SAJTÓ-VISSZHANG
A BESSENYEI FERENC-ESTRŐL

(forrás: www.promenad.hu)

Bessenyei Ferenc és a forradalom
(forrás: www.vasarhelyihirek.hu – 2011. október 18.)

„Ha én 56-ban bemegyek a rádióba, mennyire másképp alakul a pályám! Akkor most is én lennék a „legnagyobb színész!” – jegyezte meg olykor, halkan nejének Bessenyei Ferenc. E mondat hátteréről és a hódmezővásárhelyi születésű színészlegenda ötvenhatos szerepvállalásáról, annak pályafutására gyakorolt hatásáról is lerántja a leplet B. Élthes Eszter október 19-én, szerdán 17 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpont előadótermében megrendezésre kerülő beszélgetésen.

1956 fontos, fordulópontként értelmezhető dátum Bessenyei Ferenc életében. Az mára már mindenki számára ismert tény az 1956-os forradalom eseményeivel kapcsolatban, hogy a nemzeti színészlegendája 1956. október 23. délutánján a Bem-szobornál elszavalta a Szózatot. Ezt követően, este pedig a Nemzeti Színházban eljátszotta Németh László drámáját, a Galileit. Az ötvenes évek közepétől a Nemzeti Színházban játszott művek Bessenyei fantasztikus alakításaival, mint például Az ozorai példa, a Fáklyaláng, a Dózsa, a Bánk bán, Az ember tragédiája, mind egy-egy forradalmi tettet jelentett, majd a forradalom napjaiban magává az élet részeivé váltak.

Különösen az 1956 októberében többszöri halasztás után végre bemutatott Németh László Galileije volt – Bessenyei visszaemlékezéseiben – az ’56-os események egyik kiindulópontja. A darab háttere és mondanivalója is megrendítő: Rákosiék évekig nem engedik bemutatni, majd amikor a kommunista hatalom biztos volt a győzelmében, erejében, vagy még nem tudta, hova fejlődnek végül is az események, akkor igen. A darab azonban a magyar szabadság eltiprását követően is műsoron marad. Szerzője, Németh László 1957. március 15-én megkapja a Kossuth-díjat, amit egy ügyes trükkel hárít el magától. (A díjat neje veszi át, míg a vele járó összeget a vásárhelyi Bethlen Gimnáziumnak adja!)
Ekkor veszti el örökre a hatalom jóindulatát, és lesz élete végéig kegyvesztett a Galilei főszereplője, Bessenyei Ferenc. A Galileiből Bessenyei alakítása csinálta a forradalom gyújtó-előadását. Ő formálta meg Galileit úgy, hogy az előadás az elmaradást, elnyomást képviselő Egyház ellen fellépő tudós tüntetéséből a hatalommal szemben gondolkodni merészelő hős tragédiájává vált.

A Nemzeti Emlékezet Hete egyik legérdekesebbnek ígérkező, eredeti felvételekkel és bejátszásokkal színesítet beszélgetését B. Élthes Eszterrel Árva László, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola igazgatója vezeti szerdán délután 5 órától az Emlékpontban.

Forrás: Elek András - Emlékpont
http://www.vasarhelyihirek.hu/bessenyei_ferenc_es_a_forradalom



VISSZA