2011. február 10. BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 92. ÉVFORDULÓJA A Magyar Televízió 1-es csatornája 92. születésnapja alkalmából 2011. február 10-én délelőtti műsorában emlékezik meg Bessenyei Ferencről. A honlap a születésnap előestéjén számos új írással és képpel gyarapszik. Ezeket a napokban videó-felvételek, és újabb cikkek követik. Felkerült az ÉLETE oldalra az 1970-1987-es időszak befejezése, de az ugyanezen időszakot bemutató GALÉRIA oldalra még további képek is jönnek. A SAJÁT ÍRÁSAI oldalra az Új Tükör-ből, az ÚJSÁGCIKKEK oldalra pedig az Esti Hírlapból és a Pesti Műsorból került fel egy-egy cikk. Február 11-én az ÚJSÁGCIKKEK oldalra a Bessenyei Ferenchez íródott levelekből került fel egy nagyon érdekes összeállítás. Olyan levelekből, melyeket neves személyiségek, pályatársak írtak különböző alkalmakból. Február 12-től ezen az oldalon megtalálható egy összeállítás a Gugger-hegyi házról: egy 1986-ban megjelent újság-riport és az építkezésről készült fotók. Február 14-én, bár néhány nap késéssel, de még mindig a születésnap köszöntéseként egy korabeli nagyon fontos dokumentum kerül fel erre az oldalra. 1963-ban Zsurzs Éva rendezésében a televízió Bessenyei estet készített. E műfajban valószínűleg ez volt az első.      Az 1950-es évekből nem maradtak fenn Nemzeti színházi előadások Bessenyei Ferenc szereplésével. Nyilván ez adta az ötletet, hogy ebben a műsorban, bár a stúdióban, de eredeti jelmezben, részben eredeti díszletben, az eredeti színészpartnerekkel megörökítsék Feri legnagyobb színházi előadásainak egy-egy részletét.      Az első felvétel Othelloval kezdődik – Desdemona Kohut Magda – majd a két Galileivel – előbb Németh László, majd Brecht darabjaiból, Mányai Lajos, illetve Kállai Ferenc közreműködésével – folytatódik.      A másodikban – az előző folytatásaként – Brecht Galilei életéből vett jelenetrészlet, utána egy sanzon, majd O’Neill Hosszú út az éjszakába című darabjának egy részlete látható, itt Kálmán György játssza James Tyrone/Bessenyei idősebb fiát. A harmadik az előző részben látott jelenet folytatásával kezdődik, majd ezt követi egy részlet Csehov Ványa bácsijából, Gózon Gyula, Makláry Zoltán és Mészáros Ági közreműködésével.      A negyedik felvétel az est záróakkordjából egy kis részlet. Vidám zenés kettős Mészáros Ágival, melynek a Pygmalion zenés változata címet adták.

1. felvétel wmv fájltípus: 7,13 MB 6:27 p 2. felvétel wmv fájltípus: 6,22 MB 5:29 p 3. felvétel wmv fájltípus: 5,52 MB 4:59 p 4. felvétel wmv fájltípus: 1,12 MB 1:00 p

---

Itt pedig álljon köszöntésképpen Fenyvesi Félix Lajos Vastaps című verse, melyet egyik születésnapjára írt, s mely a szerző Egy régi templomra című verseskötetében jelent meg.
(A vershez csak annyi megjegyzést kell fűzni, hogy Bessenyei Ferenc soha nem játszotta Tiborcot.)

Ily szent tüzet, mint a tied, senkiben sem láttam lobogni. Bánk és hű Tiborc, Dózsa és Széchenyi – Hány óriás szerep s szavak vésője, akárha kőként faragna, hogy naponta formáld méltó önmagad által magunkat is. Gyónás, káromkodás, kiáltás, néma csönd – kitépni belőlünk évezredek félelmét. Nem csupán játék mindennapi tetted, mert a nemzet figyel, ha beszélsz s kínpad a színpad, Nap-tüzű kohó, melyben aranyat olvasztasz béna szánkra, hogy kimondjuk a kimondhatatlant. Hányszor belénk égetted: „Itt élned, halnod kell.” Biztattál: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért” – és hittünk teneked! Hány vallató próba; s bár dicsőség hullt rád, akkor csodáltalak, mikor fények kihunyta után bensődből sugároztál, mert konok hűséget, emberi tisztaságot őriztél meg nyugtalan szívedben. Mester vagy. De inkább megmaradtál az életen ámuló, betelni nem tudó gyermeknek, ki oly védtelen és sebezhető. Kezdenéd másképp, ha lehetne? Nem hiszem. Magad-szétosztó, önfeláldozó vagy, ezért ünnepel most csendben megszámlálhatatlan barát és ölel magához – örökifjú fiát – szülőfölded!

