BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

BESSENYEI FERENC

1919. FEBRUÁR 10. – 2009. FEBRUÁR 10.



2009. február 10.
BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJA
Az évforduló kapcsán – ismereteink szerint – a következő megemlékezésekre kerül sor:


A Magyar Színházbana volt Nemzeti Színházban – Bessenyei Ferenc „anyaszínházában” február 4-től (előreláthatólag májusig) kiállítás látható Bessenyei Ferencről.
A színház honlapján megtalálható a beszámoló a megnyitóról.

Február 10-én a színház igazgatója, Iglódi István koszorút helyezett el Bessenyei Ferenc sírjánál.


A nyomtatott sajtóban megjelent cikkek közül kiemelkedik a Képes Újság cikke, mely a lap ezévi 7. számában jelent meg, s melyet Dobos Szilvia írt.


Kecskeméten a tavaszi fesztivál rendezvényeinek keretében az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban március 13-14-én Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásárt rendeznek, melynek keretében a „Kultúra Évének jegyében Bessenyei Ferencre emlékeznek”.


Az M2 február 7-én, szombaton 13:25-kor ismét levetíti a Bessenyei Ferenccel 2004 szeptemberében a lajosmizsei tanyáján készült – és eddig már háromszor közvetített – riportműsort.
A Duna televízió magán a születésnapon két műsorral emlékezik meg az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar színművészéről:
– február 10-én, kedden 15:35 órakor: „Költők társaságában” címmel a 90-es évek közepén felvett versekkel és
– február 10-én, kedden 21 órakor: az 1959-ben készült „Dúvad” című filmmel.


E honlap pedig e neves nap alkalmából néhány kedves civil fotóból és levélből készült az itt látható születésnapi összeállítást közli


A MAGYAR SZÍNHÁZ KIÁLLÍTÁSA

Bessenyei Ferenc születésének 90. évfordulója – 2009. február 10. – alkalmából több említésre méltó megemlékezésre került, illetve fog még sor kerülni.

Ezek közül időben az első – még február elején megnyitott – a régi Nemzeti Színház, vagyis a mostani Magyar Színház Bessenyei Ferencről készült születésnapi megemlékező kiállítása volt. A kiállításról Feri „anyaszínházának” honlapján a következő cím alatt található összeállítás. http://magyarszinhaz.hu/index.php?id=456&cid=36990=kiallitas

A kiállítás a színház első emeletén – sajnos csak előadások alatt, előreláthatólag májusig – tekinthető meg. Külön érdekessége, hogy Bessenyei Ferencet nem csak legismertebb szerepeiben és legismertebb fotóival mutatja, hanem olyan kevésbé ismert, sőt elfelejtett szerepeiben, mint például a Hosszú út az éjszakába James Tyrone-ja, vagy a Stuart Mária Robert Dudley-ja.

Részlet a kiállítás bevezetőjéből:

„Társulatunk néhai nagy művésze, BESSENYEI FERENC születésének 90. évfordulója alkalmából EMLÉKKIÁLÍTÁS látható a Magyar Színház előcsarnokában. A Kossuth-díjas, Kiváló- és Érdemes művészre, a Nemzet Színészére emlékezve, e tárlat anyagát a régi Nemzeti Színházban játszott szerepeiből válogattuk. A fotókat és a jelmezeket az új Nemzeti Színház, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítást megnyitotta: SZAKONYI KÁROLY Kossuth-díjas író.”

Részlet Szakonyi Károly megnyitó beszédéből:

„Bessenyei Ferenc a legnagyobb színészek közül való, de nem csupán a hazai színpadokon, filmekben, hanem világméretekkel mérve. Az, hogy mi ismerjük igazán, hogy a magyar színpad művésze volt, hálát adhatunk a sorsnak! És jól tudjuk, hogy az ő Otellója, Asztrov doktora, Lear királya, Ványa bácsija, Galileije, Széchenyije vagy Clausen tanácsosa meg a többi kitűnő alakítása nemzeti kincsünk csakúgy, mint egy Arany János ballada, József Attila vers vagy Móricz regény.”





KOSZORÚZÁS A SÍRNÁL

A születésnap évfordulóján, február 10-én a Magyar Színház igazgatója koszorút helyezett el Bessenyei Ferenc sírján. A színház honlapjának tudósítása: http://magyarszinhaz.hu/index.php?id=456&cid=37058

EMLÉKEZZÜNK!

Néhai nagy művészünk, BESSENYEI FERENC kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes-, és Kiváló művész, a Nemzet Színésze születésének 90. évfordulója alkalmából, a régi Nemzeti Színház társulata nevében IGLÓDI ISTVÁN igazgató-főrendező helyezte el az emlékezés virágait a nagy művész síremlékénél, a Farkasréti temetőben.

Feledhetetlen alakja szívünkben él!


A KÉPES ÚJSÁG MEGEMLÉKEZÉSE

A nyomtatott sajtóban megjelent cikkek közül kiemelkedik a Képes Újság cikke, mely a lap ezévi [2009.] 7. számában jelent meg, s melyet Dobos Szilvia írt.

