BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

SZÍNHÁZI SZEREPEI - 7

BEVEZETŐ       HÍRES SZEREPEI       SZÍNHÁZI GALÉRIA

SZÍNPADI SZEREPEI IDŐRENDBEN
1940-42       1942-44       1944-47       1947-50       1950-63       1963-67       1967-73       1973-80       1980-81       1981-2000
(Az évszámok a bemutató vagy a szerepátvétel idejét jelölik)
(A nevek olyan helyesírásban szerepelnek, ahogy az eredeti plakátokon álltak)

1981-2000-ig terjedő időszak

Bessenyei Ferenc 1981-ben, 62 éves korában hivatalosan nyugdíjaztatta magát. Tette ezt egyfajta tiltakozásul a Nemzeti Színházban és általában a színházakban tapasztalható új szellemiség ellen. Lásd ezzel kapcsolatban „A színház: ennek a népnek a szolgálata” című cikket 1981 februárjából.

Ez persze nem jelentette azt, hogy abbahagyta volna színészi pályafutását, sőt anyaszínházához, a Nemzeti Színházhoz is vissza-visszaszerződött: Ily módon 1981-től kezdve hol szabadúszóként, hol a Nemzeti Színház szerződtetett tagjaként vállalt szerepeket különböző színházakban.


1981-82-es  ÉVAD

AZ 1981-82-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA             GALÉRIA


Évszám
1981
1982
1982
1982
A darab címe
Hattyúdal
Naplemente előtt
Retro
Úri muri
Szerep
Színész
Matthias Clausen
Csmutyin
Csörgheö Csuli
Helyszín
Szikra Mozi
Népszínház, Várszínház
Játékszín
Vígszínház


1982-83-as  ÉVAD

AZ 1982-83-AS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA             GALÉRIA


Évszám
1982
1983
A darab címe
Tiszták
Dózsa
Szerep
En Marty, Bertam atya
Dózsa
Helyszín
Nemzeti Színház
Kossuth Klub (Magyar Színkör)


1983-84-es  ÉVAD

AZ 1983-84-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA             GALÉRIA


Évszám
1983
1983
1984
1984
A darab címe
Az ember tragédiája
Királyi vadászat
Az utolsó hősszerelmes
A fizikusok
Szerep
Michelangelo
gróf Erdődy Pál
Barney Cashman
Newton
Helyszín
Nemzeti Színház
Kecskeméti Katona J. Színház
Pesti Vígadó
Nemzeti Színház


1984-85-ös  ÉVAD

AZ 1984-85-ÖS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1985
1985
A darab címe
Hegedűs a háztetőn
Csárdáskirálynő
Szerep
Tevje
Kerekes Ferkó
Helyszín
Fővárosi Operettszínház
Margitszigeti Szabadtéri Színpad


1985-86-os  ÉVAD

AZ 1985-86-OS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1986
A darab címe
Csárdáskirálynő
Szerep
Kerekes Ferkó
Helyszín
Margitszigeti Szabadtéri Színpad


1986-87-es  ÉVAD

AZ 1986-87-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1986
1987
1987
A darab címe
A nap, amelyen a pápát elrabolták
Galilei
A kétfejű fenevad
Szerep
A pápa
Galilei
I. Lipót császár
Helyszín
Mikroszkóp Színpad
Várszínház
Kőszegi Várszínház


1987-88-as  ÉVAD

AZ 1987-88-AS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1987
1988
A darab címe
A kétfejű fenevad
Zorba
Szerep
I. Lipót császár
Zorba
Helyszín
Jurta Színház
Bp. Kongresszusi Központ


1989-90-es  ÉVAD

AZ 1989-90-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1989
1990
1990
A darab címe
Tragédia magyar nyelven az Antigonéból
A kassai polgárok
A szúzai menyegző
Szerep
Kreon
János mester
Kleitosz
Helyszín
Várszínház Refektórium
Gyulai Várszínház
Szegedi Szabadtéri Színpad


1990-91-es  ÉVAD

AZ 1990-91-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1990
A darab címe
A kassai polgárok
Szerep
János mester
Helyszín
Nemzeti Színház


1991-92-es  ÉVAD

AZ 1991-92-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1992
1992
1992
A darab címe
Hegedűs a háztetőn
János vitéz
Noszty fiú esete Tóth Marival
Szerep
Tevje
Bagó
Noszty Pál
Helyszín
Fővárosi Operettszínház
Nemzeti Sz, Karmelita udvar
Gyulai Várszínház


1992-93-as  ÉVAD

AZ 1992-93-AS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1992
1992
1992
1992
1992
A darab címe
Noszty fiú esete Tóth Marival
Naplemente előtt
János vitéz
Marica grófnő
Don Carlos
Szerep
Noszty Pál
Matthias Clausen
Bagó
Dragomir
II. Fülöp spanyol király
Helyszín
Nemzeti Színház
Kecskeméti Katona J. Színház
Nemzeti Színház
Fővárosi Operettszínház
Nemzeti Színház


1993-94-es  ÉVAD

AZ 1993-94-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1993
1994
1994
A darab címe
Liliomfi
Az ember tragédiája
Lear király
Szerep
Kányai, a telegdi fogadós
Az Úr hangja
Lear király
Helyszín
Nemzeti Színház
Nemzeti Színház
Gyulai Várszínház


1994-95-ös  ÉVAD

AZ 1994-95-ÖS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1994
A darab címe
Lear király
Szerep
Lear király
Helyszín
Várszínház


1995-96-os  ÉVAD

AZ 1995-96-OS ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
1996
A darab címe
Vendégség
Szerep
Dávid Ferenc
Helyszín
Várszínház


1999-2000-es  ÉVAD

AZ 1999-2000-ES ÉVAD TÖBBI OLDALA
PÁLYA              GALÉRIA


Évszám
2000
A darab címe
Légy jó mindhalálig
Szerep
Pósalaky úr
Helyszín
József Attila Színház


VÉGE


Bessenyei Ferenc a Nemzeti Színház színpadától 1997. február 23-án a János vitéz Bagójaként búcsúzott, utolsó színházi előadása pedig 2002. május 30-án a József Attila Színházban volt a Légy jó mindhalálig Pósalaky uraként.

Szerepeinek a felsorolása ezzel véget ért. Ez az összeállítás a szerepeiről eddig készült listák közül a legteljesebb (még a „Férjem, a Komédiás” című könyv végén található listánál is pontosabb). A honlap sok szerepét részletesen is bemutatja (az e helyekre mutató linkekkel), a jövőben ez a bemutatás folytatódik, így ezeken az oldalokon is lesznek még kiegészítések.


VISSZA


     ÉLETE         PÁLYÁJA         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA