Bessenyei Ferenc az új évadot tehát a pécsi színház tagjaként 1949. október 1-én Kaposvárott (ahol a színház egy hónapig vendégszerepel) a Kertész kutyája Teodoro-jaként kezdi. Szegedről nem csak Bessenyei Ferenc távozik ekkor, hanem mások is: például az igazgató, Both Béla (Budapestre), Horváth Jenő, aki ekkor a debreceni színház és Márky Géza, aki a szolnoki színház igazgatója lesz, Zentai Anna, Deák Sándor, Szatmári István (mindannyian Budapestre) és Ferivel együtt Pécsre Károlyi István. Moóry Lucy külföldre megy. Ha ezeket a változásokat tekintjük, az is érthetővé válik, miért hagyta ott Bessenyei Szegedet és az Illés szerinti szegedi „polgári jólétet, háromszobás világos lakást” (ha egyáltalán volt ilyen) a pécsi „nyomor, albérlet” (ahogy erre a szemtanú, Máthé Erzsi emlékezik) kedvéért. A szegedi színház vezetését egy Benkő Miklós nevű igazgató vette át, aki a színházi lexikonokban nem szerepel. Az ekkor államosított pécsi színháznak viszont a sokoldalú, kiváló színházi szakember, Szendrő József lett a vezetője, akihez Bessenyei Ferenc nyilván örömmel szerződött. Pécsett ott talált néhány régi játszótársat: például a miskolci együttesből Mátrai Máriát, Borvető Jánost, Bázsa Évát, a szegediből Pataki Jenőt, Lontay Margitot. És vele együtt került ide Máthé Erzsi, aki egy életen át partnere marad, és Gordon Zsuzsa, akivel nemcsak itt Pécsett, de később több emlékezetes filmben is együtt játszik majd.

A Dunántúli Naplóban a pécsi színház évadkezdéséről a következőket írja: „Szendrő József a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, a Belvárosi Színház és a rádió rendezője. Író, fordító és dramaturg. Szendrő az új évaddal kapcsolatban kijelentette, hogy egyik törekvése a klasszikus vonal megerősítése lesz. Többek között színre akarja hozni Shakespeare Szentivánéji álom című művét és az Othello-t is. Elmondotta még, hogy a vendégjátékok rendszere megváltozik. A szabad pesti színészek együtt próbálnak a helyi társulattal s míg a darab műsoron lesz, addig játszanak benne. Állandó vendége lesz a pécsi színháznak Uray Tivadar is. Ezenkívül a régi értelemben vett vendégszereplés sem szűnik meg. A budapesti színházak munka-versenyben vannak: ki ad több vendéget vidéknek. Különben egy nap múlva mutatják be a Belvárosi Színházban a Moszkvai jellem-et, amelyet Szendrő József rendezett. Az igazgató Pécsett is betanítja a darabot és munkaversenyre hívja ki a pesti együttest. A cél: ki adja jobb előadásban a színművet. Az új igazgató kijelentette még, hogy társulatát igen erősnek tartja és bizakodva néz az új szezon felé.”
     A kaposvári vendégjátékra tervezett hat bemutatóból ötöt valóban teljesített a színház (mint később majd látjuk a Pécsre tervezettből sokkal kevesebb sikerült). Október 1-én Szendrő József rendezésében Lopa de Vega vígjátékával a Kertész kutyája-val nyitottak, amelyben Feri a férfi főszerepet, Teodoro-t alakította. (Pályája során ezután soha többé nem találkozott e művel, de ez a darab volt egyike az utolsóknak, amit megnézett: 2004 nyarán, a Zichy-kastély kertjében rendezett előadást – Udvaros Dorottya és Rátóti Zoltán főszereplésével –, és ekkor felemlegette és szeretettel emlékezett vissza az ő saját pécsi Teodoro-jára.)
     A közönség és a kritika nagy elismeréssel fogadta az előadást – valamint Bessenyei Ferenc játékát is –, a sajtóban ilyen: „Végre igazi színházat láthatunk” és hasonlóan dícsérő címmel jelentek meg a beszámolók. A fővárosi sajtó is meg van elégedve mind az előadással, mind a színészek játékával, mert a Színház és Mozi egész oldalas beszámolójában ilyen mondatok állnak: A pécsi társulat kitűnően megállotta helyét és valóban magas színvonalú előadást produkált. Miklós Klára (a pesti előadáson Bajor Gizi) és Bessenyey Ferenc (Pesten Ladányi Ferenc) a két főszerepben nem csupán intelligens játékmodorukkal, hanem nagyszerű jellemformáló készségükkel tűntek ki. Mindketten kitűnően mondották a teljes csiszoltságú verseket, amellett bizonyságot tettek arról is, hogy realista színművészetet nyújtanak a közönségnek.
     Már nem volt ennyire elragadtatva a sajtó a pécsi együttes második bemutatójától: az október 8-án színre vitt, a Kárhozó-tól, amelyet pedig az újság így konferált fel: „Moliere évszázadok óta a világ összes színpadait megjárt Fösvény-e nyomán Szendrő József alkalmazta színre, mai környezetbe a darabot. A tavalyi évadban a budapesti Nemzeti Színház úgyszólván az egész országot bejárta a Kárhozó-val a választási hadjárat során, amelyet több ízben szabadtéren mutattak be, és minden esetben tíz- és tízezrek ellenállhatatlan kacagása kísérte végig a mulatságosabbnál mulatságosabb helyzeteket.” Nos, az „ellenállhatatlan kacagás” nem is hiányzott, mert mint ahogy a Somogyi Hírlap beszámol: „A közönség szűnni nem akaró nevetései szakították félbe az egyes jeleneteket és bőséges tapssal jutalmazták a komédiázásban kifogyhatatlan szereplőket.” De a Dunántúli Napló cikke két nappal később már ezzel a követeléssel jelenik meg: „Azonnal vegyék le a műsorról a Kárhozó-t”. „Szántó”, a cikk írója nem hatódik meg, hogy a fővárosban nagy sikerrel ment a darab, ő imígyen háborodik fel: „Ennek a Moliere-ből Szendrő József igazgató által átírt és tönkretett darabnak az előadása – enyhén szólva – kultúrbotrány. Mielőtt a Kárhozó művészi értéktelenségéről beszélnénk, vádat emelünk ellene: politikailag ártalmas és romboló. … A Kárhozó-ban szerepel egy igen ‘szimpatikus’ és hálás szerepre írt kulák, aki – a reakció örömére – ‘beolvas’ a kommunistáknak és kigúnyolja a tömegszervezeteket.” A színészek közül mindössze hármat említ – és szid, közöttük Bessenyei Ferencet, akiről ezt írja: „Különösen és az érthetőnél is rosszabbat játszott … a három felvonáson át hajába markoló, ugrándozó, nyerítő kulákfiú, Bessenyey Ferenc.”
     Itt említem meg, hogy míg a pécsi sajtó – mint ebben az esetben is látható – politikailag még a fővárosinál is „elkötelezettebb”, az újságírók számos színészt „megnemesítenek”: többek nevéhez ragasztják oda az y-t, így Bessenyei Ferencet (akit Besenyi-ként anyakönyveztek, és akit alig egy éve hívnak a pályán Bessenyeinek) is rendre Bessenyey-ként szerepeltetik az újságokban.

A pécsi társulat negyedik és egyben utolsó kaposvári bemutatója után lecsillapodtak a kedélyek és a kritikusok „proletár önérzetükben megnyugodva” örömmel tudósíthatták, hogy „a Filmcsillag (‘egy kedves szovjet vígjáték’) szombati bemutatója határkő a kaposvári színház bemutatói sorában. Végre a sok tartalmatlan operett (előzőleg Johann Srauss Bécsi diákok-ja és Móricz Uri muri-ja volt műsoron a Kárhozó óta) után alkalma nyílik a dolgozók széles rétegének gyönyörködni a realista irodalom egyik legmulatságosabb zenés vígjátékában. A darab zenéjét a legkiválóbb orosz zeneszerzők legjobb számaiból állították össze. A színészek végre hús és vér embereket játszhatnak. … Hálásan jutalmazták a nézők Bessenyei Ferenc realista játékát is.”

A társulat ezután visszatért Pécsre, az anyaszínházába, ahol november 6-án „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepi estjével” indították az évadot. A műsorban többek között bemutatták Rachmanov Viharos alkonyat című színművének harmadik felvonását – Bessenyei Ferenc (a plakáton itt is Bessenyey áll) a főszerepet, Polezajev-t alakítja. (1951-ben és 1967-ben a Nemzeti Színházban Kuprijánov matrózt játssza ebben a darabban, Polezajev Major Tamás.)

Ahogy erről az újságoknak is beszámolt, Szendrő József fantasztikus terveket szőtt az 1949-50-es évadra. Tervéből sok mindent igen, sok mindent nem sikerült megvalósítania. A Bérleti Felhívás-ban szereplő prózai darabok közül csak három került színre, de az elmaradt kilenc helyett még így is sikerült öt másik „komoly” színművet a közönség elé vinnie – elsőnek a két már Kaposvárott is bemutatott darabot: az Uri muri-t (amelyben Máthé Erzsi – aki Rhédey Esztert alakította – szerint a fennmaradt plakátokon látható szereposztással ellentétben Feri játszotta Kudorát), és november 26-án a Kertész kutyája-t. Ez utóbbi után a Somogyi Napló kritikusa megrótta Bessenyei Ferencet; azt vetette szemére, hogy a kaposvári előadás után az új bemutatót már nem vette komolyan.