A Képes Újság szerkesztői mindig is nagy figyelmet szenteltek Bessenyei Ferencnek; erről tanúskodik az is, hogy az elmúlt évtizedek során számtalanszor szerepeltették őt címoldalukon. Maga mostani cikk is közöl egy ilyen régi címlapot, a jobbra látható címlap pedig az újság XXXV. évfolyamának 13. – 1994. március 26-i – számát ékesítette.

Ízelítőül álljon itt pár mondat a mostani megemlékező cikkből: „Komédiásnak nevezte magát, ahogy a hőskorszak vándorszínészei, a legendás elődök, akik életüket is képesek lettek volna adni a magyar kultúra felvirágoztatásáért. Bessenyei Ferenc valóban az ő örökösük volt: a legnagyobb színművészek egyike, akinek a »komédiázás« nemcsak alakoskodást jelentett, hanem az egész életét. Véresen komolyan vette hivatását, hite szerint Isten is arra teremtette, hogy a legnemesebb hősök sorsán keresztül mutassa meg az emberi lét magasságait és mélységeit, neveljen ember- és hazaszeretetre, ugyanakkor vérbő humorával és nótás kedvével »csupán« szórakoztassa közönségét.”

Dobos Szilvia cikkét érdemes teljes terjedelmében elolvasni, ITT.


A KECSKEMÉTI KIÁLLÍTÁS

Kecskeméten a tavaszi fesztivál rendezvényeinek keretében (a County Press rendezésében) az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban március 13-14-én Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásárt rendeznek, melynek keretében a „Kultúra Évének jegyében Bessenyei Ferencre emlékeznek”.
     A kiállítás megnyitójára – melyet Dr. Kriskó János főiskolai docens nyit meg – március 13-án, péntek délután 17 órakor kerül sor.
     Ezen kívül „a rendezvény (pénteken 10-18, szombaton 9-18) teljes időtartama alatt a Bessenyei Ferenc emlékére létrehozott kiállítói területen B. Élthes Eszter: Férjem, a Komédiás, és Borzák Tibor: Színarany, Beszélgetések a Nemzet Színészeivel című könyvét dedikálja.”











A Bessenyei Ferenc emlékére berendezett kiállítói területen a művész néhány személyes emléktárgyát, szerep-fotókat tekinthetnek meg. Az érdeklődök a kiállítás alatt ebben a sarokban Bessenyei Ferenc autentikus honlapját is tanulmányozhatják, valamint kivetítőn a színészre emlékező műsorokat is láthatnak.

A kiállításról készült beszámoló itt látható.


A HONLAP SZÜLETÉSNAPI MEGEMLÉKEZÉSE


Az EURÓPA újság születésnapi köszöntője 1992-ből

Miskolon 1942-ben Kiss Ilona színésznővel
(akinek a fényképről lemaradt az arca, de akiről ezen az oldalon jó kép is látható.)


bajuszos portré szintén a 40-es évekből

1971 nyarán Szegeden

a Dunán az 50-es évek végén


sajnos nagyon rossz minőségű,
de annál bűbájosabb kép a 60-as évekből

és egy rejtélyes portré szintén ebből az időből

A 70-es évek végén a Gugger-hegyi házban

1971-es tévéjáték:
Molnár Ferenc: Csendélet

(bővebb információ a darabról a hangja oldalon)

Domján Edittel két részlet a darabból
1.
wma fájltípus (744 KB, 3:04 p)
2. wmv fájltípus (311 KB, 1:15 p)

1980-as évek

Pilisborosjenői élet

az 1982-es Hubertus

edzés közben

Sinkovits Imre köszöntője Feri 80. születésnapjára
Ferikém! Írtam én már életünkben Néked rigmust-verset, nem is egyet, amikor még mellettünk volt Kerted! 50-60-70. Születés-napodra s nem hittem, hogy én megérem: írhatok 80-ra! Drága Feri! Te Igaz-Hű-Áldozatkész BARÁT!!! A jó Isten odafentről mosolyogva néz Rád! Így tesznek az emberek is: ismernek-szeretnek, de, hogy már ennyi éves vagy? Nem hisznek a szemüknek! Én is csupán onnan tudom, hogy elmúltam 70! Katikám is fut utánam, hogy majd utolérjen! Való igaz, amit mondtál, nem az év a számos, de mennyinek érzed magad? Bizony az határoz! No meg: mivel múlattad el azt a 80 évet?! Árva Nemzetünk oltárán magadat égetted! Áldozatod nem volt ’jába, mégha most úgy látszik, de az alap, amit raktál, meglásd: kivirágzik! Drága Feri! Bárhol is légy Budán-Lajosmizsén, Tenéked bérelt helyed van a szívünk közepén! A jó Isten éltessen derűben-egészségben, ne felejts el minket Te sem s ezzel a pontot leteszem! Szeretettel a2 70-kedő (azaz a két hetvenkedő)

És Lajosmizsén a 2000-es években



az ELEJÉRE    


             ÉLETE         PÁLYÁJA        SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA