Immáron 10. éve annak, hogy Bessenyei Ferenc elment….„Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek” (Jn 14,28) – János apostol Evangéliumának e verssora áll sírján a Farkasréti temetőben – látva a mai világot, nem véletlenül… „Nem ezért a világért dolgoztam”, mondhatná, ha még élne (ahogy mondta egyik kedvence, John Wayne hazájának az 1960-as évek második felében elindult erkölcsi és kulturális romlása láttán).
A hivatalos megemlékezésre – amit a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és a Budapesti Nemzeti Színház közösen rendez – csak január végefelé kerül majd sor, mintegy temetésének (2005. január 12.) és születésének (1919. február 10.) évfordulója között. (A pontos időpontokat lásd a HÍREK oldalon.)
A honlap e kerek évforduló kapcsán újabb felvételekkel emlékezik Bessenyei Ferencre, akiről nap-nap után mindjobban kitűnik, milyen nagy ember és milyen nagy művész volt: magasan kiemelkedve kortársai fölé.
A megemlékezést néhány hangfelvétellel kezdem:
1. Volt egyszer egy tévedésem – magyar nóta
2. Kótyonfitty király almája – Móra Ferenc meséje – 1979-es felvétel
3. Csongor és Tünde – A fejedelem monológja az 5. felvonásból – 1977-es felvétel
4. Rómeo és Júlia – a Várkonyi Zoltán rendezte 1961-es rádiófelvételen Bessenyei Ferenc alakította Lőrinc barátot
1. részlet: II. felvonás 3. és 6 szín
2. részlet: III. felvonás 3. szín
3. részlet: IV. felvonás 1. és 5 szín, V. felvonás 2. szín
4. részlet: V. felvonás 3. szín
Feltéve: 2014. december 22.
A folytatásban a Bessenyei Ferenc által megőrzött, rendbe rakott, ha kellett, legépeltetett leveleiből, írásaiból, valamint általa kedvelt vagy fontosnak tartott és ezért eltett újságcikkekből közlök párat:
1. Elsőként álljon itt egy fontos „kordokumentum”, az Ózdi József Attila Gimnázium igazgatójának és két nyugalmazott tanárának 1993-as levele, melyben szemtanúk autentikus megemlékezése olvasható 1957. januárjáról, amikor a Nemzeti Színház színészei vidéken játszottak a budapesti épület helyreállítása alatt. [Amennyire én tudom, a Fáklyalángból csak a második felvonást, a Kossuth-Görgey párharcot adták elő.]
Bessenyei Ferenc tudott erről az „incidensről”, megemlékezéseiben beszélt is róla, de hogy ezt csak e levél kézhezvétele után tette-e, vagy már korábban is, vagy akár ugyanez a jelenet máskor is megismétlődött, és erről volt tudomása – nos, ezt már nem tudom kikutatni.
Az itt hallható interjúrészletben beszél az ózdi „incidensről”.
[A levél pdf formátumban ITT is olvasható.]
2. A második írás szintén egy autentikus kordokumentum, amit azonban Feri nem ismerhetett – a mindössze féloldalnyi szöveg Major Tamás hagyatékából bukkant elő nemrég. Se a szöveg keletkezésének dátumát, se a címzettet nem ismerem, de a leírtakból könnyen kikövetkeztethető, hogy azt a Nemzeti Színház igazgatója nagy valószínűséggel felettes hatóságának, a Népművelési Minisztérium színházi főosztályának írt. Ebben színészeiről adott jellemzést, többek között Básti Lajosról, Ferrari Violettáról és Bessenyei Ferencről – a képen csak ez utóbbi látható. A szövegből a dátum is kikövetkeztethető: mindenképpen a Tűzkeresztség bemutatója (1951. november 21.) után, és valószínűleg még a Kossuth-díjak kiosztása (1952. március 15.) után is, de még a Ványa bácsi bemutatója (1952. április 9.) előtt kellett keletkeznie.
Major levele mindenképpen megerősíti azt a feltételezést, ami Feri pályájának bemutatásakor már többször elhangzott: nevezetesen, hogy Major ebben az időben nagyon becsülte, kedvelte, támogatta és védelmezte Ferit. De nemcsak e jó kapcsolatot igazolja e dokumentum, hanem azt is, ami az 1952-es Kossuth-díj kiosztásról már kiderült, és a pályája tárgyalásánál már elhangzott: „A Levéltárban található adatok szerint Kodály Zoltán mint a Kossuth-díj bizottság színházművészeti albizottságának elnöke, már 1952-ben Kossuth-díjra terjesztette fel Bessenyei Ferencet” a Bánk bán címszerepéért – lásd még Pályája 1951-1952-ES ÉVAD.
A pályája tárgyalásakor ezt írtam: »Bessenyei Ferenc azonban ekkor még nem kapja meg a díjat; mert „Révai József nem ért egyet Varga Mátyás és Bessenyei Ferenc jelölésével”. Hogy Révai azért nem akart Ferinek már ekkor Kossuth-díjat adni, mert ezt túl „hamarnak” tartotta, vagy emlékszik az 1945-ös eltiltására, vagy csak nem tetszett neki Bánkként – nem tudni.«
Nos ebből a most megtalált dokumentumból kiderül, hogy Major sem támogatta a felterjesztést, és lehet, hogy Révai csak az ő tanácsára szavazta le Kodály Zoltán javaslatát. Akárhogy is történt, a fő, hogy Feri egy évvel később valóban megkapta első Kossuth-díját Kossuthért és Asztrov doktorért.
Major szavai mindezeken túl még valami mást is megmagyaráznak, nevezetesen azt, hogy a Ványa bácsi bemutatója és hatalmas sikere után miért szerepelt Feri a színház dicsőségtábláján, illetve miért emelte ki Gellért a dicséretben, hogy Feri „lelkiismeretesen próbált”, és hogy az előadásokon „megfeledkezett a közönségről”.
Lásd Pályája 1951-1952-ES ÉVAD: »Az 1952. április 29-i rendezői gyűlésen „Határozat”-ot hoznak a következő szöveggel: „A májusi dicsőség táblán a Feledhetetlen 1919-ből …, a Ványából Lukács, Mészáros, Vízváry, Makláry, Bessenyei és Gózon kapnak kijelölést.” A Határozathoz olyan apró betűkkel, hogy alig lehet kiolvasni, nyilván maga Gellért a következő megjegyzéseket tette: „Lukács saját modorosságai ellenére, finom, elmélyült; Makláry megszépült a belső átéléstől; Bessenyei hihetetlen lelkiismeretességgel, ambiciózusan próbált, elmélyült színpadi ? (kiolvashatatlan), meg is volt az eredménye, sikerült
megfeledkeznie a közönségről és ? (kiolvashatatlan) került olyan közel a szerepéhez és a ? (kiolvashatatlan).”«
Feltéve: 2014. december 24.
3. A „megemlékezés” következő darabja egy újságcikk, mégpedig a Rejtvény Koktél 2000. december 4-i számának „Címlapsztori”-ja, a 3-4. oldalon található Berényi Kamilla interjúja Bessenyei Ferenccel. A szöveg mellett négy fotó is található, az első Pilisborosjenőn készült az egyik németországi csikónkkal, a második már Lajosmizsén az egyik vizslánkkal, a harmadik az 1990-es évek közepe táján Simándy Józseffel, a negyedik pedig Kiss Júli műtermi portréfotója az 1990-es évek végéről. Az újság címlapján Feri Bagó szerepében látható a János vitézből.
Nem véletlen, hogy Feri eltette és megőrizte (ráadásul két példányban ezt a cikket), mert röviden összefoglalva szinte minden benne van, amit a múltról és a jelenről gondolt – amivel ez a megemlékezés indult.
Két részlet az interjúból:
„Mi a Nemzeti Színházat szolgáltuk, szolgáljuk egy életen keresztül. Amikor fiatalok voltunk, reménykedtünk. A remény nem volt hiábavaló. Ez adta a lehetőségét, hogy
továbbéljünk. Szinte a világot kellett megváltanunk. Magyar irodalmat tanítottunk a
darabokon keresztül az embereknek, és ezért érdemes volt élnünk! Együtt alkottunk olyan szellemi vezetőkkel, mint Németh László, Déry Tibor, Illyés Gyula! Szabadságharcot és forradalmat is játszottunk, játszhattunk. Színpadra kerültek olyan történelmi darabok, mint az Ozorai példa, a Széchenyi, a Dózsa vagy a Bánk bán. Eljátszhattam például Kossuthot Illyés Fáklyalángjában. A nemzet([i] megmaradásáért folyt ez a hatalmas küzdelem. Számunkra a színház akkor a gondolkodás tisztaságát, az emberi méltóságot jelentette.”
„Ma másról szól minden. Eltorzultak a dolgok, megváltoztak az értékek, megszűntek, átalakultak a barátságok. Akarnak ugyan valamit csinálni, de nem tudják pontosan, hogy mit. Félek tőle, hogy nem igazán akarják azt, amiért mi küzdöttünk régebben. Csak azért is mást akarnak, pedig elég lenne ugyanazt tenni, mint nekünk: magyar színdarabokat játszani a kultúrára igényes embereknek. Sajnos, közönségessé vált a világ, és én ezzel a világgal nem tudok mit kezdeni.”
[A cikk pdf formátumban ITT is olvasható.]
4. Most egy olyan levél következik, amit a címzettje – Németh László – küldött el Bessenyei Ferencnek. Nem is Bessenyei Ferencnek szól, hanem Németh Lászlónak és feleségének, az író pedig Hajnal Gáspár, aki magát a levélben H. Gazsi-nak írja alá. Mindenesetre ez is nagyon fontos dokumentum, mert megerősíti azt, hogy amit ezen az autentikus honlapon Bessenyei Ferenc életéről és pályájáról olvasni lehet, az tökéletesen fedi a valóságot.
Köztudott – a honlapon is volt már róla szó –, hogy Németh László kedvenc színésze Timár József volt. Elkötelezetten és tántoríthatatlanul „imádta”, akkor is, amikor nem játszott jól. Timár – ebben a korabeli kritika és a hiteles emlékezők egyhangúlag megegyeznek – nem volt jó Othello és nem volt jó Széchenyi. Ezzel szemben Bessenyei Ferenc világszínvonalú Othello volt és világszínvonalú Széchenyi, ha Németh László darabjával kapcsolatban ilyen jelzőt használni lehetne. Természetesen nem szándékom Timár színészetét tárgyalni, hiszen nem is láttam színpadon, emlékezetemben nekem Timár a Szózat szavalójaként marad meg örökre, hiszen újévkor hosszú éveken keresztül (amíg csak ide is be nem tört az újítás romboló szelleme) őt hallgattuk, és a Szózat ezért az ő előadásában ívódott belénk. Ugyanakkor egy nagyszerű színész is lehet olykor rossz, illetve kaphat olyan szerepet, ami nem illik neki. Ilyen volt Timár számára az Othello és a Széchenyi is, ez utóbbiban akkorát bukott, hogy alig párszor játszották. [Egyébként Timár is, Németh László is – no meg Kodály Zoltán is, de ő már harmadszor – 1957. március 15-én kaptak Kossuth-díjat, tehát Timár friss Kossuth-díjasként játszotta el Széchenyit.]
Ebben az egész történetben nem is az a fontos, hogy Timár milyen Széchenyi volt, hanem az, hogy Németh László, akit Bessenyei Ferenc az írók között a legtöbbre tartott, egyszerűen nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy Bessenyei az „igazi” színésze. Hiszen – ahogy a kortársak egyhangúlag állították – Bessenyei Ferenc volt az, aki „Németh László bonyolult, néha túl bonyolult szövegeit egyszerűvé, érthetővé tette mások számára, színpadra fordította”.
A levél 1968. november 27-i keltezésű (a levélben csak „nov. 27.” áll). A Széchenyi bemutatója 1968. november 22-én volt a Katona József Színházban a szerző távollétében – ahogy Németh László Ferinek írt leveléből kitűnik, ő ekkor Zürichben volt. A levél írója H. Gazsi (Hajnal Gáspár), aki a főpróbát látta. H. Gazsi nyilván közeli barátjuk, talán tanítványa az írónak; levele hangneméből és abból, hogy a színházjegyet tőle kapta, erre lehet következtetni. A címzésben Ella asszony Németh László felesége, a Tanár Úr pedig maga az író.
