A tabló képei
Bal oszlop felülről lefelé:
Hódmezővásárhelyi Nyári Színkör,
1940. szeptember 14., Viktória
(lásd pálya – 1939-42)
Miskolci Nemzeti Színház, 1943., Déryné ifiasszony
– Olthy Magdával és Kiss Ferenccel
(lásd pálya – 1942-44)
Pécsi Nemzeti Színház, 1949., Filmcsillag
(lásd pálya – 1949-50)
Szegedi Nemzeti Színház, 1948., Lear király
(lásd pálya – 1947-49)
Miskolci Nemzeti Színház, 1944., Az első
– Földessy Gézával, Komlós Jucival és Mátray Máriával
(lásd pálya – 1949-50)
Miskolci Nemzeti Színház, 1943., Mária főhadnagy
(lásd pálya – 1942-44)
Középső oszlop
Hódmezővásárhelyi Városi Színház plakátjának fejléce, 1946.
(lásd galéria-színház – 1945-46)
Jobb oszlop felülről lefelé:
Nemzeti Színház, 1950., Ljubov Jarovaja
– Kállai Ferenccel
(lásd pálya – 1950-51)
Szegedi Nemzeti Színház, 1948. március 15., Martinovics halála és A Pilvaxban március 14-én
(lásd galéria-színház – 1947-49)
„Nem volt gyerekkorom, nem volt ifjúságom! Én akkor születtem, amikor bekerültem a színházba. Attól kezdve lehetett életemet nyomon követni, onnantól kezdve van értelme figyelemmel kísérni. Nem tartozik az senkire, ami addig történt velem…”
Képes Újság, 1980. február 23.
„Városunkban, Hódmezővásárhelyen, Kardos Géza volt a színház igazgatója, főrendezője pedig Zách János. Figyeltem a színházat, mindent megnéztem, amit lehetett. A társulat nagyon jó volt, engem nagyon vonzott. Az énektanárom beajánlott, levelet küldött velem az igazgatóhoz. El is indultam. De ahogy ballagtam a színház felé, s a Népkertben, mint valami varázslat – egyszerre csak ott jött velem szemben Kardos Géza, egy hatalmas, őszfejű művészember. A közelsége megrendített. Elfutottam az ajánlólevéllel együtt. Legközelebb aztán zenetanárom, Tóth Lajos, maga jött el velem az igazgatóhoz. Énekeltem, szavaltam. Felvettek. Azonnal be is kellett iratkoznom a Színművészeti Főiskolára és mint a mai levelező tagozatosok, megkaptuk az anyagot és Galamb Sándornál, Lehotay Árpádnál, Makay Margitnál és a többi tanárnál vizsgáztam.
A színházban persze azonnal szerepeket kaptam és hihetetlen szenvedéllyel vetettem bele magam a színház életébe. Minden próbán részt vettem, minden darab minden szerepét megtanultam, állandó készenléti állapotban éltem. Nem érvényesülni akartam, csak meg akartam tudni a titkot…”
„Az első szerep? Vásárhely. Érdekes volt. Osváth Bélus volt a színház igazgatója, akkor jártak le játszani Gobby Hilda, Somlay Artúr. Somlayval játszottam először a Naplementében, most majd nem sokára a Várban fogom játszani a főszerepét ennek a darabnak. Ott Somlay kapta, én az egyik barátja voltam. Volt közönség. Tudja, furcsa dolog, hogy a hódmezővásárhelyi színháznak mindig volt közönsége. Borzasztóan éhes, igényes emberek, nem véletlen az, hogy Vásárhelynek ilyen erős hagyományai vannak. (…) Vásárhelyen az emberek saját önfeláldozásukkal létrehozták ezt a kultúrát, ezért csinálták. Megtanultam tőlük, példaképek voltak, sokszor a siker reménye nélkül dolgoztak, csak azért, hogy legyen.”
Budapesti beszélgetés Bessenyei Ferenccel
Lejegyezte Honti Katalin. Csongrád megyei Hírlap, 1981. november 22.
„A Nemzeti Színházban lettem színész, ott faragtak művészt belőlem. Akármi történt is bennem vagy velem azóta, ezt nem felejtem el.”
