1946 ősz elején (éppen amikor megszületnek ikerlányai) elhagyja Budapestet (egyelőre egyedül), és ezzel hátat fordít mindannak, ami a fővárosi színészéletet jelentette. Évekig nem lesz alkalma a szépen induló rádiós pályáját folytatni, de mindezért kárpótolja a vidéki színészek gazdag szereplési lehetősége. Az 1946/47-es évadot Miskolcon tölti és – írd és olvasd – 38 szerepet játszik el. Ezek közül alig van régi, és azok is a jelentősek közül valók: újra eljátszhatja Peer Gynt-öt és Metternichet a Sasfiókból. Még két-három régi nagyoperett szerep, de a többi mind új és sok olyan, amit majd később is fog játszani: a Rendező A mi kis városunkból (Madách Színház 1967), Lennie az Egerek és emberekből (később Pécsett és Szegeden is játssza majd) és a legfontosabb, élete egyik legnagyobb és legfontosabb szerepe, amely a magyar színháztörténelemben kitörölhetetlenül összefonódott az ő személyével: Bánk bán Katona József drámájából.

(Nem állom meg, hogy ehelyütt ne szóljak pár szót a médiában megjelenő visszaemlékezések pontatlanságáról. Azokon a téves adatokon kívül, amelyek a lexikonokban és a különböző más, például internetes életrajzokban szerepelnek – és amelyekre már több ízben felhívtam a figyelmet –, sajnos más helyeken is elhangzanak félrevezető, Bessenyei Ferenc pályáját nem elég alaposan ismerő tudósítások. Például a rádióban egy 2005 nyarán elhangzott – különben nagyon dicséretes – műsorban a szerkesztő így kommentálta Feri alakítását az 1955-ben felvett Hatvani diákjai című daljátékban: „Ott viszont ő (Bessenyei Ferenc) tapasztalta meg, milyen érzés az, amikor Petress Zsuzsa segíti őt eligazodni annak a hatalmas zenekari kíséretnek az útvesztőiben, ami életében először állított szinte áthatolhatatlan akadályt elé. Akkor még nyoma sem volt a manapság jól ismert Bessenyei-féle énekes megnyilvánulásoknak. A rendíthetetlen színpadi hős ijedten kapaszkodott a törékeny primadonna segítő kezébe.” Kár, hogy a szerkesztő-rendező mielőtt ilyen teátrálisan és viszonylag hosszan tárgyalta a felvétel körülményeit, nem nézett utána egy kicsit adatai hitelességének. Ha ezt teszi, könnyen megtudhatta volna, hogy Bessenyei Ferenc eredetileg énekesnek készült, és – miként ez a színpadi szerepeinek felsorolásánál jól látható – pályája első tíz évében rengeteg nagyoperettben, sőt jónéhány operában is énekelt, így hát nem okozhatott számára különösen nagy meglepetést a zenekari felvétel. A szerkesztő-műsorvezető nyilván úgy gondolta, jól hangzik ez a kis színes megjegyzés a betétszámok között, és azzal már nem foglalkozott, hogy az nem felel meg a valóságnak. – Bessenyei egyébként szabadtéri színházi előadásban még ugyanebben az évben fellép egy Dunajevszkij nagyoperettben Honthy Hanna, majd egy évvel később Huszka Bob hercegében Sárdy János partnereként.)

De térjünk vissza Miskolcra és haladjunk időrendben: első szerepét, Gáspár apót a Cornevillei harangokban játssza 1946. október 5-én. Ismét egy szerep, amelyben koránál jóval idősebb embert alakít; a kritikák nagy elismeréssel fogadják. Ezután következik A mi kis városunkban a Rendező, amelyről a miskolci kritikusok szintén dicsérően szólnak. Ez azért érdemel említést, mert kerek húsz évvel később, az 1967-es Madách színházbeli előadásról Földes Anna már így számol be: „Azonban a színész (m. m. Bessenyei) feltehetően mégsem találta helyét a ‘mi kis városunk’ érzelgős, ásatag világában, ahová az ő hősei, a történelem nagyjai, vagy legalábbis a haza gondjain töprengő, nehéz fajsúlyú értelmiségiek soha be nem tennék a lábukat.” (Részlet a Bessenyei című könyvből) Ha igaz az újságírónő meglátása, akkor ez a szerep, illetve Bessenyei hozzáállása e darabhoz szép tanúbizonysága a Bessenyei-pálya ívének, annak a fejlődésnek, amely a színházról alkotott nézete, a színház feladatáról vallott hitvallása kapcsán Bessenyeiben az évtizedek során végbement.