A levelet tehát Németh László küldte el Bessenyei Ferencnek, ami enyhíti, de nem cáfolja azt, hogy őt még ekkor is győzködni kellett arról, hogy Bessenyei „jól játszott”. Nyilván megoldhatta volna azt is, hogy ott legyen a bemutatón, ha annyira hisz Bessenyeiben, mint egykor Timárban (ahogy saját, december 27-i leveléből kitűnik, még ekkor sem volt kiváncsi az előadásra, amiről az egész ország beszélt, és amit az egész szakma és az egész ország dicsért). Egyébként Németh László könyvben is megjelent levelei között nem ez az egyetlen, amelyik próbálja meggyőzni az írót egy-egy szerep kapcsán, hogy Bessenyei jó volt, illetve jobb volt, mint Timár.
A fotón a levél harmadik oldala látható Bessenyei Ferenc aláhúzásaival.
A levél teljes szövege ITT olvasható.
pdf formátumban pedig ITT.
Feltéve: 2014. december 26.
5. A következő újságcikket csak azért közlöm, mert Feri a „fontos iratok” közé helyezte, és szintén egy neves évforduló alkalmából, 75. születésnapján jelent meg – magamtól nem jutott volna eszembe, hogy felrakjam.
A cikk szövege ITT olvasható.
A kérdező Bóta Gábor, aki a 2001-ben megjelent „Bessenyei” könyv társszerzője, ő készítette az interjúkat a kötetbe. Bóta Gábor Feri életének kb. utolsó 10 évében jelentetett meg riportokat vele, amelyekben talán egyetlen egyszer sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Feri a Marica grófnőben nem volt „jelen” a színpadon (többnyire még azt is leírta, hogy Feri rálépett Rökk Marika lábára). Ez ugyan nagyjából igaz volt, de hát mennyire volt ez lényeges pillanat Bessenyei Ferenc pályáján?
Bóta – legalábbis Ferivel szemben – olyan újságíró volt, aki mindig éreztette, hogy nem ért vele egyet, sőt… mint ahogy ebben a mostani riportban is. Feri hiába mondja el, hogy nemsokára Lear királyt fogja játszani, hogy a Hegedűst négyszázszor játszotta, és hogy olyan főszerepeket alakított pályája során, amelyekről más színész csak álmodni tud, Bóta ezekre nem kérdez rá, ezekkel nem foglalkozik, egyedül az érdekli, hogy miért játszik a Marica grófnőben.
Egy másik nagy újságíró-„ellenzéke”, Koltai Tamás, kilenc évvel ezelőtt, a tévé reggeli műsorában, ahol megemlékeztek Feri halálának egy éves évfordulójáról, bevallotta, hogy már másként ítéli meg Bessenyei „hőzöngéseit”, mint elhangzásuk idején, és a híres Bessenyei-mondatot: „Jágók ülnek a nézőtéren” hozta fel példaként. Kíváncsi vagyok, hogy Bóta Gábor gondol-e ma mindarra, eszébe jut-e valami abból, amit annak idején nem értett meg, vagy nem fogadott el Bessenyei Ferenc prófétai szavaiból.
A cikk szövege ITT olvasható.
6. Halálának 10. évfordulóján, azaz a mai nap, 2014. december 27-én, a megemlékezést egy Bessenyei-kézirattal zárom. Ez is a „fontos iratok” között volt: érdekessége, hogy nem gépeltette le, hanem így, kéziratos formában őrizte meg. A lapokon nem szerepel semmilyen dátum. A szövegből az következik, hogy az ú. n. „rendszerváltás” után íródott, nagy valószínűséggel az 1990-es évek elején.
[Egy műhelytitok: Feri gyakorlatias volt, a szövegkönyvek hátoldalát használta üres papírként – ezt a szöveget a Különös házasság szövegkönyvének hátoldalára írta.]