Gách Marianne interjúja Bessenyei Ferenccel
Film, Színház, Muzsika, 1964. július 10.
„Miskolcon már vezető színész voltam, majd sok vidéki városban játszottam. Ez alatt a mozgalmas idő alatt mindennap újra és újra be kellett bizonyítanom, hogy jogom van ezt a mesterséget folytatni. Ez, sajnos azóta sem változott, mert időközben rájöttem, hogy a tigrisek könnyebben szelídülnek, mint a közönség. De ha meg is szelídült, még mindig nem múlt el a veszély. Hiszen csak egy pillanatra ne lássák őt oly erősnek, amilyennek látni szeretnék, csak egy gyenge pillanat és elveszett a >szelídítő< színész. És a közönségnek igaza van.”
Színház és Mozi, 1955. szeptember 30.
„A színésszé érésem ebben a városban kezdődött. Azonban ha érdekességet vár, sajnos csalódást fogok okozni. Velem érdekes sztorik ritkán történtek, mindig dolgoztam. Miskolcon nagy dolgokat próbálhattam ki. Voltam Bánk és Peer Gynt, Ádám és Lucifer, Konstantin és Giovanni. Az itt töltött években az volt a legértékesebb, hogy mindazt, amit fiatal színész keres: szakmai titkot, kifejező eszközének erejét, én itt megfelelő színházi légkörben és értő közönség előtt megkaphattam.”
Napjaink, 1968. október 22.
„Az államosított színházak első évét töltöttem Pécsett. Küzdelmes, szép korszak volt. alakítottuk, szerveztük az újjászülető magyar színművészetet, formálva magunkat is, és azt, hogy mit is akarunk és hová eljutni. Pécs legfontosabb színészi állomásom volt. Kulturált, értő közönsége előtt fiatal színész jobb helyet keresve sem találhatna. Mi is sokat köszönhettünk ennek a közönségnek, amely elnézéssel, megértéssel figyelte küzdelmeinket, és tévedéseinket is.
Sok darabban játszottam. Hamarjában: Móricz Fejedelme, a Dohányon vett kapitány; a Cigánybáróban Zsupánt játszottam. Iskola is volt Pécs. Akkoriban jutott el hozzánk Sztanyiszlavszkij módszere. Próbák előtt tanulókörré alakultunk. Megvitattuk, megbeszéltük – különböző stílusharcok közepette – eszközeink tisztogatását; alkotóműhely volt ez, ahol tanulással és elmélyült felkészüléssel dolgoztunk feladatainkon.”
Wallinger Endre interjúja
Dunántúli Napló, 1971. február 7.
„Lehet, hogy némelyek fülében őrültségnek hangzik ma már népszolgálatot emlegetni, de én nem tudok mást elképzelni. Ha a színész egy néptanító erkölcsi színvonalára felküzdi magát, már nem élt hiába. Ezért mondom, hogy amíg a színház ennek a népnek a szabadegyetemévé nem válik, addig nem alhatna nyugodtan egyetlen szellemi vezető sem.”
Pálfy G. István beszélgetése Bessenyei Ferenccel
Tiszatáj, 1981. június 11.
Azok a kiválasztott idézetek, melyek csak helyhiány miatt maradtak le a kész tablóról:
„Átmentem Szegedre, jelentkeztem Kardos Géza igazgatónál, kóristának. Felvettek. Előadó-művészi oklevelet kaptam s ezért egyik felvonásban a kórusban énekeltem, a másikban szerepet játszottam, a harmadik felvonás finálé-ultimójában a kórus basszus-szólamát énekeltem.”
Színház és Mozi, 1955. szeptember 30.
„Én tulajdonképpen majdnem gyerekkoromban voltam ott színész. Azért kedves nekem ez a miskolci periódus, mert a színésszé érésnek azt a korszakát jelentette, amikor az ember fantáziája a legnagyobb végletekben csapong. A Bánk bántól Kossuthig minden romantikus hőst el lehetett játszani a maga végletes nagyszerűségében. Minden „tévedésünket” megvalósíthattuk, az emberábrázolás legalsó pontjától a legfelsőig mindent kikísérletezhettünk, és ebben a munkában segített a kritikus és műértő miskolci közönség…”
Lejegyezte Imreh József
Déli Hírlap, 1974. március 16.