BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

BESSENYEI FERENC MŰVÉSZETI DÍJ


Bessenyei Ferenc szülővárosa, Hódmezővásárhely művészeti díjat alapított, melyet Bessenyei Ferencről neveztek el. A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, amely a kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Hódmezővásárhely Díszpolgárának nevét viseli, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése, B. Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegyének hozzájárulásával 2008. május 29-én hozott rendeletében alapította meg.

A díjalapítás történetéről és az első díjkiosztó ünnepségekről ezen az oldalon olvasható beszámoló


Beszámoló a 2014. évi díjátadásról

Széles Anna és Steiner Béla kapta az idei Bessenyei-díjat

Széles Anna színművész és Steiner Béla zeneszerző, karnagy, zenepedagógus kapta idén a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. Az elismerést B. Élthes Eszter, a hódmezővásárhelyi születésű, 2004-ben elhunyt színész özvegye és Almási István polgármester adta át az alföldi város a magyar kultúra napja alkalmából rendezett szerdai ünnepi közgyűlésén.

A Bessenyei Ferenc Művészeti Díj átadására Hódmezővásárhely képviselőtestületének a Magyar Kultúra Napján, január 22-én délután 3 órakor kezdődő ünnepi közgyűlésén került sor.
     (A díjazottak kiválasztása úgy történik, hogy a város közjegyzőjének elküldött felterjesztéseket a Bírálóbizottság elbírálja, majd elküldi javaslatát a közgyűlésnek, akik a végleges döntést meghozzák.) Széles Anna díjra való felterjesztése ITT olvasható.

Az ünnepség hagyományosan a Himnusz eléneklésével kezdődött. Ezután a város polgármestere, Almási István tartotta meg köszöntő beszédét, amelyben visszaemlékezett a város kulturális hagyományaira és Bessenyei díj elmúlt hat esztendejére.

Ezután a Fandante Kamarakórus (a 2012-es év Bessenyei díj egyik kitüntetettje) Steiner Béla Tengernek múzsája című művét adta elő. Ezt követte B. Élthes Eszter köszöntője.

B. Élthes Eszter beszédében megköszönte a város képviselőtestületének, hogy elfogadták a Bírálóbizottság javaslatát, és így 2014-ben az egyéni kategóriában két olyan művész kaphatta meg a díjat, akiket semmilyen módon nem lehetett volna egymással versenyeztetni. Annak ellenére sem, hogy mindketten az ország mai határain kívül születtek, de most már itt élnek. Majd a két díjazottat, Széles Annát és Steiner Bélát külön köszöntötte.

Mielőtt az első díjat kiosztották volna, egy négy perces filmben méltatták Széles Anna pályáját. A méltatás szövege ITT olvasható, és ITT hallható.

Széles Anna Nagyváradon született, Marosvásárhelyen szerzett színész diplomát, 1965-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, amelynek 1989-ben történt Magyarországra való áttelepüléséig tagja volt. Az anyaországban előbb a Karinthy Színpad, 1990-től a Thália, majd az Arizona Színház tagja lett.
     1962-től szerepelt filmekben és néhány esztendő alatt Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott, leghíresebb, legkedveltebb női filmszínészévé vált. A hatvanas évek végétől Magyarországon forgatott filmekben is játszott, és ő volt a Németh László Irgalom című regényéből készült tévésorozat főszereplője is. A jelenleg 71 esztendős Széles Anna szinte az egyedüli színész, akinek sikerült magyar anyanyelvűként egy szomszédos ország filmművészetében is jelentős szerepet játszania, és komoly népszerűséget elérnie.

Széles Anna rövid beszédben köszönte meg a díjat: „Ez a művészeti díj nagyon megtisztelő, és sokat jelent számomra, mert nagyon sokat jelentett a Bessenyei Ferenc barátsága. Mellette biztonságban érezhette magát az ember” – mondta Széles Anna. Majd egy kedves történettel emlékezett a színészóriásról. Amikor a Németh László Irgalom című művéből készült film női főszereplőjének megformálásáért megkapta a Nívó díjat, nem tudott az országba jönni, hisz akkor még Erdélyben élt, így színészkollegáját kérte meg annak átvételére. Bessenyei a díjkiosztón morgósan, tornacipőben vonult ki Széles Anna díjáért. „Soha ekkora sikerem nem volt” – emlékezett a művésznő, aki ezután egy verssel búcsúzott. Kányádi Sándor kolozsvári költő Lakodalmas című versével, amit Bessenyei Ferenc 85. születésnapja alkalmából a Nemzeti Színházban tartott ünnepségen mondott el utoljára.