A következő darab amiben játszik, Huszka Jenő operettje a Mária főhadnagy, azért érdekes, mert bár három éve játszott már benne, de akkor Draskóczy volt, most viszont életében először bújik Kossuth Lajos jelmezébe. Bár Kossuth ebben az operettben nem feltétlenül az a hős, akit majd a Fáklyalángban látunk, de az ő jellegzetes jelmezét, az ő félreismerhetetlen maszkját mégis csak ekkor ölti magára első alkalommal. Élete során, ha megkérdezték melyik szerep, illetve melyik történelmi alak a kedvence, mindig Kossuth-t említette elsőnek. A lajosmizsei tanyán, 2004 augusztusában készített híres (többször ismételt) tévéinterjúban a riporter kérdésére, melyik történelmi alak áll hozzá legközelebb, így válaszolt: „Én azt hiszem, Kossuth az. Kossuth, talán. Pontosan. A többieket is nagyon tiszteltem és szerettem, de hogy is mondjam, ő hatott a leginkább, ő a legösszefogottabb gondolatsor. … Szóval belém költöztek, és nem költöztek ki belőlem. Mert az emlékeimben minden percük bennem van. Lapozok egyet, rögtön folytathatnám az egészet. … Kossuth meg Széchenyi nem a maszkban van, hanem belül, bennünk van. Az agyban, az idegekben, a lélekben, a gondolatokban, mindenben. Azt nem lehet lemosni.” (Hasonlóképpen vallott egy néző kérdésére pár hónappal korábban a pécsi POSZT keretében megrendezett találkozón is.) A Mária főhadnagyban, majd az ezt követő premieren, a Bolond Ásvayné-ban megint Komlós Juci a partnere, aki ekkor már csak vendégszerepelni jár le Miskolcra, hiszen ekkor már a Fővárosi Operett Színház primadonnája.
     A fővárosi színészek vendégszereplése a háború után is folytatódik, ha nem is olyan gyakorisággal és nem is azokból a színházakból, mint annak előtte. A Nemzeti Színházból már nem jön senki, de Komlós Juci mellett, aki többször jön (és aki ekkor már a felesége Földessy Gézának, a miskolci igazgatónak) Honthy Hanna („Okos mama”), Salamon Béla (egyfelvonásosok), Lázár Mária („Tizenhét éves vagyok”), Harsányi Rezső („Jakobovszki és az ezredes”) Turay Ida („Janika”), Tolnay Klári (Eurydike) örvendezteti meg ebben az évadban látogatásával a miskolci nézőket. Ugyanakkor, amikor Darvas Iván Budapesten az Eurydikében Tolnay Klári szerelmét, Orfeuszt játssza (és robban be ezzel a szereppel a magyar színházi életbe), a nála nem sokkal idősebb Bessenyei Ferenc az Apa szerepét kapja, csakúgy, mint Turay Ida és olykor Komlós Juci mellett: a „Janika”-ban Turay Ida játssza Gizit, Feri (aki több mint 11 évvel fiatalabb) a Papája; a „Kaméliás hölgy”-ben Komlós Juci a címszereplő, a vele egy évben, egy napon született Feri pedig az öreg Duval.

1947 januárjában – a budapesti Nemzeti Színház helyett – újra itt, Miskolcon játszhatja el a világirodalom szerinte egyik legfontosabb szerepét, a Peer Gynt-t Ibsen darabjában. A kritika ezúttal is elismeréssel fogadja alakítását. A színház következő premiere Gogoly (a plakáton így írják Gogol nevét) Revizor-ja (Feri a Járásbíró), amely azonban a nézők körében nem arat sikert: minden róla megjelent tudósítás megemlíti, hogy „a nézőtér kongott az ürességtől”. Gáspár Margit zenés szatirikus vígjátéka, az „Új Isten Thébában” ismét siker. Bessenyei Ferenc Zeus-t alakítja. A Miskolci Hírlap kritikusai így ír: a darab „középpontjában Bessenyei Zeusa állott. Könnyedén, fölényesen uralta az intrikus hangot.” (Bár a plakátokon neve még mindig Bessenyi-ként szerepel, az újságírók már gyakran Bessenyeinek nevezik.) Kemény Egon Fekete liliom című operettjében egyike a „három délceg bonviván”-nak (Szentessy Zoltán és Naszódy Sándor, a Nemzetiből vele együtt kirúgott színész mellett). Az együttesből – a Miskolci Hírlap tudósítója szerint „Bessenyi diszkrét gesztusai révén tűnik ki”. Ezután egy Franz Werfel darabban játssza a főszerepet (a Jakobovszki és az ezredes-ben Jakobovszkit); ezt az alakítását a három miskolci lap tudósítója háromféleképpen értékeli. Az egyik még olyat is ír, hogy nem tudta a szövegét.

