BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

FILM- ÉS TV-SZEREPEI – 2.


TELEVÍZIÓ       
       FILM
GALÉRIA       SZEREPEK       PÁLYA       LISTA                               BEVEZETŐ       LISTA       PÁLYA       FILMJEI       GALÉRIA



TV-SZEREPEI

1. Rembrandt 1966.
2. Csendélet 1971.
3. A színész kérdez 1974.
4. A képzelt beteg 1971.
5. A béke szigete 1983.
6. A nyomozás 1983.



A BÉKE SZIGETE 1983.
A NYOMOZÁS 1983.

tévéfilmek

Bessenyei Ferenc 1984. január 27-én megkapta a Film- és Tévé-kritikusok Díját két, 1983-ban sugárzott tévéfilm: A béke szigete és A nyomozás című filmek főszerepéért. Bár a televízió az utóbbit előbb mutatta be – 1983. február 17-én –, mint az előzőt – 1983. szeptember 9-én –, a díj szövege és a filmek elkészítésének ideje alapján bemutatásukat A béke szigetével kezdem.

A két film mind témájában, mind történelem-hűségében nagyon hasonlít egymáshoz.
     Mind a kettő megtörtént tragikus eseményeken alapul, és lényegét, mondanivalóját tekintve mind a kettő hűen követi a történéséket (és mind a kettőnek ugyanaz a dramaturgja: Szántó Erika). A főhős mind a kettőben magányos harcos, mind a kettőben a lelkiismeretére hallgató, az erkölcsi nézeteit a végsőkig védelmező és őrző „úriember”, aki a politikát is csak ezeken keresztül hajlandó megítélni.

Feltéve: 2015. december 30.




A két film elkészítése is hasonló – ezen átmeneti korra igen jellemző – furcsaságokat mutat:

1. Mind a két film, kiváltképp A béke szigete, jóval műsorra tűzése előtt készen volt.

Nemeskürty István, A béke szigete forgatókönyvének írója, a tévéújság 1983/36., vagyis aheti számában, amelyen a tévéfilmet végre bemutatták, „Előszó A béke szigetéhez” című írásában így vall a film előéletéről:

Az Új Írás 1980. 7. számában, az Ex libris-sorozat beszélgetéseinek keretében, Nádor Tamás egyik kérdésére válaszolva, megemlítettem Alapy Gáspárt, Komárom szabad királyi város polgármesterét, aki az üldözött zsidóság védelmében szembeszegült a nyilas uralommal, s ezért életével fizetett. Egy németországi haláltáborban halt meg 1945 februárjában. A terjedelmes cikknek ez az egyetlen bővített mondata váratlan feltűnést keltett. Barabás Tamás, aki maga is Komáromban szenvedett üldözöttként, nem tudván az esetről, jogos gyanakvással utánanyomozott, s amikor maga is megállapította, hogy kétségtelen tényről van szó, elismerő szavakkal emlékezett meg Alapy Gáspárról. Mások viszont felfortyantak és haragos olvasóleveleket küldözgettek az Élet és Irodalomnak: miféle dolog ez megint, hogy a régi úri világ egyik jellegzetes képviselőjét igyekszünk tisztára mosdatni, aki huszártisztként teniszezett, hintón járt és kizsákmányolta a szegény népet… Ismét mások köszönetüket fejezték ki, hogy végre szóba került a polgármester neve, mert sok üldözöttet mentett meg, amíg tehette. Akadt levélíró, egy falusi kereskedő, aki szabályos büntetőjogi felelősséget vállaló igazoló írást küldött, ebben bizonyítva: életét köszönheti Alapy Gáspárnak.
     Néhány hónap múlva aztán, 1981 januárjában Hajdufy Miklós nevében felkért Szántó Erika: írnék tévéjátékot a témából.
     1981 májusában fejeztem be a forgatókönyvet; 1981 nyarán vették filmszalagra.
     A béke szigete nem dokumentumjáték. Ifjúkori élményeim alapján több emlékből-ismerősből formáltam meg a Bessenyei Ferenc alakította főhőst, ugyanígy barátját, a Mádi Szabó Gábor által megelevenített bankárt és a többieket. Külön-külön azonban mindegyik mozzanat hiteles. Állatorvos nagyapám szeretetre méltó, zsörtölődő alakját is felidéztem. Mindez azonban szinte mellékes, és csak azért hangsúlyozom, mert nem szeretném, ha a film vetítése után történelmi oknyomozó láz törne ki az üggyel kapcsolatban. (A valóságos Alapy Gáspár például nem pontosan olyan körülmények között került a nyilasok fogságába, mint az a filmben látható.)
     Forgatókönyvem, s Hajdufy Miklós rendezése nem egyéb, mint egy tragikus történet múltunk tegnapelőttjéből: az erkölcsi helytállás példázata.

