Bessenyei Ferenc
Bánk bán alakításai 1951 és 1978 között
Bal oldali kis képek felültől lefelé:
Nemzeti Színház, 1951. - Tőkés Annával
Nemzeti Színház, 1970. - Moór Mariannal
Nemzeti Színház, 1970.
Szegedi Szabadtéri Színpad, 1978.
- Kovács Jánossal
Nemzeti Színház, 1970. - Kállai Ferenccel
Nemzeti Színház, 1951. - Szörényi Évával
Jobb oldali nagy kép:
Gyulai Várszínház, 1967.
Három helyszín és időpont, ami hiányzik a tablóról:
Miskolc, 1947;
Kolozsvár, 1971
Thália Színház, 1977
„Azért próbálok szerepelemzést írni Bánkról A hálátlan szerep címmel, mert szeretném meggyőzni a közvéleményt arról, hogy a kegyelt gyakran megakadályozza a színházat abban, hogy hagyományainkat megfelelő módon ápoljuk. Hálátlan szerep volt a Bánk bán mindig, mégis az a véleményem, hogy ha meg tudjuk javítani dramaturgiai zökkenőit, belső ellentmondásait, ha olyan drámaköltő foglalkozna ezzel, mint Illyés Gyula, akit drámai nyelve, történelemszemlélete, ízlése egyenesen predesztinál arra, hogy a Bánk bánt az élő színpadra visszavezesse, akkor nemcsak a kötelező olvasmányok, megszervezett ünnepnapok darabja lenne, hanem visszatérhetne a színházi hétköznapokba.”
a múltról és jövő tervekről
Film, Színház, Muzsika 1968. augusztus 3.
„Az egyszerű emberek nem kötelezhetők a veszélyek vállalására, amellyel valaminek az újrafogalmazása jár. A színésznek minden korban át kell fogalmaznia elsősorban önmagát, hogy szembe tudjon nézni saját jó szándékkal elkövetett hibáival, hogy lépést tudjon tartani a korral, tehát: felelősségét és nehézségét minden gondolat újrafogalmazásának is. Hányszor, hányféleképpen kellett eljátszani Bánkot ahhoz, hogy egy mondatában megérezzem magányának, kiszolgáltatottságának hangjait!
Bánkot csak a tények, az események befolyásolják, amikor megöli Gertrudist. Vállalja a felelősséget, nincs is kire-mire hárítania. Népe, nemzete, hazája érdekében tette, amit tett, de ezek megfoghatatlan, elvont fogalmak, felelősségre nem vonhatók. Tettei súlyát az ember mindig egyedül viseli. Katona hőse is.”
Nemes G. Zsuzsanna interjúja Bessenyei Ferenccel
Lobogó, 1972. január 5.
„Kedves Feri!
Színházi világunk elszokott a meghitt ünnepektől, az őszinte emberi megnyilatkozásoktól: monológokat mondunk életünk minden percében, mert félünk a dialógusoktól, félünk a választól, az okosnak látszó, használhatatlan érvektől, a zsongító, burjánzó – vitának nevezett – időpocséklástól.
Félelmünk jogos, mert kevés időnket sokszor fecséreltük őszinte hittel, bizakodással, letört önkínzással, újra és újra felemelt vérző fejjel, éles sziklának rohanással.
Illyésnek köszönhetjük, hogy tavaly színházunk is benevezett az évszázados Bánk bán-küzdelembe. (…) Tudom, e meghívással kegyetlen voltam magam is, de mint rendező, szeretem a pontosan kidolgozott tétel-lezárásokat – nem tehettem mást –, ezért kérem elnézésed; a Bánk bán (tőlünk független?) sorsa miatt kellett beszállnod az ügybe, Feri. Neked is el kell mondanod, mit látsz jónak az átigazításban, ebben az – úgy érzem – híven újat akaró előadásban, és mit érzel, mit tartasz a több évtizedes tapasztalat alapján javíthatónak vagy elvetendőnek. Figyelünk Rád, Feri, mert Bánk bán-ügyben és színészetünkben titkok tudója vagy, vallanod kell, e vallomásokat cinikusan fogadó korban, mert nem tehetsz mást. (…) A Bánk-előadásokban mindig megmérettetik a színház és a színész – Te megtetted a magadét. Mostani vállalásod gyönyörű, bőkezű ráadás. (…)
Ne haragudj, Ferikém, az álmatlan éjszakákért, a szembesítésért, a visszapillantásért, az előretekintésért, de tudod, zongorázni kell éjjel-nappal, mert ha abbahagyjuk, abban a pillanatban elviszik – vagy baltával szétzúzzák – a zongorát. És ha szebben játszanak? Vigyék!
A Te szerencséd és a színházé is, Feri, hogy ismered az emberi lélek összes regisztereit, ezért ünnep, ha belépsz a színpadra és megszólalsz most közöttünk.
Köszöntelek Feri – mint vendéget és barátot – a Thália Színházban
a Bánk bán Thália Színházi bemutatója kapcsán
Új Tükör, 1977. november 27.
Azok a kiválasztott idézetek, melyek csak helyhiány miatt maradtak le a kész tablóról:
„A Bánk bán címszerepének eljátszása heroikus feladat elé állítja a színészt. Én már három évtizede küszködöm e szereppel, ötszázszor buktam meg benne. És mindig újrakezdem a birkózást, mert éreztem és érzem, hogy legnagyobb nemzeti drámánk mélye tele van még ki nem bontott energiákkal, hogy vakító belső fényét még jobban fel lehetne ragyogtatni, hogy világosabbá lehetne és kellene tenni – többek között – Bánk jellemét, egyértelműbbre szabva a jellem, a cselekvés és az indoklás összefüggéseit.
Thália színházbeli meghívásomat, azt, hogy gondoltak rám, szép gesztusnak tekintem, s félelemmel vegyes örömmel fogadtam el. Örülök, mert számomra is lehetőséget nyújt újabb erőpróbára, kísérletre, s félek, mert a feladat változatlanul óriási, amibe bele is lehet bukni…”
Havas Ervin interjúja Bessenyei Ferenccel
Népszabadság, 1977. október 30.