Mivel Földvári „alkotása” a jövő számára forrásműként szolgál, feltétlenül szükséges, hogy – ha már nem lehet az egész kötetet, úgy ahogy van, megsemmisíteni –, legalább mindenütt, ahol a könyv hozzáférhető – könyvtárak, levéltárak, könyvesboltok, internet, színházi múzeumok, archívumok – ez a helyesbítés szintén megtalálható legyen.
Ez a könyv, illetve az ilyes fajta visszaemlékezés, múlt-feldolgozás sajnos nem egyedi eset. A színház múltjával, különösen az 1950. és 1970. közötti eseményekkel, a ma megjelenő szakmai kötetek, önéletrajzok többsége Földvári Lászlóéhoz hasonló hanyagsággal, szándékos vagy csak a rossz emlékezőképességből eredő hamisításokkal foglalkozik. E műveket olvasva úgy tűnik, hogy ma csak az lehet időszerű, „modern”, politikailag korrekt, aki ezeket az éveket elmaradottnak, a pártrendszert hajbókolva kiszolgálónak, szakmailag tehetségtelennek, művészileg rossznak ábrázolja. Major Tamást gyilkosnak, az általa nem szerződtetetteket mártírnak, a vezető művészeket árulónak, míg a renitenseket vagy nem sikereseket zseninek kell kikiáltani – ezek azok az alapkövetelmények, melyek szükségesek ahhoz, hogy egy-egy ilyen kötet napvilágot láthasson, szerzőjük szakembernek ítéltessen.
A most következő reakció Földvári László művére hosszú és részletes, ugyanis kénytelen egy szakmai besorolású könyvet szakmai adatokkal, sorról-sorra megcáfolni. Mivel a szerző a legnagyobb otrombaságot Bessenyei Ferenccel kapcsolatban könyvének a végefelé követi el, az erre történő reagálás a cikknek is a végén található. Földvári Lászlónak ez a „hibája” – Bessenyei Ferenc szavait, levelét más személy sajátjaként leközölni – jóval túlmegy az „írói szabadság” határán, és már bűnvádi feljelentést érdemel.
A cikk legtöbb adata megtalálható Bessenyei Ferenc honlapján, hiszen azok az évek, melyekben Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen szerepelt, e honlapon már feldolgozásra kerültek. Földvári László tehát nem csak a levéltárak anyagát nem vizsgálta meg szakmai kötetének elkészítésekor, de Bessenyei Ferenc autentikus honlapjára sem vetett egyetlen pillantást sem. Ez annál is inkább érthetetlen, mert másokkal, ez egyértelműen kiderül a műből, felvette a kapcsolatot az anyaggyűjtéshez.
A honlapnak ezen időszakkal foglalkozó oldalai itt találhatóak:
www.bessenyei.hu/palya.htm
www.bessenyei.hu/palya4.htm
www.bessenyei.hu/galeria-szinhaz.htm
www.bessenyei.hu/galeria-szinhaz4.htm
Az itt következő írás Földvári László művének kizárólag a Bessenyei Ferencet érintő mondataival foglalkozik. A többi tévedést nem tartja feladatának korrigálni. A szöveg eredetileg nem az internetre, nem a honlapra készült, hanem, mint fentebb említettem, Földvári könyvének szükséges nyomtatott kiegészítőjeként. Ezért a megfogalmazás sem a honlapon megszokott. A cikk ehelyütt pdf formátumban is letölthető.
azaz:
hogyan tisztelik a magyar „szakemberek” saját múltjukat és nagyjaikat
2010 nyár végén Földvári László „Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok…” címmel, „Hódmezővásárhely színháztörténete 1816-1957” alcímmel kiadta a „Czirbusz Piroska Emlékére A Hódmezővásárhelyi Művészetért Közalapítvány” támogatásával, valamint még négy fontos hódmezővásárhelyi intézmény segítségével készült színháztörténeti művét. A könyv nem regény, nem szubjektív emlékezések, anekdoták gyűjteménye, hanem szakmai mű, olyan alkotás, melynek az a rendeltetése, hogy az utókor számára örök időkre forrásműként szolgáljon.
A kötet, ahogy ez az alcímből is kiderül 141 év történéseit dolgozza fel, ebből mindössze néhány év az, melyek alatt Bessenyei Ferenc színészi pályája és Hódmezővásárhely, mint színházi játszóhely találkozik.
Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze, Hódmezővásárhely díszpolgára, a Hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művészeti Díj névadója (hogy csak a legfontosabb és Hódmezővásárhelyhez direkt kötődő címeit, díjait említsem), akiről Dr. Cenner Mihály színháztörténész így nyilatkozott: „A XX. század második felének magyar színjátszását Bessenyei Ferenc művészi munkája fémjelzi”, Osváth Béla (aki a könyvben természetszerűleg kiemelt szerepet kap) pedig 1956-ban így: „Bessenyei Ferenc élő színészetünk egyik legnagyobb büszkesége“.
Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen született, itt is kezdte mind amatőr, mind hivatásos színészi pályáját. Az előbbit 1939 áprilisában a Katolikus Ifjúsági Liga által szervezett színjátszó esten (Incze István „fái Fáy Dávid“ című darabjában), az utóbbit, mint a Szegedi Városi Színház szerződtetett tagja, 1940 nyarán a Nyári Színkörben, azaz a híres-nevezetes Népkerti Faszínházban. Ezután, mint a szegedi színház tagja három nyáron át, 1940-1942-ig lépett fel Hódmezővásárhelyen.
Második kapcsolata szülővárosa színházi életével 1946 nyarán, az Osváth Béla szervezte Városi Színház működése alatt volt: ekkor három darabban vendégszerepelt.
Földvári László a könyvében egy harmadik kapcsolatot is megemlít, ez Hódmezővásárhely színházi életére és a Nyári Színkörre való visszaemlékezések céljából 1989-től megrendezett ünnepségek során alakult ki Bessenyei Ferenc és Hódmezővásárhely között.
Mint Bessenyei Ferenc életének 34 éven át társa, valamint pályájának hiteles forrásokra támaszkodó feldolgozója, kötelességemnek tartom, hogy Földvári László most megjelent könyvének Bessenyei Ferencet érintő részeire reagáljak, illetve azokat korrigáljam. Elsőként a kötetben szereplő téves adatokat tekintem lépésről-lépésre át, majd arról szeretnék pár szót ejteni, ami kimaradt a műből.
De mielőtt ezt a munkát elkezdeném, a könyvnek egy ügyetlen szerkesztési részletét említem meg: A Függelék II. fejezetének címe így hangzik: „Hódmezővásárhelyen fellépett neves művészek 1816 és 1957 között”. Mivel szakmai könyvről, színháztörténeti lexikonról van szó, az érdeklődő, az adatot kereső kutató elsőként e fejezetben keres, ha egy személy adataira kíváncsi. A szerző viszont ehelyütt csak azokat a színházi embereket sorolja fel, akik a könyv első részében lábjegyzetben még nem szerepeltek. Itt, a Függelékben, a „neves fellépő művészek” listáján azonban még utalás sem történik a könyv azon oldalára, ahol a kérdéses színész adatait meg lehet találni. Így első olvasatra úgy tűnik, mintha sok ismert vásárhelyi színészt a könyv nem is sorolna fel, nem is mutatna be.
1940 nyarától 1942 nyaráig
Bessenyei Ferenc neve sem szerepel a listán, az ő pályájának rövid bemutatása szintén nem a többi színész között, hanem a 81. oldalon alul a 200-as lábjegyzetben történik meg azok után, hogy magában a szövegben ezen az oldalon szerepel először a neve.
A 81. oldal alján, az 1941-es nyári előadások felsorolása és bemutatása után, ez a szöveg áll: „Kardoss Géza többszöri felszólamlására Szeged polgármestere arra kérte a Vallás- és Közoktatási Minisztériumot, hogy engedélyezze a zsidótörvény hatálya alá nem eső személyekből kóristák szerződtetését, olyan kötelezettséggel, hogy 1 év múlva a Színművészeti Kamarába felvételt nyernek. Így került a társulathoz Marosi Károly, Bessenyei Ferenc, Gémesi Imre.”
Ez a mondat, amelyben Bessenyei Ferenc két teljesen ismeretlen nevű személy – mintegy a „futottak még” – között szerepel, az egyetlen, amelyben a szerző a „Kardoss Géza színtársulata 1937-1941” (helyesen 1942-nek kellene itt állnia) című fejezetben Bessenyei Ferencet egyáltalán megemlíti! Földvári László Hódmezővásárhely legnevesebb, legnagyobb színészének pálya-indulására mindössze ezt a fenti mondatot vesztegeti! Ráadásul ez a mondat minden részében téves adatot közöl.
Ugyanis Bessenyei Ferenc nem 1941-ben, hanem 1940 nyarán lett a színház tagja. A „Színművészeti Kamara színházi főosztályának” 1941. március 27-i ülése után kiadott „Választmányi Határozatok”-ában (ez a határozat megvan a levéltárakban) „A gyakorlatos vizsga sikeres letétele alapján a Kamara gyakorlatos tagjai sorába felvétetett” segédszínészek között Bessenyi Ferenc (akkor még ez a neve) a 9.715/1940. sorszámmal az első helyen szerepel, ami világosan mutatja, hogy egyrészt már 1940-ben felvételt nyert, másrészt már 1941 márciusában vizsgát tett!
