2006. április 3.

Kiegészítés 2013. március 12-én:
Az Országos Levéltárban a Nemzeti Színház anyagai között még ma is megvan ennek az évadnak „Szereposztó könyv”-e, melyben a színészek aláírásukkal igazolták, hogy mikor, melyik darab mely szerepének szövegét adták át nekik. A könyv rubrikáiban nem csak az átvett szerep neve és időpontja, hanem az „elhozandó kitől”, illetve „átadandó kinek” címszó is szerepel.
     E könyv tanúsága szerint Bessenyei Ferenc a Szókimondó asszonyság-ból először a „Gyógyszerész” szerepét kapta meg, ami előtte Ihász Lászlóé volt, később kapja meg Lauriston-t, amit a bemutatón játszik, ugyanakkor már október 20-án – tehát egy nappal a bemutató előtt – megkapja a főszereplő, Lefebvre szerepét is. November 3-án ugyanebben a darabban egy új szerep – Lauriston tiszttársa, Sain Marceant – szövegét is aláíratják vele. November 13-án kiosztják a Tavaszi szél című darab szerepeit, Bessenyei Ferencnek az „Egy hajdú” szerepét adják, ezt azonban november 27-én, amikor végleg megkapja Lefebvre szerepét Rajczytól, átadja Tábori Imrének, Lauristont pedig Naszódy Sándornak.
     De még ezzel sincs vége az évad szervezésének, mert még december 1-én is javában folynak a tervezgetések a jövőre, e napon osztják ki a Solness építőmester szerepeit hét színésznek, többek között Ajtay Andor, Makay Margit, Szeleczky Zita mellett Bessenyei Ferencnek. A szerepkönyv utolsó bejegyzése 1944. december 19-ről való.

VISSZA        TOVÁBB


     ÉLETE         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA