BESSENYEI FERENC
kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja,
a Nemzet Színésze és több más kitüntetés birtokosának
autentikus honlapja

MEGEMLÉKEZÉSEK

Gyerekkor     1940-1944     1944-1950     1950-1963     1963-1970     1970-1987     1987-től     Megemlékezések     Emléktárgyai

A MEGEMLÉKEZÉSEK, ÉVFORDULÓK KAPCSÁN FELTETT ANYAGOK LISTÁJA

2004. december 27-én Bessenyei Ferenc szíve leállt; az egyetlen szív, mely az elmúlt 50 évben valóban a magyar színjátszásért, a magyar nyelvért és nem saját sikeréért, érvényesüléséért dobogott. Bessenyei Ferenc elhivatott, népéért, a magyar kultúráért aggódó és küzdő művész volt. Jóformán az egyetlen, aki egész pályája során az „ügyért” harcolt és nem önmagáért.

Életének bemutatása ezzel véget is ért, kiegészítésekre azonban még rendszeresen sor kerül. Minden ezután következő, vele kapcsolatos hír, rendezvény a HÍREK oldalon olvasható. Az életét bemutató utolsó oldalra a legjelentősebb események kerülnek csak fel. Ezek mindezidáig a következők voltak:

2008. május 29-én szülővárosának közgyűlése megalapítja a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat, melyet először 2009. január 22-én, utoljára pedig 2019. február 10-én, születésének 100. évfordulóján adnak át.
     A díjátadásokról a HÍREK oldalon, a díjalapításról, a díjazottakról pedig a következő oldalon olvashatók tudósítások.

A díj története:
  1. Beszámoló a 2009-es díjátadásról           7. Beszámoló a 2015-es díjátadásról
  2. Beszámoló a 2010-es díjátadásról           8. Beszámoló a 2016-es díjátadásról
  3. Beszámoló a 2011-es díjátadásról           9. Beszámoló a 2017-es díjátadásról
  4. Beszámoló a 2012-es díjátadásról           10. Beszámoló a 2018-es díjátadásról
  5. Beszámoló a 2013-es díjátadásról           11. Beszámoló a 2019-es díjátadásról
  6. Beszámoló a 2014-es díjátadásról                2020. január 19.: Záróakkord


2008. szeptember 21-én az új Nemzeti Színház előtti szoborparkban felavatják a szobrát.
     Erről a honlap eme oldalon közölt összeállítást.

2010. februári rendes közgyűlésén Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város arról dönt, hogy az újjáalakított művelődési központ 2012-től Bessenyei Ferenc nevét veszi fel.
    Ez időközben meg is történt, Hódmezővásárhely művelődési központja hivatalosan már az ő nevét viseli.

2012. augusztus 31-én ünnepélyes gálaesttel adták át a BESSENYEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONTOT. Az eseményről a honlapon nem csak részletes beszámoló olvasható, hanem képek és videofelvételek is láthatók. A gáláról készült összefoglalót a Magyar Televízió az M1-en 2012. október 22-én, 20:15 perckor sugározza.


2014. december 27-én, BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJA alkalmából, a Budapesti Nemzeti Színház és Hódmezővásárhely közös rendezésben tartott BESSENYEI EMLÉKESTET, amit első ízben 2015. január 18-án, Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban (a Művészeti Díj átadását követően), majd 2015. január 22-én és február 10-én a Budapesti Nemzeti Színházban mutattak be.


2015. február 6-án Nyíregyházán is megemlékeztek Bessenyei Ferenc halálának 10. évfordulójáról; az emlékestről ITT található beszámoló.


2016. nyár közepén jött el az a pillanat, amikor Bessenyei Ferenc utolsó otthona, a lajosmizsei tanya is kalapács alá került. Miként korábbi otthonai, köztük a jellegzetes Bessenyeis házak, nyilván ez a tanya is megőrzi majd az ő emlékét, és az emberek emlékezetében hosszú időre Bessenyei-tanyaként marad meg. Ebből az alkalomból összeállítás készül azokból a dokumentumokból, melyeket Feri gondosan elrakott és az utolsó pillanatig megőrzött.


2019. február 10-én kezdődik az a több mint egy éven át tartó rendezvény-sorozat, amelyekkel különböző intézmények Bessenyei Ferencre emlékeztek halálának 100. évfordulója alkalmából. A beszámolók e rendezvéyekről ITT olvashatók.


Az olvasói levelekből az derül ki, hogy azt a sok szép felvételt, melyeket az utóbbi évek nevezetes évfordulóin kerültek fel a honlapra, még azok sem ismerik, akik pedig a honlap rendszeres látogatói közé tartoznak. Annak érdekében, hogy e felvételek könnyebben megtalálhatók legyenek, tettem fel már korábban azt az összeállítást, melyen a honlapon található összes audió és videó felvétel listája rendszerbe szedve megtalálható. További segítség gyanánt teszem fel most ezt az oldalt, melyről listaszerűen elérhető az összes megemlékezés oldala és anyaga.

A honlap megemlékezéseinek listája Bessenyei Ferenc születésének és halálának évfordulói kapcsán:

2006. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 2. ÉVFORDULÓJA
Bessenyei Ferenc és 2006. december 27.

2007. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 88. ÉVFORDULÓJA
BESSENYEI FERENC A MAI NAPON LETT VOLNA 88 ÉVES

2007. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 3. ÉVFORDULÓJA
2007. december 27. – 2008. január 12. – 3 évvel ezelőtt hunyt el Bessenyei Ferenc

2008. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 89. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi visszaemlékezések

2009. február 10.Hivatalos megemlékezés
Magyar Színház kiállítása – rövid összefoglaló
BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJA

2009. karácsonyA HONLAP KARÁCSONYI AJÁNDÉKA HALÁLÁNAK 5.ÉVFORDULÓJÁN

2010. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 91. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi összeállítás

2011. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 92. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi összeállítás

2011. december 27.a www.szinhaz.hu megemlékezése
A szakma királya – Bessenyei Ferencre emlékezünk

2012. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 93. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi összeállítás

2013. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 94. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi összeállítás

2013. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 9. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés

2014. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 95. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2014. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 10. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés a honlapon

2015. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 96. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2015. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 11. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés a honlapon

2016. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 97. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2016. december 27. – BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 12. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés a honlapon

2017. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 98. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2018. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 99. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2019. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2019. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 15. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés – Összefoglaló a centenárium eseményeiről

2020. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 101. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2020. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 16. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés

2021. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 102. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2021. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 17. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés

2022. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 103. ÉVFORDULÓJA
Születésnapi megemlékezés

2022. december 27.BESSENYEI FERENC HALÁLÁNAK 18. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés

2023. február 10.BESSENYEI FERENC SZÜLETÉSÉNEK 104. ÉVFORDULÓJA
Megemlékezés



VISSZA


PÁLYÁJA         SZÍNHÁZ         KEZDŐLAP         FILM-TV         EGYÉB         KÉPGALÉRIA