De nemcsak ez a „Választmányi határozatok” tanúskodik erről, hanem a fennmaradt színházi plakátok is! Ezek bizonyítják, hogy Bessenyei Ferenc 1940. szeptember 14-én lépett fel először szerepben – tehát már nem kóristaként – a Viktória című operett előadásán a Nyári Színkör színpadán. És a pár nappal később bemutatott Tokaji aszúban is szerepelt.
Egy évvel később a szegedi színház nyári hódmezővásárhelyi vendégszereplésekor Bessenyei Ferenc nyolc operettben, négy színműben (köztük a Szentivánéji álomban) és három daljátékban kapott kisebb-nagyobb szerepet. A színre kerülő összesen 15 darabból ötöt nem Szegeden, hanem itt, Hódmezővásárhelyen játszott először Kardoss Géza társulata.
Még ennél is többször láthatta őt a hódmezővásárhelyi közönség 1942 nyarán. Ekkor a szezont már július 18-án megkezdték. Összesen tizenegy operettben, három színműben, köztük Pirandello IV. Henrik-ében, négy vígjátékban és egy mesejátékban, azaz 20 előadásban játszott Bessenyei Ferenc, úgy hogy neve mindannyiszor szerepelt a ma is megtalálható plakátokon!
Utolsó fellépése az augusztus 19-i „Szűz és a gödölye” című Zilahy Lajos által írt színműben volt. Ezt az előadást „nemes Kardoss Géza színigazgató 22 éves színigazgatói működésének búcsúja alkalmából” tartották, ahogy ez a plakáton áll. Bessenyei Ferenc ebben a darabban Józsi inast játszotta. Nemcsak Kardoss Gézának, de neki is ez volt a búcsúja a Szegedi Városi Színháztól, ezután a Földessy Géza igazgató vezette Miskolci Nemzeti Színházban folytatta pályáját.
Bessenyei Ferenc tehát három nyáron 37 darabban (azaz nyilván legalább 60 előadásban) lépett a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben színpadra, és Földvári László egyetlen egy sorral nem emlékezik meg erről! (Az nem dolgozatom témája, hogy a fejezet többi hibáját is felsoroljam, de van belőlük elég.)
A fentebb már említett lábjegyzetben Földvári László olyat ír Bessenyei Ferencről, mellyel egyrészt azt árulja el, hogy soha életében nem hallott, nem olvasott róla semmit, másrészt azt, hogy tévedései nem véletlenek, hanem igenis szándékosan rosszindulatúak. Vagyis tudatosan kisebbíti érdemeit. Mint fentebb is láttuk, és itt is láthatjuk, igyekszik pályáját mindig névtelen, jelentéktelen emberekkel összepárosítani. Ehelyütt ezt írja: „Petrik Imre – Petrik úr – szabómester, Bessenyei barátja, 1940 nyarán Vásárhelyen ajánlja Kardoss Gézának, aki kóristaként le is szerződteti a Szegedi Városi Színházhoz.”
Nincs olyan Bessenyei Ferenc pályáját tárgyaló vagy csak érintő írás, interjú (köztük több Vásárhelyen készült) rádiófelvétel, könyv, melyben ne hangozna el, melyben ne lenne megírva, hogy Bessenyei Ferenc Tóth Lajos karnagy ajánlásával ment el Kardoss Gézához. Tóth Lajos később az Állami Operaház magánénekese lett, ami – ugye – a művészeti életben ajánlóként kicsit jobban cseng, mint egy szabó neve.
A lábjegyzetben – tehát Bessenyei Ferenc pályájának autentikusnak szánt, lexikális feldolgozásában – Földvári László a továbbiakban ezt írja: „Az 1947-48-as évadban Lehotay Árpád és Abonyi Géza szerződteti a Szegedi Állami Nemzeti Színházba, ahol a Tanner John házassága című drámájában (!) mutatkozik be a sofőr híres szerepében.”
A valóság ezzel szemben az, hogy Bessenyei Ferenc az 1947-48-as évadban Pécsre szerződik, ahol október legvégén bemutatják az Egerek és emberek című Steinbeck színművet, melyben ő Lennie szerepét alakítja. November 8-án ezzel a darabbal vendégszerepelnek Szegeden, és Bessenyei Ferenc ezt követően valószínűleg nem megy vissza Pécsre, hanem Szegeden marad, bár itt csak januártól osztanak ki rá szerepet.
Először a Lear királyban Kent grófot (Lear-t Bartos Gyula játssza, és az előadást Abonyi Géza rendezi, mindketten a budapesti Nemzeti Színház örökös tagjai), majd a Három testőrben Buckingham herceget alakítja. Az is lehet, hogy Bessenyei Ferencet éppen Kent gróf szerepére (hogy Bartos Gyulának legyen méltó partnere) tartóztatták Szegeden. A Lear-t Hódmezővásárhelyen is be akarják mutatni 1948. február 15-én a Fekete Sas nagytermében – a plakát el is készül –, de erre nem kerülhet sor, mert február 7-én leszakad a Fekete Sas melléklépcsője, így az előadást nem tarthatják meg. (Erről a balesetről Földvári is megemlékezik a 104. oldalon, sőt arról is, hogy a Tosca hódmezővásárhelyi előadása ezért marad el, de Shakespeare Lear előadását, Bartos-Bessenyei szereplését egy szóval sem említi.)
Csak ezután, 1948. április 10-én mutatják be a Tanner John házasságát, melyben valóban Bessenyei Ferenc játssza a sofőrt, a darab azonban nem dráma, hanem komédia.
Az 1947-es évadban Horváth Jenő és már nem Lehotay Árpád a szegedi színház igazgatója (zeneigazgatója pedig Vaszy Viktor). Lehotay ekkor már a budapesti Belvárosi Színház rendező-színésze. Abonyi Géza soha nem volt a szegedi színház igazgatója, ő a budapesti Nemzeti Színház rendezője 1949-ben bekövetkezett haláláig, ezért rendezi ő a szintén budapesti Nemzeti színházas Bartos Gyulával a Lear előadást.
Mindezek a téves adatok egyetlen mondatban szerepelnek, alig pár szóban. És mégis mennyi a hiba!
Bessenyei Ferenc az 1949-50-es évadra visszamegy a Pécsi Nemzeti Színházhoz, és innen vezet útja – másodjára – a budapesti Nemzetibe.
Bessenyei Ferenc 1946-os nyári hódmezővásárhelyi vendégszereplése
Bessenyei Ferencnek e második kapcsolatáról a hódmezővásárhelyi színházi élettel Földvári László könyvében az „Osváth Béla színháza, 1945. nov.14.- 1946. dec. 12.” című fejezetben olvashatunk. Bessenyei Ferenc ekkor már a budapesti Nemzeti Színház rendes szerződtetett tagja (mégha 1945 után politikai okokból nem is veszik vissza), és számos nagy főszerep megformálója. Ha ezek után valaki azt hiszi, hogy mindezek ismeretében a szerző az előzőektől eltérően itt már valamivel bővebben foglalkozik a személyével, akkor az nagyon nagyot téved. Pedig a fejezet elég hosszú, azon kevesek egyike a műben, ahol nem csak felsorolás, hanem elbeszélés is található.
Ennek ellenére Bessenyei Ferenc neve kizárólag és egyedül a darabok szereplőinek a felsorolásakor fordul elő!
Ez egyenesen példátlan! Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Osváth Béla számtalan esetben megemlékezett az ekkor történt nagy találkozásról, ahogy ő kifejezte Somlay Artur és Bessenyei Ferenc „egymásratalálásáról”, melyet Bessenyei Ferenc életrajzírói mind átvettek és maguk is leközöltek, többek között a szintén hódmezővásárhelyi Moldvay Győző.
Osváth Béla így számolt be erről a színháztörténeti eseményről: „Amikor 1946 nyarán Somlay Artur Vásárhelyen vendégszerepelt, s a Naplemente előtt próbáján meglátta Bessenyeit Geiger szerepében, így kiáltott fel: »Ki vagy te fiam, hogy eddig nem láttalak? Üstökös leszel a pályádon!« Két nagy művész ösztönös egymásratalálása volt a találkozás, s Bessenyei valóban üstökösként ragyogja be a magyar művészet egét.”
Ezt 1956-ban jelentette meg Osváth Béla az akkor már kétszeres Kossuth-díjas, érdemes művész Bessenyei Ferencről. Földvári László 2010-ben ugyanennek a Bessenyei Ferencnek a méltatására egyetlen egy szót nem talál! Se itt, se máshol, ahogy ezt már az előzőekben láttuk, és az elkövetkezendőkben még látni fogjuk.
