Bessenyei Ferenc
Kossuth, Széchenyi és Görgey szerepében:
Fentről lefelé, balról jobbra:
Katona József Színház, 1968., Fáklyaláng
- Zolnay Zsuzsával
Katona József Színház, 1968., Széchenyi
Madách Színház, 1976., Széchenyi
Katona József Színház, 1968., Fáklyaláng
- Őze Lajossal
Madách Színház, 1966., Az áruló
„Nagy erőt érzek magamban, hogy ezeknek a hősöknek a jellemével felvegyem a küzdelmet. Szeretném, ha ezek a szerepek hozzájárulnának ahhoz, hogy felébresszük egymásban a példaképek iránti tiszteletet, mert hatalmas erkölcsi erőt tartalmaznak és jelentenek számunkra, nagyon fontos társadalmi iránytűt mutatnak nekünk, amikor olyan témákról vitatkozunk még ma is, ami akkoriban is probléma volt. Az egész haza fogalom, a nacionalizmus, internacionalizmus, hazaszeretet, nemzeti önérzet fogalma, hogy ez mennyiben jogos és jogtalan, mire legyünk büszkék, mit kell korrigálni ahhoz, hogy biztosan, tisztán és okosan vállalhassuk azt, hogy mi magyarok milyenek vagyunk, mert csak azzal vagyunk gazdagabbak, amilyenek mi vagyunk; ha magunkhoz hasonlítunk leginkább.”
Magyar Rádió, 1969. március 16.
„Görgeynek igaza volt a mentésben. Kossuth óriási volt a gyújtásban. Én, mint színész, csakis így oldhattam meg ezt a két szerepet. Értse meg! A szándékom nem az volt, hogy azonossá tegyem ezt a két – sajnos tragikusan különböző – egyéniséget. A szándékom és a lehetőségem az értékek kiemelése, a különböző megjelenési formájú, de tartalmukban nem egymást kizáró hazafiság megjelenítése volt.”
Napjaink, 1968. október 22.
„Kossuth mondja: „Önző énünk nagy legyőzője: haza! Most érzem át, a nemzetek annál erősebbek, minél több fiuk adná értük a vérét, mintha a hősök vére nemzetük erébe ömlene át. Ez is fajtája a haza építésének.”
Az Áruló Görgeyje mondja: „A döntő az, kinek a viselkedésében ismer magára a nemzet… A nemzet egy éjszaka kihűlt volna alattam.”
Napjaink, 1968. október 22.
„Most, Az árulóra készülvén a legnagyobb feladat az volt, hogy a „Kossuthos” lélektől megszabaduljak – hadd mondjam el, minden művészben, ha megvallja, ha nem, Kossuth lelke él, az alkotás vágya, az elhitetés ereje. Ez a küzdelem stílust teremtett, póznélküli játékot – Görgey alakját csak így lehetett megrajzolni. S úgy érzem, minél jobban közelítek a realista Görgeyhez, annál inkább emelkedik a színpad fölé Kossuth alakja. Vagyis: a két történelmi alakra kellet minduntalan figyelnem, a két ellenpólusra, annak érdekében, hogy Görgeyben az emberi drámáját bonthassam ki, ám ennek fényében Kossuthot, az embert is lássam és láttassam. E két óriásalak bennem is perel egymással, de hogy az iménti hasonlatnál maradjak: szerelemmel perel. Így kerül egymás mellé a színész képzeletében a két szobor, s úgy vélem, akkor sikerült az alakítás, ha ott áll mindkettő a színpadon is.”
Film, Színház, Muzsika, 1967. január 13.
Azok a kiválasztott idézetek, melyek csak helyhiány miatt maradtak le a kész tablóról:
A szerep „alkalmat adott arra, hogy a romantikus fogalmazással szemben világosabban megmutathassam Kossuth erényeit és hibáit, azokat a legendás tulajdonságokat, amelyek alakját már-már népmesei méretűvé tették, szónoklatainak szélsőségeit, színészi fogásait, azt, hogyan csinált még hibáiból is erényt. Görgeyt mellette eljátszani néha hideglelős izgalmat jelentett, pszichikai konfliktust: mindig tisztázni kellett azt a lelki alapállást, amely a két figura tartása, célja, cselekvésének stílusa és törekvése között van…”
Meghitt beszélgetés Bessenyei Ferenccel a múltról és jövő tervekről
Film, Színház, Muzsika, 1968. augusztus 3.
„A reformkor eszméje és Széchenyi, Görgey, Kossuth neve összeforrottak, elválaszthatatlanok. Az egyik lelkesedésből és rajongásból, a másik józan tisztánlátásból és az árulás látszatát is vállaló hazafiságból, harmadikuk az életét is feláldozó, de veszett ügyét fel nem adó ember példájából adott történelmi leckét.
Mindegyiket szeretem, természetesen mindegyiket másért. Kossuth fékezhetetlen indulatai, Görgey kristálytiszta logikája és keménysége, Széchenyi szellemének beláthatatlan mélységei és magasságai egyaránt imponálóan hatottak rám, magánemberre. Mindent, amit tudtam és gondoltam a magyarságról, hazafiságról, hősiességről, három különböző emberi magatartás bemutatásán keresztül mondhattam el…”
Nemes G. Zsuzsanna interjúja
Lobogó, 1972. január 12.
„Kedves Ferim!
Szívből köszönöm a lendületes jókívánságokat, és viszonzom épp oly magas labda-ütéssel!
Élj boldogan soká bölcs „bohóc” szemléleteddel mindnyájunk bámulatára (hogy lám így is lehet és tán így az igazi) tovább a hatvanon is túl!
Szeretettel ölelünk mindannyian
1979 Húsvét”