Pár hónappal korábban, 1983 február közepén, a tévéújság 1983/7. számában A nyomozás sugárzásával kapcsolatban is megjelent egy beharangozó cikk „A nyomozás” címmel, ezúttal Szántó Erika dramaturg tollából (A béke szigete dramaturgja is ő volt).

„1920. február 18-án délelőtt 11 órakor Dunakeszi határában Keszler Lujza napszámosasszony fát gyűjtött a Duna-parti bozótban. Faszedés közben felfigyelt arra, hogy közel a parthoz, a vízben a hullámok egy ruha szélét csapkodják. Körülnézett, nincs-e a közelben valaki, aki segíthetne…”
     Így kezdődik az a történet, amely megtévesztésig hasonlít egy krimihez, annak összes kellékével. Bestiális módon meggyilkolt áldozat, a vészt szinte előrejelző baljós véletlenek… áruló nyomok, a nyomokat kapkodva eltüntetni próbálkozó cinkosok, menekülni próbáló tettesek, s az igazságot mindenáron kideríteni akaró nyomozó. Csakhogy ezt a krimit nem a fantázia szülte, hanem a magyar történelem. 1920. február 18-án, egy szerdai napon, délelőtt 11 órakor Dunakeszi határában Keszler Lujza napszámosasszony ugyanis valóban talált egy hullát. Valóban felfigyelt valami gyanús zajra, és segítségkérően körülnézett. Még aznap felvették az első jegyzőkönyvet, amelyben megállapították, hogy a hulla fején seb tátong, nyakát kötél szorította el, és testét négy szúrt seb borítja. A holttesttől négy lépésre bukkantak rá egy zsebkendőre, amelyen monogram olvasható…
     1920. február 19-én – egy valóban megtörtént krimi felvonásaként – a cenzúra nem engedi közölni Somogyi Bélának, a Népszava belső munkatársának eltűnését. A cenzúra által törölt anyag pedig ugyancsak valódi, hiteles hírt szeretett volna világgá kürtölni: Somogyi Béla és Bacsó Béla február 17-én, kedden este 8 óra 50 perckor távozott a Népszava szerkesztőségéből, s hollétükről azóta senki sem tud. Február 20-án azonban a hír már tovább nem titkolható, és a Népszava gyászkeretben jelenik meg. A következő napokban nyilatkozik Somogyi Béla és Bacsó Béla meggyilkolásáról a fővezér, a miniszterelnök s minden számottevő politikai tényező. A Szociáldemokrata Párt vezetősége 20 000 koronát ajánl fel a tettesek nyomára vezetőknek. A Belügyminisztérium e célra 10 000 korona jutalmat tűz ki.
     De vajon valóban csak a szorgalmas nyomozástól függ, hogy az igazi tettesek mennyi idő alatt kerülnek elő, s ha megvannak, nem áll-e mások érdekében, hogy személyüket örök homály borítsa…?
     Még senki sem tudja, hogy a közönséges bűnügynek látszó tett mögött politikai játszma zajlik, s azt sem sejtheti még a kor levegőjét érzékelő közvélemény, hogy 1946-ig, egy népbírósági tárgyalásig nem kerülhet minden részlet napvilágra…
     Szabó György forgatókönyve szigorúan ragaszkodik a Lajtai Vera és Hollós Ervin által dokumentumnovellába gyűjtött tények igazságához.

