Bessenyei Ferenc szülővárosa, Hódmezővásárhely művészeti díjat alapított, melyet Bessenyei Ferencről neveztek el. A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amely a kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Hódmezővásárhely Díszpolgárának nevét viseli, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése, B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegyének hozzájárulásával 2008. május 29-én hozott rendeletében alapította meg.
|
A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat idén Fogarassy Judit táncművész és Mihályi Győző Jászai Mari díjas, érdemes művész kapta. Az ünnepség, mint mindig, ezúttal is a Himnusszal kezdődött, amit a Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Zenekar Klarinét Kvintettje játszott Kovács István karnagy vezetésével. Ezt egy Ady-vers követte, ami után Almási István polgármester, majd B. Élthes Eszter mondta el köszöntőjét.
Ezután következett a hódmezővásárhelyi díjazott, Fogarassy Judit táncművész méltatása – az utóbbi három év szokása szerint egy kisfilmmel, majd maga a díjátadás. Az elismeréseket Lázár János miniszter, Almási István polgármester és B. Élthes Eszter, a tíz esztendeje elhunyt Bessenyei Ferenc özvegye adták át.
Fogarassy Judit táncművész, balettmester, koreográfus több mint három évtizede balett és dzsessztánc stúdiójában szellemi szabadfoglalkozásúként neveli a fiatalok százait az egészséges életmód, a tánc és a művészetek iránti nyitottságra. Hódmezővásárhely és a környező települések kulturális életének és jótékonysági tevékenységeinek 35 éve aktív részese, növendékei rendszeres fellépői kulturális rendezvényeknek és képviselik a várost is külföldön.
A Mihályi Győzőt bemutató kisfilmet a díjátadás, majd a díjazott és a moderátor rövid, rendkívül jó hangulatú csevegése követte, melynek keretében Mihályi Győző felelevenítette, hogy pályája elején a Délibábok hősében együtt játszott Bessenyeivel, akire példaképként tekintett. „Nyitott szívű emberként ismertem meg, aki tele volt szeretettel. Fiatal színész koromban, még első televíziós munkám során, a Délibábok hősében játszhattam együtt Bessenyei Ferenccel, akit mentoromnak és példaképemnek tekintettem” – mondta a díjazott, akivel pár nappal korábban Scherer Zsuzsa készített interjút, ami „Mihályi Győző díjat kap” címmel olvasható az interneten.
BESSENYEI FERENC EMLÉKEST halálának 10. évfordulója alkalmából
A szünet után következett a „Jó volt élni” címet viselő, Bessenyei Ferenc tiszteletére készült emlékműsor, amit A. Szabó Magda, a budapesti Nemzeti Színház stratégiai igazgatója állított össze, és amiben a Nemzeti Színház művészei közreműködtek. Az emlékest Bessenyei Ferenc nagyhatású szavalatával – Vörösmarty: A vén cigány – fejeződött be.
– Fogarassy Judit két ajánlása
– Az emlékest programja
Az ünnepségről a legtöbb fotó a promenad.hu honlapon található:
Feltéve: 2015. január 20.
|