Erről a Bessenyei Ferenc számára oly dicsőséges vendégszereplésről Földvári László könyvéből csak annyit tudunk meg, hogy „az előadáson együtt láthatták a nézők Somlay Artúrt (Somlay szigorúan vessző nélkül, rövid u-val írta a nevét, az eredeti hódmezővásárhelyi plakátokon Arthur-ként áll a neve), Bessenyei Ferencet és a tragikus véget ért kitűnő színésznőt, Moóry Lucit. … A darab szereposztása: … Geiger – Bessenyei Ferenc.” Majd lejjebb: „Július 20-án láthatta a közönség a Sári bíró című darabját [a ragok rendszeres elírása mutatja, hogy Földvári átnézés nélkül másolja ide innen-onnan a szövegeket], melyet Gobbi Hilda rendezett. Somlay Artúr és Gobbi Hilda mellett Jóska fiúkat – Naszódy Sándor, … Varnyút – Bessenyei Ferenc, … alakította.”
Hátul a Mellékletekben megtalálható az előadás plakátja, amelyen Jóska fiú szerepe mellett Bessenyei Ferenc, Varnyú szerepe mellett pedig Naszódy Sándor neve szerepel.
Ennyi, pontosan ennyi, amit Földvári László érdemesnek tart megemlíteni Bessenyei Ferenc 1946-os hódmezővásárhelyi szerepléséről!
De nemcsak Bessenyei Ferenc adatait nem ismeri Földvári László, hanem másokéit sem. Csupán e néhány nyári hónapot, 1946 nyarát tárgyaló mondataiban még a következő súlyos hibák fordulnak elő. Ezt írja: „Hegedűs Tibor rendezte a Naplemente előtt című darabot 1946 pünkösdjén.” A valóság az, hogy Hegedűs Tibor ugyan megígérte, hogy jön, de mivel fia megbetegedett, nem tudott lejönni Vásárhelyre, így a Naplemente előtt előadását Somlay Artur rendezte. Mint ahogy a Sári bírót is, nem pedig Gobbi Hilda, ahogy Földvári írja. (Kékszakáll nyolcadik feleségét is Somlay rendezte volna, de aztán a meghirdetett előadás elmaradt.) Gobbi Hilda a Légy jó mindhalálig-ot rendezte, melyben ő volt Nyilas Misi. Bessenyei Ferenc ebben is játszott, a 33 éves Gobbi-Nyilas mellett 27 évesen az öreg Pósalaky urat alakította, de ezt Földvári még felsorolásban sem tartja említésre méltónak.
A Naplemente előtt szereposztása sem helyes Földvárinál, mint ahogy a Sári bíróé sem.
De Földvári László e korról leírt legfurcsább állítása még sem az eddig elmondottakban, hanem ebben a mondatban található: „Somlay Artúr Vásárhelyi szereplésekor figyelt fel Szénási Ernő tehetségére. Később Budapesten is támogatta.”
Az 1924 márciusában született Szénási Ernő valóban kiváló jellemszínész volt, nagyon sok darabban játszott együtt Bessenyei Ferenccel is. Sokszor alakította a Bessenyei Ferenc által megformált hős inasát, barátját. Csakhogy Szénási Ernő 1946-ban nincs a hódmezővásárhelyi színház közelében, nem is játszik semmiben, neve egyetlen címlapon, egyetlen újságcikkben nem bukkan fel. Színházhoz 1952 őszén kerül, azaz egy évvel azután, hogy Somlay Artur meghal.
Ennek ellenére nem állíthatom, hogy a Földvári László által leírt esemény nem történt meg: Lehet, hogy a fiatal Szénási kihasználta az alkalmat, és meghallgatást vagy tanácsot kért a Hódmezővásárhelyen tartózkodó Somlay Arturtól, aki teljesítette a kérését, majd a budapesti színiakadémián továbbtanuló fiatalembert támogatta. Nincs rá semmilyen adatom, hogy ez megtörtént-e vagy sem. Arra viszont nagyon is van adat, hogy Bessenyei Ferenc tehetségére Somlay Artur valóban felfigyelt. Ha Szénási Ernőt megemlíti Földvári László, akkor miért hallgat erről a híres eseményről? Az előzmények után – és a később jövő levélhamisítás ismeretében – azonban az sem lehetetlen, hogy Földvári László az Osváth Béla által megörökített Somlay-Bessenyei találkozást írta át Somlay-Szénási találkozássá.
És aki azt hiszi, hogy ezek után aztán már tényleg nem következhet rosszabb, még mindig nagyon nagyot téved. Van még ennél is rosszabb Bessenyei Ferencet illetően Földvári László szakmai könyvében.
Bessenyei Ferenc szerepe a Nyári Színkör-jubileumi ünnepségein és a hódmezővásárhelyi
színházi élettel foglalkozó rendezvények, események kapcsán
1989-től napjainkig
Ezt a részt Földvári László könyvében „A Nyári Színkör utolsó évei, 1946 decembere – 1950“ című fejezet utolsó oldalain (107-109), majd az „Időrendi áttekintés“ utolsó (117.) oldalán tárgyalja.
