SHAKESPEARE ÉJSZAKÁK A KOSSUTH RÁDIÓBAN
A Kossuth Rádió a londoni olimpia ideje alatt éjszakánként – éjjel 1 órától – Shakespeare-előadásokat sugároz.
Ezután jött – augusztus 3-ról 4-re virradó éjszaka – az első olyan darab, melyben Bessenyei Ferenc is hallható, mégpedig az Othello nemzeti színházi előadásának 1960-as felvétele, amit első ízben 1960. december 6-án sugárzott a rádió. Az 1954-es előadást (melyben még Szörényi Éva játssza Desdemonát, a rádió 1955. január 4-én közvetítette, aztán ezt a felvételt letörölték. Az archívumban hibásan a mai napig ez az 1960-as felvétel szerepel az 1954-es előadás felvételeként. Hogy nem az 1954-es felvétel maradt meg, azt a korabeli rádióújságokban megjelent szereposztások bizonyítják – az 1960-as lényegesen eltér az 1954-estől (Szörényi Éva disszidált, több színész más színházhoz szerződött). Másnap, tehát augusztus 4-ről 5-re virradó éjszaka a Hamlet Madách színházi előadását közvetítette a Kossuth Rádió, azt az előadást, melyet 1964. június 15-én vettek fel, és első ízben 1964. július 5-én sugároztak a Kossuth Rádióban. Bessenyei Ferenc Claudiust alakítja. Ezután megint egy Madách színházi közvetítés jön a Kossuth Rádió „Shakespeare éjszakák” című műsorűnak keretében, az Ahogy tetszik, majd másnap a Szeget szeggel Kaposvárról.
Augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszaka az 1963-ban Major Tamás rendezésében a rádiószínház előadásában a rádió akkori Shakespeare-ciklusában felvett Macbeth kerül műsorra Bessenyei Ferenc főszereplésével.
Ezután még négy Shakespeare-darab kerül sugárzásra – Minden jó, ha jó a vége (rádiószínház), V. Henrik (rádiószínház), Vízkereszt, vagy amit akartok (Madách Színház) és a Tévedések vígjátéka –, de ezekben Bessenyei Ferenc már nem szerepel. Az éjszakai felvételeket sugárzásuk után még három hétig meg lehet hallgatni a Kossuth Rádió weboldalán a hangtárban. (Augusztus 6-i közlés: A rádió „Shakespeare-éjszakák” internetes oldalain – mily érdekes – egyetlen olyan előadás sem szerepel, melyben Bessenyei Ferenc játszik, de a Hangtárban a műsorok között keresve, megtalálhatók az ő felvételei is.) (A képen az 1960-as Othello előadásból Bessenyei Ferenc és a Desdemonát játszó Kohut Magda) Feltéve: 2012. augusztus 6. |