1947. március 13-án, csütörtök este 7 órakor Bessenyei Ferenc színházi pályájának egyik nagy pillanatához érkezik: életében először játssza el a Bánk bán címszerepét. Ekkor kezdődik vívódása ezzel a szereppel, amellyel elméletben is annyit foglalkozott, amelyről egész könyvtárra valót összeolvasott és összeírt. „Rettenetesen izgatott a Bánk-ügy, s bizakodó voltam. Most visszatekintve – mintha megindult volna valami szellemi pezsgés. Igen, akartam a vitát! Elébe mentem. Hiszen egy-egy Bánk bán felújítás mindig is kifejezte nemzeti önérzetünk állapotát” – mondja majd 1987-ben Deák Attilának, aki a Bessenyei Ferenc című könyvében e Bessenyei által elindított vitának számos állomását leközli. Iratai között Feri megőrzött egy levelet, amelyet egy valamikori diákszínjátszó írt neki, amelyből kiderül, hogy a Bánkkal már 1943-ban foglalkozott – tehát akkor, amikor még merészségnek tűnhetett a gondolat, hogy valamikor játszani fogja a bánt. A levél tanúsága szerint (amely azután íródott, hogy Bessenyei 1994. február 24-én a rádióban miskolci korszakára emlékezett vissza) 1943-ban a levélíró és egy barátja diák-színjátszó társulatukkal a Bánk előadására készült, és szerepük megformálásához Feri adott nekik tanácsokat.

Az 1946/47-es miskolci évadról szinte egyetlen Bessenyei Ferencet ábrázoló fotó sem maradt fenn. Éppen ezért nagy öröm, hogy éppen Bánkról bukkant elő egy kép, amelyen a darab egyik jelenetében Bessenyei-Bánk Lantos Edit-Melinda és Kozma Andor-Tiborc társaságában látható. A három színházról is tudósító miskolci lap újságírói mind az előadásról, mind Bessenyei Ferenc játékáról nagy elismeréssel szólnak. A Szabad Magyarország kritikusa többek között ezt írja: „Bessenyi Ferenc Bánk bánja főként felfogásának értelmességével és mélységével tűnt ki”, ami már arra a belső harcra utal, amit a művész ezzel a szereppel pályája során vívni fog.

De a színházi évadnak és az újabb jelentős szerepeknek ezzel még koránt sincs vége. Két hét múlva már az Egerek és emberekben játssza Lennie-t, majd pár nappal később Felkai Ferenc Pilátus című darabjában a címszerepet, amelyért csak fanyalgó kritikákat kapott: „Pilátus rajzának hibás vonásait Bessenyi csak elmélyítette. Nem is próbált megbirkózni szerepével.” (Felvidéki Népszava, 1947. április 3.)
Az egymást követő premierek, főszerepek között arra is futja a színház és a színészek erejéből – no meg szövegtanulási képességéből –, hogy tavaszi matinén lépjenek fel: Egy újságcikk szerint 1947. április 20-án rendezett jótékonysági műsorban szinte egyedül Feri képviseli a „komoly” műfajt: Villon Haláltánc balladáját és a Peer Gynt-ből egy részletet ad elő (Aase anyó halálát Kondráth Ilonával).
     A következő két bemutatóján két igazi fővárosi „sztár”, nagytudású színésznő partnere lehet, Lázár Máriának és Honthy Hannának, aki Lajtay Lajos operettjében, az Okos mamában lép fel. Ennek az előadásnak a kapcsán írja a Miskolci Hírlap kritikusa: „Bessenyi, Naszódy igazi színészi vénájának mindegy, ha drámáról vagy operettről van szó, helyükön vannak teljes mértékben.”

