„A pálya első évtizedét újmódi vándorszínészként hagyta maga mögött. A még bizonytalankodó, de konok belső akarat és a szerencsére nem hiányzó külső segítő szándék a serdülőkor esztendeitől kezdve húzta, vitte a színpad világa felé a nehezen élő, ötgyermekes hódmezővásárhelyi család legidősebb fiát. A nyugdíjas katonakarmester, Szabó János, aki egy öreg hegedűt ajándékozott neki, a felvilágosult gondolkodású Várhelyi atya, aki a katolikus ifjúsági ligában A vén gazember műkedvelő előadásának címszerepét osztotta a társai közt legmagasabb termetű és legmélyebb hangú legényre, vagy Tóth Lajos, a városi énekkar vezetője, aki ajánlólevelet adott a szegedi színházhoz az ígéretes baritonnal megáldott fiatalembernek, szerepük fontossága szerint az első ‘rendezők’ Bessenyei Ferenc pályáján. Példájuknak bizonyosan része volt abban is, hogy az emberbe, s az emberségbe vetett hit Bessenyei alakító-művészetének motorja lett. Igazi (színész-) rendezőkkel akkor találkozott, amikor végre a Kardos Géza társulatánál tevékenykedő Zách János és Horváth Jenő színe elé merészkedett. A kórus erősítésre szorult, s ők egy-kettőre szerződtették az igencsak izguló, de tehetséges jelentkezőt. Az operaénekesi karrier tervét dédelgető újdonsült kórista valósággal rávetette magát a tanulnivalókra: 1940-ben tíz, 1941-ben huszonhat kicsi és még kisebb szerepet énekelt illetve játszott – ahogy a szükség kívánta – a bő repertoárt kínáló Városi Színház színpadán, Szegeden. Jöttek aztán a jelentékenyebb feladatok is, míg egy vendéglői számolócédulára bohém nemtörődömséggel oda-kanyarított névaláírás ‘kötelezvénye’ (és Kardos Géza fizetésképtelensége) arra nem késztették, hogy átlépjen Miskolcra. Ezekből az időkből nemcsak a fiatalosan felelőtlen, csínytevő kedvű, éjszakázó színész képét őrzik az anekdoták, emlékezések, hanem – és inkább – azét, aki tudatos önműveléssel, rendszeres olvasással, a szakma elsajátításáért folytatott szívós küzdelemmel készült a jövőre. Később sem lett belőle actor doctus, a túlhabzsolt tudományt sem ő, sem a közönség nem tudná összhangba hozni alkatával – de ekkortól alapozta meg azt az irodalmi és történelmi tájékozottságot, amely majd a nagy hősi szerepek megformálásában kamatozik, s vitázni, érvelni, védekezni segíti akkor is, ha az ‘ösztönösség’ könnyedén oda-odavetett, elmarasztaló-lekicsinylő kétes ‘dicsérete’ éri valamely alakítása nyomán. A színészmesterségből pedig például úgy tartottak tréninget, Bodor Tiborral szövetkezve úgy ‘gyakorolták ki’ a hangjukat, hogy az Avas két magaslatáról Ibsen-dialógusokat felelgettek egymásnak.” – (részlet Tarján Tamás Bessenyei Ferenc című könyvéből)

Megjegyzés: Bessenyei Ferenc 1950 előtti színészi pályájának bemutatása Szigeti Rózsa tanárnő kutatómunkájának feldolgozásával készült.

„Nem volt gyerekkorom, nem volt ifjúságom! Én akkor születtem, amikor bekerültem a színházba. Attól kezdve lehetett életemet nyomonkövetni, onnantól kezdve van értelme figyelemmel kísérni. Nem tartozik senkire, ami addig történt velem.”

Hogy Várhelyi (Tarján Tamás könyvében) vagy Vásárhelyi (Deák Attila könyvében) volt-e a pap neve, aki a hódmezővásárhelyi katolikus ifjúsági ligát vezette, már nem kideríthető, de az bizonyos, hogy Feri neve nyomtatásban első alkalommal ennek a ligának az 1939. április 23-án megtartott rendezvényét hírül adó szórólapján szerepel. Incze István „fái Fáy Dávid” című 5 felvonásos missziós drámájában e szórólap tanúsága szerint Besenyi Ferenc (ekkor még így hívták) játszotta Miklóst, a Fáy család cselédjét.      A Liga 1940 januárjában bemutatott előadásain Bessenyei Ferenc már főszerepeket kapott, a májusban színre kerülő Mikszáth darabban „A vén gazemberben” a címszerepet játszotta. Ez előadás után történhetett, hogy Tóth Lajos karnagy - aki megtudta, hogy a színház kóristákat keres - ajánlócédulájával bekopogtatott a szegedi színház igazgatójához meghallgatásra. Zách János és Horváth Jenő színészrendezők azonnal felvették a széphangú 21 éves fiatalembert, aki ettől kezdve a társulat oszlopos tagjaként szinte öt naponta új - egyelőre még kis - szerepben léphetett egy igazi színház színpadára. Új főnökei színiiskolába is elküldték, feljárt Pestre vizsgázni, mely tényt a Kamara 1941-es választmányi üléséről készült jegyzőkönyv tanúsít.      Élete első szerepét a hódmezővásárhelyi nyári színkörben, „gyerekkora legszebb tartozkódási helyén” Kardoss Géza szegedi csapatában Ábrahám Pál operettjében, a „Viktóriában” kapta. Neve ekkor szerepelt először plakáton: az 1940. szeptember 14-én bemutatott előadáson az ispánt játszotta. Még egy szerep otthon, majd következik az igazi színház Szegeden. Itt október 30-án lép először színpadra, és - milyen a sors - éppen egy olyan előadásban (Malonyai Dezső és Rákosi Viktór: Elnémult harangok), amelyben Kiss Ferenc, „a Nemzeti Színház nagy művésze” vendégszerepel. Feri Benedek kurátor szerepét játssza, neve a plakáton az előkelő ötödik helyen szerepel. A „SZEGED SZ. KIRÁLY VÁROSI SZÍNHÁZ” igazgatója ez időbenKardoss Géza, akinek irányítása alatt - az akkori vidéki szokásoknak megfelelően - hetente kerül új darab színpadra, melyekben a frissen - és eredetileg kóristának - szerződtetett Bessenyei mindig kap valamilyen szerepet. Mindegy, hogy a bemutatott darab operett (pl. Tokaji aszu), opera (pl. Pillangókisasszony), színmű (pl. Rang és mód) vagy „véres” dráma (pl. Féltékenység) Feri neve ott szerepel a plakáton. A társulat vezető színészei között van ekkor többek között: Sándor Iza (aki innen megy majd a Vígbe), Fogarassy Mária, Vass Irma, Antal Ila, Nagy Erzsi, Lovassy Klára - és az 1941-42-es évadtól Komlós Juci, illetve Horváth Jenő, Zách János, Márky Géza, Juhász János, Ignáth Gyula, Solymossy Imre, Homonnay István, Késmárky Kálmán - és a következő évadtól: Bodor Tibor, Horváth Tivadar, Homm Pál, Somogyváry Rudolf, hogy csak pár nevet említsünk. Az ifjú segédszínész tőlük és a gyakran itt szereplő fővárosi hírességektől, no meg az éjjel-nappal bújt könyvekből tanulja a szakmát. Bessenyei Ferencet hajtja a tudásszomj, annak ellenére, hogy egész nap próbál és minden este játszik, az éjszaka nagy részében alvás helyett az albérleti szobája előtt világító utcai lámpa fényénél olvas, képezi magát. A már említett Kiss Ferencen kívül (aki Cyrano-t játssza 1941 márciusában - ez az első és utolsó Cyrano előadás Bessenyei Ferenc pályáján, aki a darabban az 1. kadétot alakítja), több más neves fővárosi színész is vendégszerepel Szegeden. Így a fiatal kezdő színésznek módja van a legnagyobbaktól is ellesni a mesterséget. Későbbi kedves partnerei közül, már itt Szegeden egy színpadon léphet fel Dayka Margittal (pl. a Csavargólány-ban, az Eszter-ben), Somlay Arturral (a Hazudj nekem-ben). De játszik Bulla Elmával (a Szent Margit legenda-ban), Patkós Irmával (számos operettben), és szerepet kap a Pillangókisasszony-ban is, amelyben Orosz Júlia, Sárdy János és Maleczky Oszkár énekel, és a Tosca-ban, amelyet Fricsay Ferenc vezényel. A szegedi színház Horváth Jenő kiemelkedő rendezésével és szereplésével 1942. március 13-án, pénteken mutatta be Pirandello: IV. Henrik című drámáját. A Színházi Újság VII. évfolyamának 11. száma nemcsak beszámol az előadásról („A szegedi idei szezon egyik legérdekesebb és legértékesebb színházi eseménye Pirandello híres drámájának, a IV. Henriknek előadása volt. A szegedi közönség nagy lelkesedéssel tapsolta végig a társulat kitűnő és magas nívón álló produkcióját és hitet tett amellett, hogy nemcsak a könnyű múzsáknak hódol, hanem megjelenik mindannyiszor a színházban, amikor komoly és értékes irodalmi alkotások kerülnek a rivalda elé. ... Mellettük részt vett a munkában igen szép sikerrel a társulat erősségeinek egész sora, a képen látható Lovassy K., Horváth J., Bessenyi F., Horváth T., Jároly Jenő, Somogyváry Rudolf, Nagy Imre, akik ugyancsak hitet tettek értékes tehetségükről.”), hanem képet is közöl. Ez a kép Bessenyei Ferenc életében az első újságban megjelent szerep-fotó, amelyen a két főszereplő, Horváth Jenő és Horváth Tivadar között áll. (A darabban egyébként Bertoldo szerepét játszotta.) 1940. december 28-án Bessenyei Ferenc hangját az egész ország hallhatja. A Budapest II. rádió ekkor közvetíti ugyanis a Szegedi Színházból a Selmeci bál című magyar operettet, amelyben Feri Galindsan ezredes szerepét játssza. És 1941. húsvétján Budapest közönsége már láthatja is az ifjú színészt, amikor a Városi Színház Magyar Művelődés Háza-ban (a mai Erkel Színázban) vendégszerepelnek a Selmeci bállal és Babay József, Buday Dénes új daljátékával a Haranghalló Jánossal - amit a rádió (Budapest I.) élőben közvetít (1941. április 13-án). A színház 1941 augusztusától megint Hódmezővásárhelyre teszi át székhelyét, és nem csak a szegedi repertoár darabjait, hanem újakat is bemutat: minden nap valami mást játszanak, és nem csak operettet, hanem igényes színműveket is.      1942 januárjában Szabadkán vendégszerepelnek: Herczeg Ferencnek a turné megnyítóján, a díszelőadáson, a gróf Széchényi István emlékére bemutatott A híd című darabjában Bessenyei Ferenc Sándor Móric grófot alakítja.      1942-ben már júliusban Hódmezővásárhelyre költözik a színház, ahol két hónapon keresztül 22 (!) darabot mutatnak be. Az utolsót, Zilahy Lajos Szűz és a gölyöje című művét, augusztus 29-én, szombaton este: „nemes Kardoss Géza színigazgató 22 éves színigazgatói működésének búcsúja alkalmából!” - miként erről a korabeli plakát beszámol. De a társulatnak nemcsak az igazgatója, hanem nagyreményű ifjú színésze, Bessenyei Ferenc is ezzel a darabbal búcsúzik - egyelőre - Szegedtől. Hogy miért? Mert Kardoss Géza fizetésképtelenné vált, vagy mert egy vendéglői asztalon meggondolatlanul aláírt egy másik szerződést, ahogy erről Tarján Tamás fent idézett írása beszámol, nos, ez ma már nem kideríthető. De az tény, hogy ha az eddigi szegedi és a majdan eljátszandó miskolci szerepeit átvizsgáljuk, szembeötlő a változás: Miskolcon kezdettől fogva sokkal nagyobb feladatokkal bízták meg. Bessenyei tehát jól választott, amikor a következő évadra Földessy Géza miskolci csapatához szerződött. TOVÁBB