Ezek szerint tehát „A béke szigete” már 1981 nyarán kész volt, de csak két évvel később 1983. szeptember 9-én mutatták be. „A nyomozás” gyártási éve az archívum szerint 1979. Ez valószínűleg téves adat, de a tévéfilm egyik szereplőjének halálából – Szénási Ernő 1982. április 14-én halt meg – arra lehet következtetni, hogy a forgatás 1982 áprilisa előtt már végetért (az utószinkron is). Tehát lehet, hogy ennek a filmnek a bemutatására elkészülte után csak egy évet kellett várni (ha viszont az archívumnak van igaza, akkor három évet).
     Mivel mind a két filmnek van politikai háttere, és mindkét film ellentmond az uralkodó ideológiának, miszerint a régi „urak” egytől-egyig gazemberek voltak – lásd Nemeskürty István cikkét –, logikus, ha a politika terén – is – keressük a magyarázatot a késlekedő bemutatásokra. És ott azt találjuk, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára és ezzel az SZU mindenható vezetője 18 éves „uralkodás” után 1982. novemberében halt meg. És a főtitkári poszton őt követő keményvonalasnak tartott, Jurij Andropov, 1983-ban már halálos beteg volt, majd 1984. február 9-én meg is halt. Őt a jóval gyengébb és szintén halálos beteg Konsztantyin Csernyenko követte, de ő is csak egy évig volt főtitkár, hogy aztán 1985. március 20-án bekövetkezett halálával átadja helyét Mihail Gorbacsovnak, aki aztán végleg felszámolta az SZU-t és mindazt, ami ahhoz tartozott.
     Persze ez csak spekuláció, de ha meggondoljuk, hogy a Hegedűs a háztetőn-t is szovjet parancsra kellett levenni a műsorról, ahova Csernyenko halála után kerülhetett csak vissza – 1985. május 24-én mutatták be másodszor –, akkor abban is lehet igazság, hogy e két tévéfilm, melyeknek mondanivalója, erkölcsisége annyira eltért az előírttól és az eddig megszokottól, bemutatását is jobbnak látták olyan időkre halasztani, amikor a politikai helyzet erre megfelelőbbnek mutatkozott.

2. A második hasonlóság a két film között, a drámai befejezésük. Mind a kettő hűen követi a történelmi valóságot, de a végén a főhős személyes drámáját, sorsát „színpadiasabban” mutatja be, mint amilyen az a valóságban volt, ezzel is kiemelve a filmek erkölcsi mondanivalóját. Alapy Gáspár, ahogy Nemeskürty István célzott rá, nem az elhurcolt komáromi zsidókkal megy végzete, a német koncentrációs tábor felé, ahogy a filmben, hanem lemond hivataláról, de nem menekül el, hanem megvárja, hogy a Gestapó letartoztassa és elhurcolja Dachauba, ahol aztán alig pár hónap múlva, meghal.
     Alapy Gáspár (1880–1945), akinek „mondása szállóigévé vált: »Én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom.« … 1944. augusztus 31-én nyugdíjba ment [tehát még a zsidók elhurcolása előtt]. A nácizmus térhódítása és propagandája érzékenyen érintette, ellentmondott mindenféle antiszemita megnyilvánulásnak, az egyetlen nyilvántartott magyarországi polgármester volt, aki felemelte szavát a zsidótörvények és a deportálások ellen. 1944. október 17-én zsidópártolás vádjával a nyilasok letartóztatták, a Csillagerődbe, majd Dachauba hurcolták, ahol mint a 136708-as számú fogoly halt mártírhalált 1945. február 5-én, 65 éves korában”, áll életrajzában.