Az 1947. május 8-án Bánhidy József 35 éves színészi jubileumát ünneplő díszelőadás, Schubert Három a kislány című operettjének bemutatójára az igazgató díszvendégeket: „fővédnököket” és díszvédnököket” is meghív. Ez utóbbiak között ilyen nevek szerepelnek: Abonyi Géza, a Színészkamara elnöke; Staud Géza, a Színész Szakszervezet főtitkára és Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója! A jubilánst Romhányi Gyula miniszteri tanácsos, a polgármester és az igazgató után a kollégák nevében Bessenyei Ferenc üdvözölte! Hogy Major valóban ott volt-e az előadáson, és ha igen, tudta-e ki az a Bessenyei Ferenc (aki a darabban Vogl, udvari énekest alakította), avagy talált-e rajta valami figyelemre méltót ezen az estén – nem tudni. Mindenesetre ha ott volt, biztos, hogy szemet szúrt neki Feri rendkívüli egyénisége, hiszen Major akármilyen intrikus természetű volt, még azon régi színházi szakemberek közé tartozott, akiket a nagyság vonzott, akik felismerték, értékelték és keresték a tehetségeket, nem pedig féltek tőlük.
     Egy héttel később Salamon Béla látogat Miskolcra, a címlap így harangozza be jöttét: „a legnagyobb magyar komikusnak, a humor bajnokának felléptével és rendezésében színrekerülnek a Budapesten legnagyobb sikert aratott színdarabok.” Feri egy Rejtő Jenő és egy Lőrincz Miklós írta bohózatban szerepel Salamon Béla mellett.

Május végén a színház Egerbe teszi át székhelyét, ahol június 3-tól augusztus elejéig játszanak (szinte mindent, amit év közben Miskolcon; Feri egyetlen új szerepet kap, a Tíz kicsi négerben Dr. Armstrong helyett Mackenzia tábornokot alakítja), hogy azután a társulat a miskolci hét ünnepi játékaira ismét otthon legyen. Bessenyei Ferenc az e héten utolsó darabként bemutatásra kerülő Pygmalion-ban Pickering ezredes szerepével búcsúzik Miskolctól (ahova majd csak a Fáklyalángban Kossuth-tal tér vissza egyszer vendégszerepelni: Kossuth-tal, akinek jellegzetes alakjába itt bújt be először életében) és attól a színháztól, amelynek annyi nagyszerű szerepet, annyi nagyszerű lehetőséget köszönhet.

Illés Jenő a Pesti Műsorban megjelent Bessenyei életrajzában így ír a következő színházváltásról, illetve előbb ennek előzményeiről: „Színész volt, hiszen közben szerencsésen levizsgázott az Akadémián, Galamb Sándor, Lehotay Árpád, Makay Margit, Kiss Ferenc előtt. Itt, ekkor találkozott először (szerk.: tehát még 1944 előtt) a pesti kollégákkal és egy fiatal rendezővel, dr. Székely Györggyel, aki ettől kezdve kivételes figyelemmel kísérte Bessenyei sorsát és már itt eldöntötte – amint módja lesz rá, ezt a színészt foglalkoztatni, szerződtetni fogja. De erre egyelőre várni kellett, mert közben a történelemé lett a főszerep. … A sors ezúttal dr. Székely György képében jelentkezett Bessenyei életében. Székely ekkor lett a Művészeti Tanács ajánlásával és mandátumával a pécsi színház igazgatója, azzal a meghízatással, hogy neki kell megteremtenie a jól működő, szervezett anyaszínházi munkát és a tájszínházi tevékenységet egyesítő színház modelljét (szerk.: mintha eddig nem így működtek volna a vidéki színházak), s ehhez joga van magas gázsival nagy színészegyüttest toborozni. Ígéretet is kapott arra, hogy egy évre 40 000 forintos támogatást kap a Művészeti Tanácstól. Természetes volt hát, hogy először is Bessenyeire gondolt. A miskolci színészek éppen Egerben vendégeskedtek, ide utazott Székely György és elhívta, elvitte magával Pécsre – 1947 őszétől így lett Bessenyei Ferenc pécsi színész.”

Amikor a fenti sorok megjelentek – 1980-ban – az újságíró még dr. Székely Györgytől, aki ekkor éppen a Színháztudományi Intézet igazgatóhelyettese, és aki a lexikon szerint „1943-48-ig megszakítással a pécsi Nemzeti Színház igazgatója”, hallhatta a fenti emlékeket. Maga Bessenyei Ferenc visszaemlékezéseiben nemigen emlegette első pécsi igazgatója nevét.
     Akárhogy is történt Bessenyei Ferenc Pécsre szerződése, megint helyesen dönt, amikor úgy ítéli meg, Miskolcon mindent eljátszott, amit eljátszhatott, mindent megtanult, amit megtanulhatott, és ha haladni akar pályáján, fontos, hogy új színházi közegben, új partnerekkel és rendezőkkel próbálja ki magát. Így hát magára veszi az újabb költözéssel járó nehézségeket, és családjával együtt az új évadot Pécsett kezdi meg.