A 107. oldalon mintegy összegzésként a szerző abc sorrendben felsorolja a Nyári Színkörben fellépett színészeket, „az akkori valamint a későbbi magyar színjátszás színe-javát”. (Érdekes, itt szerepel Bessenyei Ferenc neve, míg olyanoké nem, akikkel egyébként kiemelten foglalkozik a könyvében.)
Ezután rátér az 1989. június 24-én megtartott ünnepség-sorozatra. Bessenyei Ferenc, mivel nem tudott eljönni a rendezvényre, köszöntő levelet írt, melyet Sinkovits Imre olvasott fel a gálaesten. Ferrari Violetta levelét pedig Osváth László. És ekkor valami olyan hallatlan dolgot művel Földvári László, ami miatt azon tűnődöm, hogy ne tegyek-e hivatalos feljelentést ellene: A könyvében Ferrari Violetta leveleként közli Bessenyei Ferenc levelét!
A 107. oldal alján kezdődő és a 109. oldal közepén véget érő hosszú levél öt-hatoda Bessenyei Ferenc írása, csak az utolsó egy-hatod Ferrarié!
Aki csak egyetlen egy Bessenyei-interjút hallott vagy olvasott azonnal ráismer Bessenyei Ferencnek százezerszer elhangzott mondataira, ars poeticájára, melyet szinte egyetlen esetben sem mulasztott el elmondani, belekiáltani a magyar színházi, kulturális, társadalmi életbe, ha erre alkalma nyílt. Mint ahogy tette ezt többek között a hódmezővásárhelyi Szabó Évával, Szenti Ferenccel készített rádióinterjúiban, vagy legutoljára 2004 márciusában a hódmezővásárhelyi látogatása alkalmából. Ezeket a súlyos, nemzet-, nép-, nyelv-, színházféltő szavakat Ferrari Violetta szájába adni … nos, e felháborító, elképesztő tett jellemzésére már nem is lehet megfelelő szavakat találni.
Ezek a mondatok: „Hittük, hogy a színház az emberi szellem legmagasabb rendű igényei közé tartozik. Hittük, hogy a színház az emberi szellem tisztessége, az emberi szellem méltóságának szolgálatában áll. A színház azért született, hogy az embert az ember méltóságára ráébressze, és felnevelje. Hiszen akik gondolkodni tudtak a világon, mind a színházon keresztül működtették szellemi energiájukat.” Vagy egy másik híres idézet, melyet Bessenyei Ferenc Csehov Ványa bácsijából kölcsönzött: „Hogy az ember legyen mindenben szép, arcban, ruhában, lélekben, gondolatban. Hogy a céltalan élet nem lehet tiszta.” Bessenyei-Asztrovnak ezek a legszebb szavai a darabban, és Bessenyei Ferenc, akinek Asztrov mérföldkő volt a pályáján (első Kossuth-díját 1953-ban Asztrovért és Kossuth-ért kapja), szerepéből ezt a mondatot saját ars poeticájává tette.
Ha valami fennmarad évtizedek, évszázadok múlva is Bessenyei Ferencről, akkor ezek a mondatok maradnak fenn, amiket mindig, mindenhol hangoztatott, az ügyért őrjöngve harsogott bele nézői és hallgatói agyába, szívébe! Az egész levél, melyet Bessenyei Ferenc a már 24 éve halott ifjúkori küzdőtársnak, Osváth Bélának címzett és írt, gyönyörű, tartalmas óda a magyar színészethez, a szülőföldhöz, a színházhoz, és mint ilyen teljesen egyedi, teljesen, összetéveszthetetlenül „Bessenyeis”!
Hogy mennyire hallatlan dolog e levelet Ferrari Violetta szájába adni még olyannak is, aki soha életében nem hallott Bessenyei Ferencről, nem ismeri se az ő, se Ferrari Violetta személyét, pályáját – ég és föld voltak ők ketten –, az sem tarthatja e levelet egy nő írásának, hiszen Bessenyei Ferenc ilyet is ír benne: „Felejthetetlen Beller Bácsi, a kovács, akinek kontra Cé-je még mindig itt zsong körülöttem, amikor a Krisztus hét szava a kereszten Haydn-oratóriumban egymás mellett énekeltük a basszusszólamot.” (Bessenyei Ferenc minden visszaemlékezésében elmondta, hogy neki volt a legmélyebb hangja a Katolikus Ligában, és ezért basszust énekeltettek vele, sőt, „A vén gazember”-ben is ezért osztották ki rá a főszerepet.)