Az írást akár el is nevezhetnénk Bessenyei-hitvallásnak, hiszen nyilvánvalóan annak szánta saját maga számára, mintegy összefoglalásul mindannak, amiben hitt, amit fontosnak tartott újra és újra elmondani, belekiáltani a világba, abba a világba, ami egyre süketebbé vált az ilyesfajta, holott az ő létét féltő, szózatokra. Se nem felolvasásra, se nem közlésre szánta, hanem saját magának emlékeztetőül, összefoglalásául, esetleg egy beszéd vázlatául, ezért olykor nincsenek befejezve a mondatai.
Ahogy a kéziratból kiderül, Feri ritkán használt vesszőket, pontokat, a nagy és kisbetűk megkülönböztetésével sem törődött sokat. A szöveget a jobb érthetőség kedvéért nem az ő írásmódjában, hanem „hétköznapi” írásmódban közlöm.
Az első oldal szövege:
A külső és belső káoszból kiszűrni a csendet a harmóniát. Mert minden hangzás a csönd-höz viszonyul. Egy tiszta gondolatot megfogalmazzak, egy magatartást megteremtsek, ami ennek a gondolatnak hitelt ad. Igazolja.
Ha egy színész Magyarországon egy néptanító erkölcsi szintjére felküzdi magát, már nem élt hiába!
A képen a szöveg első oldala látható. Az összes, hét oldal ITT található.
Feltéve: 2014. december 27.
7. Temetése napjának 10. évfordulóján [a temetésről szóló beszámoló ITT látható] egy a Budapest TV-ben 2000. április 14-én este fél kilenckor kezdődött stúdióbeszélgetés legfontosabb részleteit teszem fel. E beszélgetés apropóját az adta, hogy Feri 3 év kihagyás után a József Attila Színház Légy jó mindhalálig című musicaljében újra színpadra lépett Pósalaky úr szerepében (a bemutató 2000. április 1-én volt).
A műsor címe „Tabuk nélkül”, a riporter Bóta Gábor volt. A beszélgetésbe a nézők is bekapcsolódtak: aki betelefonált és mondott két Bessenyei-szerepet, az kapott két jegyet a Légy jó mindhalálig előadására. Nagyon kedves és Ferit nagyon szerető színházlátogatók telefonáltak be, az egyik részletben, amit azzal kezd, hogy „mit kezdjen ő ennyi szeretettel” Feri egy ilyen betelefonáló kedves szavaira utal.
Ez az egy órás műsor – túlzás nélkül mondva – élete egyik legjobban sikerült tévés beszélgető műsora lett, amit láthatóan ő is nagyon élvezett. Remek formában volt, szavalt, énekelt, felolvasott – mindent a legmagasabb színvonalon. A beszélgetés szinte egész pályáját felölelte, kezdve Szegedtől a Nemzeti fénykorán, a Madách színházi Othellon át az előadóesteken keresztül egészen a jelenig.
Közben elszavalta Illyés Gyula Menedék és Móra Ferenc Hegedű című versét, és mindenfajta kíséret nélkül énekelt két részletet a Hegedűsből. A színházról és a színészekről általában tőle hallott két idézeten – Egressy és Marlowe szavain – kívül Arthur Millertől, Bernard Shaw-tól és Krúdy Gyulától is olvasott fel részleteket, amiket nem emlékszem, hogy más műsorban hallani lehetett volna tőle.
évfordulójára tekintettel, a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat már január 18-án, vasárnap adták át a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az ünnepség két részből állt: 17 órakor kezdődött az ünnepélyes díjátadó ünnepség, amit rövid szünet után a Bessenyei Ferenc emlékest követett. 
Bessenyei Ferenc halálának 10. évfordulója alkalmából
Diamond együttes énekese: emlékestet rendeznek „A komédiásról” címmel Bessenyei Ferencről, a Nemzet Színészéről, s ezt a műsort ő fogja vezetni. Pontosabban a színészóriás feleségével, B. Élthes Eszter írónővel beszélget majd február 6-án 17 órától a nyíregyházi Bencs-villában. 
elfért mindaz, amit élete során megőrzött, ami annyira fontos volt számára, hogy a költözésekkor magával vitt. Az egyik ilyen kartonból való a most bemutatásra kerülő három kis levélke, melyek a Fővárosi Operettszínházban játszott két nagy szerepéhez kapcsolódnak.