Mielőtt Steiner Béla méltatására sor került volna, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola kamarakórusa egy újabb Steiner művet, az Örülj a tavasznak című dalt adta elő.

Ezt követte egy öt perces dvd-bejátszás Steiner Béláról, melyben a művész maga is megszólalt.

Steiner Béla Érsekújváron született, Budapesten szerzett zenetanár-karnagyi karnagyi diplomát, majd 23 esztendősen, 1950-ben Pitvaroson kapott óraadói állást az általános iskolában. A román határ menti Csongrád megyei községben eltöltött néhány esztendő alatt több színpadi táncjátékot írt. 1955-től dolgozott Hódmezővásárhelyen. Az alföldi város mellett Csongrádon, Szentesen és Makón is részt vett az ének-zenei általános iskola megalapításában, illetve a hangszeres zenei képzés elindításában.
     A zenepedagógus 1973-tól a Bethlen Gábor Gimnázium tanáraként és karnagyaként dolgozott, fiatalok százai énekeltek az általa vezényelt kórusokban. Ezzel párhuzamosan több száz gyermek-, női és vegyeskari művet, zenés irodalmi színművet, népi játékot és műdalt írt, s munkásságából nem maradtak ki az operák sem.
     Steiner Bélát, Béla bácsit, vagy ahogy elárulta, mostanában Béla apót mindenki ismeri Vásárhelyen. Diákok tízezreit tanította zenére, nevelt ország és világhírű zenészeket, írt felejthetetlen színpadi és zenekari kórusműveket. A róla készült kisfilmben is azt vallja, nem a diploma teszi tanárrá a tanárt, hanem a diákok, valamint nem a kinevezés teszi karmesterré valakit, hanem a választás.

A díjat Almási István polgármester és Dr. Kószó Péter alpolgármester nyújtotta át Steiner Bélának, aki utána pár szóval köszönte meg a kitüntetést: „Köszönöm szépen, hogy ilyen sokan eljöttek és kíváncsiak voltak, hogy mi történik itt. Egyetlen mondatot szeretnék mondani, Arany Jánost idézem: »A boldogsághoz nem elég a jelen, a múlttal épül az és az emlékezetem« – egész életem ez volt.”

Ezt követően még egy Steiner Béla művet hallhatott a vendégsereg: A Városi Vegyeskar Steiner Béla Intelem című dalát adta elő, amit a szerző Bessenyei Ferenc emlékének ajánlott.

A díszközgyűlés a Szózat eléneklésével fejeződött be.


A díjátadásról többek között a következő internetes oldalakon láthatnak, illetve olvashatnak:
         http://www.hirado.hu/2014/01/23/szeles-anna-es-steiner-bela-kapta-az-idei-bessenyei-dijat/
         http://vasarhely.hir24.hu/vasarhely/2014/01/22/steiner-bela-es-szeles-anna-kaptak-a-dijakat/
         http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/55139-szeles-anna-es-steiner-bela-kapta-az-idei-bessenyei-dijat
         http://promenad.hu/cikk/szeles-anna-es-steiner-bela-kapta-a-bessenyei-dijat-138437
         http://7ora7.hu/blog/szeles-anna-es-steiner-bela-kapta-az-idei-bessenyei-dijat
         http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/szeles_anna_es_steiner_bela_atvette_a_bessenyei-dijat/
         http://www.stop.hu/kultura/atadtak-a-bessenyei-dijat/1210646/
         http://mno.hu/grund/atadtak-a-bessenyei-dijakat-1206797
         http://szegedma.hu/hir/szeged/2014/01/szeles-anna-es-steiner-bela-kapta-az-idei-bessenyei-dijat.html
         http://nepszava.hu/cikk/1008688-ok-kaptak-a-bessenyei-dijat/
         http://magyarhirlap.hu/szeles-anna-es-steiner-bela-bessenyei-dijas
         http://orientpress.hu/123716

A www.promenad.hu oldalon található fotógalérián a közgyűlésről és az esti ünnepi gáláról is találnak képeket.

A honlapon a díjátadásról a következő videófelvételek láthatók:
         Széles Anna méltatása

Pár nap múlva további videófelvételek is felkerülnek a honlapra.

Feltéve: 2014. január 23.

Kiegészítés: 2014. február 25.

B. Élthes Eszter köszöntő beszéde
wmv fájltípus: 5:25 p, 6 MB






Széles Anna művésznő beszéde
és szavalata
wmv fájltípus: 4:28 p, 4,97 MB


VISSZA


             ÉLETE          PÁLYÁJA         SZÍNHÁZ          KEZDŐLAP          FILM-TV          EGYÉB          KÉPGALÉRIA