Egyébként Bessenyei Ferenc felsorol csomó nevet, köztük Szabó karnagy úrét, Tóth Lajosét, akik pályáján elindították, és akiket, mint már fentebb írtam, soha nem felejtett el interjúiban megemlíteni.
(Ferrari Violetta kiváló, rendkívüli tehetségű színésznő volt, de azon kívül, hogy Hódmezővásárhelyen született és egészen fiatal kislányként itt élt – már 6 évesen Budapestre került –, semmi köze nem volt a hódmezővásárhelyi színházhoz, a színházcsináló Osváth Bélához, akihez a levél túlnyomó része, azaz Bessenyei Ferenc írása szól! Ferrari Violetta, aki 1930-ban született, 1936-tól Budapesten élt [Osváth Béla ekkor mindössze 10 éves], majd 1956-ban elhagyja az országot, 1986-ig német nyelvterületen játszik és csak az 1990-es évek elején tér haza nyugdíjasként Magyarországra!)
E fejezetnek a két utolsó (116-117.) oldala az, ami Bessenyei Ferenc szempontjából figyelmet érdemel. A szerző e kronologikus összefoglalásban nem csak a fontos eseményeket, de – a szerinte – jelentős, neves színészek hódmezővásárhelyi fellépésének dátumát is megemlíti.
Ha az 1940 és kb. 1955 közötti időszakot nézzük, azaz Bessenyei Ferenc első és utolsó színházi fellépésének évét, azt látjuk, hogy Földvári László egyetlen egyszer sem tartotta érdemesnek megörökíteni azt a dátumot, amikor Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen színházi előadásban fellépett. Ahogy a „XX. század második fele legjelentősebb színművészének” első színre lépését nem említi, ugyanúgy nem ejt egyetlen szót a budapesti Nemzeti Színház hódmezővásárhelyi Bánk bán előadásáról sem. Az előadásban Bessenyei alakította Bánkot, Major Tamás Biberach-t és Tőkés Anna Gertrudis-t. Az archívumokban megtalálható egy fotó, mely az előadás után készült, ezen a színészek mellett Osváth Béla – nyilván a vendégszereplés szervezője – is látható. (E kép alatt ez a szöveg áll: „Egy régi vásárhelyi színielőadás után. A képen előtérben baloldalt Major Tamás, középen Tőkés Anna, jobboldalt ülve Osváth Béla és jobboldalt állva Bessenyei Ferenc”.)
Földvári László ugyanakkor számtalan színész és színház fellépését felsorolja. Ha csak az 1940 utáni időszakot tekintjük, nem felejti el megemlíteni Kiss Ferenc, Tőkés Anna, Horváth Tivadar, Komlós Juci, Szabó Ernő, Pethes Sándor, Apáthi Imre, Kőváry Gyula, Keleti László stb. stb. nevét (összesen 26 művész hódmezővásárhelyi szereplését sorolja fel – Bessenyei Ferenc ebbe a 26-os létszámba sem kerülhetett bele). Sőt, a neves hódmezővásárhelyi színészek további sorsát is figyelemmel kíséri (pl. Várhelyi Endréét). Bessenyei Ferencet egyetlen egyszer sem említi. Csak az Áttekintés legvégén, az utolsó, a 2004-es évnél írja meg a város díszpolgárává választásának és halálának dátumát.
Mellékletek
Földvári László könyvének 293 számozott oldala van, ebből több mint 100 oldal (191.-293.) a melléklet, azaz fotó vagy dokumentum. Bessenyei Ferenc neve itt háromszor fordul elő. Elsőként a Sári bíró plakátján (268. oldal), majd a következő oldalon egy fotó alatt, melyről Földvári László semmilyen adatot nem közöl. Se azt, hogy mikor, se azt, hogy milyen alkalomból készült. Igen nehéz elhinni, hogy egy előadás szereplőit látjuk, hiszen nappal, a szabadban van felvéve. A hat alakból három ismeretlen, a másik háromból kettőnek a neve nyilván elírás, mert ilyen nevűek (Zenke Lajos és Berta Gyula) a szövegben sehol nem találhatóak (van Zenker Lajos és Berta András, de ezek koruk miatt nehezen kerülhettek egyazon képre). A harmadik Földvári László szerint Bessenyei Ferenc. Nos, a képen látható személy, vagy nem Bessenyei Ferenc, vagy olyan maszkban, jelmezben, melyben lehetetlen őt felismeri.
Ez a fotó (lásd jobbra a képet) azért érdemel említést, mert a könyvben Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színészről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról, a Bessenyei Ferenc Művészeti-díj és a Bessenyei Művelődési Központ névadójáról egyetlen más kép nem szerepel. Aki tehát arra kíváncsi, hogy a fenti címek tulajdonosa hogyan is nézett ki, e képből még támpontot sem kap erről.