1986 nyarán a LAKÁSKULTÚRA című lap képes riportot készített a Gugger-hegyi Bessenyei-házról. A házigazdával Bors Edit készítette az interjút, a képek Lelkes László felvételei. Ebben az időben Feri már tudta, hogy eladjuk a házat, azért is beszél „nem törődésről”, bár ennek a nem-törődésnek az okát nem árulja el. Egyébként a ház fotogén volt, jól mutat a profi által készített képeken. Feri itt – akárcsak a nem sokkal ezután készült Deák Attila-féle könyvben – is azt mondja, hogy neki nem volt beleszólása az építkezésbe, a tervezésbe. Ennek cáfolatára, közlök még néhány képet az építkezés hősies és nagyon emlékezetes időszakából.      (A házban eredetileg csak központi fűtés volt, olajégésű kályhával. Az olaj tárolására szolgált a ház hátsósarkában, elölről egyáltalán nem látszódó hatalmas tartály. De később Feri elektromos fűtőtesteket is beszereltetett és végül egy nagy cserépkályhát a nappaliba – ahogy ez a képeken is látszik. Ettől egy kicsit felborult az arány, meg a látvány is furcsa lett, de hát az ablakok tényleg nagyon nagyok voltak, igaz, ez is az ő kérésére készült így.) A HÁZIGAZDA: Bessenyei Ferenc Megjelent a Lakáskultúra 1986/2 számában Bessenyei Ferenc háza tágas, kertje nagy, két kutyája óriási. Nagy a vendégszeretete: szalonnával, lazaccal, hagymával, francia sajttal, házi borral és skót whiskyvel traktálja a látogatót. Nagyok az indulatai, nagy a humora. Ismerik: ő már csak ilyen nagyformátumú ember. Ha történetesen ingerült mondatokat is olvasnak, képzeljenek melléjük egy-egy öblös nevetést vagy széles mozdulatot, amivel mintegy rögtön le is söpri az előző keserűséget. De azért ne legyenek biztosak abban, hogy nem komolyan beszél. A jellegzetesen „bessenyeis-hangú” beszélgetés így kezdődött: – Aranyom, te beszélgetni akarsz? Na, de miről?! – és közben a szóvégi „ő”-t háromszorosra nyújtja. – Na jól van, babám, jól van! – és fenyegetően megbillegteti az ujját. – Szerintem maga is akar, különben nem engedett volna be a lakásába. A színészek többnyire egy kicsit kéregetik magukat, mielőtt kötélnek állnak… – Mert ez privát dolog. Kinek mi köze hozzá?! Csak akiben van magamutogatás, az szereti a világra bízni a privát dolgait. – …magában lehet, mert éppen azzal akartam folytatni a mondatot, hogy szemben a többséggel, egy percig sem habozott, rögtön igent mondott. – Persze, mert olyan erőszakos vagy, mint az istennyila. De viccelek csak, ne sértődj meg. Nincs nekem ez ellen semmi kifogásom. Ezek, a világnak szóló „értesítések” készítik elő a mi halhatatlanságunkat, tovább élnek nálunk. A huszadik századi művész halhatatlansága ezekben a kétforintos dolgokban van. Ezek őrzik, más nem. A főiskolán már nem tudják, ki volt Kiss Manyi, Pécsi Sanyi. A közönség még jobban tudja, a közönségnek az a része, amelyikre azt szoktuk mondani, hogy sznob. Hála Istennek, hogy vannak, rájuk legalább számíthatunk. A sznobjaink eljönnek a színházba, ha másért nem, hogy bemutassák egymásnak a kisestélyi ruhájukat. Már ez is nagyszerű, már ez maga kultúra. – Mielőtt végleg elkapná a hév, térjünk nyugalmasabb témára: a házára. – Jópofa ház, egy személyre szóló. Olyan léptékű, ami éppen emberszabású – nekem. Itt nem kell összehúznom magam, itt kiterjedhetek. Az élet úgyis annyi szörnyű korlátot szab az ember testének, lelkének – legalább, ha hazamegy, akkor lehessen önmaga, teljes széltében-hosszában. Itt az egész alsó rész egyben van, mindenre használható. Pajtások jönnek-mennek, a sok kedves marha kollégával keresztül-kasul járunk egymás életében. Kellemes az itt-tartózkodás, egyedüllétre is. – Valahogy úgy képzeltem, hogy fényűzőbb környezetben él, bíborban, bársonyban, értékes bútorok, műtárgyak között. – Á! Látod, ez csupa tégla, meg fa, meg szőrme. Nemigen van nekem igényem másra. A bútorokkal vacakolás az nagyon más természetű dolog, mint mondjuk a kerttel való törődés. Hogy is magyarázzam? A bútorok néha megkérik az embert, hogy „menj ki a szobából”, „a közelembe se gyere”, ilyen egy növénnyel nem fordul elő. Az igényes bútornak olyan kívánságai, elvárásai vannak, hogy azt én nem tudom és nem is akarom teljesíteni. Ha bútor, akkor legyen rusztikus, olyan, amit dobálni, ütögetni lehet. Bírja a strapát. Szeretném még rusztikusabbá tenni az egészet, kicsikét átfogalmazni. Nézd meg, teljesen lerobbant ez a ház! És ti erről akartok riportot csinálni?! De hát minek?! Tudod, nincs itt egy nő, aki rendben tartaná. Az ember egy életen keresztül küzd az önállóságáért, a személyes szabadságáért, nagy nehezen ki is harcolja – hát ilyen rosszat! De ha nem ették meg az asztalosomat Kenyában vagy hol, ahol üdül, én kipofozom ezt az egészet. De nem ám így, ahogy most van, hanem egy kört, egy hatalmas kört csináltatok bele. Egy nagy kosarat, amibe úgy belevackolhatja magát az ember. – Csak azt ne! Ha ezt egyszer körbeépíti, többé egy sámlit se tud odébbtenni. – Szóval ne? Jól van, angyalom, mások is lehülyéztek már érte. Nekem az édes jó anyám is azt mondta mindig: kisfiam, ami neked tetszik, azt föl ne próbáld venni. Úgyhogy én elhiszem, ilyesmikben nincs ízlésem. – Amikor építtette a házat, mit mondott a tervezőnek, milyen legyen? – Nekem építészmérnök a feleségem, most ugyan fogorvosként praktizál Nyugat-Németországban, de ezt a házat ő tervezte. Kitiltottak az épület környékéről is, ő és a pajtásai, nem volt szabad hozzászólnom se. Nekem itt mindent csak el kellett fogadnom. De nem nehéz. Végül is emberi fogyasztásra alkalmas. Azt látnád, amikor őrjöng a kályhában a tűz! Egy baja van csak a lakásnak, ezek az irdatlan nagy ablakok, borzasztóan hűtenek. De azért jók is, mert be tud jönni a természet. Bent is gyönyörű növényeim voltak, de azokat kiöltem, kiápoltam, a fene egye meg. Túlgondoskodtam őket, belefulladtak a szeretettembe. Mostanában kezdem kicsit rendbehozni őket. De a kinti kert, az csuda! Nem tudom megérteni az építészeket. Jó, jó, hát tudjuk, hogy anyag, meg telek, meg koncentráció, de hát hogyan lehet embereket arra kényszeríteni, hogy természet nélkül éljenek? És még békések is legyenek?! Te jó isten! Hát hogy képzelik?! A természet úgy kell az embernek, úgy hozzátartozik a lelki egyensúlyához, mint a zene. A természetben ritmus van, tempó van. Én tudom, hogy lichthofban is le lehet élni egy életet, de – minek? Én, amikor elegem van a civilizációból, behúzódom a természetbe. És a civilizációból bizony egyre inkább elegem van. De nem lehet mit tenni, mi arra esküdtünk föl. Nemcsak a kenyerünket keressük itt, hanem ezt akarjuk jobbá, okosabbá, szebbé, tisztábbá tenni az életünk munkájával. De ahhoz, hogy a dolgok létrejöjjenek, megszülessenek bennünk, táplálkoznunk kell valamiből. Mert azok nem jönnek létre a kártyaszobákban meg a söntés-pultok mellett. Nekünk kapcsolatot kell tartanunk az élettel, a természettel. Én úgy csináltam ezt a kertet, hogy tücsköt-bogarat összeültettem: aki bírja, marja. Nagyon szép gyomjaim vannak, néha szebbek, mint a nemesített kis butaságok. Itt tavasztól késő őszig mindig virágzik valami. Most egy kicsit nem törődtem a kertemmel, el is hagyta magát. Mert azért ezeknek segíteni kell ám, hogy meg ne egyék egymást, hogy ne egymás kárára éljenek. Csak tudod, mi a baj? Hogy mindig el kell mennem, el kell hagynom a növényeimet. Csak dolgozni, dolgozni, büdös műtermekben! Jaj, de utálom! Jó lenne elvacakolgatni itt a virágokkal még egy-két évig. Csak hát, ki tudja, mennyi van még hátra. Na, még egy tavaszt azért megvárok, megnézem, mi van itt. Hogy érdemes-e megvárni a nyarat meg az őszt, érdemes-e bekészíteni a tűzifát télire. Tudod, mi van a fejemben? Lehet, hogy ide temetkezem. A kertbe. – Viccel? – Dehogy. Addigra a temetők már olyan zsúfoltak lesznek, mint a Rózsadomb. Ez meg itt egy szép, nyugodt hely, napsütéssel, madárdallal, jó kilátással – bizony, babám!