Bessenyei Ferenc még a Kertész kutyája premierje előtt, november 12-én a Filmcsillag filmrendezőjeként mutatkozott be a pécsi közönségnek. E darabbéli játékát a kritika még a kaposvárinál is kedvezőbben fogadta, sőt a budapesti Színház és Mozi lap – amely azt írta a pécsi előadásról, hogy „nem egy részletében jobb volt a pesti előadásnál” – újságírója, Szegi Pál ilyet írt róla: „A pécsi színház kitűnő, tehetséges színészt talált a filmrendező szerepének eljátszására: Bessenyei Ferencet. És egyszerre megváltozott az egész darab beállítása. A filmrendező, aki Pesten jelentéktelen epizódfigurává szürkült, Pécsett a darab főszerepévé lépett elő.”

Bessenyei Ferenc következő premierje december 21-én volt: a színház ekkor mutatta be Bulla Elma főszereplésével a Moszkvai jellem-et. Szendrő József az évadkezdéskor ugyan arról adott hírt, hogy „a budapesti színházak munkaversenyben vannak: ki ad több vendéget vidéknek”, de ebből úgy tűnik egyelőre nem sok valósul meg: ebben az évadban egyedül Bulla Elma jön le vendégszerepelni Pécsre. (A háború előtt ugyan nem volt ilyen magasztos munkaverseny, de a vidéki színházak közönsége és színészei(!) szinte hetente örülhettek a fővárosi neves színészek játékának.) A Színház és Mozi erről a bemutatóról is beszámol, és ha külön nem is említi meg Bessenyei Ferenc nevét, de hoz egy képet, amelyen Máthé Erzsivel – és különös maszkban – szerepel. (Sajnos minden Pécsett készült fotó, így az erről az előadásról készültek is, nagyon tönkrementek.)

1945 óta nem csak a prózai művekben, de a zenés darabokban is „illett” szovjet, de legalábbis orosz szerzők darabjait játszani: az ekkor Pécsett bemutatott operettek közül Bessenyei Ferenc háromban játszik, közülük kettő orosz szerző műve. Adujev Dohányon vett kapitányában Hannibál, a cár keresztfia – csakúgy mint Szegeden, Csajkovszkij Diadalmas asszony-ában Nagy Péter cár. Miskolc után újra játszik Strauss Cigánybárójában, de ekkor már a főszerepet, Zsupánt alakítja, énekli. A bérleti felhívásban beígért Shakespeare darabok helyett is „ildomosabb” szovjet szerzők műveit bemutatni: 1950. február 6-án kerül sor Afinogenov Kisunokám című vígjátékának a premierjére. A Somogyi napló így ír a darabról: „Afinogenov műve a legemberibb hangú, szívvel írt vígjátékok közül való.” Akármilyen is volt valójában ez a szovjet darab, Bessenyei Ferencnek újabb lehetőséget kínált egy koránál jóval idősebb figura eljátszására. 31 évesen Okajomov professzort, a nagyapát alakítja (a nála több évvel idősebb) Szendrő József, Pataki Jenő és a fiatal Gordon Zsuzsa (aki az unokáját játssza) partnereként. A Színház és Mozi ismét elismerően szól az előadásról és Feri játékáról és képet is közöl: „Az előadás két kiemelkedő színészi teljesítménye Szendrő József és Bessenyey Ferenc alakítása.”
     A március 14-én bemutatott Tamás bátya kunyhója előadás már túl „idilli” a Színház és Mozi kritikusa számára. Bessenyei Ferenc George alakításáról is csak bírálóan szól: „George alakját is puhán, túl érzelmesen, túl ‘bensőségesen’ formálja meg Bessenyey Ferenc – alakításában nincs semmi forradalmi tűz.” Először fordul elő, hogy a főváros szigorúbban ítél, mint Pécs, mert a Somogyi Napló számára „az előadás bár polgári demokratikus eszméket vet fel, mégis nagy segítséget nyújt népi demokráciánk néhány alapvető problémájának megoldásához. Bessenyei Ferenc a lázadásra ébredő rabszolga erőteljes ábrázolását nyújtotta.”