A Mellékletek utolsó (293.) oldalán Földvári László leközli Bessenyei Ferencnek egy magánlevelét (lásd a baloldali képet). Teszi ezt úgy, hogy erre semmilyen engedélye nincs. A Ptk. 81.§ (1) bekezdése szerint személyhez fűződő jogot, levéltitkot sért, aki a levél írójának engedélye nélkül közli annak magánlevelét. Földvári Lászlónak se Bessenyei Ferenctől, se örökösétől nem volt engedélye e levél közlésére.
(A Snkovits Imrének és Gombos Katalinnak küldött magánlevél szövege: Katikám, Imruskám ezek a gondolatok jutottak eszembe! Egészítsétek ki a saját élményeitekkel, ha kell - különösen Kati tud még egy-egy jelzőt vagy nevet felvillantani címezzétek meg! Húzzátok mög ha kell és fejezzétek be. Lékelben veletek vagyok Feri)
E kérdésre a fentiekben már megkaptuk a választ: Bessenyei Ferencnek a személyiségéhez és a művészi nagyságához méltó bemutatása, legalább egy-két fotója, úgy privát, mint szerepfotó. Bessenyei Ferenc személyének, pályájának tisztelete, különös érdemeinek legalább néhány szóban való felemlítése. Egyszóval: a Bessenyei Ferenc kiválóságához méltó bánásmód tökéletesen hiányzik e szakmai besorolású kötetből.
Ehelyett mi az, ami szerepel a könyvben? Bessenyei Ferenc szinte teljes mellőzése, méltatlan lekezelése, sőt, hibákkal teli bemutatása. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy miért bánik Hódmezővásárhely közszereplője, a Művelődési Központ egykori igazgatója ilyen lekezelően Bessenyei Ferenccel? Erre a kérdésre én nem ismerem a választ.
De azt tudom, hogyha valaki, mondjuk egy fiatal hódmezővásárhelyi diák, pláne évek múlva, meg szeretné tudni, hogy ki is a névadója a város művelődési házának, vagy művészeti díjának, akkor ebből a könyvből nem csak nem tudja ezt meg, de súlyosan félre is tájékoztatják a város valaha élt legjelentősebb színművészét illetően.
A kötet támogatói, a hódmezővásárhelyi intézmények illetékeseit nyilván a jó szándék, a színház és a város szeretete indította arra, hogy Földvári Lászlónak segítséget adjanak műve megjelentetéséhez. A megjelenés előtt nyilván nem volt alkalmuk elolvasni a könyvet, alaposan áttanulmányozni annak állításait. Ugyanakkor teljesen nem vonhatják ki magukat a felelősség alól, hiszen nevük ott szerepel a könyvben a támogatók között. Többek között a könyvtárakban az érdeklődők számára az ő nevük, címük adja a garanciát a mű hitelességéhez.
Ezért szükséges és halaszthatatlan, hogy e kiigazítás minden olyan helyre eljusson, ahol Földvári László műve megtalálható.
A Levéltárban található meg a következő, érdekes hír a budapesti Nemzeti Színház jegyzőkönyveiben: „1969. augusztus 22. igazgatósági ülés: A Hódmezővásárhelyi Művelődési Ház kérte a Széchenyi előadását október 6. és 12. között. Ehhez a színház igazgatósága nem járul hozzá, mert a társulat 13-án Jugoszláviába utazik, és így erre az előadásra nem kerül sor.”
Bessenyei Ferenc hivatalos honlapján e jegyzőkönyvi részhez a következő megjegyzést fűztem: „Ennél sokkal nehezebb problémákat is meg tudtak oldani, ezelőtt is, ezután is, ha akartak.”
De sajnos, ebben az időben Osváth Béla már nem élt, Major Tamás nem volt igazgató, egyszóval nem volt, akit a Nemzeti Színházban komolyan érdekelt volna a magyar színjátszás ügye, a vidéki kultúra, színházi élet. És akit érdekelt volna, hogy Németh László drámáját, a Széchenyi-t, Bessenyei Ferenc felejthetetlen alakításával a hódmezővásárhelyi közönség is láthassa.
Földvári László szakmai igényű művére csak szakmai alapossággal lehetett válaszolni, azaz a művet csak szakmai adatokkal lehetett megbírálni. Ezért volt szükség ilyen alaposságra, ezért lett ez az írás ilyen hosszú.
A cikkel kapcsolatban lásd az EGYÉB fiókban a SAJÁT ÍRÁSAI oldalon eddig feltett két Bessenyei-interjút
Lejegyezve: 2010. december 9.
Feltéve: 2010. december 11.