Az „egy személyre szabott” ház. A verandáról nyílik a konyha, fölötte a háló.         Jobbra, lent a nagy nappali, amely – szintkülönbséggel         kis étkezőt is magában foglal

Ezen a képen lehet megérezni, miről beszél házigazdánk, amikor azt mondja: itt minden fa és szőrme

A hatalmas ablakokon „bejön a természet”, de a baloldalt belátszó medence is sok örömet szerez

A szoba egész bútorzata a széttolható, szőrmével borított ülőkékből áll

Alsó képünkön az étkezősarok – egyszerre kint és bent a közös térben

Szokatlan elrendezésű konyha. A tűzhely felcsapott teteje megóvja az ételt a belefröccsenő mosogatóvíztől, a beépített vágófa kitűnő ötlet

A megemelt étkező, mögötte a veranda ajtaja, jobbra a konyha átadóablaka

A fák, a bokrok szinte eldugják az érkező elől az épületet

A veranda nyáron nagy, baráti evések-ívások színhelye

A hálószoba, amely egyben dolgozó is, mint látható: örök használatban

A két teret szintkülönbséggel választotta el az építész feleség

Az ágy – amely az „emberszabású élethűség” és a házigazda kedvéért vetetlen – az „erdő aljában” kapott helyet

Feltéve: 2011. február 12. folytatása hamarosan következik