„A nyomozás” film cselekménye is híven követi a valós történéseket, Dr. Nagy rendőrfőtanácsos és Beniczky Ödön belügyminiszter is úgy viselkedik a filmben, ahogy a valóságban is, és a filmben is szóba kerül az a büntetés, amit kiállásukért, a Horthy-féle rendszernek nem tetsző „munkájukért” – nevezetesen, hogy felderítették a bűnügyet és pontosan megnevezték a gyilkosokat – kaptak. De a film a főszereplő, a hivatásának élő és azt komolyan vevő Dr. Nagy egzisztenciális bukásával – megalazásával, lefokozásával, a toloncügyi osztály élére való kinevezésével – nem elégszik meg, hanem fizikailag is likvidálja. A Somogyi-féle bűntényt eltussolni igyekvők bérgyilkosokkal megöletik.
     Róla ezt olvashatjuk az interneten: „Nagy Károly rendőr főtanácsos, 1912-1917 és 1919-1920 között detektívfőnök. A szélsőjobboldali különítményesek által 1920. február 17-én meggyilkolt Somogyi Béla és Bacsó Béla szociáldemokrata újságírók ügyében indult nyomozás irányítója. A politikai gyilkosság tetteseinek elfogását követően, »jutalomból« a toloncügyi osztály vezetője lett.”

3. A harmadik hasonlóság, hogy bár mind a két film valóságos történetet dolgozott fel, és olyan témát érintett, ami elkészítésük idején a fő ideológia irányvonal részét képezte: a zsidók üldözésének, illetve a fehérterror rémtetteinek az elítélése, mégsem e politikailag korrekt témákat állította az események középpontjába, hanem egy, a „politikailag helytelen” oldalon álló személy sorsát, erkölcsi magatartását, majd elveiért vállalt végzetét. Ezt a feladatot: a főhős sorsát nem a társadalmi problémák bemutatásának kárára emelni ki, mind a két film alkotói kitűnően, kiváló arányérzékkel oldották meg. Hogy ez ilyen jól sikerült, abban óriási szerepe volt Bessenyei Ferenc személyének, hiszen az ő „súlyos” alakítása tette lehetővé, hogy a figyelem elsősorban őrá, az ő döntéseire terelődjön, annak ellenére, hogy körülötte egy nép és az ország életét befolyásoló nagy események zajlottak.
     A béke szigete alkotásnak volt még egy további érdekessége, mondhatni pikantériája, mégpedig a nép, jobban mondva a csőcselék viselkedésének élethű ábrázolása. A filmben az „egyszerű” nép zsidókkal szembeni aljas és számító viselkedésének bemutatása, a népfölség elvét hirdető világban merész tettnek is nevezhető, csakúgy, mint a katolikus pap pozitív beállítása.

A két főszerep, Alapy Gáspár polgármester és Dr. Nagy Károly detektívfőnök megformálása hálás szerep volt, és Bessenyei Ferenc mindkettőt kiválóan, megindítóan játszotta el. Úgy alakította szerepeit, hogy miközben mindkét filmben megmaradt egyszerű polgárnak, tiszta viselkedésükön és tragikus sorsukon keresztül mindkét figurát nagy történelmi hőseinek a sorába emelte. A téma is hálás volt, a társadalmi mozgolódásba és a politikai változásokba is jól illett, nem meglepő hát, hogy a film- és tévé-kritikusok végre szakmai díjukkal tüntették ki, amit egyébként már ezer éve megérdemelt volna.

A televízió a Hajdufy Miklós rendezte „A béke szigete” című tévéfilmet néhányszor megismételte, szemben a Horváth Ádám rendezte „A nyomozás” cíművel, amit, tudomásom szerint, bemutatása óta nem vetítettek többet. Pedig mindkét film azon alkotások közé tartozik, melyeket érdemes többször megnézni, hogy jobban megérthessük és értékelhessük.

A honlap az előzőből három, az utóbbiból négy kis részletet mutat be:



A béke szigete
wmv fájl, 5:35 p; 6,18 MB

A nyomozás
wmv fájl, 4:54 p; 5,44 MB


Feltéve: 2016. január 6.


VISSZA


     ÉLETE         PÁLYÁJA         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         EGYÉB         KÉPGALÉRIA