A pécsi, azaz utolsó vidéken eltöltött évadjában még három premierje volt Bessenyei Ferencnek: egy további szovjet darabban, a Tur-testvérek által írt Villa a mellékutcában, Földes Mihály Mélyszántás és Moliere Képzelt beteg című színművében. A Villa a mellékutcában különleges elismerést hozott számára. A Dunántúli Hétfő Notesz című rovata ugyanis arról számol be, hogy a Madách Színház igazgató egy pécsi előadást látva meghívta Bessenyei Ferencet saját színházába ennek a szerepnek az eljátszására. Sajnos arról, hogy ez a vendégjáték lezajlott-e, és ha igen mekkora sikerrel, nincs adat. Egyébként Feri itt is „vénembert” alakít: ő az idősebb Kastanov, míg a fiatalabb Kormos Lajos, aki „csupán” kilenc évvel idősebb nála.
     Tarján Tamás Bessenyei Ferencről szóló könyvének befejező soraiban ez áll: „Bessenyei Ferenc hatvanadik születésnapjának estéjén az épp hetvenöt éves öreg Simont játszotta Szakonyi Károly A hatodik napon című darabjában, s az ősz paróka alatt alig harminc évvel látszott fiatalabbnak, energikusabbnak szerepénél.” A Somogyi Napló kritikusa szerint viszont a Kisunokámban (és valószínűleg a Villa a mellékutcában is, hiszen különben az igazgatónő nem hívta volna a Madáchba, és rendezői nem osztottak volna rá sorban ilyen szerepeket): „Olyan öreg volt, amilyennek az író képzelte.” Ebből az a furcsa megállapítás következik, hogy Bessenyei Ferenc fiatalon korához képest feltűnően érett férfi volt, míg idősebb korában energikus, lenyűgöző színpadi lénye nem igazán tette alkalmassá öreg emberek eljátszására., Nem csak a Tarján Tamás említette Szakonyi műben, de – ha tárgyilagosak akarunk lenni – így volt ez a Naplemente után-ban is.
     A Mélyszántás azért érdemel külön említést, mert ez az egyetlen darab – talán nem csak Pécsett, de egész pályája során is – amikor nemcsak szerepel az előadásban, de a játékmester feladatát is elvállalja. A Várady György rendezte Képzelt betegben a főszerepet, a „képzelt” beteget, Argant formálta meg, életében először, de nem utoljára: az 1971-es tévéjátékban a rendező, Egry István szintén rá osztja ezt a szerepet (partnerei többek között Ruttkai Éva, Bitskey Tibor, Rátonyi Róbert, és Máthé Erzsi, aki akkor a felesége lesz, de itt Pécsett nem játszik a darabban).

A rádió azon idő alatt, amíg Bessenyei Ferenc Pécsett játszott nem közvetített színházi előadást a pécsi Nemzeti Színházból. A hallgatók mindössze egyszer hallhatták Bessenyei Ferenc hangját, 1950. május 29-én a Halljuk Pécset című összeállításban, amelyben a színház tagjai is szerepeltek (nyilván darabrészletekkel).

1950. június 30-án a színházban nyilvános társulati ülést tartanak, ahol a plakát tanúsága szerint „a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói búcsúznak Pécs város közönségétől”. A többség nyilván csak a nyári szünetre, de Bessenyei Ferenc örökre, ekkor ugyanis már a zsebében van a Nemzeti Színházba szóló szerződése, amelyet Major Tamás helyett Várkonyi Zoltán küldött neki.
     Bessenyei Ferenc pontosan tíz évvel pályakezdése, és hat évvel első Nemzeti Színházbeli tagsága után kilenc évi vidéki működés után eljutott tehát oda, ahova szíve és képessége szerint mindig is tartozott: a budapesti Nemzeti Színházba.

„Tíz évig voltam vidéken, mindent eljátszottam, amit komédiás játszhat. Azért a hátrányért, amiért a főiskolára nem volt lehetőségem beiratkozni, bőven kárpótolt a sors, hogy az iskolapadokban eltöltött idő helyett vidéken még az utolsó nagy komédiásgenerációt láthattam. Igazi primadonnákat, igazi bonvivánokat, szubretteket, táncos-komikusokat és nagy drámai színészeket. Megismertem az ő munkájukat, hatásukat, sikereiket és bukásaikat – mert akkor még ez is volt. Kialakult bennem az értékítélet, mi miért lehet jó vagy rossz. Azóta hiszem és vallom, hogy nem szabad a színész mesterségét, a színészi játékot, a hatást és nem utolsósorban a mű mondanivalóját kitenni felesleges bonyolultságoknak a rossz értelemben vett modern stílus kedvéért.”